2018. szeptember 29.

Please, say you remember me - 28.rész


Sziasztok! 

Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok, és nem szegte kedvetek ez a borongós, hideg késő őszre hajazó időjárás. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a PSYRM folytatását. Kuckózzatok be a meleg szobába egy jó forró csokival vagy meleg teával, így olvassátok a részt, a végén pedig írjátok meg, mit gondoltok :) Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az igazi és egyetlen Niall James Horannek! :)
Puszi: Emily







03.06.
~ Ivy ~
       Hát rendesen – csak bámultam őt, nem tudtam mást csinálni. Miért nem mondta el? Felemelte a fejét.
       Ne nézz így rám, kérlek! – motyogta egyik kezét a pocakjára simítva. Még nem volt feltűnő. Elfordítottam a fejem, vissza a szoba irányába.
       Miért nem szóltál, hogy nagynéni leszek? – a bölcső mellett lévő hintaszéket fixíroztam.
       El szerettük volna mondani, de nem volt alkalmas az időpont – homlok ráncolva pillantottam rá.
       Senki sem tudja?
       Nem – megrázta a fejét.
       Örültünk volna, ha elmondjátok – halkan beszéltem.
       Abban biztos vagyok – hozzám sétált – De nem akartam egy ilyen kaliberű hírt bedobni, amikor még nem tudtuk, mi lesz veled – végig simított a karomon. Miattam. Már megint én miattam. Értesz engem Ivy? – kezét felvezette az arcomhoz, és az államat szorítva kényszerített, hogy ránézzek.
       Igen – csak azért hallotta az egy szavas válaszomat, mert előttem állt – Megmutatod, merre van a mosdó? Mielőtt még találok még valamit, amiről nem akarsz beszélni.
       Persze – megfogta a kezem, majd az említett helyiség felé kezdett húzni.

Bent voltam bő negyedórát, próbáltam rendbe tenni a fejem. Mire kijöttem, Gina csinált nekünk teát, és átinvitált a konyhába. Hirtelen olyan rossz érzés lett itt lenni. Belekortyoltam a teába.
       Ivy megtennéd, hogy még egy kicsit titokban tartod, amit ma megtudtál? – kérdezte a nővérem.
       Miért nem mondod ki? Talán nem örülsz neki? – tekintetem rávezettem.
       Nem, dehogyis! – hevesen rázta a fejét – Csak…
       Aggódsz Apa miatt? – Kérdésként tettem fel, de kijelentésnek is elment volna, hiszen tudtam a választ.
       Igen.
       Ne aggódj, Anya majd úgy is helyre tesziValamennyire biztosan.Mikor mondjátok el?
       A jövő hétvégén összecsődítjük mindkét családot és rád is számítok – jelentőségteljes pillantást küldött felém.
       Gina, ne haragudj, de én még haragszom Anyáékra – motyogtam. Nem akarok találkozni velük.
       Rendben – bólintott – Ha meggondolod magad, szombat délután várunk titeket is.
       Oké – felálltam az asztaltól – Azt hiszem, én most megyek.
       Máris?! – Gina is felállt, a széke nyikorogva csúszott hátra.
       Igen, ez most eléggé kimerítő volt – magamon éreztem a nővérem aggódó tekintetét – Gratulálok a babához, nem fogom elmondani, és köszönöm a beszélgetést – a testvérem odasétált hozzám.
       Köszönöm – átölelt – Próbálj nyitottabb lenni Liammel, és beszélj vele! – emlékeztetett, miközben viszonoztam meleg ölelését.
       Ígérem, figyelni fogok erre.

Mikor visszaértem a házba, rengeteg gondolat és érzés kavargott bennem. Belépve az előszobába kibújtam a kabátomból. Feltettem a fogasra, aztán hátra fordultam. Liam alig fél méterre állt tőlem. Sikítottam egy óriásit, mire ő meglepetten hátra ugrott. A kezem a mellkasomban hevesen dübörgő szívemhez kaptam.
       Úristen! Halálra rémítettél – kapkodva vettem a levegőt.
       Ne haragudj, azt hittem, hallod, hogy jövök – szabadkozott. Rápillantottam, mire összeráncolta a homlokát és előre hajolt.
       Sírtál? – kérdezte közelebb lépve.
       Nem – megráztam a fejem, míg elindultam az emelet felé.
Utánam jött, hallottam a lépteit. Amint beért, kezét gyengéden a csuklóm köré fonta, ezzel megállásra kényszerített.
       Hé, mi a baj? – hangja lágyan csengett – Én csináltam valamit? – megráztam a fejem, miközben lefejtettem a kezét a csuklómról.
       Nem – motyogtam. Miért volt olyan érzésem, hogy egyedül leszek, ha visszajövök?
       Ginával összevesztetek valamin? – kíváncsian fürkészett.
       Nem igazán – húztam el a számat. Ha így folytatja, kiszed belőlem valamit, amit még nem akarok elmondani neki. Végig kell gondolnom, hogyan fogom ezt a nyitottság dolgot megvalósítani.
       Ha nem szeretnél róla beszélni, megmondhatod – szólalt meg.
       Nem erről van szó – felpillantottam rá – Gina megkért, hogy tartsam titokban – magyaráztam.
       Történt vele valami? – összeráncolta a homlokát.
       Igen, de ez valami nagyon jó dolog – mosolyodtam el. Liam arcára zavarodottság ült ki.
       Hát… oké – szólalt meg lassan.
       Várj! Végül is, mi ott sem leszünk – hirtelen futott át rajtam a felismerés.
       Hol nem leszünk? – összezavarodott tekintettel fürkészett.
       Gyere! – a lépcsőből lévő távot futva tettem meg.
Gyorsan kinyitottam a hálószoba ajtaját. Közben ő is felért. Amint belépett a szobába, gondosan becsuktam mögötte a nyílászárót. Intettem, hogy üljön le az ágyra, amit kisvártatva teljesített. Kíváncsi voltam a reakciójára.
       Ígérd meg, hogy amit most megtudsz, nem adod tovább senkinek szombatig.
       Ígérem – sietősen válaszolt.
       Nagynéni leszek – mondtam halkan. Pár másodpercig csöndben nézett rám, majd mosoly kúszott az arcára.
       Tényleg? – hitetlenkedve kérdezte.
       Igen – vadul vigyorogva bólintottam – Szombaton összecsődítik mindkét családot, akkor fogják elmondani, addig titok – figyelmeztettem.
       Oké, szombaton itthon leszek – mondta.
       Ó, mi nem megyünk – zavartan nézett rám.
       Miért?
       Anyáék is ott lesznek, nem akarok velük találkozni – magyaráztam.
       Nem gondolod, hogy Ginának szüksége lenne rád? – kérdezte óvatosan.
       Ott lesz vele Tyler, Apa pedig ennyi ember előtt nem csinál jelenetet – pillantottam rá.
       Légy szíves, gyere ide! – kinyújtotta felém a kezét. Leültem mellé az ágyra, mire az egyik karját óvatosan a derekam köré fonta. – Ivy, ők a szüleid, bocsáss meg nekik – kérlelt, míg lassan maga felé húzott.
       Miért véded őket? – kíváncsian kémleltem az arcát.
       Mert szeretnek téged, igaz, a maguk módján, de szeretnek – szavai megmelengették a szívem.
       A te szüleid milyenek? – kérdeztem hirtelen.
       Nagyon szeretnek engem és a nővéreimet is – válaszát hallgatva rájöttem, hülyeséget kérdeztem.
       A nővéreiddel milyen a kapcsolatom?
       Nem sokat találkoztál velük, ők már régen külön élnek. Örültek neked, amikor bemutattalak a családomnak. Anyáék is szeretnek, a harmadik lányukként kezelnek – hallgattam, ahogy mesélt és úgy éreztem, nem hazudik nekem.
       Találkozhatok velük? – kíváncsian néztem rá.
       Persze – elmosolyodott – Majd felhívom őket – aprót bólintottam – Ígérd meg, hogy elgondolkozol azon, amit a szüleiddel kapcsolatban mondtam neked! – kérte, mélyen a szemeimbe nézve.
Pillantása átható volt, úgy éreztem, a vesémbe lát. Mogyoró barna szemei nagyon szépek voltak. Hirtelen – fogalmam sincs miért – elpirultam. Elhúzódva gyorsan felálltam mellőle.
       Elgondolkozom rajta – ígértem. Miért pirulok, mint egy tinilány? Elindultam kifelé a helyiségből.
       Hova mész?
       Mosdóba – nem fordultam meg, miközben válaszoltam neki.
Belépve gondosan becsuktam magam mögött az ajtót. Kinyitottam az ablakot, aztán felültem a párkányra. A hideg levegő hamar átjárta a testemet. A pír eltűnt rólam, majd elkezdett rázni a hideg. Azt hiszem, ennyi elég lesz. Leugrottam a párkányról, azután becsuktam az ablakot. Halkan korogni kezdett a gyomrom. Ideje enni valamit. Visszamentem a hálóba, ami meglepetésemre üres volt. Átöltöztem otthoni ruhába, és lementem a földszintre. Liamet nem láttam sehol. A konyhában némi ennivaló után néztem. Mire végeztem, ő is előkerült.
       Már vacsoráztál? – kérdőn nézett rám.
       Igen – lassan bólintottam.
       Ó – csalódottság suhant át az arcán. Elfordítottam a tekintetem.
       Azt hiszem, felmegyek megfürdeni, utána lefekszem, hosszú volt ez a nap – magyaráztam halkan.
Nem reagált semmit, ezért lassan elindultam kifelé a helyiségből. Ahogy elhaladtam mellette, kezét óvatosan a bal csuklóm köré fonta.
       Biztos minden rendben van? – aggódva figyelt.
       Igen, csak elfáradtam és egy kicsit izgulok a holnap miatt – válaszoltam kerülve a tekintetét.
       Nem kell menned, ha nem akarsz – a hüvelykujjával simogatni kezdte a bőrömet.
       Már nagyon szeretnék ott lenni – pillantottam rá – Örülök, hogy végre visszamehetek – szögeztem le szigorúan nézve rá.
       Oké, inkább ne kezdjük ezt újra – hangja indulatos volt. Elengedte a kezem.
       Szerintem sem kellene – motyogtam – Jó éjt! – kisiettem a konyhából. Nem értem. Tényleg azt akarja, hogy megbolonduljak a négy fal között?
A hálóban összeszedtem a dolgaimat a fürdéshez, azután gyorsan lezuhanyoztam. Tényleg fáradt voltam, mert amint a fejem a párnát érte, elaludtam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Furcsa volt ébresztőre kelni. Kinyomtam a telefonom, majd felültem az ágyban. Nagyot nyújtóztam, aztán elkezdtem készülődni. Jimmy – ígéretéhez híven – eljött értem. A bolt felé megálltunk egy pékségben és vettünk magunknak reggelit, amit még nyitás előtt megettünk. Stefanie meg Jenna már régen bent voltak, hiszen ők készítették a csokikat. Nyitás előtt tíz perccel Mira is megérkezett.
       Olyan jó, hogy újra itt vagy – Miranda átölelt.
       Szerintem is – viszonoztam szeretetteljes gesztusát.
Jenna egy kis időre magára hagyta Stefanie-t az édességekkel, hogy velem tudjon foglalkozni. Segített nekem visszarázódni, elmondta, mit merre találok, valamint visszakaptam a kis céges telefonomat is. Tájékoztatott az aktuális ügyekről. Megkaptam a kódokat, meg a jelszavakat és a füzeteket, amiket még én vettem, amikor elkezdtük a vállalkozást.
Délután egy óráig voltam bent. Összerendezgettem a bizonylatokat. Elutaltam az esedékes számlákat. Egyeztettem a lányokkal, milyen alapanyagokat kell rendelnem még a hétre. Elküldtem a könyvelőnek a jelenléti íveinket, és még egy kicsit be is álltam a kassza mögé. Azt reméltem, vissza fog jönni valami, ha olyat csinálok, amire emlékeznem kellene.
Csalódott voltam, amikor elköszöntem a többiektől és kiléptem a boltunk ajtaján. Úgy terveztem, visszasétálok a kellemes kora tavaszi időben. Alig haladtam valamit, mikor feltűnt előttem Liam. 
       Szia! – megálltam jó pár lépésnyire tőle. Óvatosan végig mértem, fogalmam sem volt, mire számítsak.
       Szia, Ivy! – ő is megállt – Gyere, haza viszlek! – fejével a kocsi felé intett.
       Honnan tudtad, hánykor fogok végezni?Én direkt nem szóltam neki.
       Egyik kolléganőd megmondta – válaszolta.
       Melyik? – húztam fel a szemöldököm.
       A neve elhallgatását kérte – kínosan félrebillentette a fejét, mire megfeszült az állkapcsom. Mi a franc?!Kérlek, gyere, mert nekem vissza kell mennem próbálni.
       Egyedül is haza tudtam volna menni – megindultunk a kocsi felé.
       Tudom, de szerettelek volna én haza vinni – csendben maradtam, úgy éreztem, ha mondok valamit, egymás torkának ugrunk.





Ha elolvastad, kérlek jelezd :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése