2024. április 30.

Prisoner Princess - XVI.fejezet

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki nagyon jól van és örültök, hogy visszatért a jó idő. Jelentkezésem oka, hogy eltelt egy újabb hónap, ami új részt jelent. Jó szórakozást a történet folytatásához! Érettségizőknek sok sikert!

Puszi: Emily



~ Louis ~

Hat nappal később végre otthon voltam. Ahogy közeledtünk a palotához Luise mosolya egyre nőtt, engem figyelt, én pedig képtelen voltam elrejteni izgatottságomat. A király lovagi tornát rendez a haza érkezésünkre. Ezt nem említettem a feleségemnek, tartottam attól, mit reagálna, főleg, ha rájön, én is részt fogok venni benne. Amint begurult a hintó a palota elé, megláttam a szüleimet, kijöttek a fogadásunkra. Kiszálltam és kisegítettem a hintóból Luise hercegnőt. Üdvözöltem a szüleimet, amit a feleségem is megtett. Az anyám megölelte őt, ami láthatóan váratlanul érte.

       Ne butáskodj kedvesem, most már családtag vagy – mosolygott rá az édesanyám. Luise megkönnyebbülten viszonozta mosolyát, majd elindultunk befelé.

       Éppen időben érkeztetek. Már készülődünk a holnapi tornára – anyám izgatottan beszélt hozzánk.

       Tornára? – a feleségem zavartan kérdezett vissza.

       Lovagi tornát tartunk holnap. Louis fiam nem említette? – kérdezte a király.

       Nem – Luise megrázta a fejét, aztán kérdőn nézett rám.

       Én is részt fogok venni benne – motyogtam – Nem szerettem volna, ha aggódik emiatt.

A szüleim összenéztek, és előre mentek, hagyva, hogy ezt kettesben beszéljük meg. A feleségem arcára kiült csalódottságot annak ellenére is láttam, hogy inkább a földet nézte, mint engem. Megpróbáltam megfogni a kezét, de lehúzta.

       Most már mindig erre számíthatok? – halkan kérdezte – Hazudni fog nekem? – folytatta, még mindig nem nézve rám.

       Nem akartam rosszat, épp ellenkezőleg – védekeztem.

       Nyomatékosan megkérem, hogy ne csinálja velem ugyanazt, mint az apám – végre rám figyelt, de a tekintetében nem volt köszönet. Viszont végre megértettem, mitől ilyen mérges. Ez eszembe se jutott.

       Sajnálom, én ebbe így bele se gondoltam, de biztosíthatom, nem olyan szándék vezérelt, mint az apját – elkaptam a kezét és a szemébe néztem. Tudnia kell, én nem vagyok olyan, mint a porosz király. Ahogy egymás szemeibe bámultunk kezdett megenyhülni.

       Elhiszem, ha többet nem csinál ilyet – felelte.

       Rendben – bólintottam – Többé nem fordul elő – ígértem. Egy apró mosoly az arcán, csak ez volt a válasz.

Ahogy a szüleim után sétáltunk, jött a felismerés. Ez volt az első veszekedésünk. Megfogtam a kezét, amint beértük a szüleimet.

       Minden rendben? – kérdezte anya, tekintetét kettőnk között váltogatta.

       Igen – Luise mosolyogva bólintott.

Ezután a szobánkba mentünk, ami az én régi helyem volt. Kis pihenés után elköltöttük az ebédet a családommal. Messze sokkal jobb volt, mint a poroszországi étkezések. Mindenki, még a feleségem is sokkal felszabadultabb volt. Ebéd után a hercegnővel sétáltunk egyet a kertben, majd megtekintettük a lovagi torna helyszínét, ahol nagyban folytak az előkészületek. Jó volt ismerős arcokat látni, kihasználva az alkalmat, bemutattam nekik a feleségemet. Boldognak tűnt, aminek örültem.

       Ízletesnek találta az ételeket? – kérdeztem a palotába visszavezető úton.

       Igen – bólintott – Minden nagyon finom volt – rám mosolygott – Nagyszerűen éreztem magam.

       Itt minden étkezés ilyen – végig se gondoltam, mielőtt kimondtam – Nem úgy értettem – szabadkoztam sietve.

       Nincs semmi baj – megrázta a fejét – Én sem szeretem az otthoni étkezéseket, olyanok, mint valami lehangoló gyászszertartásÖrültem, amiért ezt ő mondta ki és nem én.

       Látott már lovagi tornát? – eltereltem a témát, pedig érdekelt volna, mióta ilyenek ezek az események. A legtöbb királyi család ilyenkor mulatozik. Persze, azt már észrevettem, hogy ők nem olyanok, mint a többség.

       Még nem, de olvastam már róla – felelte – Nálunk ez sem szokás. Bár egyszer édesanyám azt mesélte, egy lovagi tornán ismerte meg a királyt – tűnődött.

       Biztos azért szervezték, hogy megismerjék egymást. Az én szüleim egy bálon találkoztak. Egész este egymással táncoltak, a bál után pedig apám kijelentette, elveszi feleségül – a hercegnő nevetni kezdett – Legalább is anyám így mesélteHa igaz volt hanem, szerettem a történetüket, mert nem kényszer házasság volt.


Másnap reggel korán ébresztettek. Fel kellett készülnöm a megmérettetésre. Luise még aludt, a hasán feküdt, nagyon békésnek tűnt. Tegnap este újra eleget tettünk házassági kötelezettségünknek, az esküvő óta először. Teljesen máshogy sikerült, mint az első alkalom. A mosoly, ami alvó arcát keretezte, reméltem a megelégedése jele. Órákig tudtam volna figyelni így, de igyekeznem kellett.


~ Luise ~

Hideg ágyban, egyedül riadtam fel. Sietve felültem, de hiába néztem körül, Louis-t nem láttam sehol. Hova lett? Kizárt, hogy a tegnapi éjszakát álmodtam volna. Az emlékképek hatására kellemes melegség öntött el. Kopogtattak az ajtómon.

       Szabad! – kiabáltam magamra húzva a takarót.

       Felség – az öltöztetőim meghajoltak előttem.

       Hol van a férjem? – kérdeztem őket.

       Őfelségének már a lovagi tornára kell készülnie – válaszolta Julie.

       Nekünk pedig fel kell öltöztetnünk – mondta Wilhelmina.

       Rendben – megadóan kibújtam a takaró alól. A lányok hamar felöltöztettek és távoztak. Nem maradtam sokáig egyedül, hamarosan meglátogatott a királyné.

       Kedvesem, a férfiak mind a tornára készülnek, lenne kedve a lányaimmal és velem tölteni az időt?

       Igen, az jó lenne – mosolyogtam rá.

Mint kiderült, az időtöltés hímzést jelentett. Louis húgai, mint a kis angyalkák úgy kézimunkáztak, egészen elképedtem rajtuk. Míg hímeztünk, beszélgettük Constanze királynéval.

       Őfelsége a király is részt vesz a lovagi tornán? – kíváncsian pillantottam Louis édesanyjára.

       Ó, nem – megrázta a fejét – A király már nem erőltetheti meg magát. Egyébként is, ez már inkább a fiatalok szórakozása – tette hozzá.

       Értem – elgondolkoztam.

       Ne aggódjon Kedvesem, Louis már tucatnyi tornán részt vett, nagyon ügyes – megfogta a kezem, mire kedvesen rá mosolyogtam. Tudom, nem kellene, de attól még aggódom.

Én nem voltam olyan jó a hímzésben, mint a kis hercegnők, talán azért sem, mert én mindig egyedül űztem ezt a tevékenységet. Ők az édesanyjukkal és az ő szép és kellemes udvarhölgyeivel ügyeskedtek. A társaságukban viszont nekem is jobban ment. Mire eljött az ideje a lovagi tornának, szinte el is készültem.
A kis hercegnők nem nézték meg velünk a tornát. Egészen sokan összegyűltek a pája körül. A király egy beszéddel nyitotta meg a tornát, majd kezdetét vette a küzdelem. Próbáltam nem aggodalmas arckifejezéssel kémlelni a történéseket, mert többek tekintetét is magamon éreztem. Végre a herceg jött, akit izgatottan figyeltem. Egy fekete lovon ült, az ellenfele egy szürke paripán, hasonló alkatúak voltak. Ahogy folyt a harc, Louis lova véletlen kapott egy ütést, amitől megriadt és ledobta magáról a herceget. Síri csend lett, nem láttam hogyan esett le, de Louis nem mozdult.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése