Prisoner Princess - XVIII.fejezet

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok, és tudtok majd időt szakítani a pihenésre az előttünk álló nyáron. Bízom benne, az érettségizők és minden diák elégedett azzal, ami a bizonyítványba került. Köszönöm szépen az elmúlt hónap sok-sok oldalmegjelenítését, igaz boldoggá tettetek vele. Eltelt egy újabb hónap, - és ezzel az év fele, ami számomra hihetetlen - ami új részt jelent. Jó szórakozást a történet folytatásához! :) 

Puszi: Emily 

Évforduló 

~ Luise ~

Tíz nappal a beleset után érkeztünk vissza az országomba. Az út szörnyen rövidnek hatott, nem akartam haza menni. Olyan jó volt a férjem országában lenni. A balesete után kímélték, így sokat sétáltunk, kirándultunk és többször is eleget tettünk házastársi kötelezettségünknek.
Ezek után haza térni borzalmas volt. Louis érezte rajtam milyen feszült vagyok, egy ponton nyugtatólag megfogta a kezem és nem is eresztette el, amíg ki nem szálltunk a hintóból. A király fogadott minket, ám csak hamar kiderült miért: Csak az érdekelte, milyen állapotban van a herceg, rám ügyet sem vetett, ami nem lepett meg, de nyugtalanított. Azt gondoltam, majd engem fog hibáztatni a balesetért, ahogy mindig mindenért.
Ettünk, majd egy kicsit lepihentünk, mielőtt lovagolni indultunk. Karlnak még az ebéd előtt jeleztem, hogy lovagolni kívánunk. A herceg már a haza úton kérlelt, hogy kerítsünk erre alkalmat. Reggel nem voltam túl jól, ám megígértem a férjemnek, ha jobban leszek, kilovagolunk. Mivel ez megtörtént, a herceg kifejezetten boldog volt.
Albert megint eltűnt, mire az istállóba értünk, ez szokásává vált, azonban azt is tudtam, nincs túl messze tőlünk. Közel maradt, ha velem vagy a lovammal történne valami, itt legyen. Már a tó felé tartottunk, mikor Louis megszólalt:

‒        Látja, a király aggódott értünk, nem teljesen olyan, mint, amilyennek gondolja – magyarázta. Apró mosoly jelent meg az arcomon. Tetszett, hogy a férjem ilyen jó lelkű és jó szándékú, de ugyanakkor meg is lepett naivitása. Érnie kell még, hogy egy nap jó uralkodó lehessen.

‒        Maga igazán kedves, de az apámat csak az érdekelte, maga mennyire sérült meg. Félti az utódját és az országát – feleltem. Próbáltam nem kioktató lenni, nehogy magamra haragítsam.

‒        Biztosan téved – védte az álláspontját, ezért inkább ráhagytam a dolgot.

A tóhoz érve leszálltunk a lovakról, kikötöttük mindkettőt, majd a víz felé vettük az irányt. Meleg időnk volt, alig vártam, hogy a herceggel fürdőzhessek. Úgy tűnt, ő is, mert mikor hátra néztem, már alig volt rajta ruha. Alsó ruházatra vetkőztem én is, és az egyik lábammal ellenőriztem a vizet, amely kellemesen langyos volt. A lengyel királyi kastély közelében nem volt tó, erre a legutóbbi utazásunkkor jöttem rá, így már megértettem, miért tetszett ez annyira a hercegnek. Mire észbe kaptam, ő már nyakig benne volt.

‒        Jöjjön! – kérte izgatottan. Olyan volt az arca, mint a kis húgainak.

Óvatos léptekkel igyekeztem felé, ám megcsúsztam és sikerült elmerülni. Fel tudtam egyedül is jönni, azonban éreztem Louis fogását a kezemen, ahogy felfelé húz. Prüszköltem egy kicsit, mikor megint a víz felett voltam, egy kevés az orromba ment.

‒        Jól van? – Louis aggódva kérdezte.

‒        Igen – bólintottam – Itt egy kicsit csúszik – mosolyogtam rá.

‒        Igen, ezt észrevettem – nevetett, majd a kezemet, amit még mindig fogott a nyaka köré húzta.

Belé kapaszkodtam, így a fejeink egy vonalba kerültek. Igazán intim helyzet volt ez így a vízben, kevés ruhában egymáshoz nagyon közel. Louis hamar megcsókolt, ami némileg megzavart, viszonylag gyorsan viszonoztam csókját. A lábaimat csípője köré fontam és gondolatban már sokkal előrébb jártam, mint a valóság. Felsikítottam, amikor a lovam nyerített egyet. A herceg azonnal elengedett és a lóhoz sietett. Tanácstalanul sétálta körbe a két állatot, és próbálta az enyémet nyugtatni. Én is kisétáltam a vízből, kissé még mindig remegve.

‒        Jól van, nincs semmi baj – simogattam Holdfény hátát.

‒        Nem tudom mitől ijedt meg – Louis továbbra is tanácstalannak tűnt.

‒        Azt gondolom, egy méhecske lehetett, nagyon fél tőlük – magyaráztam. Egyszer egy elfertőződött csípés már majdnem elvitte őt az örök vadász mezökre.

‒        Valószínűleg igaza van – mellém sétált – Van kedve visszamenni a vízbe? – tekintete engem pásztázott.

‒        Igen – mosolyogva bólintottam.

Még egyszer megsimogattam Holdfény fejét, majd visszasétáltunk a tóba, és jó fél órát elvoltunk még benne. Csókolóztunk vagy csak a vizet fröcsköltük egymásra.
Miután megszáradtunk a parton, felöltöztünk és újra lóra kaptunk. Holdfény teljesen nyugodt volt, bármi is zaklatta fel korábban, már nyoma sem volt.
A herceg látni szerette volna a szőlő földjeinket, ezért arra vettük az irányt. A szőlő szépen zöldelt, tele volt már kisebb, nagyobb fürtökkel. Természetesen még nem voltak megérve, ahhoz még korai volt az augusztus vége.
Szolgálók dolgoztak a földeken, akikhez a herceg odament. Nem szeretettem volna rá szólni, hogy ne beszélgessen velük, mert az csak furcsállást és kérdéseket szült volna. Így hagytam beszélni, sőt én is csatlakoztam hozzá, bár tudtam, nem lenne szabad.
Louis a saját országának szolgálóival is beszélgetett, kedvesen viselkedett velük is. Olyan természetes volt ez, szinte el is felejtettem, hogy ez milyen ritka dolog. A nemesek többsége nem vegyült a szolgálóival, még csak kedvesen sem bántak velük. Pedig a kedvesség nem kerül semmibe. Senki nem lesz kevesebb általa, talán még inkább több is.
Amint visszatértünk a palotába, Karl jelezte nekem, a pap fogad a kápolnában. Egyszerre voltam ideges és izgatott, ahogy az épülethez közeledtem. Beültem a gyóntató helyre.

‒        Atyám, vétkeztem – kezdtem bele, eddig könnyen ment.

‒        Hallgatlak leányom – felelte a pap.

‒        Annyira nehéz ez – motyogtam.

‒        Itt bármi elmondhatsz, csak Isten és én tudom meg – biztatott.

‒        Hogy mondhatnék el valamit, amire gondolni sem szabadna? – kérdeztem, de valódi válaszban nem reménykedtem. Isten szolgája, vajon minden kérdésre választ tud adni?

‒        Ismeretlen helyzetbe került, ám ezt előtted számos másik nő is megélte már. Te leányom kivételes helyzetben vagy. Bármi is az, ami lelked nyomja, férjeddel megbeszélheted – magyarázatából tudtam, nem találta ki, mi a gondom. Elmosolyodtam.

‒        Atyám, nem az új helyzetemmel kapcsolatos, ami súlyossá teszi a szívem és lelkem – szólaltam meg.

‒        Bármi is legyen az, amiről még Isten és szolgálója előtt is nehéz beszélned, könnyebb lesz a szíved és lelked, ha el tudod mondani valakinek. Ez a személy a férjed is lehet – válasza meglepett. Vajon, ha képes lennék hangosan is kimondani a gondolataimat neki, akkor is ezt mondaná? Mivel képtelen voltam beszélni róla, csak ennyit feleltem:

‒        Köszönöm, Atyám – keresztet vetettem.

‒        Leányom, menj békével! – a pap utamra engedett, ami először az édesanyám sírjához vezetett.

Csak suttogva beszéltem hozzá, ahogy a sírhely mellett ültem. Nem tudtam igazán szavakba önteni gondolataimat a papnak, de anyának igen. Tudtam, ő támogatna, mindenben. Nagyon vigyáznom kellett, nehogy bárki is meghallja, amit mondok. Ezért akár ki is végezhettek volna, hiába vagyok királyi hercegnő.
Valakinek meghallottam a lépteit, ezért azonnal elhallgattam. A zaj felé fordulva, mintha Albertet láttam volna, de csak egy pillanatra. Megnyugodtam. Ha tényleg ő az, miatta nem fogok bajba kerülni. Tovább beszélgettem az édesanyámmal, mikor ismét léptek zaja ütötte meg a fülemet. Ezúttal jól láttam ki közeledett: Karl volt az a szolgáló, és meglehetősen zaklatottnak tűnt. Meg sem kellett szólalnia, tudtam, hogy bajban vagyok.

‒        Őfelsége, a király, megtudta, hogy beszélgettek a szolgálókkal, míg lovagolni voltak – jelentette ki.

‒        Mit fog tenni a herceggel? – rémülten néztem rá.

‒        Már beszélt vele, megtiltotta, hogy újra így tegyen. Őfelségét, pedig a régi szobájába kéreti haladéktalanul – mindketten tudtuk, mit jelent ez.

‒        Kérem, Karl, vitesse a herceget olyan messze a palotától, amennyire csak tudja – könyörögtem.

‒        Mégis hogyan? – nézett rám értetlenül.

‒        Találjon ki valamit, nem hallhatja azt, ami történni fog – elindultam a régi szobám felé.