Please, say you remember me - 44.rész

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és élvezitek ezt a meleg nyarat. Kis hűsítés gyanánt meghoztam Nektek a PSYRM folytatását, ami ennek a történetnek az utolsó előtti része. (El se hiszem, hogy már itt tartunk) Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is nagyon boldog 10. évfordulót kívánok a srácainknak :)

Puszi: Emily

05.27.  

~ Ivy ~

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem fel. Morcosan nyúltam az éjjeliszekrényen lévő készülékért.

‒      Haló? – szóltam bele álmosan. Kuncogás jött a vonal túlsó oldaláról.

‒      Szia! Ne haragudj, hogy felébresztettelek – mentegetőzött Liam.

‒      Nincs semmi baj – felültem az ágyban – Várj egy kicsit, még nem vagyok fent teljesen – mondtam kómásan.

‒      Igyál egy kávét, nem sokára visszahívlak – érződött a hangján, hogy mosolyog.

Úgy tettem, ahogy Liam mondta. Az asztalnál kevergettem a kávémat, már csak az illatától kezdtem felébredni. Félig volt még a csészém, amikor megszólalt a telefonom. Már sokkal energikusabban vettem fel.

‒      Megittad már? – hangja vidáman csengett.

‒      Még van benne, de most már ébren vagyok – válaszoltam.

‒      Szuper, a többiek is felkeltek.

‒      Ott vannak veled? – kíváncsiskodtam.

‒      Nem, félre vonultam, bár lehet, ezt a cuccaim fogják bánni – felelte.

‒      Miért? – összeráncoltam a homlokom.

‒      A srácokkal szeretjük egymás dolgait tönkre vágni – felsóhajtottam.

‒      Borzalmasak vagytok – jelentettem ki.

‒      Csak egy kicsit – próbálta jobb színben feltüntetni a dolgokat.

‒      Mikor fogtok végre felnőni? – forgattam meg a szeme, bár ő ezt nem láthatta.

‒      Ha tippelnem kellene, azt mondanám soha – válaszolta.

‒      Tényleg mindig ilyenek akartok lenni? – felhúztam a szemöldököm.

‒      Inkább nem akarunk mások lenni – szavai elgondolkodtattak.

‒      Milyen a turné? – másfelé tereltem a beszélgetést, amit szerencsére hagyott.

‒      Most Sheffield-ben vagyunk, már volt egy próbánk tegnap és ma jön az első koncert – vidáman mesélte.

‒      Mennyi lesz ott?

‒      Kettő, holnap lesz a második – felelte.

‒      Megint dupla koncertet adtok? – lepődtem meg.

‒      Bizony, sokan kíváncsiak ránk – hangjából sugárzott a boldogság.

‒      Milyen érzés, hogy ennyire szeretnek? – tényleg kíváncsi voltam, mit mond.

‒      Hihetetlen és szürreális is, én ismerem magam és semmi rajongani való nincs bennem – válasza megmosolyogtatott.

‒      Ez nem igaz – tiltakoztam. Te egy csodálatos ember vagy. Képes vagy szeretni engem annak ellenére, hogy nem emlékszem kettőnkre.

‒      Most meg akarsz győzni?

‒      Próbálkozom – vigyorodtam el.

‒      Ne fecséreld erre az idődet! – szólalt meg.

‒      Te meg ne becsüld alá magad – kértem.

‒      Ha megígérem, hogy nem fogom, tovább léphetünk? – valamiért frusztrálta ez a téma.

‒      Igen – megittam a maradék kávémat.

‒      Szuper. Mi újság otthon?

‒      Nem sok – vontam vállat – A ház rendben van, tegnap előtt jártam ott.

‒      Hogy megy a munka? – érdeklődött.

‒      Jól, úgy tervezem, a jövő hónaptól többet fogok dolgozni – meséltem boldogan.

‒      Biztos vagy benne? – hangja aggódónak hatott.

‒      Igen – határozottan mondtam – Nyugi, nem fogom túlerőltetni magam, de jó érzés dolgozni – magyaráztam.

‒      Rendben, de tényleg vigyázz magadra! – kérte.

‒      Nem lesz semmi baj. Bízz bennem, minden jó lesz – igyekeztem meggyőzni.

‒      Oké, bízom benned – Jó volt ezt hallani még akkor is, ha nem voltam biztos benne, hogy komolyan gondolja.

‒      Köszi.

‒      Álmodtál mostanában valamit? – érdeklődött.

‒      Csak párszor, de nem veletek kapcsolatosakat, csak értelmetlen álmok voltak – csalódott voltam.

‒      Legyél türelmes, emlékezni fogsz – biztatott.

‒      Jó, de mikor? – forgattam meg a szemeimet.

‒      Ezt tényleg jó lenne tudni – felsóhajtott.

‒      Szeretnék emlékezni – fakadtam ki – Unom már, hogy mások mesélik el, milyen voltam.

‒      Tudom, bár tehetnék valamit – Liam szomorúnak hangzott.

‒      Bocsi – motyogtam – Nem akartam elrontani a kedved – Ez szép volt Ivy.

‒      Nem, ez nem a te hibád – Pedig én annak érzem. – Ha szünetünk lesz, elviszlek valahova, kipróbálunk valamit – sejtelmesen beszélt.

‒      Hova? – ráncoltam össze a homlokom.

‒      Majd visszatérünk rá akkor – titkolózott.

‒      Liam!

‒      Ivy! – utánzott le.

‒      Leteszem – fenyegettem.

‒      Hallottam valamiről, ami lehet segítene – mondta – Persze csak ha te is szeretnéd – tette hozzá gyorsan.

‒      Bármire nyitott vagyok, ami segít – jelentettem ki.

Elég sokáig beszéltem Liammel, mikor letettük, szinte hozzá is foghattam a palacsintához, amit ebédre szerettem volna enni. Ebéd után összekészültem, aztán elindultam dolgozni.

Mirával nyugis napnak néztünk elébe, ma valahogy nem volt túl nagy forgalmunk. Hátul csendben csináltam a rendelést és rendezgettem a bolt dolgait. Ma még be kell ugranom a számlákkal könyvelőhöz is.

Kimentem kicsit az eladótérbe, hogy Mira ki tudjon szaladni a mosdóba. Míg ő ott volt, megérkezett az egyik alapanyag szállító srác, akivel a múltkor is találkoztam.

‒      Szia! – üdvözöltem.

‒      Szia! – rám mosolygott.

‒      Tettél már lépéseket a barátnőm felé? – kérdeztem kíváncsian.

‒      Kikosarazott – felelte csalódottan lerakva a rendelésünket.

‒      Tényleg?! – döbbenten néztem rá.

‒      Aha – megsajnáltam szegény srácot.

‒      Beszélek vele – ígértem neki.

‒      Nem kell, ha nem tetszem neki, nem gond – gesztusai elárulták, hogy hazudik.

‒      Azért megpróbálom – mosolyogtam rá.

Átvettem az árut, majd a fiú elhagyta a boltot. Nem sokára Mira csatlakozott hozzám.

‒      Te tényleg kosarat adtál a szállító srácnak? – kérdeztem őt figyelve.

‒      Melyiknek? – pillantott rám.

‒      Amelyik flörtölt velem – mondtam.

‒      Igen, miért? – nézett rám kíváncsian.

‒      Én mondtam neki, hogy szingli vagy – válaszoltam.

‒      Miért? – ráncolta össze a homlokát.

‒      Mert helyes srác és rendesnek tűnik – Ez nyilvánvaló vagy nem?

‒      Akkor randizz vele te – vetette oda.

‒      Most miért vagy ilyen elutasító? – nem tudtam mire vélni barátnőm reakcióját.

‒      Csak azért hajtott rám, mert te nemet mondtál – felelte.

‒      Én felvilágosítottam, de nemet azt nem mondtam – pillantottam rá.

‒      Mindegy, a lényegen nem változtat – Miranda hajthatatlan volt.

‒      Jó, ahogy gondolod – felálltam a pénztárgép előtti székről és elindultam hátra.

‒      Ivy – szólt utánam.

‒      Nem, nincs semmi baj. Ha nem akarod, akkor nem kell, ez a te döntésed én csak jót akartam neked – még csak meg sem álltam úgy beszéltem hozzá.

Aznap az elköszönésen kívül már nem beszéltünk egymással.

Elsétáltam a könyvelőhöz, aztán Jenna lakása felé vettem az irányt. Míg sétáltam, azon gondolkoztam, mit mondtunk egymásnak Mirandával. Talán túl erőszakos voltam vele. Vagy nem tudom, de csak jót szerettem volna neki. Rosszul éreztem magam amiatt, ami történt.

Amikor megérkeztem, Jen épp a vacsorához készülődött. Beálltam neki segíteni és közben kiöntöttem a szívem. Részletesen elmondtam, mi történt és arra hegyeztem ki, hogy nem értem, miért reagált így. Jenna tudta az okát, amit meg is osztotta velem.

Nagyjából másfél éve Mira megismerkedett valakivel, aki először Stefanie-nak udvarolt, de ő nem szeretett volna kapcsolatot vele. Mirandának bejött a srác, ezért találkoztak. Nem sokáig tartott a dolog, mert a fiú megcsalta, Mira szíve pedig összetört. Azóta nagyon zárkózott, ha a szerelem a téma.

Mérges voltam magamra. Ha nem lenne ez az egész szar helyzet, akkor tudtam volna erről és nem biztatom fel azt a srácot. Utáltam magam, amiért ilyen helyzetbe hoztam őt. Jenna persze próbált meggyőzni, hogy ez nem az én hibám, de a véleményemet nem tudta megváltoztatni.

Vacsora után írtam a barátnőmnek. Bocsánatot kértem tőle és megígértem, hogy többet nem avatkozom a magánéletébe. Nem válaszolt, míg lefeküdtem, ami eléggé aggasztott. Emiatt nem aludtam túl jól, egyik hülyeséget álmodtam a másik után.

Reggel kimerülten keltem fel. Első dolgom volt megnézni az üzeneteimet. Mira visszaírt, elfogadta a bocsánatkérésemet. Már megnyugodva visszafeküdtem és aludtam pár órát. Miután felébredtem, megreggeliztem a konyhában. Erre a szombati napra házi munkát terveztem szinte egész napra. Már tíz óra volt, azonban Jen még nem ért haza, bár említette, hogy bevásárol, mielőtt haza jön.

A házban tettem-vettem. Meglocsoltam a virágokat, lehúztam az ágyneműt. Betettem egy adag mosást, majd felporszívóztam a szobámat.

Takarítás közben majdnem levertem egy képet. Ezt a Liammel közös házból hoztam el, mikor utoljára ott voltam. A képen ketten voltunk, ez korábban a hálószobánk egyik éjjeliszekrényén volt az én oldalamon. Visszaemlékeztem arra, amit Liam mondott róla. Nincs semmi jelentősége, csak szeretted, azért tetted ide. Harryéknél voltunk, sütögettünk, olyan két és fél éve történt. Olyan jó lenne emlékezni. Visszatettem a képet az éjjeliszekrényemre, azután folytattam a takarítást.

Egyszer csak meghallottam a telefonom csörgését. A mosógéptől siettem a szobámba, ahol a telefonom szakadatlanul szólt. A képernyőre pillantva a Mackóm ♥ felírat villogott. Mosolyogva vettem fel a telefont. Beszéltünk nagyjából negyedórát, sajnos csak ennyi ideje volt a hangpróba előtt, amit meg kellett tartaniuk. Örültem, hogy felhívott, pedig tegnap is beszéltünk. Hiányzott, szerettem volna látni őt, de mostanában nem jutott ideje videochatre. Kíváncsi voltam hogyan néz ki, amikor dolgozik. Gondolom kissé nyúzottak lehetnek, mivel pár naponta máshol alszanak. Folyton úton vannak, mindig történik velük valami.

Miután letettük, kiszedtem a ruhákat a gépből. A nappaliban kiteregettem a ruhákat, aztán a konyhába mentem innivalóért. Míg ittam, észrevettem, hogy megállt a falon lévő óra. Gondoltam elemcserére szorul, ezért vettem elő elemet a fiókból. Odahúztam az egyik széket, és felállva rá levettem az órát. Gond nélkül kicseréltem az elemeket. Beállítottam a pontos időt, majd a visszahelyezése közben megszédültem, leestem a székről és bevertem a fejem.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)