Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, mindenki jól van és gratulálok az érettségizőknek, elvileg már mindannyian a kezetekben tarthatjátok a bizonyítványt. Eltelt egy újabb hónap - és ezzel az éve fele is -, ami azt jelenti, hogy új részt hoztam Nektek. Jó szórakozást a történet folytatásához!
Puszi: Emily
~ Luise ~
Másnap a reggeli után Louis herceg elvitt a korábban megígért körbevezetésre. A kastély, amiben éltek határozottan nagyobb volt az én otthonomnál. Miután végig jártuk az épületet és a palota közvetlen közelében lévő kertet, megnéztük az istállót. Gyönyörű volt az állomány, meg sem lepett, hogy nagyobb, mint a miénk.
‒ Luise hercegnő, lenne kedve lovagolni? – Louis kíváncsian fürkészett.
‒ Ebben a ruhában nem tudok – néztem végig magamon. Azt hiszem nem is hoztunk olyan ruhát az útra, amiben fel tudnék ülni egy lóra. Némi csalódottság mutatkozott a herceg arcán.
‒ Talán majd máskor – meglepett, hogy nem kérte, öltözzek át – Jól érezte magát a bálon? – témát váltott, ahogy tovább sétáltunk a lovak között.
‒ Nagyon – izgatottság lett úrrá rajtam, ami a herceget megmosolyogtatta.
‒ Járt már bálban ezelőtt? – kérdezte.
‒ Még soha – halkan mondtam.
‒ Valóban? – Louis összeráncolta a szemöldökét – Ez hogy lehet?
‒ Nálunk kis korom óta nem tartanak ilyen eseményt – válaszoltam. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam.
‒ Hm – a herceg elgondolkozott – Végül is, minden királyság más, ezt a tanáraim is gyakran hangoztatták – tette hozzá.
‒ Milyen igaz – helyeseltem.
Ahogy elhagytuk az istállót, Louis megtörte az időközben beálló csendet:
‒ Mit szólna, ha bemutatnám valakiknek? – pillantott rám.
‒ Örömmel találkozom azokkal, akikkel szeretné – feleltem. Vajon kit szeretne még bemutatni?
Visszamentünk a
palotába, aminek az egyik helyiségéhez vezetett a herceg. Kopogott mielőtt
beléptünk a terembe. Odabent két kislány volt és a királyné.
‒
Louis – a lányok kiabálva szaladtak a
fiú felé, a királyné mosolyogva figyelte őket. Ők lennének a kis testvérei?
‒
Charlotte, Christine, a hölgy
őfelsége Luise hercegnő, már meséltem nektek róla – rám pillantott. A két kislány
pukedlizett, ahogy én is nekik.
‒
Szebb, mint, ahogy mesélted – szólalt meg a nagyobbik leány.
Mindketten kék
szeműek voltak és világos barna haj keretezte az arcukat. Le sem tagadhatnák, hogy testvérek. Louis arcán megjelent némi pír
és nem nézett rám. A két kicsi nagyon édesen viselkedett. Ahogy egymással
játszottak, nagyon irigyeltem őket, nekem sosem volt játszótársam. A herceg is
játszott velük, ami nagyon tetszett. Pár órát eltöltöttünk a testvéreivel,
mielőtt tovább indultunk.
‒
Nagyon édes gyerekek – szólaltam meg.
‒
Tudom, nem viselkednek a rangjukhoz
méltón, de…
‒
Jaj, nem! Egyszerűen tökéletesek – szakítottam félbe illetlenül – Bocsásson meg!
‒
Nincs semmi baj – elmosolyodott – Megnézné a kedvemért van-e olyan ruhája,
amiben tud lovagolni?
‒
Igen – lassan bólintottam.
A keresés nem járt
sikerrel. Kimentem az ajtóm előtt várakozó herceghez. Meglepetésemre egy
ruhával a kezében várt.
‒ A királyné küldte, ha nem találna ruhát. Tessék! – a kezembe adta.
‒ Ez igazán kedves, köszönöm.
A szomszéd szobában lévő öltöztetőim felsegítették rám a ruhát, közben azon gondolkodtam, miért szeretne annyira kivinni a palotából. Louis herceg nem tágított a lakosztályom elől, ott várt rám, mikor kijöttem. Hamar a lovaknál találtuk magunkat. A herceg segített fel a lóra, egy kedves barna jószágra, majd ő felült egy szürkére. A palotától balra indultunk el. Jó tíz percig mentünk, amikor egy nagy tisztáshoz értünk, aminek a közepén egy óriási fa állt. Itt megálltunk és leszálltunk a lovakról. Louis kikötötte őket, majd visszafordult felém, így szembe találta magát kíváncsi tekintetemmel.
‒ Miért néz így? – zavartan kérdezte.
‒ Annyira ki akart hozni a palotából, gondoltam megosztja velem miért – válaszoltam. Közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem. Belenéztem szép kék szemeibe.
‒ Csak emiatt – előre hajolva megcsókolt.
‒ Ezt nem lehet a palotában? – kérdeztem, amint elhúzódott tőlem és elengedte a kezem.
‒ Napközben nem, mindenki mindent lát. Apám nem örülne, ha megtudná – jelentőségteljesen pillantott rám. Valószínűleg az én apám is nehezményezné, ezt nem illik a kézfogó előtt.
‒ Mikor fogják bejelenteni?
‒ Nem tudja? – hitetlenkedve nézett rám.
‒ A király nem mond nekem semmit. Amit tudok, arra magamtól jöttem rá – halkan beszéltem.
‒ Miért nem mondott magának semmit? – értetlenkedett.
‒ Nem túl jó a kapcsolat közöttünk.
‒ Férjhez adná anélkül, hogy megbeszélné magával?
‒ Pontosan – bólintottam – Ez elbizonytalanítja? – pillantottam rá.
‒ Nem – megrázta a fejét – Csupán megdöbbent. Azután jelentik be, hogy megmondom apámnak eldöntöttem, mit szeretnék.
‒ Ez mikorra várható? – kíváncsian fürkésztem.
‒ Holnap, mielőtt visszatér az országába – felelte – Előtte azonban még tudnom kell valamit – kíváncsian fürkésztem, mire folytatta – El tudja képzelni, hogy a feleségem lesz? – kérdése meglepett, lassan válaszoltam.
‒ Nekem nincs ebbe beleszólásom. Azt kell tennem, amit a király akar.
‒ Most van, mert én kérdezem. Lenne a feleségem, vagy kerestessek mást? – Ha nem ő, akkor ki jutna nekem?
‒ Igen – bólintottam.
‒ Mire? – zavartan nézett rám.
‒ Lennék a felesége – pontosítottam. Remélem, jól döntök. A herceg arcán némi megkönnyebbülést véltem felfedezni. A kezemért nyúlt és csókot nyomott a kézfejemre.
‒ Nem fogja megbánni – Ezt én is nagyon remélem.
‒ Legyen úgy – mosolyogtam rá.
Elsétálgattunk egy kicsit a tisztáson és közben beszélgettünk. Apróságokról. Tetszett, hogy neki is az járt a fejében, ami nekem: ismerjük meg egymást. Ha tényleg össze kell házasodnunk, és együtt kell leélnünk az életünket, nem árthat, ha megismerjük egymást előtte. Újra lóra ültünk és egy jó nagy kört téve visszamentünk a kastélyba Az úton Louis büszkén mutatta meg a palotához tartozó földeket, amiken az alattvalók dolgoztak. Nagyobb birtokaik voltak, mint nekünk, bár az országuk is nagyobb volt. Szinte minden tetszett, amit láttam, próbáltam elképzelni, milyen lesz majd itt élni a herceggel és a családjával. Alig vártam, hogy a testvéreivel játszhassak.
‒ Remélem, tetszik önnek az ország és a palota – szólalt meg a herceg, míg visszafelé sétáltunk a lakosztályom felé.
‒ Igen, nagyon kellemes itt – mosolyogtam rá.