Sziasztok!
Sajnálom, sajnálom, bocsánat, tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig rész nélkül hagytalak Titeket. Nem így terveztem, de sajnos így alakult :( Remélem, mindannyian nagyon jól vagytok, és nem viselt meg Titeket, hogy itt az ősz. Ha még is, remélem, a történet folytatása jobb kedvre derít mindenkit :) A folytatással kapcsolatban nem ígérek semmit, egyszer csak jönni fog. Jó szórakozást a részhez! :) Köszönöm a sok-sok oldalmegjelenítést, szuperek vagytok! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az igazi és egyetlen Liam James Payne-nek és az igazi és egyetlen Niall James Horan-nek! :)
Puszi: Emily
Fekete szalag napja - november 30
04.24.
~
Liam ~
Lehet,
túlreagáltam és sokkal jobban letoltam Louist meg Zaynt, mint kellett volna.
Ezt abból következtettem ki, hogy két napja nem szóltak hozzám és kerültek engem.
Már majdnem bűntudatot keltettek bennem, amikor eszembe jutott Édes. Ő igazán
kedves teremtés, nagyon szereti a srácokat, de ha ez a tudomására jutott volna,
akkor Zayn meg Louis fejével focizott volna, pedig utálja a labdarúgást.
‒
Tudsz valamit Ivyról? – Niall huppant le mellém a
kanapéra, amivel sikeresen kizökkentett a gondolataimból.
‒
Igen – bólintottam – Beszélgetünk, szinte mindennap –
mosolyodtam el – Sok sikert kíván a
koncerthez – Ni felé pillantottam.
‒
Ez cuki – kommentálta – Nem mondtad neki, hogy ez nem ezen múlik?
– vigyorodott el.
‒
Nem, de majd megemlítem neki, hogy
inkább a „kéz és lábtörést” használjuk
– válaszoltam.
Zayn került bele a
látóterembe. Összeakadt a tekintetünk, mire elkerülve minket leült arrébb az
egyik fotelbe.
‒
Valaki mehet Louhoz – mondta, elővéve a telefonját a
zsebéből. Szőke bandatársamra néztem.
‒
Megyek én – sóhajtva felálltam a kanapéról
és a Lounak kialakított fodrász helyiség felé indultam.
Pár lépésre voltam
csak, mikor az ajtó hirtelen kinyílt. Harry jött ki rajta a kezében a kis Lux
volt, Lou lánya. A kislány valamin nagyon nevetgélt, miközben a folyosóra
léptek.
‒
Liam bácsi! – vidáman kiabálni kezdett, amint
meglátott.
‒
Szia, kicsi lány! – Ma még nem is láttam őt. Gyönyörű kislány volt, aki már elmúlt 4 éves.
Mintha csak tegnap született volna, és mi ott voltunk élete szinte minden főbb
pillanatánál. Megsimogattam a fejét, mire felém nyújtózkodott, hogy vegyem
át.
‒
Nekem most be kell mennem
anyukádhoz, addig Harry bácsi játszik majd veled, rendben? – megfogtam a kis kezeit.
‒
Oké – bólintott, míg Harry maga felé
húzta, nehogy elejtse. Elmosolyodtam. Olyan
édes kislány.
Amíg készült a
hajam, Lou beszélgetést kezdeményezett.
‒
Ivy mikor jön? – kérdezte.
‒
Hova? – felé kaptam a fejem, emiatt
kivertem a fésűt a kezéből – Bocsi –
lehajoltam érte, aztán a kezébe adtam.
‒
Köszi – elvette tőlem – Hát a koncertre – válasza magától
értetődőnek hatott – Itt lesz, nem?
– a tükörből nézett rám.
‒
Hát, igazából én nem hívtam el – hebegtem. Meghívni?! Hiszen akkor jön, amikor csak szeretne.
‒
Nem is mondtad neki, ha szeretne, eljöhet? – Lou abbahagyta a hajammal való
foglalkozást.
‒
Nem – megráztam a fejem – Hiszen tudja, akkor jön, amikor csak
szeretne – magyaráztam. Ő a barátnőm,
ez így természetes.
‒
Liam, Ivy nem emlékszik arra,
hogyan megy ez – És
ekkor koppant. Basszus, mekkora idióta
vagyok.
‒
A francba! – felugrottam a székről.
‒
Most mit csinálsz? – a szőke hajú nő kérdőn pillantott
rám.
‒
Nem tudom – visszaültem – Talán szólnom kellene neki – mondtam.
‒
Most már mindegy – szólalt meg – De ezt azért beszéld meg vele. Lehet,
szívesen megnézne titeket – tette hozzá.
‒
Jó, persze – a hajamba túrtam – Nem lehetek ennyire zizi – sóhajtottam
fel.
‒
Ne ostorozd magad, ez mindenkinek
szokatlan helyzet
– próbált vigasztalni.
‒
Igen, tudom – Lou újra hozzá fogott a
hajamhoz.
Remegett a lábam,
míg arra vártunk, hogy színpadra léphessünk. Elég hosszú idő maradt ki és nagy
dolog történt azóta, hogy utoljára koncerteztünk. Azon gondolkoztam, amit
Louval beszéltünk, ha most Édes itt lenne, úgy érezném nem változott semmi és a
lábam se remegne, amiatt, hogy színpadra kell állnom.
Valaki megérintette
a vállam, mire borzongás futott végig rajtam.
‒
Minden rendben? – Louis volt az érintés
tulajdonosa. Mérges lettem.
‒
Miért? Fogadtatok rá Zaynnel? – köptem a szavakat.
‒
Ne már! Hányszor kell még
bocsánatot kérnünk?!
– nyögte kék szemű bandatársam.
‒
Ne akarj engem rossz színben
feltűntetni! –
mérgesen fordultam felé.
‒
Hé, srácok, elég ebből – Harry közénk állva arrébb tolta
Louist. Elindultam a színpadra vezető lépcső felé.
‒
Ivy kinyírna titeket, ha tudna
erről – szólaltam
meg.
‒
Ő már régen megbocsátott volna
nekünk – hallottam
meg Zayn hangját, mire hátra fordultam.
‒
Te ne mondd meg nekem, hogy Ivy
milyen! Nálam jobban csak a nővére ismeri őt, szóval pofa be! – kiabáltam rá. Mindannyian
döbbenten néztek rám.
‒
Hátrább az agarakkal, most mindenki
nyugodjon le! – mondta
Paul feltett kezekkel. Észre se vettem, hogy ő is fültanúja a vitának. – Próbáljatok a koncertre fókuszálni, ezt
utána fogjátok megbeszélni – Paul hangja ellentmondást nem tűrő volt, ettől
némileg lenyugodtam.
Annak ellenére, ami
előtte történt, nagyon jól sikerült a koncert, a londoni közönség valahogy
sosem okoz csalódást. Telt ház volt és minden dalt ováció kísért, a közönség velünk
együtt énekelte az összes dal szövegét. Nem akartam lejönni a színpadról
annyira jó érzéssel töltött el. Így kell elindítani egy turnét!
Sietve hagytuk el a
helyszínt, mint mindig. A kocsiban csend honolt, de mindannyian fel voltunk
dobva, tényleg nagyon jó estét tudhattunk magunk mögött.
A kocsi megállt,
mire mindannyian kinéztünk az ablakon. Mit
keresünk egy bár előtt?
‒
Kiszállás fiúk! – Paul kinyitotta az ajtónkat – Addig nem mentek haza, amíg nem békültök
ki!
~ Ivy ~
Tizenegy körül SMS-t
kaptam Liamtől. Megírta mennyire jól sikerült a turné első koncertje, de én ezt
már tudtam. Figyeltem a közösségi oldalakat, rengeteg kép és videó került fel a
koncertről. Azt válaszoltam, gratulálok, örülök, hogy jól ment. Ezt követően jó
pár üzenetet váltottunk.
„Elfelejtettem szólni Neked, hogy
bármikor eljöhetsz megnézni minket, amikor csak szeretnél. Bocsi :( Liam”
„Nincs semmi gond :) Ez csak nekem
szól vagy vihetek barátnőt is? Ivy”
„Ezt úgy értsem érdekel a dolog?
:)”
„Igen”
„Persze, akit csak szeretnél :)”
Elővettem az
éjjeliszekrényem fiókjából a turné dátumaik listáját. A következő pénteki
koncertjük szimpatikus időpontban volt.
„Pénteken mehetünk Mirandával?”
Miközben elküldtem
az üzenetet izgatott lettem. Mira ki fog
ugrani a bőréből.
„Igen, holnap megpróbálom
eljuttatni hozzád a jegyeket”
„Köszönöm szépen! Akkor nem sokára
látjuk egymást :)”
„Nagyon szívesen, már alig várom
:)”
Mosolyogva olvastam
az üzenetét. Sütök majd nekik valami
sütit a jegyekért cserébe, remélem, ehetnek fellépés előtt.
A telefonom a
paplanra tettem, amíg a turné dátumos papírt visszaraktam az éjjeliszekrényem
fiókjába. Ahogy visszadőltem az ágyra a medálom hozzáért a bőrömhöz, a
hidegségétől végig futott rajtam a borzongás. Odanyúltam a szívhez, amit a
tenyerembe zártam. Vajon miért ezt
választottam?
Míg munkába kellett
mennem, kivasaltam a ruháimat, megebédeltem és kitaláltam milyen sütit sütök
majd a srácoknak. Mirandával dolgoztam ma és már nagyon izgatott voltam, hogy
elmondhassam neki hova megyünk pénteken.
Mikor beértem a
boltba, több vásárló is volt bent. Gyorsan üdvözöltem barna hajú barátnőmet aztán
a hátsó helyiségbe sietve felvettem a kötényem és Mira segítségére siettem.
Hamar kiürült a bolt, így barátnőm kicsit fellélegezhetett.
Miután visszajött a
mosdóból, még mindig nem volt senki az üzletben. Kihasználtam a lehetőséget.
‒
Van programod péntek estére? – próbáltam elrejteni az
izgatottságomat.
‒
Még nincs, miért? – Miranda kíváncsian fordult
felém.
‒
Szeretném, ha eljönnél velem
valahova –
válaszoltam.
‒
Hova? – direkt húztam az időt, amivel
felkeltettem az érdeklődését.
‒
Ma beszéltem Liammel, lenne két
jegye nekünk a péntek esti koncertre
– alig fejeztem be Mira sikítani kezdett.
Borzasztó éles
hangja betöltötte a teret, be kellett fognom a fülemet. Nem tudom Liam hogyan bírja ezt minden alkalommal. Miranda levegője
szerencsére hamar elfogyott.
‒
Mira, nyugodj le! – megfogtam a kezeit – Még a végén azt hiszik, betörő van a
boltban – próbáltam hatni rá.
‒
Miért nem mondtad el rögtön? – a kezemet szorította.
‒
Mert voltak a boltban – mosolyodtam el – Voltál már a koncertjükön, ugye?
‒
Igen – hevesen bólogatott – De veled még nem és te mindenhova
bejuthatsz – lelkesedett fel.
‒
Koncertre megyünk nem backstage
túrára –
emlékeztettem.
‒
Oké, oké, de akkor is beszélhetünk
velük a koncert előtt
– vadul csillogtak a szemei.
‒
Ugye vissza tudod majd fogni magad
előttük? – Lehet mégsem volt ez olyan jó ötlet.
‒
Persze! – vágta rá egyből – Ne aggódj, nem foglak kellemetlen helyzetbe
hozni – ígérte felrakott kézzel.
‒
Rendben – nyugtáztam.
‒
Ki kell találnom, mit vegyek fel – felugrott a székről.
‒
Miranda, nyugi, péntekig még
rengeteg idő van –
magyaráztam.
‒
Köszönöm – hátulról átölelt.
‒
Mit? – összeráncoltam a homlokom.
‒
Hát a jegyet – vágta rá.
‒
Ja, azt ne nekem, majd Liamnek – mondtam.
‒
Egyébként, hogy jött az ötlet?
Tudtad, hogy erre a turnéra nem vettem jegyet? – kíváncsiskodott a barna szemű
lány.
‒
Nem – megráztam a fejem – Liam szólt, ha szeretnék, bármikor mehetek
koncertre – feleltem.
‒
Telefonon beszéltek? – visszaült a pénztárgép előtti
székre.
‒
Nem, SMS-ezünk, legtöbbször – elmosolyodott.
‒
Könnyebb így beszélgetni vele? – kérdezte közelebb hajolva
hozzám.
‒
Igen – bólintottam – Így teljesen más.
‒
Biztos örül, hogy elmész a
koncertjére –
szólalt meg.
‒
Igazából kíváncsi vagyok milyenek,
de nem szerettem volna egyedül menni
– válaszoltam őszintén.
‒
Bármikor elmegyek veled – vigyorgott barátnőm.
‒
Köszi, tudtam, hogy rád számíthatok – valaki belépett az üzletbe.
Jeleztem
barátnőmnek, aztán hátra mentem. Miután
megbeszéltünk mindent, ideje érdemi munkát csinálni.
A lányok cetlikre
írták össze nekem miből mennyit használtak el. A fecniket rendszereztem a
füzetben, azután megrendeltem az alapanyagokat. Úgy tűnt, ebben a hónapban még
senki sem volt papírboltban, ezért oda is írtam egy listát, amihez körbejártam
a boltot és feltúrtam a titkos rejtekhelyeket. Egész szép listát írtam össze. A
benti széfből vettem ki pénzt, amit gondosan feljegyeztem. Hallottam, ahogy új
vásárló érkezett a boltba. Átsétáltam az eladótérbe.
‒
Mira – közelebb léptem hozzá és
halkabban folytattam – Vettem ki pénzt a
széfből, holnap papírboltba megyek – rápillantottam, barátnőm arca zavart
volt, a vevő felé nézett. Követtem a tekintetét.
‒
Szia! – Liam rám mosolygott.
‒
Szia! – meglepődve köszöntem – Hát te? – kíváncsian fürkésztem.
‒
Volt egy kis időm, elhoztam nektek
a jegyeket – egy
kis fekete táskából kivette őket.
‒
Köszönjük szépen – elvettem a felém nyújtott
jegyeket. Miranda is megköszönte Liamnek.
‒
Én hátra megyek – barátnőm gyorsan eltűnt az ajtó
mögött.
‒
Paul el tud majd jönni értetek – szólalt meg.
‒
Jaj, ne! Ne csinálj belőlünk
gondot, megoldjuk
– mosolyogtam rá.
‒
Biztos? – kíváncsian fürkészett.
‒
Igen – megerősítésként bólintottam.
‒
Rendben, akkor én most megyek,
hagylak titeket dolgozni
– indulni készült.
‒
Még egyszer köszönjük – hálás pillantást küldtem felé.
‒
Érted bármit – szavai hallatán pír szökött az
arcomra. Volt egy olyan érzésem, ez nem csak a jegyekről szólt.
Ha elolvastad, kérlek jelezd :)