Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki jól van és kezditek megszokni, hogy itt az ősz, ami most talán végre a szebbik arcát kezdi mutatni nekünk. Jelentkezésem oka, hogy szülinaposunk volt, ezért hoztam Nektek egy
fordítást egy olyan párossal, akik már szerepeltek a blogon. Jó
szórakozást a történethez! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az igazi és egyetlen Niall James Horan-nek! :)
Puszi: Emily
„Azt hiszem, elkaptam egyet, Ni” – hívta Louis a szerelmét, aki gyorsan megfordult és odakocogott hozzá.
„Látni szeretném!” – a szőke hajú fiú imádni valóan követelte – vagy legalábbis Louis így gondolta – és Lou engedelmesen szétnyitotta a kezeit épp csak annyira, hogy a fiatalabb srác egy pillantást tudjon vetni a szentjánosbogárra, amit elkapott. – „Olyan szép” – lehelte, és az idősebb fiú nem tudta megállni csak mosolygott a gyermeki ártatlanságán.
„Olyan szép vagy” – mondta szeretetteljesen – „De most már elengedem, rendben? Megpróbálhatunk elkapni egy másikat, de azt hiszem, ezt a kis bogarat már elég stressz érte.” – Niall szomorúan bólintott, és Lou visszaengedte a rovart az éjszakába. – „Hé” – megbökte őt, amiért lebiggyesztette az ajkait. – „Elkaphatunk egy másikat is. Miért nem próbálod meg?”
„Azt szeretném, ha te kapnád el őket” – a kék szemű srác szégyenlősen mosolygott.
„Lusta vagy” – motyogta Louis, de – természetesen – beadta a derekát neki, és a feje fölé nyúlt, hogy elkapjon még egyet a világító bogarak közül, amit meg tud mutatni a fiújának. – „Tessék, megfoghatod” – áttette a szentjánosbogarat Niall összekulcsolt kezébe, és hátulról a szőke fiú köré fonta a karjait. Ez lesz az, ami a legjobban fog hiányozni neki, amikor az egyetem egy hét múlva újra fog indulni, csak együtt lenni az ő Niallével. Sok olyan pillanat volt, mikor utálta, hogy tőle két évvel fiatalabb a pasija, mert így az év folyamán alig látták egymást. Amikor együtt voltak, imádott a fiatalabb fiú védelmezőjeként fellépni. Ettől fontosnak érezte magát, és tudta, hogy Niall szerette ezt, habár ezt sohasem ismerte volna el.
„Azt akarom, hogy ez örökké tartson” – ismerte el Louis – „Csak mi ketten, elmenekülhetnénk, nem kellene aggódnunk a suli vagy a munka vagy a szüleink vagy bármi más miatt; lehetnénk csak Louis meg Niall. Tökéletes lenne.”
A szőke fiú egyetértően hümmögött, ahogy elengedte a szentjánosbogarat, amit még mindig a kezében tartott, így meg tudott fordulni a szerelme karjaiban. – „Hiányzol, amikor elmész” – mondta félénken – „Nem akarom, hogy elfelejts engem”
„Niall, sohasem tudnálak elfelejteni téged” – Louis határozottan mondta – „Szeretlek, és ezen semmilyen távolság sem idő nem változtathat, te kis buta. Nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem”
„Ne is álmodj róla, hogy megpróbálom” – Ni megerősítette egy kuncogással, ami majdnem duplája volt Lou vigyorának, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Ő tényleg nagyon szerette a karjaiban lévő fiút, ebben annyira biztos volt. Kicsivel több, mint egy éve voltak együtt, de ez egyszerre tűnt egy egész életnek, és csak egyetlen napnak. Louis úgy gondolta, amit érez, azt hívják szerelemnek, mert még soha nem érzett hasonlót.
„Szeretlek, ugye tudod?” – Louis próbált hétköznapinak hangzani, de a legmélyebb módon gondolta és ezt igyekezett a szemein keresztül a másik fiú tudomására hozni. Niall úgy tűnt megértette, és felfelé billentette a fejét, így szájon tudta csókolni, mielőtt válaszolt – „Én is szeretlek, ugye tudod? A Holdig és vissza egy milliószor”
„Az nagyon sok idő” – az idősebb srác komolytalanul viccelődött – „Akkor én pedig, szeretlek a végtelenségig és még azon túl is”
„Ez úgy hangzott, mint Liam, dilis vagy” – Niall megbökte az idősebb fiú arcát, mielőtt ismét komolyra fordította a szót – „De megígéred, hogy nem fogsz elfelejtkezni rólam, amikor elmész? És, hogy hívni fogsz?” – Lou le akarta csókolni az aggodalmat a fiatalabb srác arcáról.
„Persze, hogy megígérem, szerelmem. Nem felejtettelek el tavaly sem, igaz? Mindennap hívhatjuk egymást, üzenhetünk is és Skypeon is beszélhetünk egész idő alatt. Ez hogy tetszik?”
„Oké, ez jól hangzik” – értett egyet Niall, miközben a fejét a fiúja vállán pihentette, ahogy előre-hátra ringatóztak a tücskök ciripelésére a késő nyári éjszakában – „Louis?” – kérdezte.
„Hm?”
„Én is azt akarom, hogy ez örökké tartson”
Louis talán még soha semmivel nem értett ennyire egyet.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)
