Please, say you remember me - 43.rész

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian jól vagytok és kezdtek visszaszokni a normális élethez. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását, fogadjátok szeretettel. Most úgy néz ki a dolog, hogy következő hónapban nem lesz új rész, megértéseteket köszönöm. Jó szórakozást a részhez! :)
Aki holnap Harry koncertjére ment volna, találkozunk februárban :) 

Puszi: Emily

05.22.

~ Ivy ~

Egy nagy csokor virággal a kezemben sétáltam befelé a temetőbe. Vasárnap lévén sokan jártak itt, fiatalok és idősek egyaránt. Jó idő volt, ezért mindenki a sírokat gondozta, tette rendbe. A mamám sírja is szép volt és rendezett, valószínűleg anyuék korábban már jártak itt rendbe tenni. Virágot is találtam az egyik vázában, amiben még csak egy két szál hervadt el.

Letettem a virágokat a sírra, aztán vizet hoztam a közeli kútról. Összekötöttem szőke tincseimet, mielőtt neki álltam méretre vágni a szárakat. A vázából kiszedtem a pár szál elhervadt növényt és a levágott szárakhoz dobtam. Elrendeztem a virágokat, majd vizet öntöttem az immár teli vázába. A sír közepére tettem a vázát és a legszebb felét fordítottam kifelé.

A márványtáblára néztem, amin gyönyörű betűkkel ott állt a mama teljes neve és a felirat. Miért van az, hogy a Liammel való emlékekről álmodok, de a nagyival nem? Ez olyan furcsa számomra, nehéz megérteni. Jött egy lágy szellő, amitől kirázott a hideg. Bárcsak, veled is álmodnék, biztos sok szép emléket felejtettem el. Imádtam a nagyival sütni-főzni, sokkal jobb volt tőle tanulni, mint anyától. Gina is tőle tanult meg mindent.

Valaki elment nem messze tőlem, mire odakaptam a fejem. Nem ismertem a férfit, aki célirányosan sétált egy távolabbi sír felé. Visszanéztem a mama sírhelyére. Nagyon hiányzol.

Lassan sétálva hagytam el a temetőt. Miután megmostam a kezem az egyik kútnál, Jenna házához indultam. Nem volt kedvem taxival menni, így sétáltam egy jó nagyot, ami rendkívül jól esett. Kitisztultak a gondolataim, mire visszaértem a lakásba. Jen otthon volt, felajánlotta, hogy elkísér, de kedvesen visszautasítottam. Úgy éreztem, egyedül kell mennem.

Mikor visszaértem, Jenna épp takarított. Nem akartam zavarni, így bekuckóztam a szobámba. Épp csak lepakoltam a dolgaim, elkezdett csörögni a telefonom. Azt hittem, Liam lesz az, azt ígérte megpróbál felhívni a koncert előtt. Csalódnom kellett, a képernyőn az anya név villogott. Elgondolkoztam, mielőtt felvettem. Már jó ideje nem beszéltünk.

‒       Szia, Kicsim! – anyu hangja nem tűnt szokatlannak.

‒       Szia! – üdvözöltem.

‒       Hogy vagy, Kicsim? – kérdezte.

‒       Jól vagyok Anyu – válaszoltam vontatottan – Miért hívtál? – nehezemre esett feltenni a kérdést.

‒       Csak tudni szerettem volna, mi van veled, jó ideje nem beszéltünk már – hangja szomorúan csengett.

‒       Ez igaz – helyeseltem.

‒       Jársz orvoshoz? – kíváncsinak tűnt.

‒       Igen, nem rég is voltam – feleltem.

‒       És mit mondott?

‒       Beszélgettünk az elmúlt egy hónapomról. Adott gyógyszert fejfájásra és nagyjából ennyi – meséltem szándékosan kihagyva az emlékeket.

‒       Gondolom az emlékeid nem tértek vissza – szólalt meg.

‒       Néha álmodok olyan dolgokat, amik megtörténtek, de ezen kívül semmi – magyaráztam.

‒       Értem – a hangjából nem tudtam kikövetkeztetni, mit érezhet.

‒       Ti, hogy vagytok apával? – kérdeztem.

‒       Meg vagyunk, Apád kicsit nehezen tudja feldolgozni, hogy nagypapa lesz – felelte.

‒       Tőle nem vártam mást. Gina nagyon félt a reakciójától – meséltem.

‒       Neked hamarabb elmondta?

‒       Nem akarta, csak nála voltam és véletlenül benyitottam a készülő babaszobába – emlékeztem vissza mosolyogva.

‒       Ó, jól belenyúltál – nevetett fel.

‒       Igen, mostanában sikerül az ilyesmi – ismertem el.

‒       Liam, hogy van? – kérdezte hirtelen.

‒       Turnén van – válaszoltam – Amennyire tudom, minden rendben velük. Azt ígérte, ma még felhív a koncert előtt – az órára pillantottam. Fél négy, lehet ebből már nem lesz semmi.

‒       Akkor teljesen egyedül vagy? – hangja aggódó volt.

‒       Nem – megráztam a fejem, bár ő ezt nem láthatta – De, korábban ha Liam nem volt mellettem, akkor is egyedül voltam.

‒       Jó, tudom, már felnőtt vagy, de hol vagy most? – kérdezte.

‒       Jenna lakásán. Itt vagyok, míg Liam oda van – füllentettem.

‒       Hogy-hogy?

‒       Nem szerettem volna egyedül lenni – feleltem.

‒       Nem így értettem. Miért nem haza jöttél? – Valahogy éreztem, hogy ez lesz.

‒       Nem szerettem volna haza menni, olyan lett volna, mintha mindent ellőről kezdenék – próbáltam elmagyarázni mit érzek.

‒       Szívesen láttunk volna – szomorúnak tűnt. Ja, csak érzelmi zsarolást ne!

‒       Tudom – mondtam – De szeretnék független lenni tőletek.

‒       Ezt megértem – szólalt meg. Hűha! Ezt fel kellett volna venni.

‒       Ennek nagyon örülök – elmosolyodtam.

‒       Ha meggondolod magad, várunk haza – mondta hirtelen.

‒       Rendben, észben tartom – Biztos nem megyek vissza. – Beszéltél mostanában Ginával?

‒       Igen, jól van, már nagyon várja a babát, szinte olyan izgatott, mint mikor téged vártunk – mesélte boldogan.

‒       Tényleg? Ezt sosem mesélted – felkeltette az érdeklődésemet.

‒       Sosem jött szóba, talán mert te vagy a legkisebb a családban – magyarázta – Nagyon izgatottan várt, minden érdekelte veled kapcsolatban, még soha nem láttam majdnem hét éves kislányt pelenkát cserélni – nevetett fel az emléken.

‒       Ezt megnéztem volna – mosolyodtam el.

‒       Sajnos nem készítettünk felvételeket róla – csalódott lettem.

‒       Kár érte – Jen óvatosan belesett a szobába, majd meglátva a telefont a kezemben tovább állt. Biztos azt hitte, Liam az.

‒       Talán összeülhetnénk valamikor ezekről beszélni – vetette fel.

‒       Jó ötlet – mentem bele – Beszélni kellene Ginával, neki mikor lenne jó – Nem szeretnék még egyedül lenni anyuékkal.

‒       Majd én megkérdezem tőle – ajánlkozott.

‒       Rendben – bólintottam bár ő ezt nem láthatta – Ne haragudj, de ha nem gond letennélek, hátha Liam is felhívna – mentegetőztem.

‒       Oké – nyugtázta – Jó volt beszélgetni, szia Kicsim – köszönt el.

‒       Szia! – bontottam a vonalat. Ez egész jó volt, büszke vagyok magamra.

Gyorsan rá próbáltam, Liam hátha felveszi. Sajnos hangpostára kapcsolt, ezért írtam neki egy üzenetet.

„Úgy tűnik, ez nem jött össze :( kéz és lábtörést estére! :) Ivy”

Elküldtem, aztán kisétáltam a szobából a nappaliba, ahol összefutottam barátnőmmel.

‒       Liammel beszéltél? – mosolygott rám.

‒       Nem – megráztam a fejem – Anya volt az.

‒       Tényleg? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Igen, felhívott, tudni szerette volna, mi van velem, mert már régen beszéltünk – meséltem.

‒       Mennyire régen?

‒       Két hónapja, talán – gondolkoztam el.

‒       Komolyan? – döbbenten nézett rám.

‒       Igen – bólintottam – Miután összevesztünk, nem kerestem őt.

‒       És ő téged?

‒       Meglepett, amikor felhívott két hónapja, beszélgettünk, de nem fűztem nagy reményeket hozzá – magyaráztam.

‒       Ne mondd, hogy nem hiányzik! – szólalt meg.

‒       Nem mondom, de még mérges vagyok rájuk.

‒       A híres haragtartásod, nagyon nehéz téged megbékíteni – adta a tudtomra.

‒       Nem a kibéküléssel van baj, azzal, hogy újra megbízzak bennük, hiszen hazudtak nekem – világítottam rá.

‒       Ezzel tudok azonosulni – a csengő hangja szakította meg a beszélgetésünket. Jen elindult az ajtó felé.

‒       Várunk valakit? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Áthívtam a többieket filmezni – mondta az ajtóhoz érve.

‒       Ó, szuper – mosolyogva követtem őt.

Az ajtó kinyílt felfedve a barátainkat. Egy nagy szatyor nassolni valóval érkeztek meg, amit nekem adtak át. Kivettem a szatyorból a pattogatott kukoricát és Stefanie-val együtt elkészítettük a konyhában.

‒       Hogy vagy? – kérdezte a barna hajú lány.

‒       Jól, köszi – mosolyogtam rá.

‒       Liammel hogy álltok most? – Vele csak ritkán találkozunk, így ő hozzá kevesebb információ jut el.

‒       Sokat beszélgetünk – idétlen vigyoromat nem tudtam elnyomni.

‒       Az jó – Stef elmosolyodott.

‒       Igen az. Valahogy sosem fogyunk ki a témából – mondtam, míg pattogott a kukorica.

‒       Jól vannak?

‒       Igen – bólintottam – Liam szerint most még nagyon élvezik, mert épp csak elkezdték, nincs még honvágyuk – magyaráztam.

‒       Mikor lesz majd szünetük? – kíváncsiskodott, ahogy a mikro leállt.

‒       Még hat hét, azt hiszem – gondolkoztam el, miközben kivettem a forró kukoricát a mikróból.

‒       Gyorsabban el fog telni, mint hinnéd – biztatott.

‒       Tudom – mosolyogtam rá.

‒       Hol van már az a kukorica? – jött be Jim a konyhába.

‒       Mindjárt visszük, ne legyél türelmetlen! – szólt rá Stef.

‒       Gondoltam, hogy pletykáltok ahelyett, hogy csinálnátok – forgatta meg a szemeit, mire barátnőm hozzá vágta a keze ügyébe kerülő konyharuhát.

‒       Tünés innen! – kiabáltam rá, mire a kék szemű srác kirohant a helyiségből. Elővettem egy tálat, majd beleborítottam a pattogatott kukoricát. Stefanie elvette a tálat.

‒       Gyere, menjünk! – szólalt meg.

‒       Menj csak, én viszek poharakat is – a szekrény felé fordultam.

Egy tálcára tettem öt poharat, amit bevittem a nappaliba a többiekhez. Fordultam még egyet és pár üveg üdítővel tértem vissza. Miranda meg Jenna beüzemelték a DVD lejátszót, aztán elindították a filmet. Mindannyian elhelyezkedtünk a kanapén és a fotelekben.

‒       Mit nézünk? – kérdeztem őket.

‒       Bérhaverok, tavalyi film, állítólag nagyon jó – válaszolt Mira.

‒       Ki javasolta? – pillantottam rá.

‒       Én – jelentkezett Jim.

‒       Ajjaj! – reagált Stefanie.

‒       Hé! – Jimmy sértődötten keresztezte a karjait maga előtt.

‒       Veled már többször ráfáztunk – mondta Jenna.

‒       De az mind régen volt – morgott sértődötten.

‒       Nem lehetett annyira régen, mert én nem emlékszem rá – kapcsolódtam be én is.

‒       Még egy szó és haza megyek – fenyegetőzött.

‒       Oké, elég legyen! – vetett véget a vitának Jen – Nézzük a filmet!

Ha elolvastad, kérlek, jelezd! :)