Please, say you remember me - 38.rész

Sziasztok!

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy szeretnék Mindenkinek sikerekben gazdag boldog új évet kívánni! :)
Másodszor, szeretném megköszönni a kitartásotokat, decemberben megszereztem a bizonyítványomat. Ezt azt jelenti, hogy kicsit fellélegezhetek és megint foglalkozhatok azzal, amit szeretek. Nagyon szeretnék visszatérni a havi 1-1 részhez mindkét blogomon, remélem, sikerül :)
Harmadszor, idén utoljára meghoztam Nektek a történet folytatását, jó szórakozást hozzá! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az igazi és egyetlen Louis William Tomlinsonnak! :)
Elmúlt 4 éves a blog juhé! :)

Puszi: Emily

04.29.

~ Ivy ~

Izgatottan vártam a koncertet, a sütiket még este megsütöttem, reggel pedig porcukrot szórtam rájuk, és dobozba tettem őket. Ma Mirával mindketten szabadságot vettünk ki, barátnőm délelőtt átjött, így együtt készültünk a koncertre. Miranda izgatottsága fölözte az enyémet, de lehet, hogy bárki másét is. Készülődés közben csináltunk két táblát vicces feliratokkal a srácoknak.

‒       Szerinted, tényleg találkozhatunk velük a koncert előtt? – kíváncsian pillantottam barátnőm felé.

‒       Persze! – vágta rá – Liam barátnője vagy, kit engednének be hozzá, ha nem téged?! – kíváncsian fürkészett.

‒       Nem tudom, hogy most épp mik vagyunk egymásnak – feleltem őszintén.

‒       Liam nagyon szeret téged – erősített meg.

‒       Ezt tudom – Bár egyáltalán nem érdemlem meg.

‒       Emlékezni fogsz rá és ránk is, mindenre, ami történt – Mira váratlanul átölelt.

‒       Remélem, igazad lesz – viszonoztam a gesztusát.

Barátnőm telefonja hirtelen megszólalt, mire sikongatva elengedett.

‒       Indulnunk kell, mert nem lesz elég időm velük – izgatottsága mosolygásra késztetett.

Összeraktuk, amit vinni szerettünk volna, majd taxit hívtunk.

‒       Nálad van a jegyed? – kérdeztem, miközben elhagytuk Jenna lakását.

‒       Igen, itt van – barátnőm kivette a pénztárcájából – A tiéd?

‒       A táskámban van – megütögettem azt. Hamar odaértünk a helyszínre, ami zsúfoltságig tele volt.

‒       Valahogy meg kellene találnunk a mi kapunkat – beszéltem Mirához, mire ő megfogta a kezem és elkezdett maga után húzni.

Nem tudom, hogy volt képes tájékozódni, azonban rövid időn belül ott találtam magam a beléptető kapunk előtt. Ahogy közeledtünk jó néhány ismeretlen lány a nevemen szólított. Páran hozzám akartak érni, próbáltam elhúzódni az érintések elől. Valaki a nevemet kiabálta, de ez máshogy csengett, mint a többi hang, egy férfié volt. Valaki utat tört felénk és kivitt minket a kapu felé vezető tömegből.

‒       Ez mi a fene volt?! – a férfi felé fordultam.

‒       Nyugodj meg! Paul vagyok, elviszlek titeket a fiúkhoz, már várnak rátok – mondta. Ismerős volt az arca, láttam őt a bulin.

‒       Igazat mond, gyere Ivy! – Miranda megfogta a kezem, felé pillantottam. Liam mondhatta volna, miért akarja, hogy más hozzon be minket.

‒       Jó – lassan bólintottam és elindultunk Paul után.

Bejutottunk az épületbe, ahol fel-alá rohangáltak az emberek. Tekintetem Mirára terelődött, aki csillogó szemekkel nézett meg mindent. Vele ellentétben én inkább félelmet éreztem, ahogy befelé tartottunk.  Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan segítenek egy-egy fellépésnél. 
Először Niallt vettem észre, háttal állt nekünk, úgy tűnt, beszél valakihez.

‒       Meghoztam őket – szólalt meg Paul, mikor a srácok közelébe értünk. Meghoztam?! Mint valami csomagot? Megszorítottam Miranda kezét, erre ő zavartan felém pillantott.

‒       Semmi – megráztam a fejem – Sziasztok! – mosolyogtam a minket figyelő fiúkra.

Barátnőm elengedte a kezem, és üdvözölte a srácokat. Eközben Paul mondott valamit Liamnek, azonban halkan beszélt, így nem értettem. Észrevette a tekintetemet magán, felém pillantott, mire én más irányba néztem.

‒       Én készítettem nektek sütit – szólaltam meg hirtelen. Leszedtem a csuklómra csavart szatyrot és szétnyitottam – Remélem, ehettek fellépés előtt.

‒       Ide vele! – Niall gyorsan magáévá tette.

‒       Köszönjük – Harry rám mosolygott, míg Zayn próbált szerezni a linzerekből.

‒       Szívesen – viszonoztam mosolyát – Egyébként, Niall nyugalom, van elég mindenkinek – kijelentésemet hangos nevetés követte.

‒       Ez egyáltalán nem biztos – szólalt meg Louis, miközben Zayn megszerezte az egyik dobozt, majd szétosztotta maguk között. Miranda Harryvel beszélgetett, őket figyeltem, mikor Liam mellém lépett.

‒       Örülök, hogy itt vagy – felé fordultam.

‒       Örülök, hogy itt lehetek – mosolyogtam rá.

‒       Paul mondta mi volt kint…

‒       Nem történt semmi – szakítottam félbe – De legközelebb legyél őszinte – kértem barna íriszeibe bámulva.

‒       Rendben – bólintott.

Mira nevetni kezdett valamin, mire odakaptuk a fejünket, Ni arca a porcukortól tiszta fehéren világított.

‒       Talán ez a süti mégsem volt jó ötlet – zsebkendőt kezdtem keresni a táskámban.

‒       Nagyon finom – a szőke hajú srác teli szájjal beszélt.

‒       Hagyd csak, majd a sminkes megoldja – mondta nekem Liam.

‒       Oké – abbahagytam a táskámban való turkálást.

A sminkes rendbe tette szöszi arcát, aztán Louis megszólalt:

‒       Gyertek, egy kicsit körbe vezetünk titeket – Mira szemei csillogva rám ragyogtak. Gyorsan hozzá léptem.

‒       Könyörgöm, viselkedj! – suttogtam összeszorított fogakkal.

Miranda szerencsére nagyon jól kezelte a helyzetet, végig viselkedett, míg a srácok megmutatták nekünk az összes lényeges dolgot. Érdekes volt látni, mennyi minden van egy koncert mögött, szó szerint.

‒       Nem sokára kezd az előzenekar, lassan el kellene foglalnotok a helyeteket – hívta fel a figyelmünket Zayn.

‒       Rendben – aprót bólintottam – Gyere, Mira – intettem neki – Sok sikert fiúk! – végig néztem rajtuk.

‒       Ivy – Liam közelebb lépett hozzám – Mi inkább a „kéz és lábtörést” használjuk – mondta mosolyogva.

‒       Ó, oké – a tekintetünk pár másodpercig összekapcsolódott.

‒       Lányok! – Paul hangja miatt elszakítottam a tekintetemet tőle.

Egy viszonylag védettebb helyről nézhettük végig az egész koncertet, ami nagyon jól sikerült. A közönség szinte megőrült értük. Csodálatos és félelmetes érzés is volt egyben.

‒       Annyira jól nyomják – kiabálta barátnőm ugrálva. Megfogta a vállam így kénytelen voltam vele ugrálni én is – Engedd már el magad! – kiabált rám – A francba, koncerten vagy!

‒       A fenébe is, igazad van – felemeltem a kezem és ugrálni kezdtem.

Azt hiszem, már értem, miért vannak úgy oda értük. Amikor lenyomták az utolsó számot, azt reméltem, ha elég akaratosak vagyunk kapunk ráadást, de sajnos nem így történt.

Paul nagyon gyorsan értünk jött, hátra vitt minket, majd két nagy fekete autóval elhagytuk a helyet, mielőtt még a rajongókat elkezdték volna kiengedni. Mi Liammel ültünk egy autóban, némileg kínos csendben, amit ő tört meg:

‒       Na, milyen volt? – kérdezte, feszültnek tűnt, valószínűleg a válasz miatt.

‒       Isten király – sikította Mira.

‒       És neked mi a véleményed? – kíváncsian fürkészett engem.

‒       Figyeltél engem, nem? – kérdőn felhúztam a szemöldököm.

‒       Igen – helyeselt – De tőled szeretném hallani.

‒       Szuper volt, azt hiszem, már értem őket – válaszoltam lassan.

‒       Az jó – Liam elmosolyodott. Barátnőm váratlanul hozzáért a kezemhez.

‒       Hova megyünk? – kérdezte hangosan.

‒       Haza viszlek titeket – szólalt meg a sofőrünk. Miranda lakik közelebb. Az autó hamar megállt a házuk előtt.

‒       Köszönöm a csodás élményt Liam – mondta barátnőm, azután átölelt engem – Jó éjt! – intett, aztán kiszállt az autóból. Megvártuk, amíg besétál a házba, ezután tovább mentünk.

‒       Ivy – a hang irányába fordultam.

‒       Tessék? – kíváncsi pillantást vetettem rá.

‒       Nem vagy éhes? – kérdezte.

‒       Hát, tudnék enni – feleltem. Dél óta nem ettem semmit, a sütit Niall jól elintézte, bár azt hiszem, erre számíthattam volna.

‒       Két sarokra innen van egy McDonald’s, kitennél ott minket? – Liam a sofőrünkhöz beszélt.

‒       Persze – hamar megérkeztünk, miközben kiszálltam korgott egyet a gyomrom.

‒       Köszönjük, jó éjt! – elköszöntem a sofőrünktől.

Elindultam az étkezde felé és csak fél úton vettem észre, hogy ő nem jön utánam. Az autó mellett állt a sofőrünkhöz beszélt. Észrevette, hogy figyelem, rövidre fogta, majd elindult felém.

‒       Bocsi – mondta beérve engem.

‒       Semmi baj.

Két hamburgert kértünk krumplival és üdítőkkel. Leültünk az egyik asztalhoz egymással szemben.

‒       Min mosolyogsz annyira? – érdeklődött kedvesen.

‒       Még sose ettem ilyen későn ilyen ételt – magyaráztam, de most mindennél jobban kívántam.

‒       Én talán már túl sokszor is – nevetett fel, amivel senkit sem zavart meg, alig voltak az étteremben.

‒       Amikor utaztok, ilyesmiket esztek? – kérdeztem bekapva egy sült krumplit.

‒       Nagyrészt. Mikor az első albumunkat írtuk és vettük fel, két féle gyors étterem kajáin éltünk – mesélte.

‒       Az nem lehetett túl jó – kíváncsian fürkésztem.

‒       Valójában szép emlék ez nekünk – javított ki – Az első volt, nem tudtuk milyen lesz, izgalmas időszak volt – úgy tűnt, elmereng az emlékképekben. Elmosolyodtam.

‒       Mindegyiket így vettétek fel?

‒       Nem, dehogy – megrázta a fejét – A többit a turnén, a buszon, hotel szobákban – magyarázta – De nem akarlak ezzel untatni – tette hozzá beleharapva a hamburgerébe.

‒       Nem untatsz, szeretek történeteket hallgatni – biztosítottam.

‒       Ilyeneket is? – pillantottam rá.

‒       Valójában bármilyet. Néha imádom csak hallgatni mások sztorijait, nem beleszólni, csak figyelni – válaszoltam.

‒       Igen, ez egy nagyon jó tulajdonságod – helyeselt.

Beleittam az üdítőmbe. Hirtelen rezgést éreztem a derekamnál. Odakaptam, a táskámból jött, a telefonom volt az. Viszonylag könnyen kiszedtem a táskámból. A képernyőn Jenna neve villogott.

‒       Bocsi – Liamre néztem, majd fogadtam a hívást.

‒       Szia, Jen! – szóltam bele.

‒       Szia, merre vagy? – tért rögtön a lényegre.

‒       Liammel, feküdj le nyugodtan, nincs semmi baj – válaszoltam.

‒       Oké, de ha felhozod, akkor halkan csináljátok – hangjából érződött, hogy vigyorog.

‒       Jenna Wright, szégyelld magad! – éreztem, ahogy pír szökik az arcomra.

Nem mondott semmit, csak nevetett, ezért simán kinyomtam. Sietve az üdítőmért nyúltam és megittam a felét.

‒       Minden rendben?

‒       Persze – a lehető legmeggyőzőbben mosolyogtam rá. Kérlek, hagyd a témát.

Szerencsére hagyta, megettük a kaját, azután elsétáltunk Jenna lakásáig.

‒       Köszönöm, még egyszer – fordultam hozzá.

‒       Nem kell, bármikor jöhettek – mosolygott rám. Elővettem a kulcsaimat és kinyitottam az ajtót.

‒       Jó éjt! Írj, ha hazaértél! – kértem.

‒       Mindenképp – ígérte meg – Jó éjt, Ivy! – felém hajolt és megcsókolt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vágytam rá, túl jól csókolt.  

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)