Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian jól vagytok és már készültök a közelgő ünnepre. Az időjárás is kezd igazán téliesre fordulni, engem pedig elleptek az ünnepi feladatok. DE! Itt vagyok és meghoztam Nektek a PSYRM folytatását, egy talán váratlan csavarral. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily
Fekete szalag napja - november 30
03.12.
~
Ivy ~
Tanácstalanul álltam
a ruhásszekrény előtt. Nem tudtam, mit vegyek fel egy olyan eseményre, amire
eredetileg el sem akartam menni. Kopogtatásra lettem figyelmes, mire magamra
kaptam a fürdőköpenyem.
‒
Gyere! – adtam meg az engedélyt.
Liam belépett a
szobába. Végig nézett rajtam, majd összeráncolta a homlokát. Közelebb lépett
hozzám és a nyitott szekrényhez.
‒
Elakadtál? – belenézett a szekrénybe. Ő már
teljesen fel volt öltözve. Sötét farmert viselt és egy szép inget.
‒
Igen – sóhajtottam fel.
‒
Segítsek? – kedvesen mosolyogva rám
pillantott.
‒
Kérlek – a ruháim felé intettem. Kis
keresgélés után kivett egy elegáns kék ruhát.
‒
Ehhez mit szólsz? – mutatta felém.
‒
Nem túl elegáns? – megfogtam a ruhát, aminek
kellemesen puha anyaga volt.
‒
Talán egy kicsit, de szeretném, ha
az összejövetel után, eljönnél velem valahova – válaszolta félszegen.
‒
Hova? – kerestem a tekintetét, de nem
ajándékozott meg a figyelmével.
‒
Valahova – még mindig nem nézett rám.
‒
Nem megyek el, ha nem mondod el – fenyegetőztem. Nem gondoltam
komolyan, csak kíváncsi voltam.
‒
Étterembe szeretnélek vinni – a tekintetünk végre találkozott.
Az enyémben meglepettség volt, az övében pedig valami más, amit nem tudtam
megfejteni.
‒
Ünneplünk valamit? – kíváncsian fürkésztem őt.
‒
Nem – megrázta a fejét.
‒
Biztos? – gyanakvóan felhúztam a
szemöldököm.
‒
Igen – mosolyogva bólintott – Eljössz velem? – reménykedve kérdezte.
‒
Igen – elmosolyodtam. Biztos, hogy nem csak ennyi van e mögött.
Elvettem Liam
kezéből a ruhát és letettem az ágyra. A másik szekrényből kivettem egy trikót.
Felpillantottam rá, ő még mindig ott állt, majd kínosan oldalra billentettem a
fejem. Egy meglepett „Ó” kíséretében megfordult.
‒
Lent megvárlak – mondta kifelé menet.
‒
Rendben – Ez kínos volt. Gyorsan felöltöztem, megfésültem a hajam, aztán
lesétáltam hozzá.
‒
Gyönyörű vagy – csodálattal nézett rám.
‒
Köszi – elpirultam bókjától.
Beleugrottam a
cipőmbe, és felhúztam a kabátom. Mire elkészültem, Liam is készen állt. Magához
vette a kocsi kulcsot aztán elhagytuk a házat. Az autó út csendben telt. Én a
gondolataimba merülve bámultam kifelé az ablakon.
‒
Ivy – a nevemre a hang irányába kaptam
a fejem.
‒
Tessék – egy másodpercre rám nézett,
azután vissza az útra.
‒
Miért gondoltad meg magad? – Tegnap este vacsoránál szóltam neki, hogy mégis menni szeretnék.
Mosolyogva nyugtázta, de akkor nem kérdezett semmit.
‒
Miattad. Azért, amit mondtál nekem.
Átgondoltam és igazad van, Ginának szüksége lehet rám – válaszoltam.
‒
Örülök, hogy meggondoltad – egyik kezével megfogta az
enyémet és lágyan megszorította. Elmosolyodtam a kedves gesztustól.
Így maradtunk, míg
oda nem értünk. Jó néhányan ott voltak már, de nem mi érkeztünk utoljára. Gina
nyitott ajtót nekünk. A döbbenet az arcán gyorsan átcsapott kitörő örömbe,
ahogy magához ölelt. Olyan ruhát viselt, ami takarta a pocakját.
‒
Úgy örülök, hogy itt vagytok – mondta befelé invitálva minket.
‒
Én is örülök – mosolyogtam rá.
Bementünk a
nappaliba, ahol üdvözöltük a többieket. Anyáék még nem érkeztek meg. Liammel
leültünk a kanapéra és próbáltunk bekapcsolódni a beszélgetésekbe.
Nagyot sóhajtottam,
amikor elhagytuk a házukat.
‒
Jól vagy? – aggódás hallatszódott ki a
hangjából.
‒
Nem – megráztam a fejem – Sosem fogom megérteni az Apánkat.
‒
Próbáld az ő szemszögéből nézni – javasolta, ahogy az autó felé
mentünk.
‒
Oké. Én azt szeretném, ha a
gyerekem boldog lenne valami normális ember mellett – magyaráztam – Gina boldog, Tyler pedig egy nagyon rendes
srác. Nem értem, mi a baja ezzel – felé pillantottam.
‒
Rossz oldalról közelíted meg – kinyitotta a kocsit – Bármi történik is, mindig a kislányai
lesztek, ettől nem fog tudni elszakadni.
‒
De ez így nem működik – beültünk a kocsiba – Felnőttek vagyunk, azt csinálunk, amit mi
szeretnénk.
‒
Jó, van benne valami – ismerte el – De csak azért ilyen, mert szeret titeket.
‒
Lehet valakit úgyis szeretni, hogy
nem akarod kisajátítani
– bukott ki belőlem.
Erre már nem reagált
semmit. Feszült csend állt be közénk. Résnyire leengedtem az ablakot, mert
fülledtnek éreztem a levegőt. Amikor megálltunk a piros lámpánál, Liam megfogta
a kezem. Hirtelen jött az érintése, ezért elvettem a kezem. Az állkapcsa
megfeszült, mire elmotyogtam egy halk bocsánatkérést.
‒
El szeretnél még menni az
étterembe? – halkan
kérdezte, miközben a lámpa zöldre váltott és tovább indultunk.
‒
Igen.
Nem meglepően, egy
idegen helyen találtam magam. Csinos kis étteremnek tűnt, legalább is kívülről.
‒
Jártunk már itt korábban? – kíváncsian pillantottam rá.
‒
Nem – megrázta a fejét, ahogy előre
engedett az ajtóban.
‒
Akkor miért vagyunk itt? – kérdeztem bevárva őt.
‒
Harry szerint jó hely – Harry. Göndör haj. De neki nincs is barátnője, vagy mégis?
‒
Miért nem találkoztam még a
barátnőjével? – az
asztalhoz értünk.
‒
Mert nincs barátnője – válaszolta egyszerűen. Abból,
ahogy ránéztem, érezte, hogy folytatnia kell. – Még keresi az igazit, ezért sokat randizik és erre a helyre valamiért
esküszik – adta meg a magyarázatot.
‒
Akkor az a terved, kiderítjük,
miért van ez így? –
leültünk a két személyre terített asztalhoz.
‒
Valahogy úgy – mosolygott rám.
Az egész vacsorával
csak egy gond akadt. Néhány rajongó úgy érezte, csinálhat rólunk képet. Pár
fotós is volt ott, akik nem tudom, hogy a jó istenbe keveredtek oda. Liamet látszólag
nem zavarta, mi folyik körülöttünk, engem viszont idegesített, hogy rólam is
készülnek fotók. Mi közöm van nekem ehhez
az egészhez?! Kimentem a mosdóba. Remegősre idegesített a helyzet és
kezdett hányingerem lenni. Próbáltam lenyugtatni magam.
Mikor visszamentem,
pár lány Liammel fotózkodott. Az asztalunkhoz érve, összeszedtem a cuccaimat. Ő
észrevette a jelenlétemet. Fejemmel a kijárat felé biccentettem, aztán
kisétáltam az utcára. Odakintről figyeltem, ahogy kedvesen mosolyog a lányokra,
képeket készít velük és beszélgetnek. Ez olyan érzéseket keltett bennem,
amikkel nem tudtam, mit kezdeni.
Amikor kijött, én a
cipőmet tanulmányoztam. Közeledésére felkaptam a fejem.
‒
Minden rendben? – kérdezte aggódva.
‒
Igen – bólintottam megerősítésként.
Gyanakvóan
méregetett, de nem szólt semmit. Csendben telt az út a házhoz, amiért hálás
voltam, egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni. Beérve a házba megszólaltam:
‒
Köszönöm a vacsorát – tekintetem felvezettem rá.
‒
Köszönöm, hogy eljöttél – rám mosolygott, mire bólintottam
egyet.
‒
Kezdhetem én a fürdést? – gyors téma váltásom meglepte.
Némi szünet után válaszolt csak.
‒
Persze – eléggé megzavarta a kérdésem.
Felsiettem az
emeletre. Nem töltöttem túl sok időt a zuhany alatt, ez mégis elég volt ahhoz,
hogy végig gondoljak néhány dolgot. Beszélnem
kell valakivel. A szobába érve, már tudtam, ki legyen az.
Magamra zártam az
ajtót. Nagyon reménykedtem benne, hogy otthon tölti a szombat estéjét.
‒
Szia, Ivy! – kellemes hangja üdvözölt.
‒
Szia, Jenna! Zavarlak most? – rögtön a közepébe vágtam.
‒
Nem, már itthon vagyok, miért? – hangja aggódóvá vált.
‒
Holnap tudnánk találkozni? – idegesen babráltam a takaró
szélével.
‒
Délelőtt vagy délután?
‒
Mindegy, de fontos lenne – válaszoltam egyre idegesebben.
‒
Átmenjek most? – ajánlotta fel.
‒
Ne, Liam is itt van. Négyszemközt
szeretnék beszélgetni
– magyaráztam. Kíváncsi vagyok, mit fogsz
nekem tanácsolni.
‒
Elmondod?
‒
Tanács kellene a jelenlegi
helyzettel kapcsolatban
– egy könnycsepp gördült le az arcomon. Szedd
össze magad!
~
* ~ * ~ * ~ * ~
Jenna albérletének
nappalijában ültem. A teát vártam, amivel megkínált.
‒
Itt is van – vidám volt, miközben letette
elém a csészét.
‒
Köszönöm – gyorsan lecsaptam rá.
Megittam a felét,
mielőtt visszatettem az asztalra. Jen leült a kanapéra, felhúzta a lábait miközben
várakozóan pillantott rám.
‒
Miről szeretnél beszélni? – kérdezte lassan.
‒
El akarok költözni Liamtől – hadartam el.
‒
Tessék?! – döbbenten nézett rám – De hát… azt mondtad… szóval… – kereste
a szavakat.
‒
Álmomban egyre több emlékfoszlányt
látok – barna szemeivel
kíváncsian figyelt engem – Nem tudom
elmagyarázni, mit érezek emiatt. Csak azt tudom, hogy frusztrál a jelenléte.
Úgy érzem, sokkal jobb lenne, ha külön lennénk. Így nem érezném azt a
folytonos nyomást, amit a közelsége okoz. Ne érts félre, rendes, türelmes és
kedves velem, de tudtán kívül frusztrál engem – magyaráztam. Hirtelen
elhallgattam. Csendben figyeltem őt, szerettem volna, ha reagál valamit.
‒
Én… nem tudom. Nagyon nehéz erre
bármit is mondani
– szólalt meg végre.
‒
Tudom – sóhajtottam fel. Azt szeretném,
ha támogatnád a döntésemet.
‒
Ezt te érzed, de mit gondolsz, ha
nem leszel mindennap vele, akkor könnyebb lesz? – kíváncsian fürkészett.
‒
Ezt remélem – válaszoltam a szemeibe nézve.
‒
És mi a garancia arra, hogy egyedül
nem fogod rosszul érezni magad?
– egy újabb jó kérdést tett fel.
‒
Nem tudom – megráztam a fejem – Csak úgy érzem, meg kell próbálnom –
Jenna aggódva méregetett.
‒
És ezt hogy akarod megmondani neki? – Ezen már én is gondolkoztam.
Lehajtottam a fejem,
majd a kanapé huzatának a mintáját fixíroztam. Nagyon gyáva húzás lenne csak összepakolni és lelépni?
‒
Ugye beszélni fogsz vele? – Jenna közelebb csúszott hozzám.
‒
Gondolom, illik valamit mondani,
mielőtt ott hagyom
– motyogtam.
‒
Kicsit hiányosnak tűnik nekem a
terved – jegyezte
meg.
‒
Tudok róla – kényelmetlenül félre néztem.
‒
Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – Jen szavaira felkaptam a fejem.
‒
Tessék?!
‒
Nézd! Most minden olyan zavaros.
Hagyd egy kicsit lenyugodni a dolgokat
– magyarázta – Ha utána is így érzel,
akkor nincs mese, beszélned kell Liammel – adta a tudtomra elég határozottan.
‒
Ez nem fog változni – motyogtam.
‒
Akkor csak addig várj, amíg
kitalálod, hogyan mondod el neki
– javasolta – Egyébként, hova akarsz
menni? – jelentőségteljes pillantást küldtem felé.
‒
Ide? Azt hittem, Gináékhoz mennél – döbbent volt.
‒
Gina babát vár, nem hiszem, hogy
ebben az időszakban rám vágynának
– húztam el a számat.
‒
Tényleg? – Jen szemei felcsillantak.
‒
Igen – mosolyogva bólintottam.
‒
Ivy néni – mindkettőnkből kitört a nevetés.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése