Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki nagyon jól van és tud vagy fog tudni kikapcsolódni a nyár során. Bízom benne, hogy a felvételizők elégedettek az eredménnyel, ha mégsem, ez csak az A terv volt, van még néhány betű az ABC-ben. Hónap vége van, ami új részt jelent. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Köszönöm az elmúlt időszak sok-sok oldalmegjelenítését, nagyon feldobtatok vele :)
Utólag is nagyon boldog 13. évfordulót a fiúknak! 💗💗💗💗💗
~ Luise ~
Már négy nap telt el
azóta, hogy visszatértünk az országomba, és az eljegyzést még mindig nem
jelentették be. Nagyon aggódtam, hogy a herceg esetleg valami miatt meggondolta
magát. Mikor elváltunk, azt mondta, beszél az apjával, azután bejelentik. Erre
valamiért mégsem került sor.
A szobámban ültem és a fejemben végig vettem az összes találkozónkat, mindent,
amit egymásnak mondtunk. Próbáltam rájönni, mit tehettem, ami elijeszthette.
Arra jutottam, nem miattam van. Talán az apám rájött, hogy tetszik nekem a
herceg, és így mégsem akarja az esküvőt. Valaki kopogtatott az ajtómon.
‒ Szabad! – kiabáltam. Julie jött be az ajtón.
‒ Luise hercegnő igyekeznünk kell, mindjárt kezdődik az órája – sürgetett sietős lépteivel.
‒ Jaj, Julie! Semmi kedvem ehhez – mondtam őszintén.
‒ Sajnálom hercegnő, de muszáj felkészítenem – együtt érző volt.
‒ Hol van Wilhelmina?
‒ Nem érzi jól magát – felelte, miközben elővett egy ruhát.
‒ Nem mondhatnánk, hogy én is beteg vagyok?
‒ Ne vívja ki a király haragját – kérte. Megadtam magam.
‒ Nincs hír Lengyelországból? – kérdeztem, mire a lány feltűnően csendben maradt – Tud valamit – jelentettem ki – Kérem, mondja el! – kérleltem a kezét fogva. Julie nagyon mérlegelt magában, ez látszott az arcán.
‒ Tegnap levél érkezett a lengyel királytól, a választ ma viszik el – halkan beszélt.
‒ Mi volt benne? – hasonló hangerővel kérdeztem.
‒ Azt nem tudjuk – csalódottan hagytam, hogy tovább öltöztessen.
‒ Köszönöm, Julie – mondtam, mikor befejezte a munkáját.
‒ Hercegnő – meghajolt előttem, majd távozott.
Vettem egy mély levegőt, azután elindultam az etikett órámra. Szörnyű volt, mint mindig, alig vártam, hogy vége legyen. Ebéd után zene órára mentem Philip tanáromhoz. Jó volt egy kicsit énekelni, ez elterelte a gondolataimat. A zene óra után sétáltam egyet a kastély körül. Szándékosan nem mentem a lovak közelébe, nem szerettem volna Albertet látni. Továbbra sem jött a közelembe, olykor azért megéreztem a tekintetét magamon. Persze, ha felé pillantottam azonnal elfordult és el is sétált. Rajta is sokat gondolkodtam. Ha elmegyek, elbúcsúzzak tőle, vagy ne tegyek semmit? Még mindig haragszik rám. Felmentem a lakosztályomba és olvasni kezdtem. Nehezen tudtam a cselekményre figyelni, csak az a levél járt a fejemben. Ki tudhatja, mi lehet benne? Karl. Felültem. Ő mindig ott van, mikor a király a tanácsadóival beszél. Nem kerestethetem meg, az szóbeszédre adna okot. A vacsoránál viszont értem jön és ő is kísér vissza. Ekkor talán lesz lehetőségem kifaggatni. A vacsora hamar eljött, de nem olyan gyorsan, mint szerettem volna. Karl értem jött, lekísért, majd a szokásos csendben elfogyasztottuk a vacsorát. Ahogy a király befejezte, előlem is elvették az ételt. Apám távozott, ezután bejött Karl és visszaindultunk a lakosztályomba. Egy összehajtott papírt vettem elő a ruhám alól és a szolgáló felé nyújtottam, aki elszörnyülködve nézett rám. Behívtam őt a lakosztályomba és türelmetlenül vártam, mit mond majd. Karl a fejét rázta, miután elolvasta, amit írtam.
‒ Kérem, tudnom kell – erősködtem halkan, nehogy meghalljanak minket.
‒ A lengyel herceg belement a házasságba, ezt írták meg – halkan beszélt.
‒ És mit írt a király? – rettentő kíváncsi voltam.
‒ További feltételeket támasztott – Karl nem igazán szeretett volna tudtomra adni mindent.
‒ Milyen feltételeket? – hajthatatlan voltam.
‒ Azt szeretné, ha a herceg jönne ide és itt élnének az esküvő után – a szolgáló szavai hallatán elsápadtam. Hogy képes erre?! Ebbe nem fognak bele menni. Valami idegen vénemberhez fog hozzá kényszeríteni. Lerogytam az ágyamra.
‒ Ez nem lehet igaz – motyogtam.
‒ Sajnálom hercegnő – Karl nem tudta mit tegyen – Hívjam az orvosát? – kérdezte. A fejemet ráztam, miközben kezdett könnyes lenni a szemem. Miért csinálja ezt velem? Miért ennyire kegyetlen?
‒ Köszönöm – suttogtam – Kérem, küldje be Julie-t! – igyekeztem összeszedni magam.
‒ Ahogy óhajtja – meghajolt és távozott. Pár perc múlva a vörös hajú lány megérkezett. Segített levetkőzni, majd mosdás után hálóruhába öltöztetett. Végig csendben voltunk, de tudtam, hogy megszólal, mielőtt elmegy.
‒ Hercegnő, mi történt? – aggódó tekintete rajtam függött.
‒ Nem mondhatom el – suttogtam – Kérem, Julie, ne kérdezze meg többet!
‒ Igenis! – meghajolva távozott.
Sokáig forgolódtam álmatlanul. Csak az járt a fejemben, mit tehetnék. Végül az asztalomnál meggyújtottam egy gyertyát. Elővettem egy papírt és írni kezdtem. Kisvártatva kopogtattak az ajtómon. Felhagytam a levél fogalmazásával és az ajtóhoz sétáltam.
‒ Ki az? – szóltam ki.
‒ Luise hercegnő, Karl vagyok, minden rendben? – kinyitottam az ajtót.
‒ Miért van itt? – ráncoltam össze a homlokom.
‒ A király meglátta a fényt a szobájában és ide küldött. Minden rendben? – kérdezte újra.
‒ Igen – bólintottam – Viszont a segítségére lenne szükségem – halkan beszéltem.
‒ Mit forgat a fejében hercegnő? – félve pillantott rám.
‒ Levelet szeretnék küldeni a lengyel hercegnek a király tudomása nélkül – komolyan néztem rá.
‒ Ez kockázatos – jelentette ki – Nem akarom, hogy baja essék.
‒ Nem fog, ha mindent úgy tesz, ahogy kérem – határozott és elszánt voltam, ám belül rettegtem, ha a király rájön, nem a verés lesz a legrosszabb, amit kaphatok.
‒ Túl nagy a veszély – Karl szemében félelem csillant.
‒ Tudom, de nekem ez az egyetlen esélyem – suttogtam.
A szolgáló nagy nehezen belement, hogy segítsen. Sietve befejeztem a levelet, majd átadtam neki. Távozott és én eloltottam a gyertyát. Visszabújtam az ágyba és próbáltam aludni egy kicsit.
Az ablakomból figyeltem, ahogy elviszik a leveleket. Csak ne legyen még késő. Lementem a lovakhoz, ahol Holdfény már elő volt készítve. Korábban üzentem, hogy kilovagolok. Albert természetesen eltűnt, mire én megérkeztem az istállóba. Felsegítettek a lóra, és miután elutasítottam, hogy valaki velem tartson, elindultam a tóhoz. Nem kötöttem ki Holdfényt, csak hagytam, had legeljen ott körülöttem. Remélem, a levelem meggyőzi a herceget. „Kérem, ne térítse el szándékától a király akarata. Hűséges, engedelmes, odaadó felesége leszek, ha kitart eredeti szándéka mellett.” Másom nincs, amit felajánlhatnék neki, remélem, ez elég lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése