Stay strong for me - 2.rész - Kezelés

Sziasztok!

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket és az egy új feliratkozót is. Megérkeztem a Stay strong for me folytatásával. Eredetileg csak holnap szerettem volna kitenni, de holnap este Children of Distance-en leszek, így inkább már ma hoztam Nektek a részt. Ha tetszik a történet, pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Tia ~

‒        Kértek inni vagy enni valamit?

‒        Igen – mondták egyszerre.

‒        Rendben, az üdítők az asztal alatt vannak, a poharakra pedig írjátok fel a neveiteket.

‒        Felírnád nekünk? – pillantott rám Niall.

‒        Persze – elvettem a filcet és igyekeztem szépen, olvashatóan felírni a neveiket.

Az y-okat i-re változtattam – ahol kellett –, így a pontok helyére szívecskéket tudtam rajzolni, majd sorban a srácok elé tettem. Stevennek is csináltam egyet, meg akkor már magamnak is.

‒        Steve, segítesz felhozni a kaját? – szálltam le az ágyról.

‒        Persze.

‒        Mindjárt jövünk fiúk – mondtam és a barátommal együtt elhagytuk a szobát. Két-két tálcával a kezünkben jöttünk vissza.

‒        Ez a kettő sós, a másik kettő pedig édes – tettem le a tálcákat az asztalra – Igényeltek hozzá szalvétát? – kérdeztem, de addigra már szöszi összekente magát. Felnevettem és a szekrényből kiszedtem az egyik kedvenc virágmintás szalvétámat.

‒        Azt hiszem, neked szükséged lesz erre – nyomtam Niall kezébe.

‒        Köszi – törölte meg a száját. Visszaültem az ágyra és a sajtos-vajas pogácsából elvettem egyet.

‒        Steven, te is kérsz? – nyújtottam felé.

‒        Igen, köszi – válaszolta és a szájába tettem a pogit. Az ujjaimon szétkenődött tejfölt meg sajtot pedig ügyesen lenyaltam. A többiek is ettek a sütikből, de a poharaik üresek voltak.

‒        Miért nem ittatok? – néztem végig rajtuk.

‒        Megvártunk titeket – válaszolt Harry. Felfogtam, ez azt jelenti, nekem kell töltenem.

‒        Oké, akkor bökjetek! – pakoltam fel az üdítőket – Steve, a narancs jó lesz? – fordultam felé.

‒        Igen, de várjál, segítek, hogy ne borítsd ki. Most lehetőleg kerüljük el az áradást – mosolygott rám.

Hát igen, a műanyagpohárba való öntés sose volt az erősségem. Steven segítségével viszont szerencsére nem borítottam ki egyiket sem. Hirtelen az órára pillantottam. Nem sokára mennem kell. Zora vajon ide fog érni időben? Meghallottam felcsendülni az egyik kedvenc dalomat a srácoktól, ezért a szekrényemhez siettem, ahonnan elvettem a telefonom és fogadtam a hívást.

‒        Szia, Anyu!

‒        Szia, Kicsim! Boldog születésnapot!

‒        Köszi – felnéztem az órára. 10:30. Pontosan a születésem pillanatában köszöntött fel. – Szeretlek Anya!

‒        Én is téged, virágszálam. Zora körülbelül fél óra múlva érkezik csak meg.

‒        Rendben, akkor Steven várni fogja. Köszi, hogy szóltál.

‒        Nincs mit. Nem sokára találkozunk, jó légy!

‒        Oké. Szia!

‒        Szia!

‒        Zora kábé fél óra múlva jön – fordultam Steve felé.

‒        Oké, te addigra elmész?

‒        Ha jön értem a doki, akkor igen.

‒        Már is mész vérmosásra? – kérdezte Louis.

‒        Igen. Hidd el, én sem örülök ennek, de muszáj.

‒        Nem hagyhatod ki? – szólalt meg Niall.

‒        Nem, mert akkor rosszul leszek. Mindig három naponta van dialízisem, és már most is érzem, hogy valami nem jó – válaszoltam.

‒        Már is émelyegsz? – ütötte meg a fülemet a barátom hangja. Felé fordultam és bólintottam. – Ettél ma már valamit? – méregetett gyanakvóan.

‒        Nem.

‒        Akkor az étvágytalanság is kipipálva. A viszketés is megvan – nézett a kezemre, amit éppen megvakartam – És reggel alig tudtalak felébreszteni – sorolta a betegségem tüneteit.

‒        Amúgy jól vagyok – mosolyogtam rá.

‒        Amúgy? – nézett rám meghökkenve Zayn.

‒        Igen – fordultam felé – Ezek csak a betegség tünetei, szóval normális, hogy vannak, tehát jól vagyok – magyaráztam meg.

Hirtelen kopogtattak az ajtón, mire mindenki odakapta a fejét. A nővérke lépett be rajta, aki először kicsit megilletődött és egy pillanatra talán azt is elfelejtette, miért jött, de aztán odasétált hozzám.

‒        Hogy érzed ma magad Tia? – kérdezte kedvesen.

‒        Jelentkeznek a szokásos tünetek, de amúgy meg vagyok – pillantottam fel rá.

‒        Rendben, tíz perc múlva jöhetsz is a dialízisre – nézett az órájára.

‒        Oké – bólintottam megerősítésképpen, majd a nővérke elhagyta a helyiséget.

‒        Kell valami? Vinni akarsz valamit a kezelésre? – kérdezte Steven.

‒        Szerintem csak a könyvemet viszem – vettem el az éjjeli szekrényről – Aztán majd meglátjuk lesz-e kedvem olvasni – vontam vállat.

‒        Ha még van pár perced, akkor kérdezz nyugodtan – kérte Liam.

‒        Rendben. Hogy áll az új album? – futtattam végig a tekintetemet rajtuk.

‒        Egészen jól – válaszolta Harry – Gyakorlatilag minden fel van véve, már csak a részletek vannak hátra.

‒        Ilyen gyorsan? Talán szakítotok a hagyománnyal és hamarabb adjátok ki? – hitetlenkedtem.

‒        Hazza túloz egy kicsit – mondta Li – Minden anyag fel van véve, de még sok munka lesz a dalokkal, jó néhány szorul még finomításra. És még azt sem sikerült eldöntenünk, hogy mi lesz a végleges számlista – tájékoztatott.

‒        Ez igaz – helyeselt Louis – De már van hét dal, ami tuti rajta lesz, mert abban mind egyetértünk, hogy azok kellenek rá. Sőt, azt is tudjuk, mi lesz az album címe – újságolta.

‒        Egyébként a dalokkal kapcsolatban van egy meglepetésünk neked – vette át a szót Niall, mire kíváncsian felé fordultam – Zayn, kérlek, add neki oda – az említett fiú a zsebéből elővett egy papírdarabot, majd felém nyújtotta:

‒        Tessék.

‒        Köszönöm – vettem el tőle, majd kíváncsian széthajtogattam.

‒        Ezek azoknak a daloknak a címei, amik biztos helyet kapnak az albumon – figyeltem fel Harry hangjára – Az lenne a feladatod, hogy válasz egyet közülük.

‒        Miért? – kérdeztem felnézve a papírból.

‒        Mert a dalt, amit választasz, el fogjuk énekelni neked, miután túl vagy már a kezelésen, de előtte a szöveget is megkapod, hogy legyen időd ismerkedni vele – válaszolta Lou.

‒        De ezt ti megtehetitek? Úgy értem, hogy…

‒        Bízunk benned – mosolygott rám Liam.

Viszonoztam gesztusát, azután újra a papírnak szenteltem a figyelmemet. Alaposan áttanulmányoztam őket.

‒        Nehéz úgy választani, hogy még csak azt sem tudom, lassú-e vagy gyors a szám, nemhogy egyáltalán miről szól.

‒        A cím alapján tudsz következtetni – szólalt meg Zayn.

‒        Hát, ezzel nem értek egyet, talán kettő van, amire azt tudnám mondani, van, ötletem miről szólhat.

‒        Tia, mindjárt menned kell, válassz egyet! – emlékeztetett Steve.

‒        Legyen a Girl almighty, gondolom, a lány hadsereg az mi vagyunk – néztem fel megerősítésre várva.

Niall bólintott, majd papírokat szedett elő és kis keresgélés után az egyiket a kezembe adta. Girl almighty, állt a fehér lap tetején fekete betűkkel. Összehajtottam, majd a könyvemet magamhoz vettem és felálltam.

‒        Akkor én most itt hagylak titeket Stevennel, és Zora is nem sokára jön – pillantottam rájuk – Te, ne akaszd ki őket! – mutattam Steve-re – Ti pedig ne higgyetek el neki mindent, amit mond rólam, szereti kiszínezni a történeteket! – figyelmeztettem a srácokat.

‒        Rendben – válaszolták kórusban.

‒        Ó, és még valami. Niall, ha Zora megérkezik, kérlek, te hosszabb ideig ölelgesd, mint a többiek.

‒        Miért? – kérdezte homlok ráncolva.

‒        Mert te vagy a kedvence, de ő ezt sohasem ismerné be – mosolyogtam rá. Ebben is olyan, mint én.

‒        Oké – válaszolta, majd hátat fordítottam nekik és kiléptem a helyiségből.