Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és a szerencsések élvezik az őszi szünetet. Hónap vége van, ami új részt jelent, szám szerint már a tizediket. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Aki - velem együtt - volt a 5 seconds of summer budapesti koncertjén, remélem, nagyon jól érezte magát :)
Puszi: Emily
~ Luise ~
A herceg egy hét múlva, a szülinapom előtt egy nappal jött el újra, egyedül. Tíz nap volt még az esküvőig, a palotában mindenki, aki élt és mozgott az eseményben segédkezett. Mindenki, csak én nem, nagy részt a szobámban voltam és az ablakból figyeltem a történéseket. Tegnap kiválaszthattam az esküvői ruhámat. Persze előtte az öltöztetők alaposan lekentek azzal a furcsa fehér porral, mivel a verés nyomai nem igazán múltak. Láttam az ablakomból, amikor Louis megérkezett. Készültem is arra, hogy találkoznom kell vele, meg nem is, nem tudtam, mik a szándékai a királynak. Kopogtattak az ajtómon.
‒ Szabad – kiabáltam. Az ajtó kinyílt és az öltöztetőim siettek be rajta. Meghajoltak előttem.
‒ Őfelsége, Luise hercegnő, a király utasítására át kell öltöztetnünk – tájékoztatott Wilhelmina
‒ Rendben – hagytam, hogy levetkőztessenek, lekenjenek azzal a fura fehér porral és felöltöztessenek.
A két lány nem húzta túl szorosra a fűzőt, mert még fájtak a sebek, amik a hátamon és az oldalamon voltak. Mikor a lányok elkészültek, elhagyták a szobámat és kérték, további utasításig maradjak itt. Nem kellett sokat várnom, hamarosan Karl jött értem és lekísért a nagy terembe, amit már díszítettek. A herceg a király nélkül várt rám. Louis meleg mosollyal az arcán köszöntött, kék szemei ragyogtak.
‒ Őfelségének dolga akadt, üzeni, hogy ne zavarjuk az előkészületeket – szólalt meg a kézcsók után a herceg.
‒ Rendben – bólintottam – Akkor talán menjünk a kertbe, ott nem zavarunk senkit – javasoltam.
‒ Legyen úgy – kézen fogva sétáltunk ki a szabadba – Azon gondolkodtam, mit szeretne holnap a születésnapján csinálni – pillantott rám.
‒ Honnan tudja, mikor van a születésnapom? – ráncoltam össze a homlokom.
‒ Meg vannak az embereim erre is – mosolyodott el.
‒ Őfelsége mikor született?
‒ Az még messze van – felelte – Jó hidegben sikerült erre a világra jönnöm.
‒ Nem válaszolt – türelmetlenkedtem.
‒ December 24 – mulattatta a viselkedésem.
‒ Szenteste – motyogtam.
‒ Valóban – megértette – De felséged sem válaszolt. Mivel töltené szívesen a napját? – az én születésnapomat nem igazán ünnepeljük, mióta anya meghalt. Elgondolkodtam, ahogy már a kertben a zöld füvön sétáltunk.
‒ Szeretnék kirándulni menni, és piknikezni – válaszoltam.
‒ Vegye úgy, hogy a kívánsága teljesítve lesz – szólalt meg.
‒ Rendben – elmosolyodtam. Kíváncsi vagyok a király meg fogja-e engedni.
‒ Látom jól haladnak az előkészületek.
‒ Igen, napról napra nagyobb itt a sürgés-forgás – helyeseltem.
‒ Remélem, minden olyan lesz, mint amilyennek felséged elképzelte – nevetnem kellett.
‒ Ne haragudjon, nem magán derülök. Mindent a király döntött el, kivéve a ruhát, azt tegnap én választottam ki – magyaráztam.
‒ Ó, azt hittem, részt vehet benne – némileg csalódottnak tűnt – Szeretné, ha valami máshogy lenne?
‒ Nem – megráztam a fejem – Nincs tapasztalatom ilyen események szervezésében, de tetszik, amit látok – Az kéne még, hogy odamenjen az apámhoz azzal, én mást akarok.
‒ Biztos benne? Elintézek magának bármit, amit szeretne – mondta határozottan.
‒ Lenne itt valami, de nem az esküvővel kapcsolatban – felkeltettem az érdeklődését.
‒ Mi lenne az? – kérdőn nézett rám.
‒ Szeretnék tortát a születésnapomra – feleltem, mire kissé meglepett lett.
‒ Ez természetes – mosolygott rám.
Reggel már korán kipattant a szemem, nem tudtam aludni, képtelen voltam rá. Az öltöztetőim megleptek egy-egy csokor virággal, amikor jöttek elvégezni a munkájukat. Nagyon hálás voltam a figyelmességükért. Örömüket fejezték ki a mai napi program miatt. Nem lepett meg, hogy tudták, de ez azt is jelentette, a király belement. Egy szép lila ruhát választottam eme jeles napra. Miután Julie és Wilhelmina elmentek, kopogtattak az ajtómon.
‒ Szabad – emeltem meg a hangom, de senki nem jött be.
Vártam még egy kicsit, aztán az ajtóhoz mentem. Ahogy kinyitottam nem láttam senkit. Lenéztem a földre. Egy csokor hófehér rózsa feküdt az ajtóm előtt. Felvettem a földről, ekkor megláttam benne egy papírdarabot. Visszaléptem a lakosztályomba, csak ott olvastam el: A legszebbnek a születésnapjára. Felismertem a kézírást. Külön vázába tettem a csokrot, majd a papírt elrejtettem. Éppen időben, Karl kopogtatott, majd belépett a helyiségbe. Felé fordultam:
‒ Jó reggelt, Karl! – mosolyogva üdvözöltem.
‒ Jó reggelt, őfelsége Luise hercegnő! Engedje meg, hogy születésnapján köszöntsem – egy újabb csokor virágot kaptam.
‒ Köszönöm Karl, igazán kedves – elvettem a virágokat és a többi mellé helyeztem.
‒ Luise hercegnő, kérem, jöjjön velem, lekísérem a hintóhoz, amivel a kirándulásra mennek – szólalt meg. Magamon éreztem a tekintetét, ezért megfordultam.
‒ Mehetünk – mosolyogtam rá.
A hintó a palota előtt várt rám. Louis herceg már ott volt, mosolyogva kezet csókolt és átnyújtott egy csokor vörös rózsát ajándékként a születésnapomra. A királyt sehol sem láttam, de ez nem lepett meg különösebben. A kocsisokon kívül még néhány szolgáló tartott velünk. Minden készen állt, csak rám vártak. Úgy tervezték meg a kirándulást, hogy dél körül egy tisztásra érjünk, és ott piknikezni tudjunk. A herceggel segítettünk kipakolni az ebédhez. A szolgálók tőlünk külön egy másik pokrócon ettek, ezzel hallótávolságon kívülre kerülve tőlünk. Azért imádtam a pikniket annyira, mert így minden étel ki volt elénk pakolva, azt ehettünk, amit akartunk, nem kellett az előétel, főétel, desszert sorrendet tartani.
‒ Örülök, hogy meggyógyult és úgy látom, az étvágya is visszatért – pironkodva letettem a villát és a kezem a szám elé tettem – Bocsánat, nem akartam zavarba hozni, csak az utóbbi két alkalommal mikor együtt étkeztünk, őfelsége nem sokat evett – Milyen figyelmes. Ilyen hatással van rám a király.
‒ Őfelsége sok mindent meglát – jegyeztem meg. Talán szólnom kellene neki, itt néha jobb lesz, ha becsukja a szemét. – Ne aggodalmaskodjon, most már minden rendben van – mosolyogtam rá. Viszonozta mosolyom és a torta felé pillantott:
‒ Szeretné felvágni? – a késért nyúlt.
‒ Igen, miért is ne – elvettem tőle a kést és szeleteket vágtam mindannyiunknak. Talán butaság, de másnak érzetem a sütemény ízét, olyannak, mint gyerekkoromban.
‒ Igen finom ez a torta – szólalt meg a herceg.
‒ Valóban – helyeseltem – Régen ettem ilyen finomat.
‒ Ha szeretné, az esküvő után, minden nap süttetek magának ilyet – mosolygott rám.
‒ Ez igen kedves, de szeretném megőrizni az alakom – mosolyogtam rá.
‒ Akkor csak különleges alkalmakra – ajánlotta. Tetszik, hogy nem uralkodik felettem, és kész változtatni a kedvemért.
‒ Rendben – egyeztem bele. Remélem, nem játssza meg magát, és az esküvő után is ilyen marad.
