Please, say you remember me - 41.rész

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian jól vagytok a kellemetlen helyzet ellenére is. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a PSYRM folytatását, remélem, tetszeni fog :) Említettem már, hogy nincs olyan sok hátra a történetből, éppen ezért is vagyok nagyon kíváncsi arra, mit gondoltok. Jó szórakozást a történethez! :)
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! :) 

Puszi: Emily

05.09.

~ Liam ~

Tegnap megvolt a második Newcastle-i koncertünk, ma pedig már úton voltunk Glasgowba, ahol szintén két koncert várt ránk. Az út nagy részén aludtam, nem volt túl jó éjszakám. Tegnap koncert előtt megpróbáltam felhívni Ivyt. Nem vette fel, ettől pedig enyhén szólva is megrémültem. Éneklés közben is végig csak rá tudtam gondolni és arra, miért nem vette fel.

Mikor lejöttem a színpadról, nem várt tőle semmi a telefonomon. Reggel ébredés után ugyanez volt a helyzet és ez nagyon aggasztott. Hiába próbáltam nyugtatgatni magam, csak rossz dolgok jutottak az eszembe.

Újra a telefonomra néztem. Egy üzenet várt rám Ivytól.

„Szia! Ne haragudj, este korán lefeküdtem :( Ivy”

Megnyugodtam az elolvasása után. Gyorsan pötyögni kezdtem.

„Szia! Semmi gond, tudunk, most beszélni? Liam”

Sietve elküldtem neki.

„Persze :) Ivy”

Miután megkaptam az SMS-t, azonnal felhívtam.

‒       Hahó! Merre vagytok most? – hallottam meg Édes hangját.

‒       Szia! Úton Glasgowba, lassan megérkezünk – válaszoltam – Hogy vagy? Mi újság otthon? – kérdeztem kíváncsian.

‒       A házzal minden rendben volt, amikor ott jártam – felelte.

‒       Szuper, és te hogy vagy? – kérdeztem meg újra.

‒       Most jól érzem magam – mondta.

‒       Most? – felhúztam a szemöldököm.

‒       Igen – helyeselt – Mostanában rosszul voltam – halkan beszélt.

‒       Tudod, miért? – érdeklődtem.

‒       Igen – a hangja alapján úgy tűnt kissé zavarban van.

‒       Ó – megvilágosodtam – Elmúlt már? – Most annyira szívesen átölelném. Van, amikor rosszul viseli ezt az időszakot.

‒       Még nem teljesen – még mindig kissé zavarban volt – A fiúk is ott vannak veled? – kérdezte.

‒       Igen, de hallótávolságon kívül – válaszommal igyekeztem megnyugtatni, mert tudtam, mi miatt aggódik.

‒       Ők mit csinálnak? – Édes kíváncsi volt.

‒       Van, aki alszik – pillantottam feléjük – A többiek a telefont nyomják – tettem hozzá.

‒       Hogy bírjátok?

‒       Még nagyon az elején vagyunk, ilyenkor még könnyű – feleltem.

‒       De lesz majd szünet, nem? – szinte magam előtt láttam értetlen arcát.

‒       Persze, de az azért nem ugyanaz, mint mikor már tényleg vége van – magyaráztam.

‒       Értem – szólalt meg – Volt valami különösebb oka, hogy tegnap felhívtál?

‒       Csak hiányoztál – bukott ki belőlem. Ivy csendben maradt a vonal túl oldalán. Ezt nem kellett volna kimondanom.

‒       Te is hiányzol – motyogta végül. Jobb lett volna, ha határozottabban mondja, de ettől még elég sokáig tudtam volna ezt a mondatot hallgatni.

‒       Ha van kedved, később csatlakozhatsz bármelyik állomáson – ajánlotta fel.

‒       Tényleg? – hangja hitetlenkedőnek tűnt.

‒       Hát persze! – vágtam rá.

‒       Még meggondolom – megfontoltan válaszolt.

‒       Rendben – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta – Csak annyit kérek, egy héttel előtte szólj, hogy mindent el tudjak rendezni – kértem Édestől.

‒       Oké, így lesz – ígérte meg – Mióta jár hozzád bejárónő? – váltott hirtelen témát.

‒       Találkoztatok? – kérdeztem.

‒       Nem, szerintem az előtt járt a házban, hogy én ott voltam, tisztítószer szagot éreztem mindenhol – magyarázta.

‒       Ó, értem. Három hete kerestem egyet, egy kedves középkorú hölgy, egy ismerősöm ajánlotta, akinél szintén takarít – meséltem.

‒       Az jó – nyugtázta – Így legalább több a mozgás a ház körül – tette hozzá.

‒       Ez is egy szempont volt – adtam a tudtára.

‒       Miért nem kértél meg engem? Gondolom, ezeket korábban én csináltam meg – szólalt meg. Csendben maradtam. – Bocsi, csak kíváncsi vagyok – Ivy valószínűleg megérezte a feszültséget.

‒       Nem akartalak ezzel is terhelni – válaszoltam végül. Átfutott a fejemen a gondolat, de a helyzetre való tekintettel elég fura lett volna mindkettőnknek.

‒       Ivyval beszélsz? – kérdezte Harry.

‒       Igen – bólintottam.

‒       Üdvözlöm – mosolygott.

‒       Harry üdvözöl – mondtam.

‒       Én is őt – hangja vidám lett.

‒       Ő is téged – pillantottam göndör hajú bandatársamra.

‒       Hogy van?

‒       Tartsd egy kicsit – kértem. Elvettem a fülemtől a telefont és letakartam a mikrofont. – Nem vagyok postás – jelentettem ki – Ha befejeztük, elmondom, mi van vele.

‒       Jól van, bocsi – a göndör hajú sértődött arckifejezéssel tovább állt.

‒       Bocsi, itt vagyok – szóltam bele.

‒       Harryvel beszéltél?

‒       Igen, az érdekelte, hogy vagy – feleltem kelletlenül.

‒       Mit mondtál neki? – Édes kíváncsi volt.

‒       Azt, majd megbeszéljük, ha mi befejeztük – válaszoltam – Ugye nem dolgoztál úgy, hogy rosszul voltál? – váltottam témát.

‒       Akkor mentem, amikor jól voltam – szerencsére hagyta az előző témát.

‒       Rendben – nyugtáztam.

‒       Milyen volt a tegnapi koncert? – érdeklődött.

‒       Szuper – lelkesedtem – Király volt a közönségünk – meséltem mosolyogva.

‒       Ez nagyszerű. És, hogy telik az utazás? – Édes kíváncsi volt, amit nem tudtam, mire vélni.

‒       Unalmas és fárasztó – sóhajtottam fel.

‒       Sajnálom – hangjából együttérzés sugárzott.

‒       Nem olyan vészes, nemsokára megérkezünk és tudunk pihenni – magyaráztam.

‒       Nem lesz próba?

‒       Majd holnap – feleltem – Addig szerencsére pihenhetünk – megérkeztünk a szálloda elé, ahol megállt a buszunk.

‒       Mikor fogtok Glasgowba érni? – kérdezte.

‒       Épp most érkeztünk meg – elmosolyodtam.

‒       Akkor nem zavarlak – mondta – Üdvözlöm a srácokat, pihenjetek sokat! – hangja vidáman csengett.

‒       Rendben, átadom nekik – ígértem – Vigyázz magadra!

‒       Te is, Liam. Szia!

‒       Szia! – bontotta a vonalat, mielőtt hozzá tehettem volna: – Szeretlek! – motyogtam magam elé.

Harry óvatosan felkeltette az alvó Zaynt. Szépen összeszedtük a cuccainkat, aztán bejelentkeztünk a szállodába, ahol már vártak minket. Szerencsére a rajongók még nem tudták hol szállunk meg, így ők nem vártak a hotel előtt. Úgy tűnt, végre tudunk pihenni egy kicsit.

‒       Hé, mindenki! – hívtam fel magamra a figyelmet – Ivy üdvözöl titeket és jól van – Harryre pillantottam.

‒       Szuper! – Niall szólalt meg először – Jön majd főzni ránk a turnén?

‒       Nem – megráztam a fejem.

Az előző turné egy hosszabb szakaszában végig velünk volt, gondoskodott rólunk. Egyszer sem panaszkodott amiatt, hogy folyton fáradtak vagyunk, és nem tudok vele lenni. Csak örült annak, hogy a közelemben lehet és talán kicsit annak is, hogy gondoskodhat rólunk. Szeretném azt hinni, hogy így érzett.

‒       Mi nem? Nem fog rólunk gondoskodni vagy nem jön? – kérdezte Louis.

‒       Nem biztos, hogy jön és tuti nem fog főzni ránk. Nem emlékszik, rémlik ez valakinek rajtam kívül? – néztem körbe mérgesen.

‒       Bocsi, csak annyira megszoktuk már, hogy sokat van velünk – mondta Zayn.

‒       Nem csak ti – a lakosztályom kulcsáért nyúltam. Sikerült elcseszni a hangulatomat.

Felmentem az én emeletemre, aztán besétáltam az ideiglenes otthonomba. Pontosan egy hetet fogok eltölteni itt. Körbe néztem kicsit a lakosztályban, ami elég jól nézett ki. Bárcsak, Édes is itt lenne velem. Ledobtam a cuccaimat a nappaliban, azután befeküdtem az ágyba. Természetesen nem tudtam elaludni, zakatoltak a gondolataim.

‒       Ez így nem lesz jó – sóhajtottam fel. Most mit csináljak?

Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat. Morogva felálltam az ágyról és sietve az ajtóhoz mentem.

‒       Tessék – próbáltam kedves hangon beszélni.

‒       Szia! – Harry állt az ajtómban.

‒       Szia! – kelletlenül álltam előtte – Én egyedül szerettem volna lenni – mondtam.

‒       Nem beköltözni akarok, csak beszélni veled – hangja komolyan csengett.

‒       Ó – meglepődtem szavain, és nem mozdultam a helyemről.

‒       Beengedsz? – kérdezte végül.

‒       Bocsi – elálltam az útjából. Nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez.

Leültünk a nappaliban lévő fotelekre. Magam elé bámultam, nem kerestem a tekintetét.

‒       Tudod, miről akarok beszélni? – érdeklődött.

‒       Van ötletem – nem néztem rá.

‒       Nem tetszik, hogy féltékenykedsz, ha szóba hozom Ivyt – szólalt meg – Mégis mit gondolsz te rólam vagy Ivyról? – Harry egyértelműen mérges volt.

‒       Mit akarsz, mit gondoljak? – pillantottam rá.

‒       Ugye ezt nem komolyan kérdezed?! – emelte fel a hangját. Nem válaszoltam. – Komolyan azt hiszed, hogy elszeretném tőled?! Adtam rá okot valaha is, hogy ezt gondold?!

‒       Nem – motyogtam.

‒       Na és Ivy, ő adott rá okot?! – kiabálta.

‒       Nem – szomorúan megráztam a fejem – De ő már nem olyan, mint régen, vagyis pont olyan – javítottam ki magam – Az a lány, aki előttem volt, akit én nem ismerek – magyaráztam.

‒       Érez irántad valamit – olyan hirtelen kaptam felé a fejem, hogy megroppant a nyakam.

‒       Au! – odakapva nyomkodni kezdtem – Honnan veszed? – kérdeztem.

‒       Volt alkalmam párszor beszélni vele – felelte – Érez valamit, csak nem tudja hova tenni – tette hozzá.

‒       Még mindig nem értem honnan szeded.

‒       Szerinted miért sírt, amikor elköltözött tőled? – nézett rám.

‒       Ezt te honnan tudod? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Később miután nálad jártam, sikerült vele beszélnem, még akkor is sírt – válaszolta.

‒       Szóval érez irántam valamit és rengeteget sír miatta. Hát ez szuper – lehajtottam fejem.

‒       Te is tudod, hogy ez jó jel. Ha valahogy sikerülne visszahoznunk néhány emléket veled kapcsolatban, biztosan értelmet nyerne számára minden – álmodozott bandatársam.

‒       Ez nem ilyen egyszerű – szólaltam meg.

‒       Miért nem? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Vannak emlékfoszlányai, de úgy vettem észre, ezek csak még jobban összezavarják – magyaráztam.

‒       Miért nem mondtad, hogy vannak emlékei? – döbbent volt.

‒       Ivy nem mondta, hogy elmondhatom másnak. Bizalmas dolgokat osztott meg velem, amiket elég nehéz volt neki elmondani. Kellemetlenül érezte magát, mikor ezekről beszélt, nem szerettem volna, ha más is tud róla – Harry bólintott. Miért ilyen nehéz ez?

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)