2022. július 30.

Földöntúli boldogság

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és jól bírjátok ezt a nagy meleget. Remélem, a felvételizők elégedettek, mert bejutottak oda, ahova szerettek volna. Ha mégse, ne csüggedjetek, a B, C, D, E de még az F terv is lehet olyan jó vagy még jobb is, mint az A terv lett volna, erre én vagyok az egyik élő bizonyíték. Jelentkezésem oka, hogy hoztam Nektek egy történetet egy saját párosommal, akik sorrendben - egyenlőre - utolsóként bukkantak fel a blogon. Jó szórakozást a történethez! :)
Aki - velem együtt - volt Harry koncertjén, remélem, nagyon jól érezte magát :)
Utólag is nagyon boldog 12. évfordulót a fiúknak! 💗💗💗💗💗

Puszi: Emily



2018.08.14.

~ Ivy ~

Liam fel-alá járkált a hálószobánkban, amit az ágyunkban ülve figyeltem. Ma is be kellett mennie a stúdióba, de jelen pillanatban úgy tűnt, nem fog eljutni odáig.

       Mackó, gyere ide! – kértem megütögetve a mellettem lévő helyet. Felsóhajtva leült mellém.

–    Ezzel az idegeskedéssel nem segítesz – fogtam meg a kezét.

       Te hogy lehetsz ennyire nyugodt? – aggódva nézett rám.

       Tudom, hogy nem lesz semmi baj – mosolyogtam rá – És az idegeskedés nem tesz jót – a kezünket a pocakomra simítottam, ami végre kiváltott Liamből egy mosolyt.

       Annyival jobban kezeled, mint én – sóhajtott fel.

       Imádom az aggódó és gondoskodó oldalad, de csak pihennem kell, ennyi az egészA kicsikénk szeptember tizedikére van kiírva. Kisebb, mint amekkorának lennie kellene, ezért az orvosom pár napja ágy nyugalomra szólított fel, hogy még véletlenül se induljon meg hamarabb a szülés. Még erősödnie kell a kisbabánknak.

       Jó, rendben – adta meg magát.

       Szeretlek! – felé hajolva megcsókoltam.

       Én is szeretlek – elhúzódott tőlem – Biztos nem szeretnéd, ha itthon maradnék? – próbálta meg újra.

       Penelope, mondd meg Apának, hogy menjen dolgozni – a kezünk a hasamon pihent és odahúztam, ahol a kislányunk rugdosását éreztem.

       Ez nem fair, már most szövetkeztek ellenem – biggyesztette le az ajkait. Nevetni kezdtem.

       Jobb lesz, ha megszokod – mosolyogtam rá. Te csináltál nekem kislányt.

       Hívni foglak ebédszünetben – puszit nyomott a pocakomra – Légy jó! – aztán az arcomra is – Vigyázz magatokra! – aggódás és félelem csillogott a szemeiben.

       Rendben – bólintottam, azután csókot leheltem az ajkaira – Estére várlak.

       Hozok valami vacsorát – elindult.

       Oké. Legyen szép napod!

       Neked is – hallottam távolodó lépteit.

Liam nélkül csendes lett a ház és némiképp unalmas is. A nagyjából egy hónappal ezelőtt megtartott babaváró bulira kapott baba mama könyvek lapozgatásával töltöttem az időt. A születése előtti egy hónapban már nem akartam dolgozni, így a munkatársaimmal, vagyis a barátaimmal ez már el volt rendezve, de nem egészen így képzeltem ezt az időszakot. Soha nem gondoltam magamat izgága természetnek, ám úgy tűnik, semmittevő típus sem vagyok.

Liam előtt adom a nyugodtat, de belül őrlődőm, folyamatosan agyalok és idegeskedem, bár tudom, hogy ezt nem szabad, mert rossz hatással van a picire. Hiszem, hogy minden rendben lesz, de mi van, ha még sem?

Mackóval 2017 júniusában házasodtunk össze. Nagyon szerettük volna az esküvőn a násznéppel közölni, hogy babát várunk, ám nem sikerült teherbe esnem a nagy eseményig, pedig nagyon próbálkoztunk. Úgy utaztunk el a Maldív-szigeteki nászutunkra, hogy majd ott abban a kellemes környezetben biztosan sikerül. Sajnos nem így lett. Hiába a gyönyörű tengerpart, a meseszép kék víz, nem hozta meg az új életet, akinek érkezésében annyira reménykedtünk. Karácsonyig adtunk magunknak időt, kis túlzással még a fa alatt is terhességi tesztet csináltam, negatív eredménnyel.

Beköszöntött az új év, Liam családjában történt egy szívinfarktus, ami mindenkit megrázott. Úgy döntöttünk, pihentetjük picit a baba projektet és mielőtt újra belevágunk, elmegyünk orvoshoz, mert már egy éve próbálkozunk eredménytelenül.

Pár nappal később rosszul lettem, hánytam. Ez több nap egymás után megismétlődött, és kimaradt a menstruációm. Liam pont nem volt itthon. Sietve mentem az orvoshoz, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg babát várok-e. Meglepetésemre a doktor közölte, igen gyermekem lesz, és már karácsonykor is várandós voltam, csak túl korán csináltam a tesztet, ezért nem mutatta ki. Nagyon izgatott lettem, annak ellenére is, hogy a doktor figyelmeztetett, a 12. hétig magas a vetélés kockázata. Megterhelő volt az a pár nap, amíg Mackó hazajött, mert személyesen szerettem volna közölni vele a jó hírt. Már aznap vettem egy ajándék dobozt, amibe belecsomagoltam a pozitív terhességi tesztet és vártam őt haza. Különböző gondolatok kavarogtak bennem: Vajon szerelemem hogyan fog reagálni? Jó anya leszek? Örülni fog annak, hogy mi vagyunk a szülei? Vajon egészséges egyáltalán? Kisfiú vagy kislány? Kire fog hasonlítani? Szeptember elején fog érkezni. Még egy szűz érkezik a családba, te jó ég! Biztos fel vagyok én erre készülve?

Mikor Liam megérkezett, fáradt volt, de mondtam neki, hogy van számára egy ajándékom. A hálószobánkban az ágyunkon ülve adtam a kezébe a nem túl nagy dobozt. Találgatni szeretett volna, amit nem hagytam neki, azt mondtam, úgysem jönne rá, mi van benne. Ahogy kibontotta, ledermedt, pár percig csak maga elé bámult, majd könnyes szemekkel rám nézett. Azt mondta, annyira szeretlek, mielőtt szorosan átölelt, akkor már én is sírtam. Jó negyedóra ölelkezős sírás után, elkezdte kérdezgetni, hogy vagyok, mióta tudom, így átbeszéltük a dolgokat. Nagyon érdekelte mit érzek: lányunk vagy fiunk lesz. Sajnos csalódást kellett okoznom neki, egyetlen egy dolgot éreztem: földöntúli boldogságot.

Hivatalosan március közepén már elmondhattuk volna a kis jövevényt, de annyira élveztünk, hogy csak a kettőnk titka, hogy nem tettük meg. Ha kettesben voltunk, szerelmem keze folyton a hasamon pihent. Fokozatosan építettem be a ruhatáramba a bővebb ruhákat, így senkinek sem tűnt fel, hogy egy idő után csak abban járok.

Öt hónapos elmúlt már a babánk, a nemét is tudtuk, mikor összehívtuk a családot meg a barátokat nálunk egy kerti partira. Enyhén szólva is meglepődtek, amikor megláttak gömbölyödő pocakkal, és egyúttal elárultuk a születendő gyermekünk nemét is. Mindkettőnk szüleit kisebb fajta sokk érte, ám aztán felocsúdtak és boldogan gratuláltak nekünk. Nem bántuk meg, hogy nem hagytunk sok időt nekik arra, hogy felkészüljenek az új jövevényre. Mackóval arra jutottunk, nem fogjuk elmondani nekik a kislányunk nevét és elég idegesítő volt, hogy folyton ezzel zaklattak minket.

A család és a barátok beavatása, egyet jelentett a rajongók beavatásával is. Még mikor csak terveztük a babát, megbeszéltük, hogyan fogjuk ezt a helyzetet kezelni. Semmikép sem akartuk kizárni őket az életünk ezen részéből. Úgy döntöttünk, időnként megmutatjuk majd őt. A buli után Liam feltett egy közös képet rólunk, amihez ennyit írt:

„A kislányunkkal ♥”

Kis túlzással felrobbant a net. A rajongók többsége örült nekünk. Miután mindenki megtudta a titkunkat, csak a várakozás maradt hátra. A barátaink – főként a lányok – teljesen bezsongtak és mindenáron babaváró bulit akartak szervezni nekem. Kénytelen voltam bele menni. Azt hittem, szeretem a rózsaszínt, egészen addig, amíg meg nem láttam a buli helyszínét. Minden rózsaszín lett, hányingerkeltő volt. Liam végig mellettem volt, látta rajtam, egy rossz mozdulat vagy szó, és kiborulok. A rózsaszín tengert leszámítva, jól sikerült a buli.

A baba születése előtti utolsó feladatunk volt talán mind közül a legnehezebb: Kik legyenek a keresztszülők? Liam nővérei és az én testvérem is pályázott a címre, főként azután, hogy Lucas babát mi kereszteltük meg. Nehéz beszélgetés volt, amit két még nehezebb követett velük, ám végül kialakult. Nicoláék lettek a keresztszülők és eskü alatt ígértük, vállalunk még gyereket, így a többiek is elfogadták a döntést.

Kimentem pisilni, mert Penelope nagyon nyomta a hólyagomat. Visszafeküdtem az ágyba, majd párszor végig simítottam a hasamon.

       Na, mi az, alszol? – nem rugdosott – Lehet nekem is azt kelleneMivel egyre nagyobb voltam és meleg is volt, nehezen aludtam éjszakánként.

Átpakoltam Liam oldalára a baba mama könyveket, aztán oldalra fordulva megpróbáltam aludni egy kicsit. A nővérem kölcsön adta a terhességi párnáját, ami neki bevált, amikor az unokaöcsémet várta. Próbáltam használni, de nagyon kényelmetlennek bizonyult.

Nem sokat aludtam. Kicsit olvasgattam a könyveket, aztán bekapcsoltam a tévét. Tettem egy kört az idióta napi sorozatok világában, majd kikapcsoltam. Mivel nem csinálhattam semmit, ami mozgással járt, régi videókat kezdtem el nézegetni Liamről meg a bandáról. Jókat nevettem és közben majdnem elfelejtettem, miért is vagyok otthon. Penelope felébredt és ezt rugdosással adta a tudtomra. Simogattam a hasam, ott ahol az aktivitását éreztem, miközben tovább néztem a videókat. Kicsivel délután Mackóm felhívott:

       Szia, hogy vagytok? – érdeklődött.

       Szia, jól, minden rendben – mosolyodtam el.

       Ebédeltél már?

       Még nem, és te? – dobtam vissza a kérdést.

       Mi igen. Van mit enned?

       Igen, van még abból, amit Anyu küldött tegnap előtt – feleltem. Bár, annyira nem vagyok éhes.

       Oké, akkor egyél, nőnie kell a kislányunknak – emlékeztetett.

       Tudom – sóhajtottam fel.

       Fogd fel úgy, hogy most bármit ehetsz büntetlenül – javasolta, mire elgondolkoztam.

       Lehetne a vacsora pizza, valami nagyon húsos? – kérdeztem.

       Persze – kuncogott – Estére viszem.

 

Ebéd után aludtam egy másfél órát, aztán újra a könyveket lapozgattam. Zajt hallottam a házból, ami megzavart. Liam érkezéséhez még korán volt. Félve másztam ki az ágyból, és indultam meg lefelé a lépcsőn. Szerelmem nem zárta volna be az ajtót?

       Gyere, Lucas, Ivy biztos az emeleten van – megnyugodtam, amikor meghallottam a nővérem hangját. Neki van kulcsa a házunkhoz.

       Sziasztok! – üdvözöltem őket, amint megjelentek a lépcső aljánál.

       Szia! Te miért nem fekszel? – nézett rám szigorúan Gina.

       Mert zajt hallottam lentről – feleltem.

       Ivy – kiabált az unokaöcsém, ahogy megindult felfelé a lépcsőn.

       Szia, Lucas! – megfogtam a kezét és besétáltunk a hálóba, ahol én leültem az ágyra.

       Hogy vagytok? – tesómmal egyszerre kérdeztük, majd nevetni kezdtünk.

       Jól, minden rendben – a tenyeremet a hasamra simítottam.

       Rugdos? – mosolygott rám.

       Most nem – megráztam a fejem – Ti hogy vagytok?

       Mi is jól. Jöttünk a bölcsiből, igaz? – magához ölelte a kisfiát, aki 26-án már két éves lesz.

       Milyen a munka? – pillantottam rá.

       Jó, mostanában nem túl nagy a hajtás – az ágyra nézett – Az tudod, hogy ezek nem fognak segíteni, mert a gyerek nem olvasta őket – a könyvekre utalt.

       Akkor miért adtátok őket? – értetlenkedtem.

       Én nem vettem neked könyvet, csak cuccokat a picinek, amik jók lesznek – válaszolta.

       Akkor mondd meg, mivel üssem el az időt, mert megbolondulok – kérleltem.

       Pihenj, ha megszületik, úgysem fogtok – együtt érzően nézett rám. Lucas felmászott az ágyra.

       Mit szeretnél szülinapodra nagyfiú? – kérdeztem felé nyújtva a kezem.

       Rendőrautót – kiabálta.

       Mindenkitől azt kér – szólalt meg Gina – Gyere, Kicsim, menjünk, hagyjuk pihenni Ivyt!

       Csak most jöttetek – tiltakoztam.

       Látni szerettem volna, hogy vagy, de nem zavarunk tovább – mondta ellentmondást nem tűrően.

 

Magam sem tudom hogyan, de kihúztam szeptember kilencig, amikor is este hét óra tizenöt perckor megszületett a kislányunk 3342 grammal és 37 cm-rel. Rövid, sötét haja volt és nagyon sírt, ahogy a nővérke a kezembe adta. Penelope hamar abbahagyta a sírást, amint ringatni és beszélni kezdtem hozzá. Szerelmemmel egymásra néztünk, mindketten elérzékenyültünk.

       Megcsináltad – Mackó puszit nyomott a homlokomra.

       Megcsináltuk – lehúztam őt egy csókra.

 




Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése