Please, say you remember me - 37.rész

Sziasztok!

Sajnálom, sajnálom, bocsánat, tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig rész nélkül hagytalak Titeket. Nem így terveztem, de sajnos így alakult :( Remélem, mindannyian nagyon jól vagytok, és nem viselt meg Titeket, hogy itt az ősz. Ha még is, remélem, a történet folytatása jobb kedvre derít mindenkit :) A folytatással kapcsolatban nem ígérek semmit, egyszer csak jönni fog. Jó szórakozást a részhez! :) Köszönöm a sok-sok oldalmegjelenítést, szuperek vagytok! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az igazi és egyetlen Liam James Payne-nek és az igazi és egyetlen Niall James Horan-nek! :) 

Puszi: Emily

Fekete szalag napja - november 30

04.24.

~ Liam ~

Lehet, túlreagáltam és sokkal jobban letoltam Louist meg Zaynt, mint kellett volna. Ezt abból következtettem ki, hogy két napja nem szóltak hozzám és kerültek engem. Már majdnem bűntudatot keltettek bennem, amikor eszembe jutott Édes. Ő igazán kedves teremtés, nagyon szereti a srácokat, de ha ez a tudomására jutott volna, akkor Zayn meg Louis fejével focizott volna, pedig utálja a labdarúgást.

‒       Tudsz valamit Ivyról? – Niall huppant le mellém a kanapéra, amivel sikeresen kizökkentett a gondolataimból.

‒       Igen – bólintottam – Beszélgetünk, szinte mindennap – mosolyodtam el – Sok sikert kíván a koncerthez – Ni felé pillantottam.

‒       Ez cuki – kommentálta – Nem mondtad neki, hogy ez nem ezen múlik? – vigyorodott el.

‒       Nem, de majd megemlítem neki, hogy inkább a „kéz és lábtörést” használjuk – válaszoltam.

Zayn került bele a látóterembe. Összeakadt a tekintetünk, mire elkerülve minket leült arrébb az egyik fotelbe.

‒       Valaki mehet Louhoz – mondta, elővéve a telefonját a zsebéből. Szőke bandatársamra néztem.

‒       Megyek én – sóhajtva felálltam a kanapéról és a Lounak kialakított fodrász helyiség felé indultam.

Pár lépésre voltam csak, mikor az ajtó hirtelen kinyílt. Harry jött ki rajta a kezében a kis Lux volt, Lou lánya. A kislány valamin nagyon nevetgélt, miközben a folyosóra léptek.

‒       Liam bácsi! – vidáman kiabálni kezdett, amint meglátott.

‒       Szia, kicsi lány! – Ma még nem is láttam őt. Gyönyörű kislány volt, aki már elmúlt 4 éves. Mintha csak tegnap született volna, és mi ott voltunk élete szinte minden főbb pillanatánál. Megsimogattam a fejét, mire felém nyújtózkodott, hogy vegyem át.

‒       Nekem most be kell mennem anyukádhoz, addig Harry bácsi játszik majd veled, rendben? – megfogtam a kis kezeit.

‒       Oké – bólintott, míg Harry maga felé húzta, nehogy elejtse. Elmosolyodtam. Olyan édes kislány.

Amíg készült a hajam, Lou beszélgetést kezdeményezett.

‒       Ivy mikor jön? – kérdezte.

‒       Hova? – felé kaptam a fejem, emiatt kivertem a fésűt a kezéből – Bocsi – lehajoltam érte, aztán a kezébe adtam.

‒       Köszi – elvette tőlem – Hát a koncertre – válasza magától értetődőnek hatott – Itt lesz, nem? – a tükörből nézett rám.

‒       Hát, igazából én nem hívtam el – hebegtem. Meghívni?! Hiszen akkor jön, amikor csak szeretne.

‒       Nem is mondtad neki, ha szeretne, eljöhet? – Lou abbahagyta a hajammal való foglalkozást.

‒       Nem – megráztam a fejem – Hiszen tudja, akkor jön, amikor csak szeretne – magyaráztam. Ő a barátnőm, ez így természetes.

‒       Liam, Ivy nem emlékszik arra, hogyan megy ez – És ekkor koppant. Basszus, mekkora idióta vagyok.

‒       A francba! – felugrottam a székről.

‒       Most mit csinálsz? – a szőke hajú nő kérdőn pillantott rám.

‒       Nem tudom – visszaültem – Talán szólnom kellene neki – mondtam.

‒       Most már mindegy – szólalt meg – De ezt azért beszéld meg vele. Lehet, szívesen megnézne titeket – tette hozzá.

‒       Jó, persze – a hajamba túrtam – Nem lehetek ennyire zizi – sóhajtottam fel.

‒       Ne ostorozd magad, ez mindenkinek szokatlan helyzet – próbált vigasztalni.

‒       Igen, tudom – Lou újra hozzá fogott a hajamhoz.

Remegett a lábam, míg arra vártunk, hogy színpadra léphessünk. Elég hosszú idő maradt ki és nagy dolog történt azóta, hogy utoljára koncerteztünk. Azon gondolkoztam, amit Louval beszéltünk, ha most Édes itt lenne, úgy érezném nem változott semmi és a lábam se remegne, amiatt, hogy színpadra kell állnom.

Valaki megérintette a vállam, mire borzongás futott végig rajtam.

‒       Minden rendben? – Louis volt az érintés tulajdonosa. Mérges lettem.

‒       Miért? Fogadtatok rá Zaynnel? – köptem a szavakat.

‒       Ne már! Hányszor kell még bocsánatot kérnünk?! – nyögte kék szemű bandatársam.

‒       Ne akarj engem rossz színben feltűntetni! – mérgesen fordultam felé.

‒       Hé, srácok, elég ebből – Harry közénk állva arrébb tolta Louist. Elindultam a színpadra vezető lépcső felé.

‒       Ivy kinyírna titeket, ha tudna erről – szólaltam meg.

‒       Ő már régen megbocsátott volna nekünk – hallottam meg Zayn hangját, mire hátra fordultam.

‒       Te ne mondd meg nekem, hogy Ivy milyen! Nálam jobban csak a nővére ismeri őt, szóval pofa be! – kiabáltam rá. Mindannyian döbbenten néztek rám.

‒       Hátrább az agarakkal, most mindenki nyugodjon le! – mondta Paul feltett kezekkel. Észre se vettem, hogy ő is fültanúja a vitának. – Próbáljatok a koncertre fókuszálni, ezt utána fogjátok megbeszélni – Paul hangja ellentmondást nem tűrő volt, ettől némileg lenyugodtam.

 

Annak ellenére, ami előtte történt, nagyon jól sikerült a koncert, a londoni közönség valahogy sosem okoz csalódást. Telt ház volt és minden dalt ováció kísért, a közönség velünk együtt énekelte az összes dal szövegét. Nem akartam lejönni a színpadról annyira jó érzéssel töltött el. Így kell elindítani egy turnét!

Sietve hagytuk el a helyszínt, mint mindig. A kocsiban csend honolt, de mindannyian fel voltunk dobva, tényleg nagyon jó estét tudhattunk magunk mögött.

A kocsi megállt, mire mindannyian kinéztünk az ablakon. Mit keresünk egy bár előtt?

‒       Kiszállás fiúk! – Paul kinyitotta az ajtónkat – Addig nem mentek haza, amíg nem békültök ki!

~ Ivy ~ 

Tizenegy körül SMS-t kaptam Liamtől. Megírta mennyire jól sikerült a turné első koncertje, de én ezt már tudtam. Figyeltem a közösségi oldalakat, rengeteg kép és videó került fel a koncertről. Azt válaszoltam, gratulálok, örülök, hogy jól ment. Ezt követően jó pár üzenetet váltottunk.

„Elfelejtettem szólni Neked, hogy bármikor eljöhetsz megnézni minket, amikor csak szeretnél. Bocsi :( Liam”

„Nincs semmi gond :) Ez csak nekem szól vagy vihetek barátnőt is? Ivy”

„Ezt úgy értsem érdekel a dolog? :)”

„Igen”

„Persze, akit csak szeretnél :)”

Elővettem az éjjeliszekrényem fiókjából a turné dátumaik listáját. A következő pénteki koncertjük szimpatikus időpontban volt.

„Pénteken mehetünk Mirandával?”

Miközben elküldtem az üzenetet izgatott lettem. Mira ki fog ugrani a bőréből.

„Igen, holnap megpróbálom eljuttatni hozzád a jegyeket”

„Köszönöm szépen! Akkor nem sokára látjuk egymást :)”

„Nagyon szívesen, már alig várom :)”

Mosolyogva olvastam az üzenetét. Sütök majd nekik valami sütit a jegyekért cserébe, remélem, ehetnek fellépés előtt.

A telefonom a paplanra tettem, amíg a turné dátumos papírt visszaraktam az éjjeliszekrényem fiókjába. Ahogy visszadőltem az ágyra a medálom hozzáért a bőrömhöz, a hidegségétől végig futott rajtam a borzongás. Odanyúltam a szívhez, amit a tenyerembe zártam. Vajon miért ezt választottam?

Míg munkába kellett mennem, kivasaltam a ruháimat, megebédeltem és kitaláltam milyen sütit sütök majd a srácoknak. Mirandával dolgoztam ma és már nagyon izgatott voltam, hogy elmondhassam neki hova megyünk pénteken.

Mikor beértem a boltba, több vásárló is volt bent. Gyorsan üdvözöltem barna hajú barátnőmet aztán a hátsó helyiségbe sietve felvettem a kötényem és Mira segítségére siettem. Hamar kiürült a bolt, így barátnőm kicsit fellélegezhetett.

Miután visszajött a mosdóból, még mindig nem volt senki az üzletben. Kihasználtam a lehetőséget.

‒       Van programod péntek estére? – próbáltam elrejteni az izgatottságomat.

‒       Még nincs, miért? – Miranda kíváncsian fordult felém.

‒       Szeretném, ha eljönnél velem valahova – válaszoltam.

‒       Hova? – direkt húztam az időt, amivel felkeltettem az érdeklődését.

‒       Ma beszéltem Liammel, lenne két jegye nekünk a péntek esti koncertre – alig fejeztem be Mira sikítani kezdett.

Borzasztó éles hangja betöltötte a teret, be kellett fognom a fülemet. Nem tudom Liam hogyan bírja ezt minden alkalommal. Miranda levegője szerencsére hamar elfogyott.

‒       Mira, nyugodj le! – megfogtam a kezeit – Még a végén azt hiszik, betörő van a boltban – próbáltam hatni rá.

‒       Miért nem mondtad el rögtön? – a kezemet szorította.

‒       Mert voltak a boltban – mosolyodtam el – Voltál már a koncertjükön, ugye?

‒       Igen – hevesen bólogatott – De veled még nem és te mindenhova bejuthatsz – lelkesedett fel.

‒       Koncertre megyünk nem backstage túrára – emlékeztettem.

‒       Oké, oké, de akkor is beszélhetünk velük a koncert előtt – vadul csillogtak a szemei.

‒       Ugye vissza tudod majd fogni magad előttük? – Lehet mégsem volt ez olyan jó ötlet.

‒       Persze! – vágta rá egyből – Ne aggódj, nem foglak kellemetlen helyzetbe hozni – ígérte felrakott kézzel.

‒       Rendben – nyugtáztam.

‒       Ki kell találnom, mit vegyek fel – felugrott a székről.

‒       Miranda, nyugi, péntekig még rengeteg idő van – magyaráztam.

‒       Köszönöm – hátulról átölelt.

‒       Mit? – összeráncoltam a homlokom.

‒       Hát a jegyet – vágta rá.

‒       Ja, azt ne nekem, majd Liamnek – mondtam.

‒       Egyébként, hogy jött az ötlet? Tudtad, hogy erre a turnéra nem vettem jegyet? – kíváncsiskodott a barna szemű lány.

‒       Nem – megráztam a fejem – Liam szólt, ha szeretnék, bármikor mehetek koncertre – feleltem.

‒       Telefonon beszéltek? – visszaült a pénztárgép előtti székre.

‒       Nem, SMS-ezünk, legtöbbször – elmosolyodott.

‒       Könnyebb így beszélgetni vele? – kérdezte közelebb hajolva hozzám.

‒       Igen – bólintottam – Így teljesen más.

‒       Biztos örül, hogy elmész a koncertjére – szólalt meg.

‒       Igazából kíváncsi vagyok milyenek, de nem szerettem volna egyedül menni – válaszoltam őszintén.

‒       Bármikor elmegyek veled – vigyorgott barátnőm.

‒       Köszi, tudtam, hogy rád számíthatok – valaki belépett az üzletbe.

Jeleztem barátnőmnek, aztán hátra mentem. Miután megbeszéltünk mindent, ideje érdemi munkát csinálni.

A lányok cetlikre írták össze nekem miből mennyit használtak el. A fecniket rendszereztem a füzetben, azután megrendeltem az alapanyagokat. Úgy tűnt, ebben a hónapban még senki sem volt papírboltban, ezért oda is írtam egy listát, amihez körbejártam a boltot és feltúrtam a titkos rejtekhelyeket. Egész szép listát írtam össze. A benti széfből vettem ki pénzt, amit gondosan feljegyeztem. Hallottam, ahogy új vásárló érkezett a boltba. Átsétáltam az eladótérbe.

‒       Mira – közelebb léptem hozzá és halkabban folytattam – Vettem ki pénzt a széfből, holnap papírboltba megyek – rápillantottam, barátnőm arca zavart volt, a vevő felé nézett. Követtem a tekintetét.

‒       Szia! – Liam rám mosolygott.

‒       Szia! – meglepődve köszöntem – Hát te? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Volt egy kis időm, elhoztam nektek a jegyeket – egy kis fekete táskából kivette őket.

‒       Köszönjük szépen – elvettem a felém nyújtott jegyeket. Miranda is megköszönte Liamnek.

‒       Én hátra megyek – barátnőm gyorsan eltűnt az ajtó mögött.

‒       Paul el tud majd jönni értetek – szólalt meg.

‒       Jaj, ne! Ne csinálj belőlünk gondot, megoldjuk – mosolyogtam rá.

‒       Biztos? – kíváncsian fürkészett.

‒       Igen – megerősítésként bólintottam.

‒       Rendben, akkor én most megyek, hagylak titeket dolgozni – indulni készült.

‒       Még egyszer köszönjük – hálás pillantást küldtem felé.

‒       Érted bármit – szavai hallatán pír szökött az arcomra. Volt egy olyan érzésem, ez nem csak a jegyekről szólt.

Ha elolvastad, kérlek jelezd :)