The mystery girl - 15.rész

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a szünete. Íme, itt a TMG utolsó része. Ide most biztos valami nagy, megható szöveget kellene írnom, de nem vagyok valami jó az ilyesmikben. Szóval csak azt kérem, hogy ha valaha szerzett nektek ez a történet néhány jó pillanatot vagy volt kedvenc részetek, akkor írjátok le pár szóval, mi volt az. Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok és sok pihenést, valamint jó szórakozást a részhez! :)
(Egyenlőre, még nem tudom, mikor fogok újabb saját történettel jelentkezni.)

Puszi: Emily

~ May ~

Hét óra is elmúlt már mire együtt sikerült elkészítenünk az ételeket. Húslevest csináltunk hosszú tésztával, mert Niall manóm úgy szereti, a második rakott káposzta lett sok darált hússal, mert azt én szeretem így. A desszert pedig, somlói galuska volt, ezt készítettem el legelőször. A vacsoránk hangulatosan és főként beszélgetve telt. Szó volt a próbáról, hogy Zayn odajött hozzám, ami megjegyezném nagyon aranyos volt tőle. Egy kicsit meglepett ez a cselekedete, – hiszen, ő a legfélénkebb a bandában – de úgy láttam Niallt is, mert elég sietősen jött oda hozzánk. Aranyosak voltak, hogy elénekeltek csak miattam egy dalt, ez nagyon tetszett.

És hát beszélgettünk a suliról meg arról is, hogy nagyon hiányoztunk egymásnak. Fura ilyet érezni számomra és valami nagyon jó dologgal – jelen esetben Niall-lel – összekötni őket. Eddig a hiány az életemben mindig valami rossz és szomorú dolog miatt jelentkezett, még sohasem volt ennek a forrása valami jó. Soha sem hittem volna, hogy kellemes is lehet ilyet érezni.

‒        Felbontom a bort – zökkentett ki Manóm kedves hangja a gondolataim közül.

‒        Rendben – bólintottam rá.

Ügyesen kirántotta a dugót, majd töltött a borospoharainkba. Koccintottunk és én épphogy csak belekortyoltam, mert nem igazán szoktam inni. A desszertet már a nappaliban, a kanapén ülve fogyasztottuk el, valamint ott is ittunk egy kis bort. Nem sokat, de az épp elég volt ahhoz, hogy a fejembe szálljon, és furcsa gondolataim támadjanak. Manón felém hajolt és megcsókolt, én pedig kapkodva próbáltam elmélyíteni azt. Közelebb húzódott hozzám, azután átölelt. Érintése nyomán a csupasz bőröm libabőrös lett. Hirtelen vált forróvá az egész testem, vágytam Nialler érintéseire. De nemcsak én voltam kipirulva, ahogy levegőhiány miatt elváltam tőle, rajta is láttam, hogy szeretné a folytatást. Az agyam vészjelzéseket küldött, amiket nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagytam. Többet szerettem volna, vágytam arra, amit ő megadhatott nekem. Felé hajoltam és ajkaink újra egymást érintették. Ahogy átcsúsztatta a nyelvét egyből át is vette az irányítást. Pár perc után felhúzott a kanapéról és megindultunk a hálóba. Az ajtó előtt felkapott és úgy vitt be a szobába. Teljesen sötét volt bent, így Manómnak sikerült a kislábujjával megtalálnia a szekrény sarkát.

‒        A kurva életbe! – szitkozódott miközben a puha ágyra dobott.

‒        Jól vagy? – kérdeztem próbálva elfojtani a kitörni készülő nevetésem.

‒        Aha, csak volt egy kislábujjam – ült le az ágyszélére. Megkerestem a kislámpa kapcsolóját és némi fényt varázsoltam a szobába.

‒        Mutasd! – másztam közelebb hozzá.

‒        Nincs semmi gond, már nem is fáj – fordult meg, mire adtam egy puszit a homlokára.

Niall újra megcsókolt, közben pedig kibújtatott a pulóveremből és a pólóm alá igyekezett bejutni, amikor rátettem a kezemet a karjára.

‒        Ne! – hirtelen jutott szóhoz a józan eszem. Határozottnak akartam tűnni, de nem hiszem, hogy ez sikerült.

‒        Nincs semmi baj Hercegnőm – próbált nyugtatni – Megígérem, hogy ma még nem fekszünk le egymással – szavai hallatán pirulva fordultam oldalra.

Zavarba hozott azzal, hogy ennyire nyíltan beszélt erről. Felállt és a lámpához sétált, azt hittem, le fogja oltani, de helyette egy ronggyal letakarta, ezzel félhomályt teremtve a szobában. Amikor visszatért hozzám, ismételten megcsókolt. Nem mondhatnám, hogy nyugodt voltam, mert fogalmam sem volt mire készül. Elvállt az ajkaimtól, majd apró puszikat hagyott az arcomon és lefelé menet a nyakamon is. Kirázott a hideg, amikor a nyakhajlatomhoz ért. Óvatosan kibújtatott a pólómból, majd a vállam ívén hagyott apró puszikat. Áttért a mellkasomra és itt már a nyelvét is bevonta, a csókjai nedvessé váltak. Felsóhajtottam ő pedig óvatosan eldöntött az ágyon. Belekapaszkodtam a felsője aljába:

‒        Vedd le – kértem tőle halkan.

Pimasz mosoly jelent meg az arcán, de teljesítette a kérésemet, minek következtében elém tárult csupasz mellkasa. Fölém hajolt, de ezúttal én kaptam az ajkai után. Átkaroltam és közelebb vontam magamhoz, forró bőrünk egymáshoz simult, egyre melegebb lett a szobában. A szívem szabálytalan ritmusban nagyon hevesen dobogott, majd kiugrott a helyéről.

‒        Próbálj megnyugodni! – suttogta Ni, aztán lemászott rólam. Felültem.

‒        Kimegyek vízért – jelentettem ki és kisétáltam a szobából.

Hideg vízzel megmostam az arcomat, majd ittam is egy keveset. Mire visszamentem Niallhez, addigra kiszellőztetett.

‒        Hideget csináltál – végig futott rajtam a jeges levegő, ezért sietve bebújtam a takaró alá. Manóm hamar csatlakozott hozzám és átölelt.

‒        Ne haragudj – mormolta a nyakamba.

Azután újabb csókokkal kezdett el bombázni, aminek meg lett az eredménye, mert a testem újra felforrósodott. Hirtelen már nem is volt olyan hideg a szobában. Feltolta a szoknyámat és lassan megszabadított a harisnyámtól. Ficánkolni kezdtem alatta:

‒        Nyugi, nem foglak bántani – mondta.

Lehúzta a szoknyám és puszikat hagyott végig a lábaimon. Megcsókolt, aztán a hasamnak szentelte figyelmét. Nem bírtam tovább, hirtelen felnyögtem. Becsuktam a szemem és beletúrtam a hajába. Felmordult, ahogy meghúztam szőke tincseit. Kezeimet a hátára csúsztattam, nem igazán tudtam, hogy mit csinálok, csak ösztönből cselekedtem. Hirtelen valami keményet éreztem meg a lábamhoz nyomódni. Kipattantak a szemeim és ijedten csúsztam arrébb. Ő levette a nadrágját majd egy mozdulattal a padlóra száműzte azt. Közelebb húzott magához. Benyúlt a hátam alá és kikapcsolta a melltartómat. Pír kúszott az arcomra, ahogy végig mérte immár fedetlen felsőtestem. Nem tétovázott, ajkait gyorsan a mellbimbómra tapasztotta. Ahogy játszott vele, nem tudtam megállni, egyre sűrűbben nyögtem. Éreztem, ahogy elkezdek nedvesedni. Niall lenyúlt a lábaim közé és a bugyimon keresztül kezdett izgatni. Az intenzív érzéstől dobáltam magam a karjaiban. Elvette a kezét, én pedig finoman a hátára löktem. Tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy ügyetlenül átvetettem a lábamat a derekán és ráültem a merevedésére, amit az alsónadrágja még mindig elfedett. Felnyögött. Elkezdtem mozgatni a csípőmet, mire Manóm száját hangosabb nyögések hagyták el. Ez felbátorított, ezért gyorsítottam, de lefogta a csípőmet.

‒        Lassabban csináld, próbáld elhúzni! – a hangja nehézkes volt. Bólintottam és lassúbb tempóban juttattam el mindkettőnket a kielégülésig. Fáradtan dőltem le mellé, és elmosolyodtam, amikor kaptam tőle egy csókot.

‒        Lezuhanyozom, addig ne aludj el! – kelt fel mellőlem és valójában ez volt az utolsó dolog, amire ebből az éjszakából emlékszem.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel, amikor kinyitottam a szemem Ni még mellettem feküdt. Felé fordultam.

‒        Jó reggelt, Hercegnőm! – nézett rám mosolyogva.

‒        Neked is – csúsztam közelebb hozzá, hogy át tudjam ölelni. Adott egy puszit a fejem búbjára.

‒        Este gyorsan elaludtál – jegyezte meg – Remélem nem bánod, de azért rád adtam a hálóingedet – ekkor fedeztem fel, hogy az említett ruhadarab rajtam volt.

‒        Köszönöm – motyogtam a mellkasába – Kell ma valahova mennünk?

‒        Nem, ma csak a tiéd vagyok – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

‒        Ó, ez nagyon hízelgő – nyomtam csókot ajkaira.

Délután a nappaliban feküdtünk a kanapén és a tévét néztük. A film, ami éppen akkor ment egy gyilkosságról szólt.

‒        Niall?

‒        Tessék?

‒        Szeretsz engem? – kérdeztem óvatosan. Homlokát ráncolva felém fordult, hiszen nem értette miért kérdezem ezt, de azért válaszolt nekem:

‒        Igen, talán valami baj van? – hangja aggódóvá vált. Megráztam a fejem.

‒        Nem, csak itt az ideje, hogy elmondjak valamit – felültünk és lehalkítottam a tévét – Tudod, hogy nem szívesen beszélek a családomról. Ha szóba kerülnek, elszomorodom meg hasonlók. Tudom, hogy szeretnéd, ha elmondanám…

‒        Ne May, nem kell elmondanod, én nem akarom… – kezemet a szája elé tettem.

‒        Niall, hallgass meg, kérlek! Egyszer úgyis meg kell tudnod, és most érzem úgy, hogy el tudom mondani – lassan bólintott – A szüleimnek volt egy élelmiszer üzlete – kezdtem bele – Tíz éves voltam, amikor egy nap a suliból a boltunkba tartottam. Már messziről láttam, hogy rendőrautók állnak az üzlet előtt és egyből rossz érzés fogott el – gondoltam vissza arra a napra – Szaladni kezdtem. Ahogy odaértem egy rendőr állta az utamat. Elmondtam neki, hogy ki vagyok, mire Margaret nénihez kísért. Ő sírt, aztán nagy nehezen elmesélte, mi történt. Azt mondta, a szüleimből angyalok lettek és most már odafentről vigyáznak rám – sírni kezdtem és éreztem, ahogy Niall körém fonta a karjait, majd halkan csitítgatni próbált – Ki akarták rabolni őket, de anyáék nem adták oda a pénzt, ezért megölte őket – sírtam halkan.

‒        Elfogták? – kérdezte a hátamat simogatva.

‒        Igen, de én sohasem láttam őt, nem akartam tudni, ki képes ilyesmire – motyogtam a vállába.

‒        Mennyit kapott?

‒        Tizenkét évet.

‒        Kicsim, annyira sajnálom – suttogta és szorosabban ölelt magához.

‒        Azóta a nagynéném családjával élek, de két éve elköltöztek Amerikába jobb munkalehetőség miatt. Én pedig itt maradtam, hogy befejezhessem a sulit – fejeztem be a történetet.

Megkönnyebbültem, hogy végre elmondtam. Nehéz volt, de reméltem, hogy Niall így majd jobban megért engem. Nem azért mondtam el neki, hogy sajnáljon, de úgy éreztem tudnia kell. Nem szégyellem azt, ami velem történt, de még mindig fáj, ha erről kell beszélnem, ezért vonakodtam elmesélni neki vagy bárkinek, hogy mi van velem. Mert a tapasztalatom az volt, onnantól kezdve, hogy tudták, mindenki másképp nézett rám, és nem úgy bántak velem, mint azelőtt. Pedig nekem nem volt szükségem a sajnálatukra, meg arra, hogy mindennap lássam az arcukon a részvétet és szomorúságot, ami csak a veszteségemre emlékeztetett. Csak arra lett volna szükségem, hogy néha valaki megöleljen, szeressen kicsit és próbálja elfogadtatni velem a múltamat, amin nem tudok változtatni.

‒        Hercegnőm, nagyon szeretlek és köszönöm, hogy megbízol bennem annyira, hogy ezt elmondtad nekem – zökkentett ki Manóm hangja a gondolataimból.

‒        Én is szeretlek!

‒        Ígérem, hogy soha sem hagylak el és itt leszek neked mindig – mondta, majd hozzám hajolt és lassan megcsókolt.

Akkor ott, hihetetlenül boldog voltam. Nem tudtam, mit tartogat számunkra a jövő, hogy hol leszünk öt év múlva, vagy hogy leszünk-e egyáltalán. De egy dolgot biztosan tudtam: mindennél jobban szerettem ezt a fiút és nem volt kétségem afelől, hogy ő is ugyanígy érez irántam. Ez volt minden, amit tudtam, de ez tökéletesen elég volt.

Vége