Please, say you remember me - 42.rész

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindannyian jól vagytok a kialakult helyzet ellenére is. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Már nincs sok rész hátra a történetből, kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla :) Jó szórakozást a részhez! :)
Az érettségizőknek sok sikert! :)

Puszi: Emily

05.17.

~ Ivy ~

Reggel ébresztőre keltem, mert esedékes volt újra orvoshoz mennem. Korán volt még, nagyon lassan ébredtem csak fel. Kómásan járkáltam a házban, megmosakodtam, majd felöltöztem. Jenna már dolgozott, így teljesen egyedül tartózkodtam a lakásban. Megreggeliztem, aztán összekészültem az útra. Volt néhány dolog, amiről beszélnem kellett az orvosommal.

Taxival mentem a kórházba, ahol a korai óra ellenére nem sokan járkáltak. Szerencsére elsőként értem a váróba, így nem kellett sokáig várakoznom. Hamarosan a kedves asszisztensnő behívott a rendelőbe.

‒       Jó reggelt, Miss Rogers!

‒       Jó reggelt! – üdvözöltem a doktornőt. Mrs. Wright úgy festett, mint mindig, jó kedvű, mosolygós volt a szőke hajú doktornő.

‒       Hogy vagyunk? – kérdezte kedvesen.

‒       Ma kifejezetten jól – válaszoltam.

‒       Ez remek – mosolyodott el – Mesélje el, mi történt az utóbbi egy hónapban magával – kérte hátra dőlve a székében. Nagy levegőt vettem. Ez olyan, mintha pszichológushoz járnék.

‒       Megbeszéltem az álmaimat az érintettekkel – kezdtem.

‒       És? – Mrs. Wright kíváncsian fürkészett.

‒       Egy részük tényleg csak álom volt, de emlékeket is álmodok – feleltem.

‒       Ez nagyon jó – lelkesedett – Tudom, hogy ezt nehéz volt megtennie, de most már maga is biztosan belátja, hogy volt értelme ezt megtenni – magyarázta.

‒       Én nem kételkedtem a jelentőségében, csak a kellemetlenség zavart, ami ezzel járt – szólaltam meg.

‒       Ezt megértem, de ha előre lépést akarunk, muszáj tenni érte valamit, még ha kellemetlenséget is okoz, érti ezt? – kíváncsian pillantott felém.

‒       Igen, természetesen – bólintottam. Attól még kellemetlen maradt.

‒       A fejfájások? – pillantott rám.

‒       Vannak – mondtam – Úgy két hete volt egy nagyon durva, haza kellett mennem a munkahelyemről – meséltem.

‒       Mennyi idő volt, míg elmúlt? – összeráncolta a homlokát.

‒       Vettem be gyógyszereket, és egy nagy alvás után elmúlt, pár óra alatt – válaszoltam.

‒       Ez csak egyszer fordult elő? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Igen, azt hiszem, attól volt ilyen erős, hogy egybeesett a vérzésemmel – magyaráztam.

‒       Menstruációnál gyakran fáj a feje?

‒       Előfordul, hogy rosszul vagyok – feleltem. A doktornő bepötyögött valamit a gépbe.

‒       Ilyenkor milyen gyógyszereket szed? – kérdezte.

‒       Általános fájdalomcsillapítókat – feleltem.

‒       Ha beleegyezik, felírok egy kimondottan fejfájáscsillapítót, amikor legközelebb erős fejfájást tapasztal, ebből vegyen be – mondta a gépére pillantva.

‒       Rendben – bólintottam – Köszönöm.

A doktornő írt nekem egy receptet, amit kedvesen mosolyogva átadott.

‒       Tessék, egy hónap múlva találkozunk.

‒       Köszönöm – viszonoztam mosolyát – További szép napot!

‒       Önnek is – elhagytam a rendelőt.

Az első utamba kerülő gyógyszertárban kiváltottam a receptet. Drága gyógyszer volt, remélem, hatni is fog. Az egyik pékségben vettem reggelit, amit Jenna lakása felé menet meg is ettem. Hamar visszaértem a lakásba. Visszafeküdni nem volt kedvem, így a rám szakadt időben házi munkát csináltam. Teljesen kitakarítottam a szobámat. A házi munkával jól elment az idő. Fél egy körül megebédeltem, azután elindultam Liam házához.

A kérése szerint, midig másik napokon mentem hozzá. Még nem sikerült összefutnom a bejáró nőjével, pedig kíváncsi voltam rá. Ennek az okát nem tudtam, azt hiszem, csak természetes kíváncsiság kerített hatalmába.

Az autók gyorsan jöttek, mentek mellettem az úton, egy-kettő túllépte a sebesség korlátozást. A járda belső felén sétáltam, minél messzebb az úttól. A balesetem óta jobban féltem a gyorsaságtól. Nem tudtam eldönteni szorongok, vagy tényleg félek, mindenesetre nem volt éppen kellemes érzés. A ház eleje üres volt, mint az utóbbi időben, nem tehettem róla, ösztönösen kerestem Liam autóját. Nem láttam őt már egy ideje és bevallom hiányzott a jelenléte. Talán benne lenne egy videó chatben.

Könnyen kinyitottam az ajtót és bejutottam a házba. Kibújtam a kis cipőmből, majd végig jártam a házat. Amikor a hálóba értem, eszembe jutott valami. Az egyik szekrényhez sétáltam, aztán kihúztam a fiókot. Csak félig volt zoknikkal, de amit kerestem, az ott pihent. A fekete bársony doboz ott helyezkedett el a zoknik között. Kivettem a helyéről és felpattintottam. A gyűrű épp olyan szép volt, mint mikor először láttam. Akkor pánikoltam miatta, most csak gyönyörködtem benne. Gyönyörűen festett, ahogy felhúztam a gyűrűs ujjamra. Tényleg nagyon jól ismer engem, pont ilyen az ízlésem. Lehúztam az ujjamról, azután szépen visszarendeztem mindent az eredeti helyére. Talán meg tudnám szokni azt a gyönyörű gyűrűt az ujjamon. 

Befejeztem a ház körbejárását, aztán dolgozni indultam. Sor állt mikor megérkeztem a boltba. Odaköszöntem Mirának, míg hátrafelé tartottam. Gyorsan átöltöztem és beálltam segíteni barátnőmnek. Folyamatosan jöttek az emberek, mintha akciósan adtunk volna valamit. Amint elfogytak, Miranda kiszaladt a mosdóba.

‒       Azt hittem, már sose lesz nyugtom – visszasétált hozzám – Nem tudom, mi van ma az emberekkel.

‒       Csak boldogság hormonra vágynak – mosolyogtam rá.

‒       De ennyire? – leült a székére.

‒       Úgy tűnik, igen – elvettem egy szelet csokit a pultból.

‒       Ne azt! – szólalt meg hirtelen Mira.

‒       Hogy? – pillantottam rá zavartan.

‒       Ebből egyél – Miranda felém nyújtott egy bonbonszerű édességet.

‒       Milyen ízű? – érdeklődve vettem el tőle az édességet.

‒       Finom, bízz bennem – mosolygott rám. Kíváncsian beleharaptam a csokiba.

‒       Ez nagyon finom – Isteni jó íze van.

‒       Ez a kedvenced – világosított fel. Ó, már értem, miért.

‒       Ebből lehetne tortát is készíteni? – kérdésemre Mira nevetni kezdett – Mi az? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Mikor Jenna meg Stef először készítették el ezt a csokit, megkóstoltatták velünk, mint mindig, ha új édességet csinálnak – mesélte el – Akkor is ugyanezt kérdezted – tette hozzá vidáman.

‒       Jó tudni, hogy vannak dolgok, amik nem változnak – mondtam.

‒       Beszélsz Liammel? – kérdezte hirtelen.

‒       Igen – bólintottam – Sok üzenetet váltunk és telefonon is beszélünk elég sokat – mosolyodtam el, mire barátnőm viszonozta a gesztusomat.

‒       Tetszenek ezek a jelek – vigyorgott.

‒       Milyen jelek? – összezavarodva pillantottam felé.

‒       Amiket a gyomrodban érzel – mindentudóan mosolygott. Ó, hogy úgy.

‒       Köszi, a gyomrom teljesen rendben van – végig simítottam rajta jelezve az igazamat.

‒       Mondj, amit akarsz, látom, amit látok – Miranda a barna hajába túrt.

Semmit sem tudtam mondani, mert újabb vásárlók érkeztek. Hátra mentem dolgozni és ez a beszélgetés, ami abba maradt sosem folytatódott.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A rendeléssel bíbelődtem, mikor meghallottam Mira hangját, előre kért.

‒       Itt vagyok – sétáltam a pénztárhoz.

Miranda egy hálás pillantást küldött felém, majd eltűnt hátul. Míg oda volt, megérkezett az egyik alapanyag szállító.

‒       Szia!

‒       Szia! – üdvözöltem – Nagy a forgalom az utakon? – érdeklődtem.

‒       Igen, miért kérded? – mosolygott rám a gyönyörű kék szemű srác.

‒       Hamarabb szoktál jönni, mi nem szoktunk találkozni – válaszoltam.

‒       Ez nagy kár – flörtölős mosolyt villantott rám.

‒       Köszi, ez nagyon kedves tőled, de én nekem…

‒       Ó, van barátod – kapcsolt.

‒       Hát, valami olyasmi – Van, csak nem igazán emlékszem rá.

‒       Bocsi – átadta a rendelésünket.

‒       Nincs semmi gond – mosolyogtam rá. Jól esett. Aláírtam, hogy átvettem, miután ellenőriztem megvan-e minden, ami a papíron szerepelt.

‒       Köszi – elvette a papírt.

‒       Mi köszönjük – végszóra belépett Miranda. A fiú kék szemei hamar végig mérték őt. – Szingli –tátogtam, mire elmosolyodott.

‒       Sziasztok! – elhagyta az üzletet.

‒       Szia! – kórusban köszöntünk neki.

‒       Mióta jár ide ez a srác? – pillantottam barátnőmre.

‒       Egy éve már biztos – gondolkozott el.

‒       Veled is flörtöl? – kérdeztem megfogva az alapanyagokat.

‒       Nem, miért veled igen? – áthatóan vizslatott.

‒       Próbált, de felvilágosítottam a helyzetről – feleltem.

‒       Hű, jobb, ha szólok Liamnek – szólalt meg.

‒       Miért is? – húztam fel a szemöldököm, amíg ő kinyitotta nekem az ajtót.

‒       Tudnia kell, hogy mindenki el akarja lopni a barátnőjét – úgy válaszolt, mintha magától értetődő lenne.

‒       Ne túlozz, egyszer fordult elő – próbáltam lecsillapítani.

‒       Nincs itt melletted, hogy vigyázzon rád, de majd én tájékoztatom – barátnőm elhivatott volt.

‒       Meg ne próbáld! – figyelmeztettem, míg letettem a cuccot.

‒       Miért? – Miranda előttem termett, amivel kissé megijesztett.

‒       Nem kell, hogy vigyázzon rám, én is el tudtam rendezni a dolgot – feleltem ellentmondást nem tűrően.

‒       Ahogy gondolod – adta be a derekát. Kisétált az eladótérbe, követtem őt.

‒       Ugye csak vicceltél és nem szoktál kémkedni neki utánam? – megfogtam a kezét.

‒       Nyugi, nem, csak próbáltam kicsit hülyéskedni, azt hittem, tudod – nézett rám komolyan.

‒       Sejtettem, de ilyeneket ne mondj többet – kértem.

‒       Oké, ígérem – megfogta a kezem.

‒       Egyikünk sem tartja úgy a kapcsolatot Liammel, hogy csak úgy felhívja, nem tudjuk a számát – magyarázta – Csak akkor beszélünk vele, ha téged hívunk és ő veszi fel, mert te valamiért nem érsz rá.

‒       Oké – bólintottam – Kösz, hogy ezt elmondtad – pillantottam rá.

‒       Nincs mit és bocsi, hogy felkavartalak – bűnbánóan nézett rám.

‒       Nincs semmi baj – motyogtam. Mira átölelt. Kis idő múlva kibontakoztam az ölelésből. – Sose fogok végezni – hátra indultam, közben meghallottam a csengőt, ami újabb vásárlót jelzett.

Hamar befejeztem a rendelés leadását, és elpakoltam az újonnan érkezett alapanyagokat. Furcsa egy nap volt.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)