Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki nagyon jól van és örültök, hogy visszatért a jó idő. Jelentkezésem oka, hogy eltelt egy újabb hónap, ami új részt jelent. Jó szórakozást a történet folytatásához! Érettségizőknek sok sikert!
Puszi: Emily
~ Louis ~
Hat nappal később végre otthon voltam. Ahogy közeledtünk a palotához Luise mosolya egyre nőtt, engem figyelt, én pedig képtelen voltam elrejteni izgatottságomat. A király lovagi tornát rendez a haza érkezésünkre. Ezt nem említettem a feleségemnek, tartottam attól, mit reagálna, főleg, ha rájön, én is részt fogok venni benne. Amint begurult a hintó a palota elé, megláttam a szüleimet, kijöttek a fogadásunkra. Kiszálltam és kisegítettem a hintóból Luise hercegnőt. Üdvözöltem a szüleimet, amit a feleségem is megtett. Az anyám megölelte őt, ami láthatóan váratlanul érte.
‒ Ne butáskodj kedvesem, most már családtag vagy – mosolygott rá az édesanyám. Luise megkönnyebbülten viszonozta mosolyát, majd elindultunk befelé.
‒ Éppen időben érkeztetek. Már készülődünk a holnapi tornára – anyám izgatottan beszélt hozzánk.
‒ Tornára? – a feleségem zavartan kérdezett vissza.
‒ Lovagi tornát tartunk holnap. Louis fiam nem említette? – kérdezte a király.
‒ Nem – Luise megrázta a fejét, aztán kérdőn nézett rám.
‒ Én is részt fogok venni benne – motyogtam – Nem szerettem volna, ha aggódik emiatt.
A szüleim összenéztek, és előre mentek, hagyva, hogy ezt kettesben beszéljük meg. A feleségem arcára kiült csalódottságot annak ellenére is láttam, hogy inkább a földet nézte, mint engem. Megpróbáltam megfogni a kezét, de lehúzta.
‒ Most már mindig erre számíthatok? – halkan kérdezte – Hazudni fog nekem? – folytatta, még mindig nem nézve rám.
‒ Nem akartam rosszat, épp ellenkezőleg – védekeztem.
‒ Nyomatékosan megkérem, hogy ne csinálja velem ugyanazt, mint az apám – végre rám figyelt, de a tekintetében nem volt köszönet. Viszont végre megértettem, mitől ilyen mérges. Ez eszembe se jutott.
‒ Sajnálom, én ebbe így bele se gondoltam, de biztosíthatom, nem olyan szándék vezérelt, mint az apját – elkaptam a kezét és a szemébe néztem. Tudnia kell, én nem vagyok olyan, mint a porosz király. Ahogy egymás szemeibe bámultunk kezdett megenyhülni.
‒ Elhiszem, ha többet nem csinál ilyet – felelte.
‒ Rendben – bólintottam – Többé nem fordul elő – ígértem. Egy apró mosoly az arcán, csak ez volt a válasz.
Ahogy a szüleim után sétáltunk, jött a felismerés. Ez volt az első veszekedésünk. Megfogtam a kezét, amint beértük a szüleimet.
‒ Minden rendben? – kérdezte anya, tekintetét kettőnk között váltogatta.
‒ Igen – Luise mosolyogva bólintott.
Ezután a szobánkba mentünk, ami az én régi helyem volt. Kis pihenés után elköltöttük az ebédet a családommal. Messze sokkal jobb volt, mint a poroszországi étkezések. Mindenki, még a feleségem is sokkal felszabadultabb volt. Ebéd után a hercegnővel sétáltunk egyet a kertben, majd megtekintettük a lovagi torna helyszínét, ahol nagyban folytak az előkészületek. Jó volt ismerős arcokat látni, kihasználva az alkalmat, bemutattam nekik a feleségemet. Boldognak tűnt, aminek örültem.
‒ Ízletesnek találta az ételeket? – kérdeztem a palotába visszavezető úton.
‒ Igen – bólintott – Minden nagyon finom volt – rám mosolygott – Nagyszerűen éreztem magam.
‒ Itt minden étkezés ilyen – végig se gondoltam, mielőtt kimondtam – Nem úgy értettem – szabadkoztam sietve.
‒ Nincs semmi baj – megrázta a fejét – Én sem szeretem az otthoni étkezéseket, olyanok, mint valami lehangoló gyászszertartás – Örültem, amiért ezt ő mondta ki és nem én.
‒ Látott már lovagi tornát? – eltereltem a témát, pedig érdekelt volna, mióta ilyenek ezek az események. A legtöbb királyi család ilyenkor mulatozik. Persze, azt már észrevettem, hogy ők nem olyanok, mint a többség.
‒ Még nem, de olvastam már róla – felelte – Nálunk ez sem szokás. Bár egyszer édesanyám azt mesélte, egy lovagi tornán ismerte meg a királyt – tűnődött.
‒ Biztos azért szervezték, hogy megismerjék egymást. Az én szüleim egy bálon találkoztak. Egész este egymással táncoltak, a bál után pedig apám kijelentette, elveszi feleségül – a hercegnő nevetni kezdett – Legalább is anyám így mesélte – Ha igaz volt hanem, szerettem a történetüket, mert nem kényszer házasság volt.
~ Luise ~
Hideg ágyban, egyedül riadtam fel. Sietve felültem, de hiába néztem körül, Louis-t nem láttam sehol. Hova lett? Kizárt, hogy a tegnapi éjszakát álmodtam volna. Az emlékképek hatására kellemes melegség öntött el. Kopogtattak az ajtómon.
‒ Szabad! – kiabáltam magamra húzva a takarót.
‒ Felség – az öltöztetőim meghajoltak előttem.
‒ Hol van a férjem? – kérdeztem őket.
‒ Őfelségének már a lovagi tornára kell készülnie – válaszolta Julie.
‒ Nekünk pedig fel kell öltöztetnünk – mondta Wilhelmina.
‒ Rendben – megadóan kibújtam a takaró alól. A lányok hamar felöltöztettek és távoztak. Nem maradtam sokáig egyedül, hamarosan meglátogatott a királyné.
‒ Kedvesem, a férfiak mind a tornára készülnek, lenne kedve a lányaimmal és velem tölteni az időt?
‒ Igen, az jó lenne – mosolyogtam rá.
Mint kiderült, az időtöltés hímzést jelentett. Louis húgai, mint a kis angyalkák úgy kézimunkáztak, egészen elképedtem rajtuk. Míg hímeztünk, beszélgettük Constanze királynéval.
‒ Őfelsége a király is részt vesz a lovagi tornán? – kíváncsian pillantottam Louis édesanyjára.
‒ Ó, nem – megrázta a fejét – A király már nem erőltetheti meg magát. Egyébként is, ez már inkább a fiatalok szórakozása – tette hozzá.
‒ Értem – elgondolkoztam.
‒ Ne aggódjon Kedvesem, Louis már tucatnyi tornán részt vett, nagyon ügyes – megfogta a kezem, mire kedvesen rá mosolyogtam. Tudom, nem kellene, de attól még aggódom.
Én nem voltam olyan
jó a hímzésben, mint a kis hercegnők, talán azért sem, mert én mindig egyedül
űztem ezt a tevékenységet. Ők az édesanyjukkal és az ő szép és kellemes
udvarhölgyeivel ügyeskedtek. A társaságukban viszont nekem is jobban ment. Mire
eljött az ideje a lovagi tornának, szinte el is készültem.
A kis hercegnők nem nézték meg velünk a tornát. Egészen sokan összegyűltek a
pája körül. A király egy beszéddel nyitotta meg a tornát, majd kezdetét vette a
küzdelem. Próbáltam nem aggodalmas arckifejezéssel kémlelni a történéseket,
mert többek tekintetét is magamon éreztem. Végre a herceg jött, akit izgatottan
figyeltem. Egy fekete lovon ült, az ellenfele egy szürke paripán, hasonló
alkatúak voltak. Ahogy folyt a harc, Louis lova véletlen kapott egy ütést,
amitől megriadt és ledobta magáról a herceget. Síri csend lett, nem láttam
hogyan esett le, de Louis nem mozdult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése