Prisoner Princess - III.fejezet

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és várjátok a tavaszt. Utolsó találkozásunk óta a blog átlépte a 21.000 oldalmegjelenítést, Mindenkinek köszönöm, nagyon hálás vagyok érte. Hónap vége van, ami új részt jelent, illetve pótoltam adósságom és a Szereplők fülön is lehet már nézelődni. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)

Puszi: Emily

~ Luise ~

Kicsivel több, mint két hét elteltével láttam újra a lengyel herceget. Az arcomon lévő foltok – akárcsak a testem többi részén éktelenkedők – nem gyógyultak be, ezért valamiféle fehér porral kenték be az arcomat az öltöztetőim. Furcsállottam, hogy az apám megint azt akarja, találkozzak vele. Ezúttal a lengyel király nélkül érkezett. Ismét a nagy teremben kellett találkoznom vele, miután Karl apám szolgálója bejelentette, megérkeztem. A király fenyegető tekintete mellett fogadtam, hogy kezet csókoljon nekem a herceg. Az apám ismét sétálni küldött minket. Megint a lovaknál találtam magam Louis-val. A lovász fiúk ismét gyakoroltak, ám most nem láttam Albertet, hiába kerestem a tekintetemmel.
‒    Luise hercegnő, lenne kedve kilovagolni? – kissé megzavart a herceg hangja. Sajnálkozva pillantottam felé.
‒       Nem gondolom, hogy ezt megengednék nekünk – Louis a homlokát ráncolta.
‒       Őfelsége a király azt mondta, azt tehetünk, amihez Önnek is kedve van – mondta, amit kissé hitetlenül fogadtam.
‒       Biztos ez? Nem értett valamit esetleg félre? – próbáltam nem bántó lenni.
‒       Nem – megrázta a fejét – Egyértelműen ezt mondta.
‒       Jól van – aprót sóhajtottam. Úgy érzem, ezért még kapni fogok.
Besétáltunk az istállóba. Meglepetésemre Holdfény már elő volt készítve, Albert épp megigazította a kötőféket rajta.
‒       Felségek – tisztelgett előttünk. Meglepettségemet látva folytatta. – Őfelsége a király, jelezte, hogy lovagolni kívánnak.
Aprót bólintottam. Igyekeztem leplezni zavaromat. Itt meg mi folyik?
‒       Akkor azt hiszem, indulhatunk is – szólalt meg a herceg a neki szánt ló felé tartva, aki Ámor volt. Nem tudtam, mire vélni, miért őt készítették elő Louis-nak.
Albert segítségével felültem Holdfényre. Megigazította a ruhámat, közben véletlenül hozzáért a lábamhoz, nem sietett elhúzni a kezét. Bőröm bizsergett érintése nyomán. A hercegre néztem, remélve az előbbi jelenet elkerülte a figyelmét. Már a lovon ült és a többi állatot szemlélte. Mellé lovagoltam és lassan megindultunk kifelé az istállóból.
‒       Merre menjünk? – a herceg várakozva nézett rám.
‒       Nem messze arrafelé van egy tó – mutattam jobbra.
‒       Szeret oda kilovagolni? – kíváncsinak tűnt.
‒       Mondhatjuk – feleltem. Megtanítottak lovagolni, de annyira nem szerettem.
‒       Sokat lovagol?
‒       Nem, nem igazán szeretem, az olvasás jobban érdekel – feleltem, ahogy megindultunk a tó felé.
‒       Lehet, hogy nem szereti, ám ügyes benne – jegyezte meg kis idő múlva.
‒       Köszönöm – Bár látta volna, mikor legutóbb a ló feje fölött átestem. A szolgálók, akik látták, azóta se heverték ki. Albert nagyon megijedt, még sose láttam ilyennek.
Csend állt be a beszélgetésbe, míg oda nem értünk a tóhoz. Ezt nem is bántam, kavarogtak a gondolataim, mint ősszel a falevelek a szélben. Az egyik fánál leszálltam Holdfényről. Még szerencse, hogy ritkán hordok igazi puffos hercegnő ruhát, különben most bajban lettem volna. Nem kötöttem ki a lovamat és a szemem sarkából láttam, a herceg sem teszi.
‒       Ó, nem – léptem Louis lovához – Őt ki kell kötni – mosolyodtam el. Végig magamon éreztem a tekintetét, míg Ámorral foglalkoztam. Egy apró mosoly is játszott az ajkain, miközben figyelt. – Így, most már nem tudsz megszökni – megpaskoltam a nyakát.
‒       Lehet, hogy nem szereti őket, de jól bánik velük – szólalt meg a herceg.
‒   Szeretem a lovakat, csak a lovaglást nem annyira – Holdfényre pillantottam, aki az aljnövényzettel volt elfoglalva.
‒       És a többi állattal hogyan jön ki? – kíváncsinak tűnt. Elgondolkoztam.
‒     Szeretem őket, bár a kutyákkal nem igazán jó a kapcsolatom, talán ezért sem szeretem a vadászatokat – tűnődtem.
‒       Mi odahaza vadászunk – szólalt meg.
‒       Mint a királyi családok többsége – pillantottam rá.
‒       Kegyetlennek tartja? – fürkészett.
‒       Visszataszítónak. Szerencsére, idehaza nem várják el a nőktől is, hogy jelen legyenek – tettem hozzá.
‒       Az én országomban sem. Az érzékeny lelkületű Édesanyám ezt úgysem bírná el. Szint úgy a húgaim, bár ők még ehhez kicsik is – Ezek szerint vannak testvérei.
‒       Több testvére is van? – kérdeztem.
‒       Két húgom, hét és tizenegy évesek – felelte, mire elmosolyodtam – Apám a kegyed családjáról meglehetősen szűkszavúan beszélt – óvatosan próbált beszélgetésre bírni a családommal kapcsolatban.
‒       Nincs is mit nagyon mondani róla – Csak ketten vagyunk, de bár én se lennék.
Kezdtem kellemetlenül érezni magam, a tó fodrozódó vizét kémleltem. A herceg ezt érzékelte, nem kérdezősködött tovább erről.
‒       Közelebb mehetünk? – a víz felé biccentett.
‒       Természetesen – elindultunk a partra.
‒       Tud úszni?
‒       Igen, és szeretek is. És Ön? – kíváncsian pillantottam felé.
‒       Nem fulladok bele – aprót nevettünk kijelentésén, majd levette a csizmáját és bokáig besétált a vízbe.
‒       Ön nem jön be? – fordult vissza felém.
‒       Nem – egy zavart mosollyal ráztam meg a fejem – Még nem túl kellemes a víz – Csak tavasz vége van.
‒       Nem olyan hideg – látványosan kirázta a hideg.
‒       Azt látom – mosolyodtam el.
‒       Biztos nem jön be?
‒       Igen – bólintottam is, hátha meggyőzőbb lesz – Sajnos én könnyen megbetegszem.
‒       Ezt a király említette, sajnálatos dolog – visszafordult a vízhez – Az egyik húgom Charlotte is hamar megbetegszik – tűnődött.
‒       Az Édesanyám is a Charlotte nevet viselte – végig se gondoltam, mit is mondok.
‒       Valóban? – ismét felém fordult. Szép kék szemei örömmel csillogtak.
‒       Igen – aprót bólintottam.
Jó két órát elidőztünk a tó partján, mielőtt visszalovagoltunk. Az istálló előtt leszálltunk és besétáltunk a lovakkal. Albert vigyázó tekintete mellett vették el tőlünk az állatokat. Nagyon bámult engem, amit nem tudtam, mire vélni. Ezután a lengyel herceggel sétáltunk egyet a kertben a lassan már elnyíló rózsák között. Hamarosan visszamentünk a nagy terembe, ahol a herceg elbúcsúzott tőlem és a királytól, majd díszes kíséretével távozott. Az apám nem szólt hozzám. Karl visszakísért a szobámba, miután közölte, a király nem kíván időt tölteni velem. Belépve a szobámba, magamhoz intettem a szolgálót. Becsuktam mögötte az ajtót.

‒       Karl, tudom, hogy nem kérdezhetek ilyet, de meg kell tennem. Mi történik most itt? Tudom, hogy maga tudja – kérlelően néztem rá.

 

It’s begining to look a lot like Christmas

Sziasztok!

Eltelt egy újabb hónap, ráadásul jó gyorsan. Viszont ez a hónap is különleges abból a szempontból, hogy szülinaposunk volt. Hoztam is egy fordítást vele, amivel kicsit visszamegyünk az időbe, remélem, elnyeri a tetszéseteket. Jó szórakozást a történethez! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az igazi és egyetlen Harry Edward Stylesnek! :)

Puszi: Emily

 

A karácsony Liamnek megpróbálni kiválasztani a tökéletes fát, ami befér a házba és nincs olyan erős karácsonyfa illata, amitől fellángol az allergiája, ami az év ezen időszakában kínozza. Ugyanakkor, legyen tökéletes mása azoknak a fáknak, amiket az ünnepi különkiadás műsorokban látni a tévében. Harry azon tanakodott, miért tart ilyen sokáig kiválasztani egy átkozott fát, amit január közepe körül kidobnak, mert kezdi elveszíteni a „karácsonyosságát”, ahogy Liam mondja.

 

A karácsony Harrynek eljönni számtalan ötlettel, amit a fiúknak vesz. Louis-nak kell egy új pár Vans cipő, mert ha megint felveszi a mostanit, már a saját talpán fog járni benne, és újabb snapback sapka Niallnek, „mert sosem lehet belőle túl sok” nyilvánvalóan. És az a Gucci kölni szett Zaynnek, amit a Macy’s-ben látott, amikor segített bevásárolni az anyukájának, de amikor Liamhez ért, mindig megakadt, mert habár ismerte őt már majdnem négy éve, még mindig nem tudott kitalálni neki valami nyavalyás ajándékot.

 

A karácsony Liamnek feldíszíteni a fát Harryvel és nagyon óvatosnak lenni, mert mezítláb vannak és Liam nem szeretné, ha törött díszek állnának a talpukba. És frusztrál lesz, amikor nem ég az összes égő a fán, és Harry megnyugtatja őt a kijelentésével „Csavard meg az égőket, te sült hal.”

 

A karácsony Harrynek izgatottan várni az első decemberi hóesést, majdnem eltöri Liam valamelyik csontját nagy örömében. Majd mindketten kirohannak, hogy részt vegyenek „a legnagyobb hógolyó csatában” legalábbis Liam szerint, ami végül birkózásba és csókokba fullad.

 

A karácsony Liamnek elkészíteni a karácsonyi vacsorát az ő és Harry családja számára, akik most először vannak a városban. Harrynek semmi hasznát nem veszi a konyhában, mivel cukorkákat eszik és úgy csinál, mintha szakács lenne, ami majdnem egy égett pulykát eredményez nekik.

 

A karácsony Harrynek meggyőzni Liamet, hogy ugorjanak le a boltba az éjszaka közepén, hogy karácsonyi süti válogatást vegyenek és maradjanak fent napfelkeltéig. Liam úgy gondolja süti válogatást tenni Harry arcára egy csodálatos bosszú, amiért kiküldte őt a hideg és sötét éjszakába.

 

A karácsony Liamnek megköszönni, hogy Harry felírta az ő nevét is a fiúknak szánt ajándékokra, ami azt jelenti, hogy most már csak azon kellett aggódnia, mit vegyen Harrynek. Mert majdnem négy éve ismerte már és még mindig nem tudta kitalálni, hogy mit vegyen neki karácsonyra.

 

A karácsony Harrynek feltenni a furcsa lassú indie zene mixét végtelenítve a szoba sarkában, amíg ő és Liam összebújnak a kanapén és forró csokit isznak, amivel Liam megégeti a nyelvét, és Harry szarkasztikus megjegyzést teszt arról, hogy „Nem véletlenül hívják forró csokinak, Li” mielőtt lecsókolja a habot a másik fiú szája sarkából.

 

A karácsony Liamnek arra ébredni, hogy Harry átöleli, és ő elmosolyodik, ahogy megcsókolja a homlokát, a másik fiú felébred, és azt suttogja „Boldog karácsonyt Liam” és mindketten fekszenek még pár percet így, míg felkészülnek, hogy odaadhassák egymásnak az ajándékaikat. Liam végül az új Arctic Monkeys albumot vette meg neki, Harry pedig egy diavetítőt, amiben a kedvenc emlék fényképeik vannak.

 

A karácsony Liamnek és Harrynek végre lefeküdni, miután az egész családi káosz elhal. Végre több mint tíz másodpercük van egymásra és Liam mond valami érzelgőset, mint „Nem akarom senki mással tölteni a karácsonyt csak veled” és Harry azt mondja neki „Fogd be, ez nem az Igazából szerelem” mielőtt szájon csókolja, és azt motyogja „Szeretlek”