Prisoner Princess - IX.fejezet

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian jól vagytok, jól telnek a napjaitok. Eltelt egy újabb hónap, ami új részt jelent - és most tényleg - a történetben. Jó szórakozást a részhez, remélem, tetszeni fog! :)
Aki - velem együtt - volt Louis budapesti koncertjén, remélem, nagyon jól érezte magát :)

Puszi: Emily

~ Luise ~

Azt kértem a hercegtől a levélben, hogy ennek léte és tartalma sose tudódjék ki. Louis herceg megtette, amit kértem, nem szólt róla és nem is válaszolt rá. Két nappal később a lengyel király levelet küldött az apámnak. Karl elmondta, mi állt benne. A lengyel király kételkedik, de a fia nem. Akarja az esküvőt és vállalja a feltételeket. Elhagyja a családját értem. Ez egyszerre tesz boldoggá és nyugtalanít is. Én kértem, hogy ezt tegye, és meg is tette. Remélem, így lesz a legjobb, így majd időnként meglátogathatjuk a családját. A házasságunkkal véget ér a háború, ezzel talán szívélyesebb lesz a két ország közötti kapcsolat.
Egy héttel később az öltöztetőim korán keltettek fel. Senki nem mondta el, miért, de úgy gondoltam, ma fogják bejelenteni a kézfogót. Nagyon kíváncsi voltam mennyivel ezután lesz az esküvő. A lengyel herceg az apjával és a kíséretével kilenc körül érkezett. A király egy fogadással várta őket, amelyen én is részt vettem. A herceg mellett ültem és egy szót sem szóltam, folyton magamon éreztem a király fenyegető tekintetét. Louis herceg megfogta a kezemet az asztal alatt, ami váratlanul ért. Felé pillantottam, ám ő másfelé figyelt. Éreztem, ahogy óvatosan simogatja a kézfejemet. Feltételeztem, így próbál megnyugtatni, ami csak jobban nyugtalanított, ezek szerint látszik, hogy valami nincs rendben. A fogadás végén a két király ünnepélyesen bejelentette a kézfogónkat. Fel kellett állnunk, miközben az emberek tapsoltak körülöttünk, kifejezve örömüket. Ezután elküldtek minket, hogy mutassam meg a hercegnek a lakosztályát. Csendesen sétáltunk egymás mellett, csak akkor szólaltam meg, mikor megérkeztünk:

‒       Ez lenne az – mutattam az ajtóra. A herceg végig nézett rajta, majd felém fordult.

‒       Az ön szobája messze van innen? – kérdezte kíváncsian.

‒       Én az emeleten alszom – válaszoltam.

‒       Azt hittem, az apja bezáratta a legmagasabb torony legfelső szobájába – nevetett, mire csitítani kezdtem.

‒       Kérem, a király mindent hall és mindenről tud, ne haragítsa magára – könyörögtem.

‒       Sosem értettem, miért ilyen merevek az uralkodó családok – jegyezte meg. Talán a ranggal jár.

‒       Eljönne velem lovagolni? – kérdeztem hirtelen.

‒       Igen – Louis bólintott, nem tűnt meglepettnek.

‒       Átöltözöm és visszajövök ide – ígértem, mielőtt magára hagytam. Beszélnem kell vele mindenkitől távol, tudnia kell, hogyan mennek itt a dolgok.

Meg kellett várnunk, míg előkészítik a lovakat. Albert Holdfénnyel foglalkozott, láthatóan zaklatott volt, de igyekeztem nem rá figyelni. Louis a többi lovat tanulmányozta, míg a mieink elkészültek.
Amint a tisztásra értünk, a herceg megszólalt:

‒       Valami azt súgja, beszélni szeretne velem – mondta.

‒       Jól érzi – feleltem – El szeretnék mondani néhány dolgot – leszálltunk a lovakról. Sokat beszéltem, Louis pedig hallgatott, de nem éppen úgy, mint, aki komolyan vesz.

‒       Nem gondolja, hogy kicsit ferdít a dolgokon? – kérdezte, miután befejeztem. Nem hibáztattam, amiért nem hisz nekem, valószínűleg én is így viselkedtem volna.

‒       Én figyelmeztettem – csak ennyit válaszoltam – Tudja mikor lesz az esküvő? – másfelé tereltem a beszélgetés fonalát.

‒       Kicsivel több, mint két hét múlva – Nem sok időt hagy nekünk. – A családom is jönni fog, segíteni fognak az előkészületekben.

‒       Ennek örülök – mosolyodtam el – Itt marad addig vagy visszamegy a lengyel királlyal? – érdeklődtem.

‒       Még vissza kell mennem, el kell rendeznünk néhány dolgot az esküvő előtt – megfogta a kezem – Remélem, nem bánja – megráztam a fejem.

‒       Csupán kíváncsi voltam – magyaráztam.

‒       Ígérem, ez az utolsó alkalom, többé nem hagyom el – megcsókolt, mintha csak bizonyítani akarná az imént elhangzott szavait. Annyira jó ember.

Zajra lettem figyelmes, a hang irányába fordulva megpillantottam az egyik lovászfiút. Közelebb érve kiderült, Ludwig az. Az arckifejezéséből ítélve úgy tűnt, nem látta, mi történt a herceg és köztem az imént.

‒       Ő királyi fensége hívatja magukat – szólalt meg, miután meghajolt előttünk.

‒       Melyik? – kérdezte Louis.

‒       Őfelsége a porosz király – felelte a lovász fiú – Kérem, igyekezzenek, időbe telt, míg megtaláltam felségeiket – Ludwig ideges volt, ebből tudtam, a király mérges. Nem kértem engedélyt.

‒       Azonnal indulunk – a lovakhoz sétáltam, a herceg követett.

‒       Nyugodjon meg, nem lesz semmi gond – a herceg szavai nem nyugtattak meg.

Sietve visszamentünk, letettük a lovakat, majd a királyok elé járultuk. Apám dühös volt, a lengyel király pedig kissé ideges. A két külföldi kezet csókolt, és Karl kíséretében visszavonultak a lakosztályaikba.

‒       Menjen a szobájába! – üvöltött rám.

‒       Igenis Felség! – meghajoltam és sietve elhagytam a nagytermet. Szinte szaladtam fel a szobámba. Megúsztam vagy lesz még ennek következménye?

Pár óra múlva mindannyian együtt ültünk és néma csendben vacsoráztunk. Kézzel tapintható volt a feszültség. Többször is magamon érzetem a herceg tekintetét, de én csak a tányéromat figyeltem. Már bejelentették, most már nem lehet visszavonni, igaz?
Az étkezés után mindenki visszavonult a saját lakosztályába. Engem Karl kísért vissza, ezzel ellehetetlenítve, hogy esetleg megkereshessem Louis-t. Az estém csendesen telt, míg egyszer csak be nem viharzott hozzám a király teljesen egyedül. Félelemmel telve álltam fel előtte és meghajoltam, ahogy mindig.

‒       Hogy képzelte, amit ma tett?! – kiabált velem – Ludwig szerint testi érintkezés volt maguk között, miután engedély nélkül elmentek lovagolni – hangja félelmetes volt, mint mindig, undorodva mondta ki a szavakat.

Közelebb lépett hozzám és megütött. Csendben tűrtem a verést, csak azután kezdtem sírni, hogy a király kiviharzott a helyiségből. Lerogytam az ágyam mellé és átöleltem magam, miközben sírtam. Rosszabb volt a verése, mint amire emlékeztem.

Másnap nem hagytam el a lakosztályomat. Az öltöztetőim azt mondták, a király azt terjeszti, beteg vagyok. Hát persze, valamit mondania kell a külföldi vendégeinknek. Ők ma délután haza indulnak és szükséges a kifogás, miért nem köszönök el a jegyesemtől. Fájt még a verés, ezért szinte semmit sem csináltam egész nap, csak gondolkodtam. Nem haragíthatom magamra a királyt többet az esküvő előtt. Jó eséllyel ezek a sebek elhalványodnak az eseményre. Vajon mit fog mondani Louis, ha rájön erre? Mérges lesz? Meg akar majd védeni? A tegnapi verés után az fájt a legjobban, hogy Albert nem jött megnyugtatni. Tudom, hogy hozzá is eljutott a hír, mégsem jött. Nem gondoltam, hogy ennyire haragszik rám. Kopogtattak az ajtómon.

‒       Ki az? – gyenge hangon szóltam, hogy betegnek tűnjek.

‒       Őfelsége, Julie vagyok – az ajtóhoz mentem és kinyitottam – Elmentek – halkan mondta – A herceg nagyon szomorú volt, hogy nem láthatta felségedet – a vörös hajú lány szavai megmelengették a szívem. Őszintén bíztam benne, azért mondja ezt, mert így van, nem pedig sajnálatból.

 

Burning up

Sziasztok!

Remélem, Mindenki jól van, és örültök a hosszúra nyúlt nyárnak. Megint eltelt egy hónap, és megint volt szülinaposunk. Vele hoztam Nektek egy történetet, ezúttal egy fordítást. Jó szórakozást a történethez! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az igazi és egyetlen Niall James Horan-nek! :)

Puszi: Emily

A Nando’s elviteles sora gyötrelmesen hosszú volt, majdnem az ajtón kívül álltak már, Harry pedig ideges volt. Nem tudta mi Niall kedvenc kajája. Tudta, bármit kap, a szőke hajú srác szeretni fogja, és nem fog számítani, hogy ezt akarta-e vagy sem, de valamiért ez most az őrületbe kergette. Hányféle különböző ízesítésű csirkéjük lehet?

Egy kóbor hajtincs a fülét birizgálta, amit gyorsan visszatűrt a hajpánt alá. Szinte semmit sem tett, hogy álcázza magát, de úgy tűnt pont ezzel keltette fel az emberek figyelmét. Szó sem volt arról, hogy Harry ne szerette volna, amikor a rajongók megállítják, inkább élvezte, hogy az emberek felismerik, de most nem szerette volna, ha feltartják. Csak szeretett volna kaját szerezni Niallnek és visszamenni hozzá.

Amikor eljött, Niall három különböző takaróba csavarva feküdt Harry kanapéján elhasznált zsebkendők között. Harrynek gyakorlatilag le kellett erőltetnie Niall torkán a gyógyszert, a szájába kellett kanalazni az orvosságot, mert az idősebb fiú túlságosan remegett ahhoz, hogy megtartsa a bögrét. Tudta, hogy Niallnek bűntudata van, amiért tele bacizza a házát, de Harry túlságosan aggódott ahhoz, hogy máshol hagyja őt, főleg egyedül. Tudta, hogy ő az egyetlen ember, aki képes megfelelően gondoskodni róla. Ezért ragaszkodott hozzá, a barátja pedig engedett, valószínűleg csak azért, mert túl beteg volt ahhoz, hogy veszekedjen.

Végre eljutott a pulthoz és sietve rendelt pár tekercset és néhány enyhén fűszeres szárnyat kettejüknek, amit megoszthatnak. Niall általában nagyon csípősen szereti az ételét, de Harry kételkedett abban, hogy bölcs dolog lenne nagyon fűszeres dolgokkal etetni ebben az állapotban. Villantott egy mosolyt a pénztárosra, majd elindult, amint a kezében voltak a papír tasakok. Ez egy nagyon nyugodt nap volt, a járdák kevésbé voltak zsúfoltak, mint máskor. Kevesebb, mint tíz perc alatt visszaért a lakásához, és azon volt, hogy bejelentse diadalmas visszatértét, amikor meglátta Niallt teljesen kiütve.

A göndör hajú fiú elmosolyodott és betette a kaját a hűtőbe. Nem igazán volt éhes, azért hozott enni, hogy Niallt boldoggá tegye. De ez volt az első alkalom az elmúlt két napban, hogy a szőke hajú fiút aludni látta anélkül, hogy köhögött és forgolódott volna, és nem akarta megzavarni. Így volt ez, amíg fel nem takarította a papír zsebkendőket és a bögréket, amik felgyülemlettek a kanapé körül, amikor észrevette, Niall reszket.

Harry nem is igazán gondolkodott rajta, ez tűnt a leglogikusabb, természetesebb dolognak. Felemelte őt, egyik kezével a térde alatt, a másikkal vállánál tartotta, és átvitte az ágyhoz a lehető leggyöngédebben.

Niall megmozdult a karjaiban, nyirkos kezével belekapaszkodott a göndör hajú pólójába. Valami érthetetlent motyogott, ő pedig megpróbálta megnyugtatni. – „Foglak, Nialler” – Niall a fejét bandatársa könyökhajlatába fordította és felsóhajtott. Harry érezte, ahogy a szívverése felgyorsul, ami aggodalomra adott okot.

Óvatosan arrébb rúgta a földön heverő ruhákat az útból, megakadályozva, hogy elessen és megsérüljenek mindketten. Végül eljutott az ágyhoz, letette Niallt és visszasietett a kanapéra a takarókért. Visszatérve a szőke fiút kiterülve találta az ágyon, mint egy polip, az ajkába harapva próbált nem nevetni.

Óvatosan bemászott Niall mellé az ágyba, egyesével magukra terítette az összes takarót. Közelebb csúszott és felemelte a másik srác karjait, hogy alábújhasson és közelebb kerülhessen hozzá. Már kevésbé remegett, de a krémes sápadt bőrét vörösesség színezte az arcán, nyakán, karján, mindenhol. Harry összefűzte a lábát Niall hozzá közelebb esőjével, majd a karjait köré fonta, amennyire tudta. Niall megborzongott egy kicsit, mire Harry ezt suttogta: – „Sss, minden rendben” – a szőke hajú fiú Harry nyakába temette az arcát, így aludtak el, összebújva a délutánban, a testük melege elviselhetetlen volt.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Amikor kinyitotta a szemét, Harry két dolog miatt is össze volt zavarodva: nem jött be fény az ablakon át, és nem találta maga mellett a beteg bandatársát. A haja izzadtan a homlokához tapadt és még mindig a farmerét viselte. Összességében, eddig nem a legjobban ment ez a felébredés.

Kibotorkált a konyhába, ahol megtalálta Niallt takaróba csavarva az asztalnál ülve, előtte egy tányér étellel, amit ő hozott neki korábban. Szégyenlősen vigyorgott, amikor észrevette Harryt, ő pedig megkönnyebbülve látta, hogy a bőre megint a szokásos színű. – „A hasam felébresztett. Nem gondolom, hogy ettem rendes ételt az utóbbi pár napban legalábbis.”

Harry leült mellé és reflexszerűen a homlokához tette a kezét. – „Legalább nem izzadsz már annyira, de még mindig kicsit meleg a homlokod.”

Niall lebiggyesztette az ajkát – „Nem várhatod el tőlem, hogy lemondjak a Nando’s kajáról. Te hoztad nekem.”

„Egy szóval sem mondtam, hogy le kell mondanod a kajáról” – nevetett a göndör hajú fiú. – „Csak kifejeztem az aggodalmamat, ennyi. Rázott a hideg, amikor visszajöttem.” – Az emlék lejátszódott a fejében és csak most esett le neki, mennyire megijedt. Niall eszméletlen volt és remegett… Azon tűnődött hogyan volt képes egyáltalán tiszta fejjel gondolkodni.

„Jól vagyok. Sokkal jobban, mint néhány órával ezelőtt.” – Niall elgondolkodva rágcsált egy csirkeszárnyat. – „Te vittél be az ágyba? Azon gondolkodtam, hogy kerültem oda.”

Harry önkénytelenül oldalra simította a haját, és lenézett az asztalra, miközben elpirult. – „Ez tűnt a helyesnek. Csak próbáltalak melegen tartani.”

„Működött.” – Harry felnézett és furcsán pillantott Niallre. Ez nem kellemetlen vagy zavaró, csak figyelmes. – „Köszi.”

Harry elvigyorodott – „Szívesen, Nialler.” – Felkelt, hogy öntsön egy pohár vizet, majd érezte, ahogy egy pár meleg kéz a csípője köré fonódik hátulról. Az idősebb fiú az állát Harry vállán pihentetve suttogta – „Vigyázol rám?”

Harry szembefordult vele, és a karját a vállaira tette. – „Igen. Mindig vigyázni fogok rád.” – Niall szeme fénylett, csillogott, még mindig lázas volt, de Harryt ez most egyáltalán nem érdekelte. Előre hajolt és gyengéd, megnyugtató csókot nyomott a kék szemű srác ajkaira.

Niall elégedetten hümmögött és fejét bandatársa vállára ejtette. Így maradtak egy időre, a kellemes ölelésben. Niall puha csókokat nyomott Harry nyakára, míg ő a szőke srác haját simogatta.

Harry végül azt suttogta – „Menjünk vissza az ágyba.” – Sikerült visszavezetnie Niallt a szobájába,

Bemásztak, és összebújtak, szorosabban, mint korábban, Niall szinte Harryn feküdt. Az idősebb srác légzése elég gyorsan egyenletessé vált, és Harry elmosolyodott, amikor érezte, hogy a fiú a mellkasába beszélt.

Feszülten próbálta hallgatni a motyogott suttogást, majd rájött, Niall a nevét ismételgeti. – „Harry” – gyakran, lélegzetvételek között. Megcsókolta a szőke hajú fiú feje búbját és egy mosollyal az ajkain elaludt.