2024. március 31.

Prisoner Princess - XV.fejezet

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki nagyon jól van, és jól telik az ünnepetek, illetve hosszú hétvégétek/tavaszi szünetetek, kinek mi :) Jelentkezésem oka, hogy eltelt egy újabb hónap, tehát, itt van a történet folytatása. Jó szórakozást a részhez! :) 

Kellemes húsvéti ünnepeket!
Húsvét

Puszi: Emily


~ Louis ~

Már egy hét eltelt azóta, hogy a családom haza indult. Nem igazán találtam itt a helyem. Nagyon más volt, mint otthon. Hiába voltam újra egy helyen a hercegnővel, szinte alig láttam, visszatért az órái látogatásához. Nekem semmi dolgom nem akadt. Azt hittem, olyan lesz, mint otthon, a király majd engedi, hogy vele legyek, figyeljem, ahogy a királyság dolgait intézi. Gondoltam levelet írok haza, elmondom mi történt az elmúlt egy hétben. Alig kezdtem csak hozzá, megérkezett a feleségem. Besétált, majd észrevette, mit csinálok.

       Ó, bocsánat, ha megzavartam valamiben – leült az ágyunkra.

       Nem zavar – megráztam a fejem – Csak levelet írok hazaEz bántón hangzik. – Úgy értem, a szüleimnek – helyesbítettem, mire Luise elmosolyodott.

       Nem valószínű, hogy valaha az otthonának fogja érezni. Én születésem óta itt élek és még mindig idegen a hely – magyarázta. Felállt és hozzám sétált, ösztönösen arrébb toltam a papírt. A feleségem ezt egy mosollyal nyugtázta. – Talán jó, ha tudja, a király minden levelet elolvas – halkan beszélt és jelentőségteljesen nézett rám.

       Komolyan? – hitetlenkedve néztem rá.

       Előtte nincsenek titkok – még mindig halkan mondta.

       Mit javasol? – kérdeztem.

       Titkos írást – válaszolta egyszerűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

       Ahhoz a másik félnek is ismernie kell a kódot – állapítottam meg.

       Akkor muszáj lesz elutaznunk – vigyorodott el.

       Megkérné a királyt? – pillantottam rá.

       Nem – megrázta a fejét – Magának kell, akkor meg fogja engedni, de ragaszkodjon ahhoz, hogy magával visz engem is – felelte.

       Rendben – felálltam az asztaltól.

       Most hova megy? – kérdőn nézett rám.

       A királyhoz, elmondani a szándékomat – jelentettem ki.

       Szólók Karlnak, ő fogja megmondani, mikor járulhat a király elé. Addig megírhatja a levelet a családjának az érkezésünkről – boldognak tűnt.

       Ha megkaptuk az engedélyt őfelségétől, eljön velem lovagolni? – kérdeztem.

       Boldogan – tényleg jó kedvűnek tűnt. A zene órái után többnyire ilyen volt.

Ahogy a hercegnő megjósolta, a király megengedte az utazást és vonakodva bár, de belement abba, hogy a feleségem is magammal vigyem. Az egyik tanácsosa hatására döntött így, és ha már ilyen engedékeny hangulatba került, a lovaglást is felvetettem. Belegyezett és kért fél órát, hogy előkészíttesse az állatokat. Meghajolva megköszöntem és visszaindultam a jó hírekkel a feleségemhez. Amint beléptem, leolvasta az arcomról, hogy mindent megengedett nekem. A király nem volt annyira félelmetes, mint amilyennek itt mindenki beállította őt. Befejeztem a levelet és elvitettem a Karl nevű szolgálóval. Ezután kettesben elindultunk a lovak felé.

       Miért szeretne annyira lovagolni menni? – kérdezte séta közben a hercegnő.

       Amiért maga is lovagolni vitt, többször is – mosolyogtam rá.

       Szóval beszélgetni szeretne velem távol mindenkitől – összeráncolta a homlokát, ahogy felém fordult – Aggódnom kellene?

       Nem – sietve megráztam a fejem – Csak maga mondta, itt semmi nem marad titokban – magyaráztam.

       Kíváncsivá tesz – jegyezte meg, de ennél többet nem mondtam neki.

Várnia kellett, míg kilovagoltunk a tóhoz. Miután kikötöttem a lovamat, ledobtam a csizmám és besétáltam a tóba. A víz kellemesen meleg volt, sokkal jobb, mint legutóbb.

       Azt hittem, beszélgetni szeretne – Luise hangja felé fordultam. A parton állt tisztes távolban a víztől, vonásai boldognak tűntek.

       Szeretnék, de most azt szeretném, ha bejönne a vízbe – jelentettem ki vigyorogva, mire a felségem mosolyogva a fejét rázta – Jöjjön, most nem mondhatja, hogy hideg a víz.

       És ha megint megbetegszem?

       Akkor itt maradok én is, megígértem, hogy nem hagyom egyedül – a szemeibe bámultam.

Luise körülnézett, majd felhúzta a szoknyáját. Lerúgta a cipőit és bokáig besétált a vízbe hozzám. Várakozóan nézett rám.

       Elmondja végre? – kérdezte.

       Mit gondol, úszhatnánk is? – hagytam figyelmen kívül a kérdését.

       Nem – megrázta a fejét – Ha mondta volna mi a terve, hoztunk volna törülközőt és váltás ruhát – tette hozzá.

       Gyorsan meg fogunk száradni, remek az idő – érveltem. A feleségem hallgatott, láthatóan elgondolkodott. – Kérem – kérleltem a legmeggyőzőbb mosolyommal.

Beadta a derekát, a tó partján levetkőztünk alsó ruházatra és abban merültünk meg a meleg vízben. Végig egymás mellett voltunk, ezért is tudtam gyorsan felhúzni a hercegnőt, amikor belelépett egy gödörbe és elmerült.

       Jól van? – magamhoz húztam, mire megkapaszkodott bennem.

       Igen, de nem akartam, hogy a hajam vizes legyen – furcsa arcot vágott. Egymást néztük, miközben a víz fodrozódott körülöttünk. Az ajkai túlságosan hívogatók voltak, nem tudtam ellenállni. Viszonozta a csókot, de hamar elhúzódott.

       Ezt nem szabad.

       Nincs itt senki – biztosítottam.

       Ezt akkor sem illik – elengedett távolabb lépve tőlem.

       Most haragszik rám? – megrázta a fejét.

       Ha meg is szeretnénk száradni, ideje kimenni – a part felé kezdett úszni, követtem őt. A parton kicsavarta a haját.

       Talán le kellene vennünk mindent, úgy hamarabb megszáradnánk – tűnődtem. Luise mérgesen fordult felém, aminek okát csak akkor értettem meg, mikor beszélni kezdett:

       Szóval ezért csinálta ezt az egészet? Látni akarta nappali fényben is a sebeimet? Hát, akkor tessék – tajtékzott, ahogy ledobálta a vizes alsó ruháit. Felvettem a kabátom a földről és a hercegnő köré csavartam. Szomorúan néztem rá.

       Nem volt ilyen szándékom, sajnálom, hogy felzaklattam a felvetésemmel – a szemeibe néztem. Tekintete ellágyult.

       Sajnálom – motyogta zavartan.

       Nem történt semmi – megfogtam a kezét – De ez az, amiről beszélni szerettem volna – megszorította a kezem – A király teszi ezt igaz? – lehunyta a szemét.

       Mondtam, hogy elég eszes ahhoz, hogy rájöjjön – halkan beszélt, a szemei könnyezni kezdtek.

       De miért csinálja ezt?

Ott a tóparton, ahol nem hallhatott minket senki más, végre megeredt a nyelve és elmondta gyerekkora szomorú történetét.