Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, mindannyian jól vagytok a kialakult helyzet ellenére is. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Már nincs sok rész hátra a történetből, kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla :) Jó szórakozást a részhez! :)
Az érettségizőknek sok sikert! :)
Puszi: Emily
05.17.
~
Ivy ~
Reggel ébresztőre
keltem, mert esedékes volt újra orvoshoz mennem. Korán volt még, nagyon lassan
ébredtem csak fel. Kómásan járkáltam a házban, megmosakodtam, majd felöltöztem.
Jenna már dolgozott, így teljesen egyedül tartózkodtam a lakásban. Megreggeliztem,
aztán összekészültem az útra. Volt néhány dolog, amiről beszélnem kellett az
orvosommal.
Taxival mentem a
kórházba, ahol a korai óra ellenére nem sokan járkáltak. Szerencsére elsőként
értem a váróba, így nem kellett sokáig várakoznom. Hamarosan a kedves
asszisztensnő behívott a rendelőbe.
‒
Jó reggelt, Miss Rogers!
‒
Jó reggelt! – üdvözöltem a doktornőt. Mrs.
Wright úgy festett, mint mindig, jó kedvű, mosolygós volt a szőke hajú
doktornő.
‒
Hogy vagyunk? – kérdezte kedvesen.
‒
Ma kifejezetten jól – válaszoltam.
‒
Ez remek – mosolyodott el – Mesélje el, mi történt az utóbbi egy
hónapban magával – kérte hátra dőlve a székében. Nagy levegőt vettem. Ez
olyan, mintha pszichológushoz járnék.
‒
Megbeszéltem az álmaimat az
érintettekkel –
kezdtem.
‒
És? – Mrs. Wright kíváncsian
fürkészett.
‒
Egy részük tényleg csak álom volt,
de emlékeket is álmodok
– feleltem.
‒
Ez nagyon jó – lelkesedett – Tudom, hogy ezt nehéz volt megtennie, de
most már maga is biztosan belátja, hogy volt értelme ezt megtenni –
magyarázta.
‒
Én nem kételkedtem a
jelentőségében, csak a kellemetlenség zavart, ami ezzel járt – szólaltam meg.
‒
Ezt megértem, de ha előre lépést
akarunk, muszáj tenni érte valamit, még ha kellemetlenséget is okoz, érti ezt? – kíváncsian pillantott felém.
‒
Igen, természetesen – bólintottam. Attól még kellemetlen maradt.
‒
A fejfájások? – pillantott rám.
‒
Vannak – mondtam – Úgy két hete volt egy nagyon durva, haza kellett mennem a
munkahelyemről – meséltem.
‒
Mennyi idő volt, míg elmúlt? – összeráncolta a homlokát.
‒
Vettem be gyógyszereket, és egy
nagy alvás után elmúlt, pár óra alatt
– válaszoltam.
‒
Ez csak egyszer fordult elő? – húzta fel a szemöldökét.
‒
Igen, azt hiszem, attól volt ilyen
erős, hogy egybeesett a vérzésemmel
– magyaráztam.
‒
Menstruációnál gyakran fáj a feje?
‒
Előfordul, hogy rosszul vagyok – feleltem. A doktornő bepötyögött
valamit a gépbe.
‒
Ilyenkor milyen gyógyszereket szed? – kérdezte.
‒
Általános fájdalomcsillapítókat – feleltem.
‒
Ha beleegyezik, felírok egy
kimondottan fejfájáscsillapítót, amikor legközelebb erős fejfájást tapasztal,
ebből vegyen be –
mondta a gépére pillantva.
‒
Rendben – bólintottam – Köszönöm.
A doktornő írt nekem
egy receptet, amit kedvesen mosolyogva átadott.
‒
Tessék, egy hónap múlva
találkozunk.
‒
Köszönöm – viszonoztam mosolyát – További szép napot!
‒
Önnek is – elhagytam a rendelőt.
Az első utamba
kerülő gyógyszertárban kiváltottam a receptet. Drága gyógyszer volt, remélem, hatni is fog. Az egyik pékségben
vettem reggelit, amit Jenna lakása felé menet meg is ettem. Hamar visszaértem a
lakásba. Visszafeküdni nem volt kedvem, így a rám szakadt időben házi munkát
csináltam. Teljesen kitakarítottam a szobámat. A házi munkával jól elment az
idő. Fél egy körül megebédeltem, azután elindultam Liam házához.
A kérése szerint,
midig másik napokon mentem hozzá. Még nem sikerült összefutnom a bejáró
nőjével, pedig kíváncsi voltam rá. Ennek az okát nem tudtam, azt hiszem, csak
természetes kíváncsiság kerített hatalmába.
Az autók gyorsan
jöttek, mentek mellettem az úton, egy-kettő túllépte a sebesség korlátozást. A
járda belső felén sétáltam, minél messzebb az úttól. A balesetem óta jobban
féltem a gyorsaságtól. Nem tudtam eldönteni szorongok, vagy tényleg félek,
mindenesetre nem volt éppen kellemes érzés. A ház eleje üres volt, mint az
utóbbi időben, nem tehettem róla, ösztönösen kerestem Liam autóját. Nem láttam
őt már egy ideje és bevallom hiányzott a jelenléte. Talán benne lenne egy videó chatben.
Könnyen kinyitottam
az ajtót és bejutottam a házba. Kibújtam a kis cipőmből, majd végig jártam a
házat. Amikor a hálóba értem, eszembe jutott valami. Az egyik szekrényhez
sétáltam, aztán kihúztam a fiókot. Csak félig volt zoknikkal, de amit kerestem,
az ott pihent. A fekete bársony doboz ott helyezkedett el a zoknik között.
Kivettem a helyéről és felpattintottam. A gyűrű épp olyan szép volt, mint mikor
először láttam. Akkor pánikoltam miatta, most csak gyönyörködtem benne.
Gyönyörűen festett, ahogy felhúztam a gyűrűs ujjamra. Tényleg nagyon jól ismer engem, pont ilyen az ízlésem. Lehúztam az
ujjamról, azután szépen visszarendeztem mindent az eredeti helyére. Talán meg tudnám szokni azt a gyönyörű
gyűrűt az ujjamon.
Befejeztem a ház
körbejárását, aztán dolgozni indultam. Sor állt mikor megérkeztem a boltba.
Odaköszöntem Mirának, míg hátrafelé tartottam. Gyorsan átöltöztem és beálltam
segíteni barátnőmnek. Folyamatosan jöttek az emberek, mintha akciósan adtunk
volna valamit. Amint elfogytak, Miranda kiszaladt a mosdóba.
‒
Azt hittem, már sose lesz nyugtom – visszasétált hozzám – Nem tudom, mi van ma az emberekkel.
‒
Csak boldogság hormonra vágynak – mosolyogtam rá.
‒
De ennyire? – leült a székére.
‒
Úgy tűnik, igen – elvettem egy szelet csokit a
pultból.
‒
Ne azt! – szólalt meg hirtelen Mira.
‒
Hogy? – pillantottam rá zavartan.
‒
Ebből egyél – Miranda felém nyújtott egy
bonbonszerű édességet.
‒
Milyen ízű? – érdeklődve vettem el tőle az
édességet.
‒
Finom, bízz bennem – mosolygott rám. Kíváncsian
beleharaptam a csokiba.
‒
Ez nagyon finom – Isteni jó íze van.
‒
Ez a kedvenced – világosított fel. Ó, már értem, miért.
‒
Ebből lehetne tortát is készíteni? – kérdésemre Mira nevetni kezdett
– Mi az? – ráncoltam össze a
homlokom.
‒
Mikor Jenna meg Stef először
készítették el ezt a csokit, megkóstoltatták velünk, mint mindig, ha új
édességet csinálnak –
mesélte el – Akkor is ugyanezt kérdezted
– tette hozzá vidáman.
‒
Jó tudni, hogy vannak dolgok, amik
nem változnak –
mondtam.
‒
Beszélsz Liammel? – kérdezte hirtelen.
‒
Igen – bólintottam – Sok üzenetet váltunk és telefonon is
beszélünk elég sokat – mosolyodtam el, mire barátnőm viszonozta a
gesztusomat.
‒
Tetszenek ezek a jelek – vigyorgott.
‒
Milyen jelek? – összezavarodva pillantottam
felé.
‒
Amiket a gyomrodban érzel – mindentudóan mosolygott. Ó, hogy úgy.
‒
Köszi, a gyomrom teljesen rendben
van – végig simítottam
rajta jelezve az igazamat.
‒
Mondj, amit akarsz, látom, amit
látok – Miranda a
barna hajába túrt.
Semmit sem tudtam
mondani, mert újabb vásárlók érkeztek. Hátra mentem dolgozni és ez a
beszélgetés, ami abba maradt sosem folytatódott.
~
* ~ * ~ * ~ * ~
A rendeléssel
bíbelődtem, mikor meghallottam Mira hangját, előre kért.
‒
Itt vagyok – sétáltam a pénztárhoz.
Miranda egy hálás
pillantást küldött felém, majd eltűnt hátul. Míg oda volt, megérkezett az egyik
alapanyag szállító.
‒
Szia!
‒
Szia! – üdvözöltem – Nagy a forgalom az utakon? –
érdeklődtem.
‒
Igen, miért kérded? – mosolygott rám a gyönyörű kék
szemű srác.
‒
Hamarabb szoktál jönni, mi nem
szoktunk találkozni
– válaszoltam.
‒
Ez nagy kár – flörtölős mosolyt villantott
rám.
‒
Köszi, ez nagyon kedves tőled, de
én nekem…
‒
Ó, van barátod – kapcsolt.
‒
Hát, valami olyasmi – Van, csak nem igazán emlékszem rá.
‒
Bocsi – átadta a rendelésünket.
‒
Nincs semmi gond – mosolyogtam rá. Jól esett. Aláírtam, hogy átvettem,
miután ellenőriztem megvan-e minden, ami a papíron szerepelt.
‒
Köszi – elvette a papírt.
‒
Mi köszönjük – végszóra belépett Miranda. A fiú
kék szemei hamar végig mérték őt. – Szingli
–tátogtam, mire elmosolyodott.
‒
Sziasztok! – elhagyta az üzletet.
‒
Szia! – kórusban köszöntünk neki.
‒
Mióta jár ide ez a srác? – pillantottam barátnőmre.
‒
Egy éve már biztos – gondolkozott el.
‒
Veled is flörtöl? – kérdeztem megfogva az
alapanyagokat.
‒
Nem, miért veled igen? – áthatóan vizslatott.
‒
Próbált, de felvilágosítottam a
helyzetről – feleltem.
‒
Hű, jobb, ha szólok Liamnek – szólalt meg.
‒
Miért is? – húztam fel a szemöldököm, amíg ő
kinyitotta nekem az ajtót.
‒
Tudnia kell, hogy mindenki el
akarja lopni a barátnőjét
– úgy válaszolt, mintha magától értetődő lenne.
‒
Ne túlozz, egyszer fordult elő – próbáltam lecsillapítani.
‒
Nincs itt melletted, hogy vigyázzon
rád, de majd én tájékoztatom
– barátnőm elhivatott volt.
‒
Meg ne próbáld! – figyelmeztettem, míg letettem a
cuccot.
‒
Miért? – Miranda előttem termett, amivel
kissé megijesztett.
‒
Nem kell, hogy vigyázzon rám, én is
el tudtam rendezni a dolgot
– feleltem ellentmondást nem tűrően.
‒
Ahogy gondolod – adta be a derekát. Kisétált az
eladótérbe, követtem őt.
‒
Ugye csak vicceltél és nem szoktál
kémkedni neki utánam?
– megfogtam a kezét.
‒
Nyugi, nem, csak próbáltam kicsit
hülyéskedni, azt hittem, tudod
– nézett rám komolyan.
‒
Sejtettem, de ilyeneket ne mondj
többet – kértem.
‒
Oké, ígérem – megfogta a kezem.
‒
Egyikünk sem tartja úgy a
kapcsolatot Liammel, hogy csak úgy felhívja, nem tudjuk a számát – magyarázta – Csak akkor beszélünk vele, ha téged hívunk
és ő veszi fel, mert te valamiért nem érsz rá.
‒
Oké – bólintottam – Kösz, hogy ezt elmondtad – pillantottam
rá.
‒
Nincs mit és bocsi, hogy
felkavartalak –
bűnbánóan nézett rám.
‒
Nincs semmi baj – motyogtam. Mira átölelt. Kis idő
múlva kibontakoztam az ölelésből. – Sose
fogok végezni – hátra indultam, közben meghallottam a csengőt, ami újabb
vásárlót jelzett.
Hamar befejeztem a
rendelés leadását, és elpakoltam az újonnan érkezett alapanyagokat. Furcsa egy nap volt.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)