Please, say you remember me - 27.rész

Sziasztok!

Remélem, mindannyian jól vagytok és remekül telt a nyaratok:) Akik suliba készülnek, azoknak sok sikert, ne legyetek szomorúak, örüljetek, amíg oda járhattok. A munkában helytállóknak pedig kitartás :) Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a PSYRM folytatását, kíváncsian várom, mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a részhez! :)
Szeretnék utólag is nagyon boldog szülinapot kívánni az igazi és egyetlen Liam James Payne-nek! :)

Puszi: Emily

03.04.

~ Ivy ~

Liam csak öt óra után jött meg. Dúlt-fúlt, mikor belépett a házba, dobálózott és mindennek nekiment, mielőtt bement a konyhába. Én a nappaliban voltam, onnan hallgattam a kirohanását. Még sosem láttam így haza jönni. Óvatos léptekkel közelítettem meg a helyiséget, ahol ő is tartózkodott. Belépve érzékeltem, ahogy kivesz a hűtőszekrényből egy üveg vörös bort.

‒       Szia! – mondtam fél hangosan.

Hangomra összerezzenve felém fordult. Arckifejezését nem tudtam megfejteni, mégis úgy éreztem, mintha lebuktattam volna.

‒       Szia, Édes! – hangja csak egy halk suttogás volt, ami meglepett, azt hittem mérges lesz.

‒       Minden rendben? – tettem pár bizonytalan lépést felé, míg ő kivett egy boros poharat az egyik felső szekrényből.

Figyeltem, hogyan bontja ki a bort a fiókból előszedett dugóhúzóval. Eléggé ügyesen csinálta. Vajon iszik? A vacsorán nem ivott velem.

‒       Nem éppen – sóhajtott fel. A vörös folyadék gyorsan megtöltötte a poharat.

‒       Szeretnél róla beszélni? – megálltam az egyik szék mögött.

‒       Nem – megrázta a fejét. A pohárral meg a boros üveggel a kezében leült a konyha asztalhoz. Félve néztem, ahogy eltűnik a vörös folyadék az ajkai között. – Megtennéd, hogy nem bámulsz? – rám pillantott.

‒       Ne haragudj, de még nem láttalak így, és aggódóm érted – motyogtam.

‒       Előfordul, hogy iszom – mondta.

‒       De én ezt nem szeretem, igaz? – őt fürkésztem, ő viszont nem nézett rám. Eltelt egy kis idő csendben. – Akkor ez egy igen – szólaltam meg halkan. Semmit sem reagált, emiatt sarkon fordultam, és elindultam kifelé a helyiségből.

‒       Most hova mész? – hallottam a hangját a hátam mögül.

‒       Fel, azt mondtad, nem szeretnél beszélgetni velem – nem fordultam meg.

‒       Kérlek, gyere ide! – hangja meggyötört volt.

‒       Miért? – visszafordultam hozzá.

‒       Csak kérlek, gyere ide! – odasétáltam hozzá és megálltam előtte.

‒       Ülj ide! – kezét a lábára simította. Hezitáltam, ezért tenyerét a csuklóm köré fonta, és finoman az ölébe ültetett. Lágyan magához húzott, majd átölelt. – Bocsánat – motyogta.

‒       Miért? – fejemet a vállára döntöttem.

‒       Ezért az egészért – válaszolta, miközben elkezdett ringatni.

‒       Mi történt? Nem ment jól a próba? – kérdeztem aggódva.

‒       Is – ennél többet nem mondott, csak még jobban magához húzott. Ez is több, mint a semmi. A tekintetem megakadt az asztalon lévő boron. Óvatosan elemeltem onnan a poharat. – Mit csinálsz? – Liam felkapta a fejét, mire majdnem eldobtam a boros poharat.

‒       Csak neked szabad inni? – pillantottam rá.

‒       Nem, de nem ihatsz sokat, mert téged gyorsan fejbe csap – magyarázta. Beleittam a pohárba.

‒       Ez finom – állapítottam meg.

Kivette a kezemből és ő is belekortyolt. A következő korty az enyém volt. Így váltogattuk, míg ki nem ürült a pohár. Az üvegért nyúltam, mire Liam egy rosszalló pillantás kíséretében kivette a kezemből.

‒       Megmondtam, hogy nem ihatsz sokat – sértődötten lebiggyesztettem az ajkaimat.

‒       Jól van na – szemét forgatva töltött a borból. Ezt is megittuk.

‒       Biztos nem szeretnél róla beszélni? – óvatosan érdeklődtem.

‒       Igen – újra magához húzott.

‒       Csak segíteni szeretnék – motyogtam.

‒       Tudom – lehelte a nyakamra – Azzal is segítesz, ha így maradsz – csendben maradva tettem, amit kért.

Az egyik keze felkúszott a hátamra, és lassan simogatni kezdett. Ami ezek után történt, az eléggé homályos. Néhány túlfűtött csók, az, ahogy felbukdácsoltunk a lépcsőn. Liam belerúgott az ágyba, amikor a paplanra döntött. Túl erősen vágyakoztunk egymás iránt ahhoz, hogy azon aggódjunk, mit is csinálunk pontosan.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel egyedül ébredtem fel. Ma a bandának fellépése volt, ezért nem aggódtam az üres ágy miatt. Ahogy felültem, körbe néztem a szobában. Azonnal elöntötte az arcomat a pír. A szoba elég erősen árulkodott arról, mi történt itt tegnap.

A paplant arrébb húzva kimásztam az ágyból. Amint a lábaim a padlóhoz értek, furcsa érzés nyílalt belém. Visszahuppantam a matracra. Hű, ez eléggé furcsa. Újra felálltam és tettem pár bizonytalan lépést. Ez lenne az az együttlét utáni állapot, amiről mások beszélnek?

Átmentem a fürdőbe letusolni, aztán megmostam a fogaimat. Felöltöztem és próbáltam rendbe tenni a szobát. Éppen szellőztettem, mikor meghallottam a telefonom csörgését. Liam hívott.

‒       Szia! – vettem fel a készüléket.

‒       Szia, Ivy! – nagyon visszhangzott a beszéde.

‒       Hol vagy most? – leültem az ágyra.

‒       A mosdóban.

‒       Miért bujkálsz? – kuncogva kérdeztem.

‒       Nem akarom, hogy mindenki hallja miről beszélek – válaszolta – Hogy vagy?

‒       Jól – az ajkamba haraptam.

‒       Nem… fáj… izé… tudod… – nem láttam őt, de úgy éreztem, elég erős pír borítja az arcát.

‒       Nem, minden rendben – elmosolyodtam. Olyan cuki.

‒       És… nem…

‒       Miért vagy ennyire ideges? – kíváncsiskodtam.

‒       Csak attól tartok megbántad a tegnap estét – motyogta.

‒       Dehogyis! – tiltakoztam. Nem igazán emlékszem arra, ami történt, de nem érzem magam kihasználva. Szinte hallottam, ahogy felsóhajt.

‒       Rendben. Még fel foglak hívni, mielőtt fellépünk.

‒       Oké, legyetek ügyesek!

Délután kivasaltam, majd elpakoltam a ruháinkat. A sajátjaimmal kezdtem, mert azok helyeit már tudtam. Ezután Liam cuccait tettem el. A zoknis fiókjában pakoltam, amikor a kezem beleütközött valamibe. Érdeklődve néztem meg, mi is az. Egy szív alakú fekete bársonydoboz volt. A szívem kihagyott egy ütemet. Lélegzetvételeim megszaporodtak, míg próbáltam kinyitni a dobozt. Egy nagyon szép gyémántgyűrűt találtam benne. Kapkodva felhúztam a gyűrűs ujjamra. Tökéletesen illett rám. Elöntött a pánik. Meg akar kérni?! Hát ennyire komoly a kapcsolatunk? Remegő ujjakkal lehúztam a gyűrűt, beleraktam a dobozba és visszatettem a fiókba, ugyanoda, nehogy gyanút fogjon. Remegve leültem az ágyra. Úr Isten! Ez nagyon durva. Innom kell. 

Lesiettem a konyhába, ahol gyorsan megittam egy pohár bort, ami teljesen megnyugtatott. Végül is, jó dolog, hogy ennyire szeret, vagy nem? Nagyon rossz ez az emlékezet kiesés. Muszáj erről beszélnem valakivel.

Elmostam a poharat, majd visszatettem a bort a hűtőszekrénybe. Felmentem a telefonomért. Gyorsan felhívtam azt a személyt, akiben a legjobban megbíztam.

‒       Szia, Hugi! – kedves hangja köszöntött a vonal túlsó oldalán.

‒       Szia, Gina! Zavarlak most? – reménykedve kérdeztem.

‒       Tyler szüleinél vagyunk vacsorán.

‒       Ó, jó étvágyat! – mosolyodtam el.

‒       Köszi – kis szünetet tartott – Miért hívtál?

‒       El szerettem volna menni hozzátok – válaszoltam kissé szomorúan.

‒       Ma nem jó, mit szólnál a holnapi naphoz? – kérdezte.

‒       Az jó lenne – Jobb lett volna ma.

Mikor Liam haza jött, én már ágyban voltam és próbáltam úgy viselkedni, mintha semmiről sem tudnék. Fáradt voltam, azonban arra még emlékeztem, amikor bejött a szobába.

‒       Szia! – halkan köszönt, mire felkaptam a fejem.

‒       Szia! Milyen volt a fellépés? – leült az ágyra.

‒       Jól sikerült – megsimogatta a karom – Megfürdök, aztán mesélek – ígérte – Minden rendben ment itthon?

‒       Igen – bólintottam. Liam kisétált és mire visszajött, én már aludtam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap délután a nővérem férje Tyler eljött értem. Csak letett a házunknál, azután tovább ment, így ketten maradtunk Ginával, aminek örültem.

‒       Miért szerettél volna találkozni? – kérdezte nővérem, miután ölelkezve köszöntöttük egymást.

‒       Mert történt valami, amiről muszáj beszélnem valakivel – válaszoltam idegesen.

‒       Oké, gyere! – a nővérem megfogta a kezem, és a hálószobájukba vezetett – Kérsz valamit enni vagy inni? – pillantott rám.

‒       Nem, köszönöm – megráztam a fejem.

‒       Akkor kezdj mesélni – leültünk az ágyra, egymással szemben.

Elmeséltem neki a randinkat kitérve a vidámparkos dologra és arra, hogy erről álmodtam is. Elmondtam a veszekedésünket, amiről részben már tudott. Nem hagytam ki azt sem, hogy lefeküdtünk egymással, és persze a legnagyobb gondomat, a gyűrű megtalálását sem. Gina némiképp döbbenten hallgatott engem.

‒       Liamnek mondtad, hogy az emlékeid álom formájában térnek vissza?

‒       Nem, még az orvosnak sem beszéltem erről, de szerintem a balesetemről is álmodtam – magyaráztam.

‒       Legalább az orvossal beszélned kellene erről.

‒       Tudom, de mi lesz, ha hülyének néz? – pillantottam rá.

‒       Nem fog – megszorította a kezem. Az hogy Gina hitt bennem, nagyon sokat jelentett.

‒       Mit gondolsz a gyűrűről, szánhatta valaki másnak? – motyogtam. A nővérem elkezdett nevetni.

‒       Kizárt! Imád téged, soha nem tenné meg ezt veled.

‒       Be vagyok pánikolva – könnyek szöktek a szemembe.

‒       Ó, ugyan! – közelebb csúszott hozzám, így át tudott ölelni – Higgy nekem, nagyon jó dolog, ha ennyire szeret valaki – győzködött.

‒       Nem erről van szó – ráztam meg a fejem – Semmire nem emlékszem vele… velünk kapcsolatban és megrémít a tudat, hogy ennyire komoly volt az, amiről elképzelésem sincs – sírtam a nővérembe kapaszkodva. Tisztában voltam vele mennyire kétségbeesettnek tűnök, de úgyis éreztem magam.

‒       Meg fog oldódni ez a dolog kettőtök között, de ahhoz el kell mondanod neki, mit érzel. Nem tudja, mi jár a fejedben, ezért segítened kell neki, rendben? – Gina nyugtatólag simogatta a hátam.

‒       Oké – motyogtam. A nővérem felállt az ágyról és hozott nekem zsebkendőt, amit hálásan fogadtam el tőle. – Kimegyek a mosdóba rendbe tenni magam – szólaltam meg, miközben felálltam az ágyról.

Kilépve a szobából, realizálódott bennem, valójában fogalmam sincs, hol keressem a fürdőszobát.

A háló melletti ajtót nyitottam ki elsőnek. Itt egy olyan szobát találtam, amiben alig kapott helyet valami, de az a pár dolog nagyon meglepett. Egy bölcső állt a szemben lévő ablak alatt. Gina kijött a hálóból és elkerekedett a szeme, amint meglátta, hol vagyok.

‒       Te terhes vagy? – csodálkozva bámultam rá.

‒       Lebuktunk – hajtotta le a fejét.

Ha elolvastad, kérlek jelezd :)