Please, say you remember me - 36.rész

Sziasztok!

Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és élvezitek a nyarat. Bízom benne, hogy Mindenkit felvettek az áhított főiskolára, egyetemre, ha mégse, legközelebb sikerülni fog :) Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :)
Augusztusban biztos, hogy nem fog rész érkezni, a hónap végén külföldön leszek, - végre nyaralás :D - illetve a szeptemberi és októberi vizsgáimra is el kezdek komolyabban készülni. Megértésetek köszönöm.
Jó szórakozást a részhez! :)
Szeretnék utólag is nagyon boldog 9. évfordulót kívánni a srácoknak ❤❤❤❤❤

Puszi: Emily 

04.20.

~ Ivy ~

Liam egy üveg borral meg egy pohárral a kezében tért vissza a nappaliba.

‒       Te nem iszol velem? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Nem – megrázta a fejét.

‒       De ha egyedül csinálom, akkor az alkoholizmus – pillantottam rá, mire felnevetett.

‒       Oké, iszok, de csak egy keveset – leült mellém a kanapéra.

Iszogattunk, közben beszélgettünk, kicsit rákészültem az általam kínosnak vélt kérdés feltételére. Liam kedves volt és türelmes, nem siettetett, pedig már éjfél felé járt az idő. Háttal ültem neki, ő szorosan mögöttem, pont úgy, mint azelőtt, hogy kiment az alkoholért.

‒       Én… tudom, hogy… – elhallgattam és kényelmetlenül csúszkáltam a kanapén.

‒       Nyugalom – suttogta a fülembe, miközben átölelt.

‒       Szeretném, ha mesélnél… az első alkalmunkról – halkan beszéltem, de tudtam, minden szavamat hallja.

Élesen beszívta a levegőt és valamennyire hátrébb mozdult tőlem. Éreztem, ahogy elvörösödök. Ennyit arról, hogy az alkohol beválik. Mindketten csendben voltunk egy darabig.

‒       Biztos, ezt szeretnéd? – kérdezte halkan.

‒       Igen – leheltem.

‒       Októberben jöttünk össze, ezt tudod – kezdte – Januárban történt. Korábban is volt köztünk intimitás, fokozatosan haladtunk. Randira mentünk, úgy volt, hogy nálam maradsz éjszakára, ezért a színház után idejöttünk. Spontán történt meg, így szeretted volna.

‒       Mit néztünk? – szakítottam félbe.

‒       Nem tudom. Én nem vagyok színházba járós, de tudtam, te az vagy, így jegyet vettem valamire, amiről fogalmam sem volt mi az – magyarázta szórakozott hangon.

‒       Ez kedves – elmosolyodtam.

‒       Vigyáztam rád, mindig vigyázok – szorosabban ölelt, mintha csak alá szerette volna támasztani az elhangzottakat – Nem szerettem volna, ha rossz élmény marad.

‒       Gondolom fájt, de véreztem is? – kérdeztem halkan.

‒       Csak egy kicsit, és szerencsére nem pánikoltál be tőle – élesen vettem a levegőt – Megígértem, hogy a második sokkal jobb lesz és tartottam a szavam – a fülembe suttogott, amitől kirázott a hideg.

Felé fordultam, az orrom súrolta az övét, kisvártatva az ajkaink találkoztak. Megfordultam az ölében és fölé helyezkedtem.

‒       Ez akkor fordítva volt – kuncogva vált el az ajkaimtól. Szúrós pillantást küldtem felé, mire a kezével végig simított az arcomon. – Ne legyél mérges! – előre hajolva megcsókolt.

Percekig csókolóztunk a kanapén, a térdeimmel közre fogtam a csípőjét, kezei mindenhol ott voltak. Elhúzódtam tőle, amikor rá markolt a fenekemre.

‒       Ivy – lehelte.

‒       Tessék – tekintetünk egymásba fonódott.

‒       Én most még meg tudok állni – szavaival nekem adta a döntést, amire számítottam, nem akart kihasználni, amivel tisztában voltam.

‒       És meg is akarsz? – kíváncsian fürkésztem.

Liam felült, emiatt én hátrébb kerültem a kanapén. Nem tudtam megjósolni, mi lesz a következő lépése, ami zavart. Megfogta a kezem, érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm, újra fellobbant a láng, ami pár perce úgy égett bennem.

‒       Nem, de azt tesszük, amit te szeretnél – ajkai gyönyörűen formálták a szavakat, képtelen voltam ellenállni neki.

Előre dőltem, ezzel újra összeérintve az ajkainkat. Liamből felszakadt egy jóleső sóhaj, nem tudtam volna megmondani, melyikünk vágyakozik jobban a másik iránt. Közelebb csúsztunk egymáshoz és ő az ölébe húzott engem, miközben próbáltunk betelni egymás csókjaival. Váratlanul ért, amikor felállt velem együtt, ijedten kapaszkodtam belé.

‒       Nyugi, foglak – mosolygott rám – Felmegyünk, ott kényelmesebb lesz – magyarázta.

‒       Rendben – aprót bólintottam.

Hamar felértünk a hálóba, ahol Liam leültetett az ágyra. Felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát, amitől kellemes világosság töltötte meg a szobát.

A felsőjét áthúzta a fején, aztán leülve mellém megcsókolt. Lassan döntött rá az ágyra, majd az egyik kezével felfedező útra indult a combomon. Elvált az ajkaimtól és apró csókokat hagyott lefelé a nyakamon, a kulcscsontomon egészen a vállamig. Nagyon tetszett, amit csinált és ennek tudatában is volt. Furcsa mód nem aggódtam mit fog csinálni, tudtam, hogy tudja, mit szeretek még akkor is, ha én erre nem emlékszem.

A másik kezével megtalálta a ruhám cipzárját. Kicsit elemelt a takaróról és teljesen lehúzta a cipzárt. Kibújtam a ruhám felső részéből, a segítségével pedig teljesen megszabadultam tőle. Ezután levette rólam a harisnyámat is. Liam alaposan végig mért, szemmel láthatóan tetszett neki az összeillő fehérneműm. Ajkaival a combomon hagyott nedves csókokat, majd a csípőmre tért át. A fogaival megrántott a bugyim anyagát, nyöszörögve ficánkoltam az érintése alatt.

‒       Liam – nyöszörögtem.

Lehúzta a bugyimat, mire a térdemet az ágyékához dörzsöltem, amivel sikerült megzavarnom. Vágya elég nyilvánvaló volt, ahogy az enyém is, mégis csak játszott velem, ami már idegesített. A keze ismét a combomra került és lassan siklott felfelé. Eltoltam a kezét a nadrágja övéhez, amivel nevetésre késztettem. Meztelenre vetkőzött, a fiókból vett elő óvszert, amit fogaival tépett fel, nagyon szexi volt. Nagyon lassan csúszott belém, talán túl lassan is. Mindkettőnkből felszakadt egy jóleső sóhaj, miközben a fejét a nyakhajlatomba dugta. Apró, nedves csókokat hagyott a bőrömön. A lábaim a derekára kulcsoltam, míg megfogtam az egyik kezét. Cselekedetemre felemelte a fejét és megcsókolt.

Hajnal 5 körül felriadtam. Liam mellettem feküdt az ágyban, már nem ölelt át. Hirtelen nagyon rossz érzés fogott el, úgy éreztem, nem kellene itt lennem.

Óvatosan kibújtam a takaró alól, aztán a sötétben tapogatózva megpróbáltam összeszedni a ruháimat. Miután minden meglett, magamra kapkodtam őket, azután lassan kisétáltam a szobából. Liam szerencsére nem ébredt fel.

Halkan lesétáltam a lépcsőn, felvettem a kabátomat, majd magamhoz vettem a táskámat. Kinyitottam a bejárati ajtót, aztán bezártam magam mögött a Liamtől korábban kapott kulccsal. Odakint sötét volt, ezért hívtam egy taxit. Mire visszaértem, Jenna már elment dolgozni, amit egyáltalán nem bántam, nem akartam emberekkel érintkezni.

~ Liam ~

Hallottam, amikor felébredt és óvatosan kimászott mellőlem. Valahogy éreztem, hogy ez fog történni, de az okát nem tudtam, minden rendben ment. Próbáltam mozdulatlanul feküdni, míg elkészült, nagyon halkan szedte össze a ruháit és öltözött fel. Amikor kisétált a szobából, felültem az ágyban. Vacilláltam, utána menjek-e vagy sem, úgy éreztem el kell engednem még akkor is, ha nem akarom. Remélem, nem sétál egyedül a sötétben.

Lementem a földszintre a nappaliba, ahol kinéztem az ablakon. Ivy odakint állt egyedül a lámpaoszlop alatt, megnyugodtam, amint beszállt az odaérkező taxiba. Visszamentem a hálószobánkba és beledőltem az ágyba. Így nem fogok tudni aludni, az biztos.

Nyolc körül jelzett a telefonom, mire érdeklődve érte nyúltam.

„Sajnálom”

Csak ennyi állt az üzenetben, ami Édestől jött. A szobát belengte az illata, pont mint azután, hogy elköltözött.

„Elfogadom. Miért mentél el? L”

A telefont magam mellé dobtam, nem gondoltam, hogy válaszolni fog erre, azonban kis idő múlva újra jelzett a mobilom.

„Nem tudom. Minden olyan zavaros volt.”

Szomorúan olvastam, amit írt. Lehet, tényleg csak rontok a helyzeten, ha a közelében vagyok.

„Most jól vagy?”

A képernyőt bámultam, míg meg nem jött a válasza.

„Azt hiszem igen, most egyedül vagyok.”

Szívem szerint azonnal hozzá rohantam volna, de tízre be kellett mennem próbálni.

„Nem szeretem, ha egyedül vagy”

Elküldtem az üzenetet.

„Be van zárva az ajtó, nem lesz semmi bajom.”

Válaszára megforgattam a szemeimet. Még mindig iszonyat makacs.

„Akkor sem szeretem, utállak egyedül hagyni.”

Gyorsan bepötyögtem a szavakat.

„Nem vagyok egyedül, mellettem vannak a barátaim.”

Elmosolyodtam attól, amit írt.

„Mindig ezt mondod :)”

Talán így, hogy nem látjuk egymást, könnyebb vele beszélgetni.

„Mert ez az igazság :)”

Váltottunk még néhány SMS-t, majd megírtam neki, hogy próbára kell mennem. Lezuhanyoztam, így lemosva magamról a kellemes éjszaka emlékeit. Lassan felöltöztem, aztán elindultam a próba helyszínére.

Én érkeztem meg utoljára, már kezdtem azt hinni elkéstem, de az órám tanulsága szerint időben voltam. Mi a frász? Zayn meg Louis nem késtek el. Ez tényleg megtörténik? Ezt a napot fel kell jegyezni, lehet valami sorsfordító dolog fog történni.

Besétáltam az épületbe, ahol a többiek voltak. Nagyon beszélgettek valamiről, mindegyikük kipihent volt, a búcsúbuli ellenére. Amikor észrevettek abbahagyták a beszélgetést és kíváncsian figyeltek engem.

‒       Sziasztok! – gyanakvóan ültem le közéjük.

‒       Szia! – köszöntek kórusban. Mindannyian várakozóan néztek rám.

‒       Mi az? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒       Kémeink jelentették, hogy nem Jennához vitted Ivyt – Louis arcán széles vigyor húzódott.

‒       A rajongók? – kérdeztem rémülten.

‒       Nem – Zayn megrázta a fejét.

Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Nem akarom, hogy Ivy képeket lásson rólunk mindenhol.

‒       Szóval nem tagadod – Lou szeme izgatottan felcsillant.

‒       Ivy kérte, hogy menjünk hozzám, beszélni szeretett volna velem valamiről – igyekeztem eltüntetni a vigyort a képükről.

‒       Miről beszéltetek? – kérdezte Niall.

‒       Az álmairól, tudni akarta emlékek-e vagy sem – válaszoltam.

‒       És? – húzta fel a szemöldökét szőke bandatársam.

‒       Van, ami emlék – mondtam.

‒       De ugye nem csak ez történt? – Louis nem tudott leakadni a témáról.

‒       Az nem a ti dolgotok – Ivy még a kapcsolatunk elején nyomatékosan megkért, hogy a magán életünk intim dolgait ne beszéljem meg senkivel. Igyekeztem mindig eleget tenni a kérésének, mert tudtam mennyire kellemetlenül érintené, ha kiderülne, hogy másokat is beengedek az intim szféránkba.

‒       Ó, szóval volt valami – Harry fantáziája is beindult.

‒       Fiúk, elég volt! – szóltam rájuk erélyesen.

Láttam, ahogy Zayn előveszi a pénztárcáját és átad Lounak öt fontot, aki boldogan zsebre vágja azt.

‒       Nyugi már! Mi örülünk nektek – szólalt meg Niall.

‒       Ez meg mi volt? – figyelmen kívül hagytam, amit Ni mondott. A tekintetem Louis meg Zayn között ingázott, láthatóan egyikük sem akart választ adni.

‒       Csak fogadtunk – mondta Zayn.

‒       Miben? – kérdeztem.

‒       Hogy történt-e valami köztetek tegnap, én azt mondtam igen – válaszolta Louis, aki már nem tűnt annyira izgatottnak.

‒       Mintha erről korábban már beszéltünk volna – kezdtem mérges lenni. Hát hányszor kell elmondanom valamit?! Mintha értetlen kis gyerekekkel beszélnék.

‒       De jó, mindannyian itt vagytok, akkor elkezdhetjük? – szólalt meg Josh, a zenekar többi tagjával felénk sétálva.

‒       Igen – mindenki helyeselt, csak én maradtam csendben.

Mindannyian a kialakított színpad felé vették az irányt, ezért én is követtem őket.

‒       Erre még visszatérünk – morogtam Louis meg Zayn közé furakodva.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)