I just want to hold your hand - 2.rész

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindannyian nagyon jól vagytok és nem szegi kedveteket ez az őszies idő. Ha másra nem is jó ez az időszak, arra biztosan jó, hogy bekuckózva olvassunk kicsit. Ezért hoztam Nektek egy részt, ami egy korábbi történetemhez íródott. Remélem, tetszeni fog, jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

I just want to hold your hand - 1.rész 

Fekete szalag napja - November 30.

 

~ Cameron ~

A padláson pakolásztunk, ezt is meg akartuk csinálni, mielőtt túl elfoglaltak leszünk. Egyik dobozt a másik után néztük át és döntöttük el, mi legyen a tartalmukkal.

‒       Hé, Szívem, szerintem, ez a tiéd – Matt egy kisebb dobozt lökött az irányomba.Egyből tudtam, mi van benne, bele se kellett néznem. A régi életem emlékei voltak benne. Kinyitottam a doboz szárnyait, a tetején néhány kép volt rólunk.
Gombóc feszítette a torkomat, ahogy feltört néhány könnycsepp. Eszembe jutott az a pénteki nap, amikor összepakoltam a dolgaimat és elhagytam a régi életemet. Akkor még nem tudtam, hogy az a nap végérvényesen megváltoztat mindent, mindent, amiben addig hittem. Zaynhez mentem, mert ő volt a legjobb barátom, tudtam, ő nem fog cserben hagyni. Miután elsírtam neki, mi történt, azt szerette volna, ha elmegyek vele valahova. Elvitt karaoke-izni, mert énekelni mindketten nagyon szerettünk. Pár bátorító ital után, nagyon jó hangulatba kerültünk és egymás után énekeltük a dalokat. Volt ott egy srác, aki felkért egy duettre, így kezdődött az új életem. Mellette valami olyat éreztem, amit még soha mással. Hálát adtam az égnek, amiért nem hallgattam a szomorú és összetört szívemre, és akkor este számot cseréltünk.
Ennek már öt éve és az életem nagyon megváltozott, hiszen feleség vagyok. Sosem gondoltam, hogy fogok majd valakit ennyire szeretni, kiváltképp egy férfit. De Matt jött és mindent megváltoztatott, átírta a szabályokat, amikről azt hittem, kőbe vannak vésve. Számtalanszor megköszöntem Zaynnek, hogy aznap este elvitt arra helyre, ahol egy kisebb fajta csoda történt. Még sokszor megfordultunk azon a helyen a barátainkkal, mindig felemlegettük az első találkozás estéjét. Sőt, az én lánybúcsúztatómat is itt tartottuk meg, fergeteges buli volt.
Becca soha többé nem jelentkezett, semmit sem tudtam róla, és ezt őszintén nem bántam. Minden, ami még hozzá kötött, benne volt ebben a dobozban. Beletúrtam az emlékeimbe, teljesen úgy hatott, mintha egy másik élet lett volna, nagyon távolinak tűnt.

‒       Kicsim, minden rendben? – mögém húzódott.

‒       Persze! – vágtam rá – Ez az egész dobós – behajtottam a szárnyakat.

‒       Biztos? – kétkedve nézett rám.

‒       Igen – arrébb toltam magamtól – Van még olyan, amit nem néztünk meg?

‒       Régi emlékek? – kérdezte aggódva.

‒       Igen – sóhajtottam fel.

‒       Rendben, akkor nem faggatlak róla – mondta – Biztos, hogy az egészet kidobjuk?

‒       Igen – bólintottam – Semmire nem akarok emlékezni vele kapcsolatban, az egy rossz időszak volt – ismertem el.

‒       Kérdezhetek valamit? – felém pillantott.

‒       Igen – feleltem lassan.

‒       Miért nem dobtad ki rögtön? – magamon éreztem a tekintetét.

‒       Mert nehezen válok meg dolgoktól, és mert akkor még nagyon fájt ez az egész – vallottam be.

‒       Nekem úgy tűnik, most is fáj.

‒       Nem kellemes érzés, de már sokkal jobb, mint régen volt – mosolyodtam el.

‒       Ehhez nekem is közöm van? – kérdezte egy mosollyal.

‒       Nagy részed van benne – közelebb lépve hozzá megcsókoltam.

Matthew mindenről tudott. Idővel elmondtam neki, de csak egyetlen egyszer meséltem róla, soha többé. Úgy éreztem, tudnia kell, de el is akartam temetni a dolgot. Ő nagyon megértő volt, nem borult ki, pedig azt hittem, legalább egy kicsit ki fog. Azt mondta, ez a múltam és őt ez nem érdekli, csak a jövőnkre szeretne koncentrálni. Ez volt az a pillanat, amikor végérvényesen beleszerettem. Szerencsésnek éreztem magam, amiért egymásra találtunk és rendkívül boldognak.

‒       Már csak néhány zsák van, amit még nem láttunk – szólalt meg, amivel visszahozott a valóságba.

‒       Szerinted rosszul teszem? – kérdeztem felé fordulva.

‒       Micsodát? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Hogy kidobok mindent – válaszoltam.

‒       Én nem tudnám életem egy meghatározó részét csak úgy kihajítani, de ha te ezt szeretnéd, én támogatlak benne – mondta.

‒       Életem azon részében naiv voltam és buta. Bánom, hogy nem hagytam el őt korábban – magyaráztam.

‒       Ha korábban megteszed, lehet sosem találkoztunk volna – szólalt meg felém lépve.

‒       Minden okkal történik – megfogtam a kezét – Ebben az egy dologban nagyon hiszek. Ha akkor nem szenvedtem volna, most nem lennék ennyire boldog – megszorította a kezem.

‒       Nagyon szeretlek! – átölelt, már amennyire a hasamtól tudott.

‒       Én is szeretlek – elhúzódtam tőle.

‒       És nem voltál buta – a tekintetünk összekapcsolódott – Csak szerelmes és sajnos viszonzatlanul – tette hozzá.

‒       Nem bánom, erősebbé tett és önzőbbé is. Megtanultam a saját érdekeimet nézni és nem mindig másokat magam elé helyezni. Ha másra nem is, erre nagyon jó volt. Jó kis lecke az élettől – magyaráztam neki.

‒       Ez nem igaz – tiltakozott – Te nem vagy önző, még most is magad elé helyezed a többieket, csak most már olyanokat, akik ezt meg is érdemlik – mosolygott rám.

‒       Talán igazad van – szólaltam meg.

‒       Igazam van, ezt te is tudod, de nem szereted elismerni – Túl jól ismer.

‒       Legyen – adtam be a derekamat – Nézzük meg azt a pár zsákot, aztán menjünk innen, kezd elegem lenni a sok emlékből – jelentettem ki.

‒       Látom, hogy kezd idegesíteni – mondta – Ne fejezzük be inkább máskor?

‒       Ne – megráztam a fejem – Most már csináljuk végig, nem hiszem, hogy lenne erőm még egyszer neki ugrani ennek az egésznek a szülés előtt – tudattam vele.

‒       Rendben – leporolt egy zsákot, amitől tüsszentenem kellett.

Még jó ideig a padláson pakolásztunk, miközben beszélgettünk. A barátainkat vártuk egyébként, mert ma délutánra sütögetést terveztünk és még valami mást is. Szerelmem a nyakamat kezdte puszilgatni.

‒       Hagyd abba! – kértem nevetve – Tiszta kosz vagyok – elhúzódtam tőle.

‒       Nem baj, én így is imádlak – vigyorgott.

‒       Lassan le kellene mennünk – hoztam a tudtára.

‒       Miért, minden kész van a sütögetéshez – mondta.

‒       Igen, de azért én lemosnám magamról a port – a lépcső felé indultam.

‒       De ezt a szexi nejlon sapkát hagyd fent! – kiabált utánam.

A sapka azért volt rajtam, hogy ne keljen még hajat is mosnom. Elég hosszú barna hajam volt, amit csak heti egyszer mostam meg és ez nem esett egybe a mai nappal.

‒       Nyugi, látni fogod még – kiabáltam nevetve. Mire levetkőztem, Matt megjelent a fürdőben.

‒       Én is csatlakozhatok? – kérdezte reménykedve.

‒       Nem bánom, de csak, ha nagyon vigyázol ránk – beléptem a zuhany tálcára.

‒       Mindig vigyázok rátok – mögém lépve átölelt, kezeit a hasamra vezetve.

Nem mostanában volt, hogy együtt zuhanyoztunk, az én állapotomban kissé veszélyesnek tartottam. Matthew beállította a vizet, aztán lelocsolt mindkettőnket. Sietve bekentük egymást tusfürdővel, majd ácsorogtunk kicsit a csobogó víz alatt összebújva.

‒       Ez már nagyon hiányzott – motyogtam a nyakhajlatába.

‒       Nekem is – magához szorított – Emlékszel hányszor álltunk így mióta megismertük egymást?

‒       Túl sokszor, mindketten imádunk a zuhany alatt lenni – mosolyodtam el.

‒       És csókolózni – megcsókolt – És még mást is csinálni – vigyorodott el.

‒       Eszedbe se jusson! Mindjárt itt lesznek a barátaink – tájékoztattam.

‒       Akkor kénytelenek leszünk máskorra halasztani – elhúzódott tőlem. Elzárta a vizet, aztán belecsavart egy törölközőbe.

‒       Köszi – apró csókot nyomtam az arcára. Ő is belecsavarta magát egy törölközőbe, majd átmentünk a hálószobánkba.

‒       Mit mondtunk nekik, hányra jöjjenek? – kérdezte szerelmem.

‒       Négy, fél öt, valahogy így – válaszoltam valami ruha után kutatva.

‒       Kíváncsi vagyok, ki lesz az első – mélázott, míg felöltözött.

‒       Én is – morogva kutattam a szekrényben.

‒       Melyiket keresed? – kérdezte mögém lépve.

‒       Amelyiket nem találom – feleltem.

‒       Ezt egyből gondoltam – nem kellett hátra fordulnom, anélkül is tudtam, hogyan néz most rám.

‒       Szeretlek! – gondoltam ezzel javíthatok a helyzeten.

‒       Nem ez az? – felé fordulva megláttam, hogy egy a fotelre terített ruhára mutat.

Imádtam azt a batikolt hatású rózsaszín, kék egyberuhát.

‒       De igen – mérges lettem magamra – Nem tudom, mikor tettem oda.

‒       Nem baj, én így is szeretlek – nyugtatott meg.

‒       Nincs nagyon más választásod – mondtam a ruháért nyúlva.

‒       Lenne, de nem akarom, hogy legyen – puszit nyomott az arcomra.

‒       Édes vagy – mosolyogtam rá. Belebújtam a ruhába. – Ez így eléggé két esélyes, nem?

‒       Inkább három, de a célját eléri, elég megtévesztő – végig simítottam az anyagon. Már régóta meg volt és örültem, hogy még ilyen állapotban is feljött rám.

‒       Kíváncsi vagyok, hogyan oszlik meg a véleményük – pillantottam rá.

‒       Szerintem, nagyjából fele-fele lesz ismerve a barátainkat – kinézett az ablakon.

‒       Jött valaki? – felé sétáltam.

‒       Még nem, de lassan készülődhetünk – mondta.

Apró puszit adott, aztán elindult kifelé a szobából. Én még felvettem egy fekete kardigánt és ellenőriztem az összhatást a tükörben. Kimentem a mosdóba, mert megint pisilnem kellett. Hamarosan csatlakoztam Matthez a konyhában.

‒       Elkezdjük, és majd becsatlakoznak, ha megérkeztek? – pillantott felém.

‒       Szerintem, várjuk meg őket – kipakoltuk a bepácolt húsokat a konyhaasztalra. Alig tettem ki a tányérokat, csengettek.

‒       Kinyitod? – kérdezte.

‒       Igen – elindultam az ajtó felé – Jövök – kiabáltam pár lépésre. Kinyitottam az ajtót.

‒       Szia, Cammie! – Zayn állt előttem, akinek nagyon megörültem.

‒       Szia! – sietve átöleltem – De jó, hogy itt vagy! Örülök, hogy el tudtál jönni.

‒       Örülök, hogy itt lehetek – mosolygott rám.

‒       Perrie hol van? – kérdeztem körbe pillantva.

‒       Sajnálja, de nem tudott eljönni. Stúdióznia kell a lányokkal, viszont mindenkit üdvözöl és küldött egy kis sütit is – felmutatott egy szatyrot.

‒       Ó, ez kedves, köszönjük – elálltam az útból – Gyere be, te vagy az első, úgyhogy segíthetsz előkészülni.

‒       Szuper – vágta rá – Hogy vagy?

‒       Mint látod, egyelőre még egyben vagyok – mosolyodtam el.

‒       Megérinthetem? – kérdezte.

‒       Persze – vágtam rá. A kezéért nyúltam és a pocakomra simítottam. – Most épp nyugodt, ma nem volt túl aktív – magyaráztam.

‒       Ilyen az én formám – mondta csalódottan.

‒       Ha ez megvigasztal, másnak se nagyon rugdos – szólaltam meg.

‒       Annyira nem, de azért köszi – elvette a kezét, aztán besétáltunk a konyhába. Matthew-val üdvözölték egymást.

‒       Hű, elég jól álltok – ment Zayn az asztalhoz – Kipakolhatjuk?

‒       Tulajdonképpen igen – válaszolta Matt.

Míg pakoltunk ki a kertbe, sorra érkeztek a barátaink. Már mindenki itt volt, amikor a fiúk összedobták a tábortüzet, amin a szalonna sütést terveztük. Matt elkezdte a húsok grillezését a fiúk társaságában. Mi lányok elkészítettük a nyársakat, majd lassan hozzá fogtunk a sütögetéshez. Az idő kegyes volt hozzánk, szép napsütésben élvezhettük egymás társaságát.

‒       Elmondjátok végre pontosan, miért vagyunk itt? – kérdezte Michael.

‒       Csak szerettünk volna egy kis összejövetelt, mielőtt megérkezik a baba – válaszoltam.

‒       Sose tudtál hazudni – mondta Jake.

‒       Nem hazudik – kelt a védelmemre szerelmem – De nem csak ez az oka annak, hogy most itt vagytok – tette hozzá.

‒       Akkor mi? – kíváncsiskodott Grace.

‒       Mindjárt jövök – pattantam fel a helyemről.

Két okból hagytam ott őket. Mosdóba kellett mennem és ki kellett hoznom a füstbombát. Alig léptem ki a mosdóból, szembe találtam magam Zaynnel.

‒       Minden rendben? – kérdezte engem fürkészve.

‒       Persze – vágtam rá – Ne aggódj, nem áll jól – világosítottam fel.

‒       Érted mindig aggódom – mondta.

‒       De már nem kell – szólaltam meg – Már tudom, hogy megtaláltam azt, akinek a kezét életem végéig fogni szeretném – magyaráztam.

‒       Mikor utoljára valami hasonlót mondtál, sírtál közben.

‒       Kérlek, ne emlékeztess rá, az egy nagy hiba volt – mentegetőztem.

‒       Bocsánat, nem akartalak felkavarni – megsimította a karomat.

‒       Felejtsük el – legyintettem.

‒       Hát, itt vagytok! – lépett be Matt a helyiségbe – Mit csináltok? Mindenki rátok vár – tette hozzá.

‒       Csak beszélgetünk – mosolyogtam rá.

‒       Mehetünk? – kérdezte szerelmem.

‒       Ha már itt vagyunk így hárman, elmondjuk most? – pillantottam felé.

‒       Mit? – Zayn értetlenkedve figyelt minket.

‒       Azt szeretnénk, ha Perrie-vel ti keresztelnétek meg a kisbabánkat – tájékoztattam egy mosollyal az arcomon.

‒       Komolyan? – fekete hajú barátunk meglepettnek tűnt. Matthew a kezemért nyúlt.

‒       Igen, még mindig nagyon hálásak vagyunk neked, amiért elvitted őt aznap este karaoke-izni. Furcsa ezt kimondani, de nélküled a kisbabánk se lehetne most Cammie pocakjában – magyarázta szerelmem.

‒       Tényleg furcsán hangzik – nevette el magát.

‒       Mit mondasz? – kérdeztem reménykedve.

‒       Hát, persze, hogy igen – mosolygott ránk – Örömmel vállaljuk, de most már jó lenne tudni a nemét is.

‒       Még egy kicsit bírd ki – mondtam elvéve az asztalról a füstbombát.

‒       Ó, szóval ezért vagyunk itt, ügyes – dicsérte az ötletünket.

‒       Menjünk, ne várassuk meg még jobban őket – Matt vég szavára megindultunk a kertbe. Az ételek jó része készen volt már, ezért szétosztottuk a tányérokat.

‒       Kezdjétek el kiszedni az ételt – kértem a barátainkat.

‒       Mondjátok már el végre! – hallottam meg Joe hangját.

‒       Jól van – Matt beadta a derekát – Te mondod vagy én? – pillantott rám.

‒       Majd én – sóhajtottam fel – Mivel mindannyian zaklattatok minket azóta, amióta tudjátok, hogy várandós vagyok, elhatároztuk magunkat amellett, hogy kiderüljön milyen nemű a kisbabánk – Tényleg mindenki megkérdezte és annyira idegesítő volt, mert mi a kezdetektől nem akartuk tudni.

‒       Csak kíváncsiak voltunk, nem akartuk rátok erőltetni – védekezett Samantha.

‒       Pedig sikerült – szólalt meg szerelmem – És most már mindegy, mert mindjárt megtudjátok ti is – közelebb lépve hozzám megfogta az egyik kezem, a másikba pedig belekerült a füstbomba.

‒       Csináljuk együtt – ő is megfogta a szerkentyűt, amiből gyorsan kilőtt a kék füst.

A barátaink ujjongva tapsoltak és gratuláltak. Jó volt végre megszabadulni a titoktól.

‒       És már azt is eldöntöttük, mi lesz a neve – újságolta szerelmem a kezét a pocakomra simítva – Igaz, Nathan baba? – kérdezte a hasamtól, mire a baba rugdosni kezdett.

‒       Rugdos – jelentettem ki.

‒       Biztos tetszik neki – mosolygott Zayn.

‒       És ti mit gondoltok róla? – néztem körbe a barátainkon.

‒       Szép név, nekem tetszik – mondta Mitchell, a többiek is bólogattak. Megnyugodtam, mert tetszett nekik.

‒       Akkor most már ehetünk – szólalt meg Matthew visszatérve a tányérjához.

Egymás mellé ültünk, ahogy mindig, így tudtuk fogni egymás kezét, ezzel is érezve, hogy összetartozunk. Mindig fogjuk egymás kezét azóta, amióta először megfogta a kezem. Imádom azt a bizsergető érzést, ami ilyenkor átjár. Az első pillanatban éreztem és még soha máskor senkivel sem. Tudtam, ez valami különleges dolog, amit nem szabad elengednem. Életem legjobb döntése volt felvállalni, hogy szeretem. Ő az, akinek csak fogni szeretném a kezét és mellette lenni, amíg élek.

 

 

Vége

 

 Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)