Karácsony

Sziasztok!

Először is szeretnék Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánni! :) Tudom, hogy ez az ünnep nem olyan, mint amilyennek szeretnénk, de akiket szeretünk, azok mindig velünk vannak :)
Jelentkezésem oka, hogy hoztam Nektek egy kis karácsonyi ajándékot. Visszatérünk egy olyan pároshoz, akiktől nem rég búcsúztunk el. Remélem, tetszeni fog Nektek, jó szórakozást a történethez! :)

Puszi: Emily

 

 

 

12.24.

~ Ivy ~

Szenteste reggelén képtelen voltam ágyban maradni. Már kislány korom óta így ment ez. Reggel hamar felöltöztem, és felébresztettem mindenki mást is a házban. Reggeli után pedig végre jött, amit annyira imádtam: a család együtt feldíszítette a karácsonyfát. Ahogy nőttünk, már csak a nővéremmel ketten dekoráltuk a fát, majd eljött az idő, hogy szerelmemmel közös otthonunkban, csak mi ketten díszítsünk.

Nem számít, mennyit öregedtem és hogyan változtak a körülmények, ezt mindig imádtam és ez, ma sem volt másképp. A pizsamámból átöltöztem és felhúztam az egyik karácsonyi felsőmet. Mackóm még békésen aludt, azt reméltem felébred, míg én a fürdőben készülődöm. Levertem néhány tubust, miközben mosakodtam, emiatt szinte biztosra vettem, hogy Liam felébredt a zajra. Belépve a hálónkba, tekintetem az ágyra tévedt, ami üresen állt. Elmosolyodtam. Lesétáltam a konyhába, ahol ő már a reggelinken ügyködött.

‒       Jó reggelt! – hátulról átöleltem.

‒       Jó reggelt, Édes! – megfordult és a karjaiba zárt.

‒       Mit fogunk enni? – fürkésztem kíváncsian.

‒       Müzlit, tudom, nem valami ünnepi, de majd a vacsora az lesz – válaszolta.

‒       Nekem mindegy, amíg együtt vagyunk – néztem fel rá.

‒       Szeretlek! – lehajolva megcsókolt, amit hamar elmélyítettem.

‒       Szerinted Louis fent van már ilyenkor? – kérdeztem, mikor elhúzódtam tőle.

‒       Kizárt, ha csak a kis testvérei fel nem keltették – válaszától mosoly kúszott az arcomra.

‒       Ilyenkor mind együtt vannak? – pillantottam rá.

‒       Igen – bólintott – Együtt az egész nagy család. Egyébként, miért kérdezted?

‒       Fel szeretném köszönteni, 25 éves lett ez nagy dolog – tekintetünk találkozott.

‒       Mire végzünk a fával, biztosan fent lesz.

‒       Oké. Mit segítsek? – a pultra néztem.

‒       Csak ülj le! – kérte finoman arrébb tolva engem.

Tettem, amit kért és az egyik székre leülve figyeltem őt. Ez egy idő után átment bámulásba.

‒       Mi az? – vigyorgott rám, miközben megfordult.

‒       Semmi – megrázva a fejem én is elvigyorodtam. Liam letette elénk a tálakat, aztán elővette az evőeszközöket.

‒       Tessék – adta a kezembe.

‒       Köszönöm és a reggelit is – hálásan pillantottam felé, mire rám mosolygott.

Gyorsan megettük a müzlit, azután Mackóm felment átöltözni. Míg ő fent volt, addig én karácsonyi zenét indítottam a nappaliban, ahol a fenyő állt, arra várva, hogy feldíszítsük. Gyújtottam egy finom fahéjas füstölőt, ami jól passzolt a fenyőfa illatához. A díszeket rejtő dobozokat a szoba közepére húztam.

‒       Hé, ne kezd el nélkülem! – Liam majdnem halálra rémített, nem hallottam a közeledő lépteit. A mellkasomhoz kaptam.

‒       Megijesztettél – néztem rá rosszallóan.

‒       Ne haragudj, nem állt szándékomban – apró puszit nyomott az arcomra – Mivel kezdjünk? – kérdezte.

‒       Az égősorral, de lehet kellene egy szék is hozzá – néztem a két méteres fát. Nem akartam ekkorát venni, viszont Mackóm ragaszkodott hozzá, hogy ez legyen és néha nagyon meggyőző tud lenni.

‒       Hozok széket, de te nem állhatsz rá – mutatott rám.

‒       Rendben – beleegyezően bólintottam. Szerelmem hozott egy széket a konyhából, addig én kibogoztam a színes égősorunkat.

‒       Lehet, egy kicsit rövid lesz – pillantottam felé.

‒       Majd úgy csináljuk, hogy elég legyen – megfogta a végét és felállt a fa mellé.

Gyorsan körbe csavartuk a fán, és bedugtam a konnektorba, megbizonyosodva arról, elér odáig. Pont elég hosszú volt.

‒       Nagyon szép – dicsértem a munkánkat.

‒       Várj, míg a díszek is felkerülnek – szólalt meg kedvesem.

Kinyitogattuk a dobozokat, amikben a gömbök meg egyéb díszek lapultak. Először feltettük a különböző színű gyöngy- és harangfüzéreket, aztán felpakoltuk a gömböket, harangokat, csillagokat, angyalkákat meg hópelyheket is.
Jó két óra eltelt vele, nagyon kellemes időtöltés volt, ahogy azt találgattuk, mit hova tegyünk, hogy gyönyörű legyen. Liam a fa tetejét díszítette, míg én az aljával voltam elfoglalva.

‒       Ivy, odaadnád nekem a csúcsdíszt? – szerelmem felém nyújtózott.

‒       Tényleg, az még nincs is fent – Hogy felejthettem el? Szerencsére itt van nekem Mackóm, aki emlékeztet engem.

Kikerestem a dobozokból az ezüst csúcsdíszt. Miután Liam feltette a fenyőfa tetejére, lejött a székről.

‒       Ez nagyon szép lett – párat hátra lépett a fától – Hozom a fényképezőgépet – azzal elhagyta a helyiséget.

Én eközben alaposan megnéztem a fánkat. Pár díszen még igazítani kellett. Hallottam, hogy szerelmem visszaért a nappaliba.

‒       Édes – szólított meg.

‒     Tessék? – felé pillantottam, mire készített egy képet, ahogy még a fán ügyködök – Hé, ez nem ér! – tiltakoztam.

‒       De igen, és jó lenne, ha mosolyognál – tette hozzá.

‒       Oké, de utána csere – rá mosolyogtam, miközben elkészítette a képet.

Ezután én is csináltam róla, majd csak a fáról fényekkel és nélküle is.

‒       Lehozhatom az ajándékokat? – kérdezte kedvesem.

‒       Megyek veled én is, mert van, amit nem tudsz, hogy hol van – mondtam.

‒       Tényleg? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Igen – vigyorogva bólintottam.

‒       Ivy Rogers, te meg mire készülsz? – ő is vigyorgott.

‒       Egy tökéletes karácsonyra – megindultam az emelet felé.

Miután minden ajándékot lehoztunk, és elrendeztünk a fa alatt, aszerint csoportosítva, kinek szánjuk, Liam kiment a konyhába forró csokit készíteni. Én eközben újabb képeket csináltam a tökéletes karácsonyfánkról. Hallottam szerelmem közeledő lépteit, ezért az ajtó felé fordultam a fényképezőgéppel. Amint belépett, lefotóztam, amitől meglepődött.

‒       Megvagy! – kiáltottam fel diadal ittasan.

Mackóm lemondón megrázta a fejét majd a kezembe adta a forró csokimat, amit a kedvenc karácsonyi bögrémbe töltött nekem. A kanapén összebújva kortyolgattuk az italt, amikor Liam megszólalt:

‒       Szerintem, most már fel tudjuk köszönteni Louis-t – a karomat simogatta.

‒       Hozom a telefont – letettem a bögrét és felmentem a hálóba.

A telefonom ott pihent az éjjeliszekrényen, ahol este hagytam. Visszasiettem vele a nappaliba. Belépve a helyiségbe, azonnal hívni kezdtem a szülinapost. Mikor felvette, kihangosítottam. Gyerek zsivaj jött a háttérből. Szerelmemre pillantottam, akinek a szemei csillogtak és vadul mosolygott.

‒       Halló – Lou már másodszorra szólt bele türelmetlenül, mire feleszméltem.

‒       Jaj, bocsi. Itt Liam meg Ivy – szólaltam meg.

‒       Sziasztok!

‒       Szeretnénk nagyon boldog születésnapot kívánni! – mondtam izgatottan.

‒       Vén vagy – kiabált Liam, mire rácsaptam a kezére. Sértődöttem felkiáltott.

‒       Légy szíves, üsd meg helyettem is – hallottam Lout a vonal túlsó oldaláról. Hamar lendült a kezem és az újabb hanghatást Louis nevetése követte.

‒       Hé, ez a szeretet ünnepe – mondta sértődötten szerelmem.

‒       Mi így szeretünk téged – az idősebb fiúval egyszerre szólaltunk meg.

‒       Gyanúsak vagytok ti nekem – Liam furán méregetett. Ideje más irányba terelni a beszélgetést.

‒       Mikor tudunk találkozni, hogy odaadjuk az ajándékodat? – kérdeztem.

‒       Mondtam, hogy ne vegyetek semmit – jött a telefonból.

‒       Bízz bennem, ezt tetszeni fog – kiabált kedvesem.

‒       A többiek szerdára szavaztak, ők akkor érnek rá és mi adnánk a helyet – tájékoztattam a terveinkről.

‒       Szerda nekünk is jó – hangos sikítás jött a telefonból.

‒       Jézusom, ezt melyik csinálja? – kérdeztem ijedten.

‒       Ernest, és csak játszanak – Lou hangján érződött, hogy jól szórakozik.

‒       Gyere te is! – szűrődött ki a telefonból az egyik iker kislány hangja.

‒       Menj, nem tartunk fel. Akkor szerdán találkozunk és boldog karácsonyt!

‒       Köszi, nektek is – Louis gyorsan bontotta a vonalat. Letettem a telefont a dohányzóasztalra.

‒       Ez biztos csak nekem furcsa, mert a mi családunk kicsi, de nem tudom, hogy lehet ezt a nyüzsgést kibírni – pillantottam Mackómra, aki még mindig a forró csokiját itta.

‒       Mi ketten vagyunk, és a családban sincs kis gyerek – szólalt meg.

‒       De most már van – emlékeztettem.

‒       Ó, tényleg, a nővéred pici babája – Nem hibáztattam, amiért megfeledkezett róla, sajnos nem sokszor láttuk a kis Lucast, mióta augusztusban megszületett.

‒       Majd csinál ő nekünk hangzavart – nevettem el magam. A picinek elég erős a tüdeje.

‒       Ha már felhoztad ezt a témát, egy ideje már szerettem volna veled beszélni valamiről – kíváncsian pillantottam felé.

‒       Mi lenne az? – Liam megfogta a kezem, aztán barna íriszei megtalálták az én kékjeimet.

‒       Szeretném, ha jövő karácsonykor már nem ketten lennénk – szavai hallatán képtelen voltam megszólalni. Kezdett kínos lenni a csend, ami közénk ékelődött.

‒       Ezt úgy érted…

‒       Hogy gyereket szeretnék tőled – szakított félbe – De úgy érzem, most nem vagyunk egy véleményen – képtelen volt leplezni a csalódottságát.

‒       Nem erről van szó, tudod, hogy mindig szerettem volna gyerekeket – megszorítottam a kezét.

‒       Akkor mi a baj?

‒       Nem vagyok benne biztos, hogy ez lenne a legmegfelelőbb időpont – mondtam óvatosan.

‒       Miért? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Jövő júniusban összeházasodunk…

‒       Így igaz – helyeselt.

‒       És én szeretnék beleférni a ruhámba – Liam elmosolyodott.

‒       Imádnám, ha pocakos esküvőnk lenne – szólalt meg.

‒       Tudom, miért szeretnéd, viszont én nem így álmodtam meg az esküvőnket – húztam el a számat.

‒       És ha várandós lennél, de még nem látszódna – ajánlotta.

‒       Ha június elején a harmadik hónapban lennék, talán megérkezne még karácsony előtt – gondolkoztam el.

‒       Benne vagyok – vágta rá boldogan.

‒       Mackóm, ez egy nagyon szép terv, de tudod, kicsi az esélye annak, hogy ez így sikerülni is fog – nem tudtam lelombozni azzal, amit mondtam.

‒       Tudom, és pont ezért fog sikerülni – megcsókolt.

‒       Jó, viszont ha mégsem, nem szeretném, ha csalódott lennél – néztem barna íriszeibe.

‒       Így vagy úgy, jövőre akkor is hárman leszünk – ismét csókot váltottunk – Vagy négyen – tette hozzá vigyorogva.

‒       Elsőre az kicsit durva lenne – közöltem vele.

‒       Megoldanánk – puszit nyomott az arcomra – Mi mindig mindent megoldunk.

‒       Az már igaz – mosolyodtam el. Ha azt is megoldottuk, hogy elfelejtettem a közös életünket, akkor semmi nem tud minket legyőzni.

  

 Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)