Vihar

Sziasztok!

Először is, remélem, mindenkinek könnyen ment az iskolakezdés és már sikerült visszaszoknotok a suliba. Másodszor, ismét egy fordítást hoztam Nektek, ami eléggé rövid, viszont szerintem, nagyon cuki. Remélem, tetszeni fog Nektek. Harmadszor pedig, szeretnék nagyon boldog szülinapot kívánni az igazi és egyetlen Niall James Horannek!
Jó szórakozást a történethez! :)

Puszi: Emily

Még egy hangos dörrenés és Harry szobájának ajtaja kinyílt. Niall futott be a helyiségbe, majd megállt Harry ágyának végénél. Látta, hogy a fiú már ébren van és önelégülten vigyorog rá.

„Félsz?” – mondta Hazza és továbbra is vigyorgott.

„Pssh, nem, persze, hogy nem” – Niall makacsul keresztbe fonta a karjait. Mert valójában ő félt, de ezt nem akarta elmondani Harrynek. Nem akarta, hogy ezzel piszkálja őt egész hátra lévő életében. Már most megbánta, hogy átjött hozzá.

„Akkor mit csinálsz itt?” – kérdezte a göndör hajú fiú.

„Én csak… tudod… beszélni… akartam?” – úgy hangzott, mint egy kérdés, és Harry átlátott a másik hazugságán. Ő tudta, hogy Niall fél a viharoktól.

„Beszélni? Hajnali háromkor?” – felvonta a szemöldökét – „Rendben. Akkor beszéljünk! Akarsz egy ölelést?”

„Harry nincs szükségem ölelésre. Nem félek!”

„Nem azt mondtam, hogy félsz, ugye?” – mondta Hazza, ahogy kitárta a karjait Niallnek.

Még egy hangos mennydörgés és a szőke fiú a másik védelmébe repült, és karjait Harry dereka köré fonta. Az arcát a zöld szemű fiú nyakhajlatába temette és Niall érezte, hogy a teste reszket.

„Nem félsz, mi?” – ugratta a göndör hajú fiú.

„Fogd be!”

Harry szorosan fonta a karjait Niall köré és közel tartotta magához. Akkor is, amikor a mennydörgések abbamaradtak és az eső alábbhagyott, tartotta a szőke fiút, és végül így aludtak el egymás karjaiban.