You give me something

Sziasztok! 

Olyan régen hoztam már Nektek valami fordítást, hogy most úgy döntöttem itt az ideje :) Ez egy tényleg nagyon rövid kis szösszenet, de azért remélem, tetszeni fog Nektek. Jó szórakozást a történethez! :)
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok, lányoknak sok locsolót, fiúknak pedig sok piros tojást :)

Puszi: Emily 

~ Niall ~ 

„Ne most, Zayn!” – suttogtam remegve, miközben ellöktem sóvárgó kezeit.

Könnyű csókokat nyomott fel és le a sápadt, napbarnított bőrömre a karomon, ezzel libabőrös csíkot hagyva rajta. Ami illett ahhoz, ahogy a hideg végig futott a gerincemen, amikor a bőre kapcsolatba került az enyémmel.

Az egész napos album promózás és a követelőző fotósok rendkívül kimerülté tettek. És az érzés, hogy a pasim hozzáértő kezei és telt ajkai ott vannak a bőrömön, majdnem elég volt ahhoz, hogy belerepítsen egy hosszú és fárasztó alvásba itt és most.

Ő kelletlenül beleegyezett és felsóhajtott, ahogy elhúzódott tőlem. Karjával átölelte Louis vállát, ahogy felkészültünk, hogy még több fotót csináljunk az izgatott és néha kissé hisztérikus rajongókkal.

A csalódottság nyilvánvalóan látszott a barna szemeiben. Tudtam, hogy milyen szeretetéhes volt Zayn, és hogy milyen gyakran vágyott fizikai kapcsolatra megerősítésként.

A keze biztonságosan át volt vetve Louis karcsú alakján – csak úgy a háta aljánál –, kinyújtotta az ujjait, így egymásba fonva azokat az enyémekkel.

Finoman megszorítottam a kezét és felé billentettem a fejem annyira, hogy halkan bele tudjon suttogni valamit a fülembe.

„Ezt otthon folytatni fogjuk” – a hangja halk volt és rekedt, ahogy a keze sompolyogva lecsúszott a fenekemre. A halvány szempilláim hozzáértek az arcomhoz, ahogy szemtelenül rákacsintottam.

A libabőr megint végigfutott a bőrömön, miközben csókot nyomott a fülem mögötti érzékeny területre. Egy csábító pillantást küldtem felé, ahogy elképzeltem mi következne, ha végre egyedül lennénk.

Ha elolvastad, kérlek jelezd :)

Please, say you remember me - 22.rész

Sziasztok!


Hogy vagytok? Remélem, Mindenki nagyon jól van :) Felvételizők, lehet már valamit tudni az eredményekről? Remélem, Mindenkinek sikerül bejutnia az áhított iskolába :) Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a PSYRM folytatását. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

02.24.

~ Ivy ~

Három nap kellett hozzá, de végül csak ott álltunk a temető kapujában. Ennyi idő kellett, hogy összeszedjem magam. A kezemben egy színes szegfű csokorral sétáltam befelé Liam társaságában. Ő mutatta az utat, mert én nem tudtam merre kell menni. Borongós, csúnya idő volt, emiatt senki sem járt errefelé. Nem értettem, mit keres itt a nagymamám teste, hiszen minden más rokonom a szülővárosomban van eltemetve. A nagyi nem szeretett volna a többi szerette mellett lenni?

Elhaladtunk jó pár sír mellett, amikor Liam egyszer csak lefordult balra, egy kisebb útra. Régi és új síremlékek mellett sétáltunk el. A neveket figyeltem, mert úgy éreztem közel járunk. Hirtelen megpillantottam a nagyi sírját. A dátumok alatt ez állt: „Szeretett feleség, anya és nagymama. Emléked örökké szívünkben él.” Megtorpantam, mire ő is megállt mellettem. Nem mondott semmit, csak összefűzte az ujjainkat és gyengéden megszorította őket. Felpillantottam rá. Hálás voltam a cselekedetéért, kedves gesztus volt és több erőt adott, mint gondoltam volna. Nem mondtam semmit, azonban úgy éreztem, szavak nélkül is tudja, mennyire hálás vagyok neki. Egy darabig csak álltunk, míg végül megszorítottam a kezét, aztán közelebb mentünk a nyughelyhez. Halkan köszöntem. Február lévén művirágcsokrok voltak rajta semmi más. Elengedtem a kezét, azután összeraktam két ilyen virágot, ezzel felszabadítva egy vázát. A benne lévő poshadt esővizet kiöntve, tanácstalanul körbenéztem.

‒        Majd én hozok bele vizet – Liam óvatosan a kezem felé nyúlt.

‒        Rendben, köszönöm – hagytam, hogy elvegye tőlem.

Ollót vettem elő a táskámból, amivel elvágtam a szegfűcsokrot összekötő madzagot. Mire Liam visszaért a vízzel, méretre vágtam a szálakat. Szépen elhelyeztem őket a vázában, azután előrehajolva beforgattam a kinézett helyre. Ahogy visszahúzódtam, egy hirtelen jött széllökés az arcomba lógó szőke hajamat hátra fújta. Könnyes lett a szemem. A nagyi sosem szerette, ha lógni hagytam a hajamat. Szedd össze magad, nyilvános helyen vagy az istenért! Próbáltam erős lenni, de nem ment, képtelen voltam rá. A szememhez nyúlva elkentem a lefolyó könnycseppeket. Liam figyelte mit csinálok és gyorsan átölelt. Az arcom a kabátjába fúrtam, míg kétségbeesetten belé kapaszkodtam.

‒        Jól van Édes, nincs semmi baj – halkan beszélt, miközben simogatni kezdte a hátam.

‒        Kérlek,… mondd,… hogy… nem… szenvedett sokat! – hüppögtem.

‒        Kapott gyógyszereket, így nem voltak fájdalmai – magához szorított.

‒        Hála égnek – motyogtam. Nem tudtam, hazudik-e, de nem akartam ezzel az eshetőséggel foglalkozni.

Jó darabig álltunk így. Közben feltámadt a szél, eléggé erőteljesen fújt. Magával hozta a csúnya felhőket, lógott az eső lába. Liam időközben egy percre sem hagyta abba a simogatást, gondolom tudta, ezzel valamelyest megnyugtat. Óvatosan elhúzódtam tőle. Sietve megtöröltem az arcomat, aztán visszafordultam a mamához. Vettem elő zsebkendőt a kabátzsebemből, amibe kifújtam az orrom. Összeszedtem a virágok után maradt szemetet, azután felé fordultam. Elvette tőlem a hulladékot. Visszanéztem a sírra, ami szép volt és rendezett. A szegfűim kitűntek a művirágok közül. Tudom, hogy ez a vége, egyszer mind ide kerülünk, de attól még nagyon hiányzol.

‒        Szia, Mama! – suttogtam.

Lassan elindultunk. Liam az egyik szemetesnél megszabadult a hulladéktól, ezután belé karoltam, szükségem volt a támaszára. Igyekeztünk gyorsan eljutni a kocsihoz. Épp csak odaértünk leszakadt az ég. Az esőcseppek szüntelenül kopogtak az üvegen.

‒        Jól vagy? – alig hallottam a hangját.

‒        Nem – megráztam a fejem – Menjünk vissza a házba.

‒        Oké – megszorította a kezem – De előtte még be kell mennünk a boltba – nem örültem ennek a válasznak, azonban nem ellenkeztem vele.

Segítettem megcsinálni a bevásárlást, bár sok kedvem az nem volt hozzá. Mikor végre visszaértünk a házhoz, már csak alig szemerkélt az eső. Közösen elpakoltuk a vásárolt dolgokat.

‒        Főzök neked teát, rendben? – hangjában éreztem az aggódást.

‒        Igen – sóhajtottam.

Leültem az asztalhoz, amikor megszólalt a telefonom. Kivettem a táskámból a készüléket. Jenna neve villogott a kijelzőn. Úr Isten, valami baj van a bolttal! Gyorsan fogadtam a hívást.

Kiderült, feleslegesen aggódtam, mindössze az érdekelte, hogy vagyok. Átmentem a nappaliba és elmeséltem neki az utóbbi napokat. Nem akartam azt hazudni, hogy jól vagyok, belefáradtam.

‒        Átmenjünk, van kedved hozzá? – kérdezte Jen.

‒        Nem tudom – a hajamba túrtam – Meg kell kérdeznem Liamet, tervezett-e még valamit, tartsd egy kicsit, kérlek! – visszamentem a konyhába.

Ő az asztalnál ült kettő bögre tea mellett. Jelenlétemre felkapta a fejét.

‒        Liam, gond lenne, ha átjönnének a barátaim? – megálltam az ajtóban.

‒        Nem, dehogy – megrázta a fejét.

‒        Biztos? Nem terveztél semmi mást? – fürkésztem kíváncsian.

‒        Igen, biztos – rám mosolygott.

‒        Rendben – viszonoztam mosolyát, miközben a telefont a fülemhez emeltem – Jöhettek – mondtam kifelé fordulva a helyiségből.

‒        Szuper – Jenna hangja nagyon boldognak tűnt – Jimmy biztos nem jön, ma ő dolgozik, illetve Stefanie, viszont ő három után lehet benéz – magyarázta.

‒        Oké, akkor várlak titeket.

‒        Sietünk, szia! – a jókedve átsugárzott a vonalon.

‒        Szia! – bontottam a vonalat.

Miután letettem átjárt egyfajta öröm. Átsétáltam a konyhába. Leültem az egyik bögre elé, amit sietve a számhoz emeltem. Az ital kellemesen meleg volt.

‒        Köszönöm a teát – hálásan pillantottam a velem szemben ülő fiúra.

‒        Ugyan, örülök, hogy tehettem érted valamit – a hangja szomorúan csengett.

‒        Többet teszel értem, mint hinnéd – motyogtam – Nem sokára jönnek a lányok, felmegyek átöltözni – felállva az asztaltól, felmentem az emeletre, ahol megváltam a fekete ruhadaraboktól.

Olyan szomorú és én tehetek az egészről, mindig csak megbántom, pedig egyáltalán nem akarom. Lefeküdtem az ágyra. Olyan fáradtnak érzem magam. Valamit fel kellene vennem, de nincs kedvem hozzá. Meg kellett volna innom a teát.

Hirtelen kinyílt az ajtó, mire ijedten felugrottam. Ösztönösen takarni kezdtem magam, majd el is fordultam tőle.

‒        Ne haragudj, azt hittem már kész vagy – szabadkozva elfordult. Elpirultam attól, ahogy végig mért.

‒        Nem gond – motyogtam zavartan – Gondolom láttál már kevesebben is.

‒        Hát, igen.

‒        Adnál valami ruhát, mindegy mit – szólaltam meg.

‒        Persze – hallottam a lépteit, aztán kinyílt az egyik ruhásszekrény ajtaja. Egy kicsit kotorászott benne. – Tessék – felé fordítottam a fejem.

Letette mellém a ruhadarabokat az ágyra. A pólóért nyúltam, amit azzal a lendülettel magamra is kaptam, így már nem csak fehérneműben ültem az ágyon. Felugorva gyorsan bele akartam bújni a nadrágba, de túlságosan is siettem, megbotlottam és elestem volna, ha Liamnek nem sikerül még időben elkapnia.

‒        Héj, héj! Lassabban! Ne kapkodj úgy – rám mosolygott – És szégyenlősnek sem kell lenned, előttem nem – egymás szemeibe néztünk, már stabilan álltam ő mégsem engedett el.

Az ajkaimra pillantott, majd vissza a szemeimbe. Ezt többször elismételte. Tudtam mi fog jönni ettől pedig úgy éreztem magam, mintha egy bugyuta romantikus film főszereplői lennénk. Ennek ellenére nem húzódtam el tőle, amikor lecsapott az ajkaimra. A csókja finom volt és lágy, ugyanakkor mégis akaratos, vágyakozó és éhes. Nem tudtam ellenállni neki, de nem is akartam. Az egyik kezét becsúsztatta az újonnan felvett pólóm alá. Lágyan cirógatta a bőröm, érintése nyomán libabőrös lettem. Amint az oldalamhoz ért, kirázott a hideg. Elváltunk egymástól egy lélegzetvételnyi szünetre. Közelebb húzott magához, miközben ajkait újból az enyémekre nyomta. Belenyögtem a csókba, ahogy megéreztem a kezét a fenekemre csúszni. Egy kicsit rámarkolt és ez volt az a pillanat, amikor megszólalt a csengő. Ijedten rebbentünk szét, mint akik valami rosszat csináltak éppen. Mindketten ki voltunk pirulva. Liam bosszúsnak tűnt, amiből arra következtettem, ő számított a folytatásra. Elfordulva befejeztem a nadrágom felhúzását. Nem tagadom, jó érzéssel töltött el, amit csináltunk, de a folytatást illetően bizonytalan voltam. A csengő újból megszólalt, a barátaim kezdtek türelmetlenné válni.  

‒        Megyek, beengedem őket – hallottam a hangját magam mögül.

‒        Rendben, mindjárt lent leszek én is – felvettem a felsőmet is, míg ő elhagyta a szobát.

Az ablakhoz lépve gyorsan kinyitottam azt. A kintről jövő hideg levegő kitisztította a fejem, és lecsillapította a bennem tomboló forróságot. Becsuktam az ablakot, aztán a fürdőben megmostam az arcom. Az ajkam egy kicsit vörösebbnek tűnt a kelleténél, reméltem, hogy a többiek nem veszik észre. Lesiettem a lépcsőn. A lányok még az előszobában vetkőztek és Liammel beszélgettek.

‒        Sziasztok! – hangomra mindannyian rám néztek.

‒        Szia! – Miranda odafutott hozzám, azután megölelt – Stef is benéz majd, ha végzett a boltban.

‒        Így van, Jim pedig sok puszit küld – tette hozzá Jenna – Azt hiszem egy kicsit mérges, amiért ő nem tudott jönni.

‒        Hirtelen találtuk ki – szólaltam meg – Csak megérti.

‒        Túlteszi magát rajta, tudod milyen, ha mégse, akkor veszünk neki valamit kárpótlásul – magyarázta Mira.

‒        Hoztunk filmeket meg nasit, ha van kedved, csaphatunk egy filmes délutánt – mosolygott rám Jenna.

‒        Szuperül hangzik – mosolyodtam el – Menjetek be a nappaliba, hozok üdítőt – elindultam a konyha felé.

‒        Hozok én, menj be velük – mondta a tőlem nem messze álló Liam.

‒        Megoldom, de azért köszi – mosolyogtam rá.

Üdítőkkel meg poharakkal felszerelkezve sétáltam be a nappaliba, ahol a lányok a DVD beüzemelésével foglalkoztak.

‒        Mit szeretnél nézni? – Miranda az asztalon lévő lemezek felé bökött.

‒        Hát, nem tudom – tanácstalanul meredtem az asztalra – Legyen A kém – felvettem a DVD-t és odanyújtottam nekik – Liam hova lett? – kérdeztem kettejüket fürkészve.

‒        Azt mondta, nem akar zavarni minket, felment az emeletre – válaszolt Jen.

‒        Beszélek vele, mindjárt jövök – felsétáltam az emeletre.

Az ajtaja előtt kopogtattam.

‒        Ki az? – kissé idegesnek tűnt a hangja.

‒        Én, Ivy – válaszoltam. Kattant egyet a zár. – Minden rendben? – megpróbáltam benyitni, de az ajtó zárva volt.

‒        Igen, miért jöttél?

‒        Gyere le filmezni velünk – kértem az ajtót tanulmányozva. Vajon miért nem enged be?

‒        Köszi, de nincs kedvem egy romantikus filmhez – válaszolta.

‒        Szerintem A kém nem romantikus film, legalább is a borítója alapján – magyaráztam.

‒        Az tényleg nem az. Meggyőztél. Menj le, megyek én is, nyugodtan kezdjétek el nélkülem – hadarta.

‒        Oké – hátat fordítottam, azután elindultam a lányokhoz. Hát ez fura volt.

Ha elolvastad, kérlek jelezd :)