Prisoner Princess - V.fejezet

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian jól vagytok, és örültök, hogy végre itt a jó idő. Bízom benne, hogy mindenkit felvettek abba a suliba, ahova menni szeretett volna, az érettségizőknek pedig egy kalappal, sikerülni fog. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam az új részt, jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

~ Luise ~

Albert nem értette meg a helyzetet. Összevesztünk. Még zaklatottabban tértem vissza a lovaglásból, mint, ahogy elindultam rá. Mérges voltam Albertre, amiért nem volt hajlandó belátni, hogy igazam van. Nem a korához képest viselkedett, pedig nem szokott ilyen lenni.
Volt még idő sötétedésig, ezért anya sírjához mentem. Az ő közelsége mindig megnyugtatott bármilyen kilátástalannak tűnt a helyzetem. Csak üldögéltem a sírja mellett és a fejemben beszélgettem vele. Már sötétedett, mikor felmentem a lakosztályomba. Útközben találkoztam Karllal, aki együtt érző pillantást küldött felém, miközben meghajolt előttem. Becsuktam magam mögött az ajtót és lecsúsztam a mentén a földre. Csendesen sírni kezdtem. Bár, tudna nekem segíteni valaki.
Másnap az öltöztetők ébresztettek fel, ami tőlem szokatlan volt, mindig felébredtem előttük.
‒       Luise hercegnő sietnünk kell, az etikett órája hamarosan kezdődik – Wilhelmina aggódva beszélt.
Kitöröltem az álmot a szememből és hagytam, hogy felöltöztessenek. Nem igazán voltam oda az etikett órákért, talán azért sem mert nem volt alkalom igazából gyakorolni, vagy mert nem voltam oda a tanárnőmért. Délelőtt etikett, délután zene óra várt rám, azt jobban szerettem bár nem sok érzékem volt hozzá, inkább csak énekeltem. Elisabeth után Philip zeneórája sokkal kellemesebb élményt nyújtott. Bár a tanárom megjegyezte, kissé kedvetlennek tűnök. Próbáltam mosolyogni és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, ám volt, akit nem tudtam átverni.
A pletykák a palotában folytatódtak, egyre jobban elrugaszkodtak a valóságtól. Anyám sírjánál üldögélve azon gondolkodtam, vajon ezek a király fülébe is eljutnak-e. Van-e valaki olyan bátor, hogy ezeket elmondja neki, vagy nem is kell, mert a király füle mindenütt ott van. Még szerencse, hogy a gondolatainkat nem tudja. Anya sírjától elsétáltam a lovakhoz. Megsimogattam Holdfényt, aki nagyon örült nekem, biztos azt hitte, kilovagolok vele, de ehhez most nem volt kedvem, csupán egy élőlény közelében akartam lenni. Albertet nem láttam az istállóban, amit egyáltalán nem bántam. A veszekedésünk óta fagyos volt közöttünk a hangulat, ha nem kellett, nem beszélt hozzám. Tudom, csak egy évvel idősebb tőlem, érnie kell még, hogy megértse a dolgokat.

Kettő nappal később levelet kaptam a lengyel hercegtől, életem első levelét. Már fel volt bontva, a király elolvasta, mielőtt megkaptam. Rövid, pár soros szövege meglepett. Meghívott Lengyelországba, egy bálba. Említette, hogy szeretné, ha elmennék az országába, de én nem erre gondoltam, mikor mondta. Két napomba telt, mire rájöttem, valójában nincs választásom. A király közölte: mennem kell, és ha szégyent merek hozni rá, nem kell visszajönnöm. Kísértő volt az ajánlat. Az uralkodó elmondta, kik tartanak velem, egész sereg. Még sosem hagytam el a palotát és a tudat, milyen sokan jönnek velem csak még nyomasztóbb volt. Az útig hirtelen minden napra lett elfoglaltságom. Etikett órák, lovaglás, tánc és zene óra, hirtelen minden olyan fontos lett a királynak velem kapcsolatban. Fenyegetőzött, ha panasz lesz rám, újra megver. Mióta a herceggel találkozgatok, nem bántott, komolyan féltem, mikor kezdődik újra.
A palota teljesen megbolydult, olyan volt, mint gyermek koromban, tele élettel. Mikor anya még jól volt, rendeztek itt bálokat, ami sok teendővel járt, megmozgatta a palota apraja nagyját. A régi időket idézte ez az állapot, bár a bál nem itt kapott helyet. Ha nem lett volna annyi dolgom, folyton a szolgák sarkában lettem volna, mint anno gyerekként, hogy lássam mit is csinálnak.

Egy unalmas etikett órán ültem, amint nagyjából a felénél Karl megzavart:
‒       Elnézést – pillantott ránk – Luise hercegnő, őfelsége a király utasítja, hogy menjen a szobájába haladéktalanul – közölte.
Felugrottam a székemről és illedelmesen elköszöntem Elisabeth-től. Apa szolgálója felkísért a szobámba, de útközben egy szót sem szólt hozzám. Nem értettem, mit akarhat a király, mostanában nem tettem semmi rosszat. Karl nem jött be velem, csak megállt az ajtónál. Mély levegőt vettem, és beléptem a helyiségbe. Odabent nem a király várt rám. Julie és Wilhelmina voltak ott és egy férfi, aki ruha készítőként mutatkozott be. Ruhákat hozott nekem, hogy választhassak belőlük a bálra. Nem értettem mi folyik itt, hiszen én még sohasem választhattam magamnak ruházatot. Mindig a király döntött arról, mit vesznek meg nekem. Próbáltam úgy tennie, mint aki hozzá van ehhez szokva és igyekeztem egyet választani, de ez nehezen ment, mind csoda szép volt. Az öltöztetőim segítségével többet is felpróbáltam közülük, majd egy a lila több árnyalatából állót kértem a bálra. Meseszép ruhadarab volt, Julie és Wilhelmina is egyetértett a választásommal. A ruha a szekrényembe került, majd folytatnom kellett az etikett órát. Elisabeth ma valahogy még álmosítóbb hangon beszélt, alig tudtam nyitva tartani a szemem. Az óra után lovagolni mentem. Szükségem volt a friss levegőre, kicsit fel is ébresztett. Holdfény már készen várt rám. Tudtam, hogy Albert készítette elő, ezt nem hagyta volna másra. Egy másik lovászfiú Ludwig segített fel a lóra. Igazából egyedül is fel tudtam volna ülni, ám az illem így kívánta.
‒       Őfelsége, biztos nem szeretné, ha elkísérnénk? – kérdőn nézett rám.
‒       Igen, köszönöm – kedvesen rá mosolyogtam, mielőtt kilovagoltam Holdfénnyel.
Most nem a tóhoz mentem. Tartozott a palotához néhány hektár szőlő, amiből remek bor készült. Úgy döntöttem, ellovagolok arrafelé. Mióta a herceg megjegyezte, milyen jól lovagolok, kezdtem megszeretni ezt az időtöltést. Belekapott a szél a kiengedett hajamba, ahogy vágtattam, nagyon szerettem ezt az érzést, felszabadító volt. A szőlő szépen zöldellt, pár szolgáló már dolgozott a tőkék között. Körbe lovagoltam az egész ültetvényt. Félúton leszálltam a lóról és beszélgetésbe kezdtem néhány szolgálóval. Mivel más társaságom nem volt, velük társalogtam, főként akkor, ha a király nem tartózkodott a közelben. Természetesen ezt sem nézte jó szemmel, igazából semmit sem, ami velem kapcsolatos. Nem siettem vissza a palotába. Ma már semmi más elfoglaltság nem várt rám, ezért sem siettem. Amikor megérkeztünk Holdfénnyel, egy villanásra láttam Albertet, aki gyorsan eliszkolt, amint érzékelte jelenlétemet. Ludwig elvette tőlem a lovat, majd a kertbe indultam édesanyámhoz. Egy kicsit üldögéltem a sírja mellett elveszve a gondolataimban. Mindig hiányzik az anyám, de most valahogy különösen. Szeretném tudni, mit gondolna erről az egészről. Támogatná vajon, hogy férjhez adjanak Louis herceghez? Mit szólna az Alberthez fűződő viszonyomhoz? Alig pár hónapja tart bármi legyen is ez, bár talán sohasem voltunk közömbösek egymás iránt. Csak egy valamit tudok biztosan: anya figyelembe venné én mit szeretnék. De vajon mit szeretnék?
Csendesen vacsoráztam a királlyal, amikor meglepő dolog történt:
‒       Látogatta ma az óráit? – a király hangja teljesen hétköznapian csengett.
‒       Igen, felség – lassan bólintottam.
‒       Úgy tudom lovagolni is elment – folytatta a beszélgetést. Tényleg mindent tud.
‒       Így igaz – helyeseltem.
‒       És megint beszédbe elegyedett a szolgákkal – lehajtottam a fejem. Vajon ki árult be? – Ez volt az utolsó eset, hogy ezt elnézem, megértette? – az utolsó szót kiabálta.
‒       Igen, felség – összébb húztam magam.
Ezután már semmi nem ment le a torkomon, amint a király befejezte a vacsorát, én is elhagytam a helyiséget. Felmentem a szobámba, ahol az öltöztetőim csendesen és együtt érzően átöltöztettek a háló ruhámba. Természetesen már tudták mi történt a vacsora alatt, a palotában gyorsan terjedt az ilyen hír. Julie és Wilhelmina távoztak, így újra egyedül maradtam. Még nem voltam álmos, ezért olvasni kezdtem. Nem tudtam a könyv cselekményére figyelni, nagyon kavarogtak a gondolataim. Nem ver meg, ám ez a lelki terror, amiben tart, talán sokkal rosszabb. Még mindig nem mondta el, mi a terve velem és félek. Tőle is, a báltól is, és Louis hercegtől is kezdek tartani…