Prisoner Princess - I. fejezet

Sziasztok!

Na, csak ideértem. Remélem, Mindannyian jól vagytok, és készen álltok az új évbe lépni. Ahogy már pedzegettem, egy új történettel készülök Nektek, aminek az első, bevezető részét, most "adom át". Még a Szereplők fülön ne keresgéljetek, még nem árulom el ki a fiú főszereplő, ez a jövő év titka, de a Történetek fülön már van mit keresni. Elől járóban annyit szeretnék mondani a történetről, hogy nagyon alternatív történelem, csak az alapja - a két ország közötti konfliktus - igaz, a többit én kreáltam hozzá. Jó szórakozást az új történethez! :)
Sikerekben gazdag, egészséges boldog új évet kívánok! :)

Puszi: Emily

~ Luise ~

Hat éves voltam, amikor először megtörtént. Apám – a király – sosem viszonyult hozzám úgy, mint ahogy egy rendes apának kellett volna. Király volt, királyi kötelezettségekkel. Ezt idővel megértettem és el is tudtam fogadni, nyilvánvalóan azért nem hat évesen. Akkor vert meg először. Anyát is bántotta, de őt nem fizikailag, ő lelki terrorban élt.
Apa mindig rideg volt, nem is igazán értettem, én hogyan foganhattam meg, ha látszólag ő senki iránt nem érez semmit sem. Később rájöttem, ennek csak a könyveimben van köze az érzelmekhez. Minden, amit tőle láttam, csupán a harag és a düh volt, ami főleg ellenem és az anyám ellen irányult.
Később értettem csak meg, hogy anyát azért gyűlöli, mert nem volt képes trónutódlásra alkalmas gyereket szülni. Hat éves koromban várandós lett, aminek apa őszintén örült, sosem láttam még olyannak, remélte, végre teljesül a kívánsága. De nem így történt… Anya elveszítette a babát.
Akkor kezdődött, akkor változott meg és a kezdeti ridegsége átment tettlegességbe, megvert. Szinte minden este bejött a szobámba, megvert és olyan dolgokat vágott a fejemhez, amikről nem tehettem. Valójában senki nem tehetett róluk. Utált, azért mert lánynak születtem, azt mondta, minden egyszerűbb lenne, ha fiú lennék. Valószínűleg igaza volt.
A veréseinek nyoma maradt a testemen és a kiabálása vízhangot vert a palotában. Ettől kezdve nem engedett megjelenni királyi vagy nemesi összejöveteleken, nem mintha előtte olyan sok ilyesmin részt vehettem volna. Elzárkóztatott minden nemestől, de rendes neveltetést azt kaptam, már ami egy lány gyermeknek járt. Nem voltak barátaim, csak a szolgálókkal beszélgettem és néha ők játszottak velem. Sosem beszéltem arról, hogy mit csinált velem, bár nem is kellett. Mindenki tudott róla, de senki nem tehetett ellene. A király szavai és tettei szentek és megkérdőjelezhetetlenek. Legalábbis az országunk határain belül.
Anya megpróbált kiállni értem, ennek az lett az eredménye, hogy őt is megverte. Kértem, könyörögtem, ne szóljon többet az apámnak az én érdekemben, nem akartam, hogy ő is az én sorsomra jusson. Anya belebetegedett abba, hogy az egyik gyermekét elveszítette, a másikat pedig a tulajdon apja bántalmazza, és ő nem tehet ez ellen semmit. Nem tudom mi volt a pontos oka, de anyám nem tudott több gyermeket szülni. Apám kénytelen volt szembenézni a ténnyel, trónörökös nélkül maradt.
Időközben anya betegsége a lelki terror hatására rosszabbodott, végül tizenhárom éves koromban elveszítettem őt. A palotához tartozó egyik kertben helyezték végső nyugalomra, gyakran mulattam ott az időmet. Nem tudom, miért nem a kápolnában temették el, de ez nekem jobb volt, így nem kellett engedélyt kérnem, hogy vele lehessek.
Nem sok dolgom volt, időm nagy részében olvastam. A kötelező feladataimat elvégeztem, ami az óráim látogatásából állt. Megismerkedtem a zenével, az etikettel, a tánccal, hímezni, varrni és írni meg olvasni is megtanítottak, bár ez akkor nem volt jellemző. A lányokat nem igazán tanították, nekik csak engedelmes feleségnek kellett lenni. Ez lett volna az én dolgom is, de egyelőre még csak tizenhat éves vagyok, vagyis csak leszek a nyár közepén. Még nincs vőlegényem sem, bár ha hihetek a szolgálóimnak, ez nem sokáig marad így.
Tudom – mindenki tudja – apámnak III. Friderich Wilhemnek Poroszország királyának nagy fejtörést okoz, hogy mi lesz az országgal megfelelő trónörökös nélkül. Ennek ellenére én nem akarok ahhoz hozzámenni, akit ő választ nekem, mondván: Ez jó az országnak, ezt kell tenned!
Sok könyvet olvastam, és néhányban találtam erre példát. Soha nem akartam olyan helyzetbe kerülni, mint a könyveim szereplői, de a szívem mélyén tudtam, nekem is ez lesz a sorsom, hiszen egy királyi hercegnő nem köthet szerelmi házasságot…

 

Vallomás

Sziasztok!

Nem, nem ússzátok meg az ünnepet nélkülem😁 Remélem, Mindannyian jól vagytok, le tudtok egy kicsit lassulni és pihenni az ünnepek alatt.
Szeretném megköszönni az elmúlt hónapok sok oldalmegjelenítését - figyellek Titeket -, nagyon hálás vagyok értük. Még októberben - mikor a másik blogomat befejeztem - megígértem, hogy hamarosan - soon, mert hát a legjobbaktól tanulok 😇 - jövök új történettel. Na, ez még nem az. 
A hónapban szülinaposunk volt, ez pedig nem jelent mást, mint történetet vele, ez esetben ismét egy fordítást. Rövid, de nagyon cuki kis történet, jó szórakozást hozzá! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az igazi és egyetlen Louis William Tomlinson-nak! :)
Boldog 7. szülinapot a blognak!
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok! :)

 Puszi: Emily

 


Liam tenyere úgy izzadt, mint még soha, és a szíve olyan hevesen vert, úgy tűnt, ki fog ugrani a mellkasából. Nagyon aggódott, hogy Louis undorítónak fogja találni, mert ő a legjobb barátja, de ő csak annyit mondott „Végre” úgy suttogta, mint valami imát, mielőtt szájon csókolta a fiatalabb fiút. Olyan érzés volt, mint amilyennek mások mondták, talán Zayn valamiféle szerelem szakértő lehetett, mert szikrák és tűzijáték is volt ott, ahol Liam keze Lou csípőjén pihent, illetve ott is, ahol összeértek, ahogy egymás mellett ültek.

Elvesztek a saját világukban, csak ők ketten léteztek, ahogy percek vagy órák múltak el, mielőtt meghallottak valakit ujjongani.

„Ideje volt már” – nevetett Niall, ahogy elhúzódtak egymástól. Liam ismerős melegséget érzett az arcán, miközben elpirult, a kék szemű fiú csak a válla köré fonta a karját, annak ellenére, hogy Liam egy kicsit magasabb volt nála, és közel húzta magához, mintha csak próbálná odailleszteni magát a másik srác karja alá. A fiatalabb fiú nem tudta megállni, egyre szélesebben vigyorgott, igazából számíthatott volna erre.

„Ti ketten már most undorítóan cukik vagytok” – morogta Niall, de nem tudta palástolni az apró vigyort, és egy kis nevetést is megeresztett, a barna szemű srác vele nevetett.

„Mióta is, kb. öt perce?”

„Miért nem tűnsz el, ha ennyire féltékeny vagy?” – szólalt meg Lou. Niall vállat vont, majd kisétált a szobából.

„Gondoltad volna, hogy…?” – Louis belekezdett, de elhallgatott.

„Fogalmam sem volt. Talán” – válaszolta Liam. Egy apró vigyor jelent meg a szája sarkában.

„Mire gondolsz most?” – kérdezte az idősebb fiú. Liam megrántotta a vállát.

„Rád” – Louis elpirult, és nem mert a másik srác szemébe nézni. Liam az egyik ujjával finoman felemelte az állát, ezzel együtt a tekintetét is, egy apró csókot nyomott a szája sarkába, amint a másik fiú felnézett rá.

„Tudnod kellett volna” – kezdte lassan – „Hogy már egy ideje szerelmes vagyok beléd.”

„Tényleg?” – kérdezte a kék szemű srác – „Valójában vicces, hogy ezt mondtad, mert ugyanezt akartam elmondani neked.”

Ha elolvastad, kérlek, jelezd! :)

Szentjánosbogarak

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki jól van és kezditek megszokni, hogy itt az ősz, ami most talán végre a szebbik arcát kezdi mutatni nekünk. Jelentkezésem oka, hogy szülinaposunk volt, ezért hoztam Nektek egy fordítást egy olyan párossal, akik már szerepeltek a blogon. Jó szórakozást a történethez! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az igazi és egyetlen Niall James Horan-nek! :)

Puszi: Emily

„Azt hiszem, elkaptam egyet, Ni” – hívta Louis a szerelmét, aki gyorsan megfordult és odakocogott hozzá.

„Látni szeretném!” – a szőke hajú fiú imádni valóan követelte – vagy legalábbis Louis így gondolta – és Lou engedelmesen szétnyitotta a kezeit épp csak annyira, hogy a fiatalabb srác egy pillantást tudjon vetni a szentjánosbogárra, amit elkapott. – „Olyan szép” – lehelte, és az idősebb fiú nem tudta megállni csak mosolygott a gyermeki ártatlanságán.

„Olyan szép vagy” – mondta szeretetteljesen – „De most már elengedem, rendben? Megpróbálhatunk elkapni egy másikat, de azt hiszem, ezt a kis bogarat már elég stressz érte.” – Niall szomorúan bólintott, és Lou visszaengedte a rovart az éjszakába. – „Hé” – megbökte őt, amiért lebiggyesztette az ajkait. – „Elkaphatunk egy másikat is. Miért nem próbálod meg?”

„Azt szeretném, ha te kapnád el őket” – a kék szemű srác szégyenlősen mosolygott.

„Lusta vagy” – motyogta Louis, de – természetesen – beadta a derekát neki, és a feje fölé nyúlt, hogy elkapjon még egyet a világító bogarak közül, amit meg tud mutatni a fiújának. – „Tessék, megfoghatod” – áttette a szentjánosbogarat Niall összekulcsolt kezébe, és hátulról a szőke fiú köré fonta a karjait. Ez lesz az, ami a legjobban fog hiányozni neki, amikor az egyetem egy hét múlva újra fog indulni, csak együtt lenni az ő Niallével. Sok olyan pillanat volt, mikor utálta, hogy tőle két évvel fiatalabb a pasija, mert így az év folyamán alig látták egymást. Amikor együtt voltak, imádott a fiatalabb fiú védelmezőjeként fellépni. Ettől fontosnak érezte magát, és tudta, hogy Niall szerette ezt, habár ezt sohasem ismerte volna el.

„Azt akarom, hogy ez örökké tartson” – ismerte el Louis – „Csak mi ketten, elmenekülhetnénk, nem kellene aggódnunk a suli vagy a munka vagy a szüleink vagy bármi más miatt; lehetnénk csak Louis meg Niall. Tökéletes lenne.”

A szőke fiú egyetértően hümmögött, ahogy elengedte a szentjánosbogarat, amit még mindig a kezében tartott, így meg tudott fordulni a szerelme karjaiban. – „Hiányzol, amikor elmész” – mondta félénken – „Nem akarom, hogy elfelejts engem”

„Niall, sohasem tudnálak elfelejteni téged” – Louis határozottan mondta – „Szeretlek, és ezen semmilyen távolság sem idő nem változtathat, te kis buta. Nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem”

„Ne is álmodj róla, hogy megpróbálom” – Ni megerősítette egy kuncogással, ami majdnem duplája volt Lou vigyorának, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Ő tényleg nagyon szerette a karjaiban lévő fiút, ebben annyira biztos volt. Kicsivel több, mint egy éve voltak együtt, de ez egyszerre tűnt egy egész életnek, és csak egyetlen napnak. Louis úgy gondolta, amit érez, azt hívják szerelemnek, mert még soha nem érzett hasonlót.

„Szeretlek, ugye tudod?” – Louis próbált hétköznapinak hangzani, de a legmélyebb módon gondolta és ezt igyekezett a szemein keresztül a másik fiú tudomására hozni. Niall úgy tűnt megértette, és felfelé billentette a fejét, így szájon tudta csókolni, mielőtt válaszolt – „Én is szeretlek, ugye tudod? A Holdig és vissza egy milliószor”

„Az nagyon sok idő” – az idősebb srác komolytalanul viccelődött – „Akkor én pedig, szeretlek a végtelenségig és még azon túl is”

„Ez úgy hangzott, mint Liam, dilis vagy” – Niall megbökte az idősebb fiú arcát, mielőtt ismét komolyra fordította a szót – „De megígéred, hogy nem fogsz elfelejtkezni rólam, amikor elmész? És, hogy hívni fogsz?” – Lou le akarta csókolni az aggodalmat a fiatalabb srác arcáról.

„Persze, hogy megígérem, szerelmem. Nem felejtettelek el tavaly sem, igaz? Mindennap hívhatjuk egymást, üzenhetünk is és Skypeon is beszélhetünk egész idő alatt. Ez hogy tetszik?”

„Oké, ez jól hangzik” – értett egyet Niall, miközben a fejét a fiúja vállán pihentette, ahogy előre-hátra ringatóztak a tücskök ciripelésére a késő nyári éjszakában – „Louis?” – kérdezte.

„Hm?”

„Én is azt akarom, hogy ez örökké tartson”

Louis talán még soha semmivel nem értett ennyire egyet.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)