Please, say you remember me - 21.rész

Sziasztok!

Hűha, annyi mindent szeretnék most mondani. Talán kezdem a jóval. Utolsó találkozásunk óta a blog átlépte a 12.000 oldalmegjelenítést, nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvasta a történeteimet illetve fordításaimat. Tudom, hogy ez nem a megszokott időpont és elcsúsztam a résszel, de azért itt van, meghoztam. Nem akarok magyarázkodni, bár tudom, hogy ez már önmagában magyarázkodás. Mindenesetre remélem, hogy a Ti 2018-as évetek sokkal jobban indult, mint az enyém. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az igazi és egyetlen Zayn Jawadd Malik-nak és az igazi és egyetlen Harry Edward Styles-nek! :)

Puszi: Emily

02.21.

~ Ivy ~

Amikor reggel felébredtem, össze voltunk bújva. Liam még aludt, de álmában sem engedett el. Mosdóba kellett mennem, ezért megpróbáltam óvatosan kimászni mellőle. A fejem is fájt, azonban ez csak akkor tűnt fel, amikor hirtelen felültem.

Kibotorkáltam a mosdóba. Megmostam a sírástól vörös arcomat. A szemem meg volt dagadva, utáltam ilyennek látni magam. Visszamentem a még mindig alvó Liamhez. Fel kell keltenem, mert sajnos nem tudom, hol vannak a gyógyszerek. Eddig, ha kellett valami, mindig felhozta nekem. Olyan békésen aludt, szörnyű bűntudatom volt, amiért fel készültem ébreszteni. Óvatosan a vállára tettem a kezem és lassan lökdösni kezdtem.

‒        Liam – suttogtam fojtott hangon, miközben a vállát ráztam.

‒        Mi az? – gyorsan ült fel, amitől megijedve arrébb ugrottam – Jól vagy? – nézett rám aggódó és álmos tekintettel.

‒        Igen – bólintottam – Azaz, hogy nem – javítottam ki magam zavartan. Finoman megfogta a kezem.

‒        Nyugodj meg! Csak lassan – mosolygott rám. Vettem egy nagy levegőt.

‒        Kellene fájdalomcsillapító, sajnálom, amiért emiatt felébresztettelek, de nem tudom, hol van és…

‒        Sss! Nincs semmi gond – a hüvelykujjával megcirógatta a kezem – Gyere, megmutatom, hol találod meg!

Nem engedte el a kezem csak már akkor, mikor a konyhában szüksége lett mindkettőre. Az egyik felső szekrény mögött rejlettek a gyógyszerek.

‒        Mi fáj? – fordult felém.

‒        A fejem – válaszoltam. A konyhapulton lévő poharak közül elvettem az egyiket, aztán vizet engedtem bele a csapnál. – Fejfájós vagyok? – kérdeztem hirtelen.

‒        Nem különösebben – a kezembe adta a gyógyszert – A lányos gondod körül elő-elő fordul – tette hozzá, mire teljesen elvörösödtem és el is fordultam – Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni – mondta halkan.

‒        Igen, tudom – motyogtam. Vagyis feltételezem. Olyan fura. Sosem gondoltam volna, hogy leszek olyan közvetlen kapcsolatban fiúval, akivel nyíltan beszélek erről a témáról. Bár valahol érthető, elvileg mi egy párt alkotunk vagy mi a szösz.

Bevettem a gyógyszert. Ittam még egy kicsit, aztán letettem a poharat.

‒        Jobban érzed magad? – hallottam a hangját a hátam mögül.

‒        Most nincs sírhatnékom – felé fordultam. Kezdtem összeszedni magam, de azt hiszem, lesznek még emiatt sírós éjszakáim.

‒        Ennek örülök – lágyan végig simított az arcomon.

‒        Visszadőlök az ágyba – egy pillanatra találkozott a tekintetünk.

‒        Rendben – bólintott – Zavar, ha felmegyek veled? – valami azt súgta ezt nem akarta kimondani.

‒        Nem – megráztam a fejem.

Elindultam felfelé nyomomban vele. Visszafeküdtünk az ágyba, de távol egymástól. Felé fordultam.

‒        Aludni is fogsz? – pillantottam rá.

‒        Nem hiszem – válaszolta – Te? – húzta fel a szemöldökét.

‒        Szeretnék – mondtam – Énekelnél nekem valamit?

‒        Persze – mosolygott rám – Mit szeretnél?

‒        Nem tudom, valami lassút, amitől elalszok – közelebb csúsztam hozzá.

‒        Your hand fits in mine like it's made just for me but bear this mind it was meant to be…

‒        Ez egy nagyon szép szám – motyogtam.

‒        A mi dalunk, egy Ed Sheeran nevű srác írta, majd bemutatom neked újra – szólalt meg.

‒        Oké, de kérlek, énekelj tovább! – közelebb csúszott így egyenesen a fülembe suttogva énekelt, amitől hamar elaludtam.

Idegesen szálltam ki a kocsiból a randink helyszínén. Apa egész úton butaságokkal tömte a fejemet. Már nagyon elegem volt belőle, azonban nem mertem visszaszólni neki, még is csak az apám. Gyorsan nyomtam két puszit az arcára, aztán haza küldtem mielőtt folytatta volna az ellenhadjáratot. Nagyon nem tetszett neki a választásom, még szerencse, hogy szerelmi ügyekben sose adtam a véleményére. Gyors léptekkel indultam meg a vidámpark felé. Késésben voltam és ezt nagyon jól tudtam. Amikor megláttam a kapu előtt várakozó randi partnerem, egyből elmosolyodtam. Odaérve hozzá, rögtön szabadkozni kezdtem.

‒    Ne haragudj a késés miatt, de Apa kiborító volt – mondtam bűnbánóan.

‒        Nincs semmi baj – kedves mosoly ült ki az arcára. Nagyon szerettem ezt a mosolyt, azonnal meg tudott nyugtatni vele. – Tessék, ez a tiéd – két karamellás almát tartott a kezében, az egyiket felém nyújtotta.  

‒        Köszönöm – illedelmesen megköszönve elvettem tőle.

‒        Szereted? – kérdezte kíváncsian, miközben a bejárat felé invitált.

‒        Még nem tudom, sosem ettem ilyet – vallottam be az édességgel szemezve.

‒        Ha nincs bajod a karamellával, tetszeni fog.

‒        Szeretem a karamellát – elmosolyodtam.

Miután megettük az almákat, Liam az egyik játékhoz vezetett.

‒        Látod azt a nagy macit ott? – a tekintetem követte az övét.

‒        Igen – bólintottam.

‒        Megszerzem neked – jelentette ki magabiztosan.

‒       Ne, nem kell – szólaltam meg és ez megakadályozta abban, hogy eldobja a labdát. Felém fordult.

‒        Miért, talán nem tetszik? – az arca csalódottságot sugárzott.

‒        De igen, szép, csak jobb lenne valami kisebb, ami elfér az éjjeliszekrényemen – magyaráztam.

Nem igazán vette fel, amit mondtam, de miután az első két dobás mellé ment úgy éreztem, nincs miért aggódnom.

‒        Ez mi volt? – nézett rám kérdőn.

‒        Micsoda? – zavartan összeráncoltam a homlokom.

‒        Jól hallottam, te kinevettél engem? – húzta fel a szemöldökét.

Nem ismertem még túl régóta, azonban már tudtam különbséget tenni a tettetett és a valódi haragja között, most nem volt mérges.

‒        Lehet – halkan kuncogtam. Nem vettem észre, hogy kinevettem volna.

‒        Ezt még megbánod – játékosan megfenyegetett.

‒        Igen, hogyan? – szemtelenül kérdeztem. Liam szemei rám villantak.

‒        Ez az oldalad nagyon tetszik – lassan behozta a kettőnk között lévő távolságot. Ahogy közel hajolt, egyértelművé tette a szándékát.

Kinyitottam a szemeimet, amikor valaki meglökött. Oldalra fordítva a fejemet megláttam Liamet. A rajtunk lévő takaróval küzdött, ezért lökött meg.

‒        Bocsi, nem akartalak felébreszteni – motyogta. Hátat fordítottam neki.

‒        Nem gond – halkan mondtam, miután elnyomtam egy ásítást.

‒        Álmodtál valamit? – érdeklődött kíváncsian. A vállam felett hátra néztem rá.

‒        Igen – bólintottam lassan.

‒        Álmodban nevettél – jegyezte meg.

‒        Ó – éreztem, ahogy pír szökik az arcomra – Beszéltem is?

‒        Nem – megrázta a fejét. Hála égnek. – Éhes vagy?

‒        Egy kicsit – elnyomtam egy újabb ásítást.

‒        Lenne kedved délután elmenni valahova? – érdeklődött Liam.

‒        Találkozunk a barátaiddal? – pillantottam rá kérdőn.

‒        Nem, most nem – válaszolta – Arra gondoltam, ha szeretnéd, elmehetnénk a nagymamádhoz – vetette fel óvatosan.

‒        Nem tudom, készen állok-e rá – rám jött az őszinteség.

‒        Rendben, csak egy ötlet volt, elhalaszthatjuk későbbre – javasolta.

‒        Oké – lassan bólintottam.

Felálltam az ágyról és kimentem a fürdőbe. Mire rendbe szedtem magam, ő már elhagyta a szobát. Azt hittem, ő is megmosakodna, azonban jobban belegondolva, mintha fel lett volna öltözve, amikor a takaróval babrált. Vállat rántottam, majd ruhát kerestem a szekrényekben.

Immár felöltözve mentem le a konyhába, ahol hangokat hallottam. Először azt hittem, Liam magában beszél, de mikor beléptem az ebédlőbe megláttam a fülén lévő telefont.

‒        Igen, tudom mit ígértem, és bocsi, amiért nem hívtalak fel titeket – háttal állt nekem, így nem volt tudatában annak, hogy itt vagyok.

Nem tudtam, mit kéne csinálnom, de ez gyorsan megoldódott ugyanis ő megfordult. Az arca felderült, kedvesen rám mosolygott, miközben hallgatott valakit a vonal túlsó oldalán.

‒        Igen, a körülményekhez képest igen – míg magyarázott, mutatta, hogy üljek le az asztalhoz.

Nem tettem meg, amit kért helyette tejet vettem ki a hűtőből. Letettem a konyhapultra, azután a szekrényből szereztem magamnak egy bögrét.

‒        Rendben, majd megkérdezem tőle, viszont most le kell tennem – magamon éreztem a tekintetét, ezért felé fordultam – Mit csinálsz? – kérdezte halkan – Oké, szia! – letette a telefont.

‒        Kakaót szeretnék inni – mondtam ki a nyilvánvalót.

‒        Van kakaó porunk? – húzta fel a szemöldökét.

‒        Igen, mert múltkor hoztam a boltból – míg beszéltem, elő is vettem a dobozát.

‒        Nem is emlékszem, mikor láttalak utoljára kakaót inni – szólalt meg.

‒        Leszoktam róla? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Igen.

‒        Miért? – pillantottam rá kérdőn.

‒        Egyszer romlott tejből ittál kakaót, az durva volt – válaszolt.

‒        Fúj, ezt megtarthattad volna magadnak – letettem a dobozt.

‒        Te kérdezted – védekezően maga elé emelte a kezeit.

‒        Tudom, de már bánom – fintorodtam el – Elment tőle a kedvem – Liam kivett egy bögrét a szekrényből – Mit csinálsz? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Iszok veled én is – válaszolta.

‒        Miért?

‒        Mert nem romlott a tej, de ha mégis, akkor nem egyedül fogsz szenvedni – mosolygott rám.

‒        Te nagyon furcsa vagy – motyogtam.

‒        Mondanám, hogy ez nem igaz, de hamar rá jönnél a hazugságra – betette a két bögre tejet a mikroba.

Nem értem, miért ennyire rendes velem. Valójában tényleg ilyen, vagy csak túlkompenzál, mert nem emlékszem rá? Megkérdezem majd a lányokat, biztos láttak minket együtt és tudom, hogy úgyis beszéltem nekik a kapcsolatunkról. Nagyon szeretem őket, biztos tudnak valamit.

‒        Liam – szólaltam meg hirtelen.

‒        Tessék? – egész testével felém fordult.

‒        Lehet mégis élnék azzal az ajánlattal – motyogtam – Tudod a mamával kapcsolatosan – pontosítottam.

‒        Rendben – lassan bólintott.

Ha elolvastad, kérlek jelezd! :)