Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki jól van és örültök, hogy jön a tavasz. Hónap vége van, ami új részt jelent, kíváncsian várom, mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Húsvét
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
Puszi: Emily
~ Luise ~
‒ Ha tudja, miért kér erre? – húzta fel a szemöldökét.
‒ Olykor meg kell tennünk olyan dolgokat is, amiket jól tudjuk, nem szabad – válaszoltam csendesen.
‒ Őfelsége túl sok könyvet olvas, nem gondolja? – pillantott rám.
‒ Lehetséges. Válaszoljon, kérem! – könyörögtem.
‒ Itt most nem mondhatom ezt el magának. Egy tanácsot viszont adnék: Tegye a kötelességét és akkor nem vívja ki a király haragját – jelentőség teljesen nézett rám.
‒ Akkor csak bólintson – erősködtem és az asztalomhoz fordulva felírtam valamit egy papírlapra, amin még semmi sem volt.
Magam elé tartottam, így Karl el tudta olvasni. Arca gondterhelt lett, ahogy nagyon lassan bólintott. Ismét az asztalomhoz léptem és az ott égő gyertya lángjában meggyújtottam a papírt, amit aztán a kandallóba dobtam. Láttam, ahogy elég a szöveg: Férjhez akar adni?
‒ Kérem, Luise hercegnő, ezt senki…
‒ Elég legyen! – szakítottam félbe – Körültekintően fogok eljárni – ígéretemre apám szolgálójából egy nagy sóhaj szakadt fel.
Sajnáltam őt, mert tudtam, most is – mint mindig – egy kicsit megnehezítettem az életét. Karl fejet hajtott, majd kihátrált a szobámból. Mihez fogok most kezdeni?
Most csak egy hetet kellett várnom, hogy újra találkozzak a lengyel herceggel. Miközben sétáltunk a palota hátsó kertjében, azon gondolkoztam, miért tesszük ezt. Nyilvánvalóan ő is tudja, trónörökösként, nem dönthet arról, kit fog feleségül venni. Vagy az ő családjában más a szokás? Lehet az apja megengedte neki, hogy ő válasszon? Más hercegnők is vannak? Összehasonlít minket? Teszteli, melyikünk lenne a legjobb döntés? Halk zene szó hozott vissza a gondolataim közül. Hirtelen nem is tudtam honnan jön, aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy Louis elém állt.
‒ Luise hercegnő – felém nyújtotta a kezét – Enyém lehet ez a tánc? – meglepett az ilyen jellegű közeledése, ám volt értelme, még sosem ért hozzám a kézcsókokat leszámítva.
Félénken fogadtam el a kezét, ami jó meleg volt, és hagytam, hogy finoman magához húzzon. Egészen kellemes volt a tánc, míg nem rálépett a szoknyámra, rám esett – amit egy kisebb sikítással fogadtam – és a fűre estünk.
‒ Jaj, bocsásson meg Luise hercegnő! – fellökte magát rólam és mellém ült – Igazán sajnálom.
‒ Nincs semmi baj – nem tudtam visszatartani a nevetést. Ő sem. Vagy öt percig levegő után kapkodva nevettünk, még a könnyem is kicsordult. Miután összeszedtük magunkat, felugrott mellőlem.
‒ Had segítsek – az egyik kezével az enyémet fogta, a másikkal a derekamat, úgy húzott fel.
Érintése meglepően kellemesnek hatott. Rám mosolygott, ahogy elhúzódott tőlem. Mosolya meglepően kedves és szerethető volt. Talán nem mindegyik olyan, mint ő? Albert sem, de neki nincs hatalma, a hercegnek van, mégsem gonosz. Megköszörülte a torkát, ami kizökkentett a gondolataimból és a bámulásból is. Zavartan rá mosolyogtam.
‒ Lenne kedve egyszer eljönni az én országomba? – reménykedve nézett rám.
‒ Igen, azonban nem gondolom, hogy ezt megengednék nekem – feleltem őszintén.
‒ Ha tényleg szeretné, el tudom intézni – komolyan pillantott rám. Tényleg szeretném?
‒ Rendben – aprót bólintottam. Úgy érzem, ezért is kapni fogok még. Bár, azóta nem bántott, hogy először találkoztam a herceggel. Lehet nem akar lelepleződni mások előtt, ám a régi sebek ettől nem tűnnek el.
A nagy terembe sétáltunk, ahol Louis herceg újra elbúcsúzott tőlem és a királytól is. Díszes kíséretét már a szobám ablakából figyeltem, az apámnak még mindig nem volt semmi mondanivalója számomra. Bosszantott, hogy ennyire ostobának néz. Az elmúlt egy hétben szóbeszédek kezdtek terjedni a palotában. Mások is rájöttek arra, amire én, és találgatták, vajon, mikor jelentik be. Ez engem is foglalkoztatott. A szolgálók előttünk nem beszéltek az ügyről, de egymás között különböző dolgokat találtak ki. Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat.
‒ Szabad! – emeltem fel a hangom. Az öltöztetőim sétáltak be rajta.
‒ Őfelsége Luise hercegnő, engedélyt kérünk átöltöztetni – szólalt meg Julie. A Louis herceggel való találkozáshoz nagy ruhába öltöztettek, mivel most nem mentünk el lovagolni.
‒ Rendben – egyeztem bele. Míg öltöztettek, megint rosszalkodtam egy kicsit.
‒ Tudom, hogy tudják, mi megy a színfalak mögött. Mit gondolnak róla? – mindketten abbahagyták a vetkőztetésemet, a feszültség késsel vágható volt a helyiségben.
‒ Nem értem, miről beszél – Wilhelmina cérnavékony hangon válaszolt, szinte alig lehetett hallani.
‒ Ugyan már, tudom, milyen pletykák mennek a palotában – szólaltam meg.
‒ Szerintem helyes férfi – Julie lassan válaszolt, majd folytatták a vetkőztetésem.
‒ Csak ennyi gondoltok róla? – kérdeztem kíváncsian.
‒ Nem tudhatjuk milyen – válaszolt halkan a másik öltöztetőm. Pont ez aggaszt engem is. Elkaptam Julie rosszalló pillantását, amit Wilhelminának szánt.
‒ Biztosan nem olyan, mint Őfelsége a király – a mindig kedves Julie kitalálta, mi nyomaszt leginkább.
‒ Nincs beleszólásom – motyogtam.
‒ Őfelsége, próbálja másként nézni! Ha hozzá adják, elmegy innen, többet… – a levegőben lógva hagyta a mondatot.
‒ Nem bánthat – fejeztem be helyette. Kapaszkodjak ebbe? Hátha jobb lesz? – Nem ezt a ruhát szeretném – néztem rájuk, mikor felém hozták. Kérdőn pillantottak rám. – Ki szeretnék lovagolni – feleltem. Wilhelmina elment szólni Karlnak, mi a tervem, mire visszaért, már felöltöztem a másik lánnyal.
‒ Kis türelmet kér.
‒ Rendben – bólintottam.
‒ Szeretné, ha itt maradnánk? – a kedves Julie kék szeme aggódva méregetett, Wilhelmina sötét barna szemei hasonlóképpen.
‒ Nem – megráztam a fejem – Menjenek, kivívják a király haragját, ha rájön – Udvar hölgyek híján, legtöbbször egyedül voltam, már hozzá szoktam. Az udvartartásunk több szempontból is más volt, mint a többi királyi udvartartás.
Mire lesétáltam, a lovam, Holdfény elő volt készítve. Mellette egy másik ló, Szellő is fel volt szerelve. Mikor Albert előkerült, kérdőn pillantottam rá.
‒ Én is jövök – mondta – Őfelsége a király utasítása – zavart arcomat látva hozzá tette. Elfordulva vágtam egy csúnya arckifejezést. Nem mintha nem szeretnék Alberttel lenni, de most jobb lett volna egyedül.
Már a lovakon ültünk és kifelé tartottunk, mikor a barna hajú lovász fiú megszólalt:
‒ Figyeljen az érzéseire, a lovak mindent éreznek – tájékoztatott. Tudtam ezt anélkül is, hogy felhívta rá a figyelmemet, talán nagyon látszott rajtam a feszültség, ezért úgy érezte, mondania kell.
Ellovagoltunk a tóhoz, ahol legutóbb a herceggel voltam. Próbáltam tudomást se venni Albert jelenlétéről, de nem ment.
‒ Őt is elhoztad ide? – nem tudta leplezni az érzéseit.
‒ A király nem mondta, hogy gyere velem, igaz? – illetlen módon kérdéssel feleltem a kérdésre.
‒ Nem igazán – kerülte a tekintetem, elég rosszul hazudott, mindig zavarba jött, ha lelepleződött.
‒ Miért baj, ha ő is volt itt? – tényleg érdekelt mit válaszol.
‒ Miért? – felemelte a hangját – Hozzá akarnak adni, te meg a közös helyünkre hozod – nagyon mérgesnek tűnt. A féltékenységi jelenet volt az, amire a mai napon a legkevésbé vágytam.
‒ Ez csak egy tó – jelentettem ki halkan – Ami pedig köztünk lehetett volna, az egy álom. Egy nagyon szép álom, de akkor sem a valóság – magyaráztam lassan.
‒ De én szeretlek – szólalt meg.
‒ Ahogy én is. Ez a valóságon viszont nem változtat.
