The mystery girl - 7.rész

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek jól telt a hete. Végre péntek szóval, itt a TMG folytatása. Ha tetszik a rész pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel! Jó szórakozást a részhez! :)
(Aki bromance sztorikat is olvas nézzen bele a hét elején felkerült történetbe! (: ) 

Puszi: Emily 

~ May ~

Meleg ajkak csúsztak a számra és lassan, óvatosan próbáltak mozgásra bírni. Kéz csúszott a combomra majd lassan cirógatva próbált ösztönözni. Válaszoltam a csókra, de ezzel egy időben el is toltam őt magamtól. Ehhez még nem vagyok elég részeg. Felnéztem a szemeibe, de a kezem a biztonság kedvéért a mellkasán tartottam:

‒        Ne, Niall, ezt nem szabad – szinte könyörögtem neki.

‒        Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém – kezdett szabadkozni, mire megráztam a fejem:

‒        Nem haragszom, de ezt akkor sem kellett volna – léptem el mellőle, próbáltam határozottnak tűnni.

‒        De akkor mit csináljak az érzéseimmel? – azt hittem rosszul hallok. Bementem a kapun és bezártam magam mögött, majd felé fordultam:

‒        Fojtsd el őket, vagy dobd ki a francba! Bánom is én, mindegy, ebből úgysem lehet semmi!

Arca döbbenetet sugárzott, a kék szemei pedig fájdalmasan csillogtak. Miattam. Én csináltam ezt. Rohadéknak éreztem magam, amiért fájdalmat okoztam neki. Szépen kezdődik az új év.

Sarkon fordultam és ott hagytam őt a kapuban. Nem tudom, hogy meddig maradt ott, hogy aznap este mikor ment haza és mikor aludt el. De azt tudtam, nagyon igazságtalan voltam vele. Jól éreztem magam a bulin, jó volt vele meg a barátaival lenni. Hálás voltam, amiért ott volt, és megvédett attól a sráctól, aki ki tudja mit akart csinálni velem. Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal, mi lenne, ha ő meg én, de ahhoz meg kellett volna nyílnom előtte. Fel kellett volna tárnom előtte a múltamat és feltépni a régi sebeket, erre pedig nem voltam hajlandó. Ebben sosem voltam jó.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Niall nem törődött bele abba, amit mondtam neki. Gyakran hívogatott és küldött SMS-eket. Nem vettem fel neki a telefont, el se olvastam miket írt, a napok nagy részében pedig inkább kikapcsoltam a mobilom. A koleszból is csak annyira mozdultam ki, hogy élelmiszert vegyek, valamint sétáljak egy kicsit a parkban a friss levegőn.

Épp egy padon ültem és figyeltem a gyerekeket, akik hógolyóztak meg hóembert építettek. Őket nézve elkalandoztak kicsit a gondolataim. Őszintén meglepett, hogy Niall nem adta fel. Nem gondoltam volna róla, hogy ennyire kitartó. Viszont buta. Ragaszkodik egy olyan érzéshez, ami nem régóta létezik, és azt hiszi róla, hogy valódi. Szerintem ez csak fellángolás a részéről. Bármikor, bárhol kaphatna nálam ezerszer jobbat, olyat, aki talán meg is érdemli őt. De nem! Ő inkább velem foglalkozik és próbál kicsikarni belőlem egy igent, arra, hogy próbáljuk meg. Három napja csinálja már ezt, még a Twitterére is írogat velem kapcsolatban. Habár a mögöttes tartalmat csak kevesen értik, szerintem sejtik, mi van Niall-lel. Csodálkoztam is, hogy nem kezdődtek meg azonnal a találgatások meg a sértegetések. Csodák csodájára a szilveszteri buliról semmiféle kép nem került nyilvánosságra, csak annyit tudtak, hogy otthon töltötte az ünnepet.

Kezdett hűvös lenni ez pedig kizökkentett az elmélkedésből. A gyerekek elkezdtek hazafelé szállingózni így én is elindultam vissza. A kapuban kisebb fajta meglepetés fogadott: A gondnok várt rám előtte.

‒        Mr. Brown valami gond van? – kezdtem miután üdvözöltük egymást.

‒        Nem, nincs semmi, kisasszony – szünetet tartott – Volt itt egy fiú és kérte, hogy ezt adjam át – nyújtott felém egy szál vörös rózsát és egy borítékot. Enyhén szólva is meglepődtem.

‒        Köszönöm – vettem el tőle.

Együtt sétáltunk be a kapun majd én a nagy épület felé indultam. A szobámban vizet öntöttem a vázába azután beletettem a rózsát. Tekintetem a borítékra tévedt, amit az asztalomra dobtam nemrég. Nagyon izgatta a fantáziámat a tartalma. Nem bontottam fel, helyette inkább elmentem fürdeni. A fürdők felé igyekezve összefutottam pár lánnyal, akik már visszajöttek a szünetről. Kevesen voltak még csak itt, mert nagy részük – köztük a barátnőim és egyben szobatársaim is – csak holnap érkeznek majd. A zuhany alatt állva úgy döntöttem hajat is mosok azért, hogy húzzam az időt, ezzel is próbálva elterelni a gondolataimat. Rossz érzésem volt a levéllel kapcsolatban, őszintén féltem attól, ami benne állt.

Tizenegy körül végeztem a hajszárítással, majd összegyűjtöttem a szennyest, és még a mosógépet is elindítottam. Megvacsoráztam majd visszamentem a szobámba. A boríték még mindig ott hevert érintetlenül, ahogy hagytam. Bekapcsoltam a telefonom. Négy üzenet volt rajta Nialltől. Megnéztem a Twitterét. „Kérlek, olvasd el!” „Könyörgöm Neked, olvasd el!”. Ez a két új kiírása volt. A közösségi oldal egyszerűen megbolondult: Találgatások kezdődtek. Nem tudták, kinek és miért könyörög ennyire kedvencük. Az ő helyükben valószínűleg én sem tudtam volna. Rosszul éreztem magam, amiatt, hogy ez idáig fajult. Nem kellett volna hagynom, hogy ez megtörténjen.

Meggyőztem magamat arról, hogy tartozok neki annyival, mindent elolvasok, amit írt nekem. Az SMS-ekkel kezdtem és olvasás közben sírva fakadtam. Könyörgött bennük, hogy bocsássak meg neki, mert ő nem akart engem ilyen helyzetbe hozni. Írta, hogy sajnál mindent és megérti, ha azt mondom, nekem ez nem megy. Már nagyon sírtam, amikor az utolsót is elolvastam. Nem teheti ezt velem! Nekem kellene a bocsánatáért könyörögnöm elvégre én szemét voltam vele és megbántottam őt, de ő nem csinált semmit sem.

Hajnali egyig fent voltam, a levelét olvastam. Az írása arról árulkodott, hogy szép nyugodtan összeszedte a gondolatait és ésszerűen írta le azokat. Nem hadovált bennük össze-vissza, mint az SMS-eiben. Sok mindenről írt, de ezeket össze sem lehetett hasonlítani a többivel. Tulajdonképpen az egész levél lényege az volt, hogy szeretné, ha adnék neki és magamnak is egy esélyt. Mérlegelném a dolgokat ezzel kapcsolatban, nem pedig élből elutasítanám ezt az egészet. Sok igazság volt abban, amit írt, de én nagyon össze voltam zavarodva. Akkor már nem tudtam józanul gondolkodni. A levélben megfogalmazott kérdésre nem válaszoltam, jobbnak láttam aludni helyette. De mielőtt lefeküdtem volna a borítékot gyorsan a fiókomba süllyesztettem.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap tizenegy után ébredtem. Motoszkálást hallottam, valaki volt a szobában. Felültem és Lacy szőke kobakját pillantottam meg, amint a rózsámat piszkálta. Lacy egy magas, szőke hajú lány, világos barna szemekkel. Főnök típusú, határozott és rendkívül kíváncsi természetű, közepes testsúlyú, fehér bőrű csaj.

‒        Ne nyúlj a rózsámhoz! – szólaltam meg kicsit hangosabban. Lacy felsikoltott és ezzel egy időben majdnem leverte a vázámat.

‒        Normál vagy?! A szívbajt hoztad rám! – visította.

‒        Bocs, nem akartalak megijeszteni – mosolyogtam rá és kimásztam az ágyamból.

‒        Hogy vagy?

‒        Köszi, jól, és te?

‒        Remekül – végig nézett rajtam azzal az átható pillantásával – Mi az? – értetlenkedtem.

‒        Ne csináld már, kitől kaptad a virágot?

‒        Valakitől – néztem félre.

‒        Egy fiútól? – kíváncsiskodott.

‒        Aham – felvisított.

‒        Jézus May, egyedül hagyunk egy kicsit és már is elcsavarod valakinek a fejét. Mesélj róla! Hogy hívják, hogy néz ki? – kapcsolt vallató funkcióba izgatott hangon.

‒        Lacy, nyugodj le! – intettem le – Nem szeretnék beszélni róla.

‒        Miért, valami baj van? – vált aggódóvá a hangja.

‒        Nem, nincs. Csak nem akarok beszélni róla.

‒        Drága May, két éve ismerlek, gyakorlatilag együtt élünk. Komolyan azt hiszed, hogy én ezt beveszem?

‒        Őszintén? Reménykedtem benne – mosolyodtam el.

‒        Oké, tudod mit? Nem kíváncsiskodom tovább, majd elmondod, ha szükségesnek érzed.

‒        Köszi – néztem rá hálásan – Nem tudod, hogy a többiek mikor jönnek? – mire kimondtam az ajtó kinyílt és Beth meg Tina – a társaság hiányzó tagjai – léptek be rajta bőröndökkel a kezükben.

Beth közép magas barna bőrű lány, sötét barna vállig érő hullámos hajjal és mély barna szemekkel. Szereti a művészetet és a nyelveket, visszafogott, mély érzésű lány vékony testalkattal. Tina magas, a haja szőkésbarna színű és egyenes, világoskék szemei vannak és szeplők díszítik az arcát. Érdekli a történelem meg az irodalom, erős testalkatú és kissé szeleburdi, eléggé izgága természetű lány.

‒        Sziasztok! – kiáltották el magukat. A szokásos négyes nagy öleléssel köszöntöttük egymást.

‒        Kié a virág? – akadt meg Tina szeme a növényen.

‒        Mayé és nem akar róla beszélni – közölte éllel a hangjában Lacy, ezzel elvágva a további kérdezősködést.

‒        Nem fontos – mondtam Tina felé fordulva – Na, hogy telt a szünetetek csajok?

 

Első csók

Sziasztok!

Megérkeztem a következő bromance fordításommal. Remélem, tetszeni fog nektek. Feliratkozni, kommentelni és pipálni szabad, várom a véleményeteket. Jó szórakozást a történethez! :)

Puszi: Emily

„Ne félj!” – mondta Zayn és a mosoly az arcán a legédesebb, leglágyabb dolog volt, amit Niall minden éjjel látott. A szorítás amivel Nialler kezét fogta, ahogy az ajtó becsukódott mögöttük megnyugtató volt és lágy, majdnem elég ahhoz, hogy távol tartsa a szőke fiútól az idegességet, ahogy a sötétség körül ölelte őket a Payne család mosókonyhájában. 

„Csináltam már ilyet korábban” – mondta Zayn és Niall hallani vélte, ahogy a fiú mosolya átfordul egy széles, teljesen természetes vigyorba, amit a kék szemű fiú akkor lát rajta, amikor olyan dolgokról beszél, amik boldoggá teszik őt, mint a rajzolás a zene és a képregények. 

Niall azt mondta – „Rendben” – bár valójában azt akarta mondani: „Te már csókolóztál fiúval ezelőtt?” Vagy talán azt, hogy: „Én még soha nem csókoltam meg senkit” De mind a kettő bután és gyerekesen hangzott belül a saját fejében, és ő már így is túlzottan zavarban volt attól, hogy a keze mennyire remegne, ha Zayn nem tartaná még mindig. 

Volt egy kevéske fény és a parti hangjai beszivárogtak a sötétségbe a repedéseken keresztül, amik az ajtó körül voltak, és Niall hunyorított, hogy meglássa a fekete hajú srác sziluettjét maga előtt. A szemeit az előtte álló fiúra fókuszálva tartotta és megpróbált figyelni arra, hogy folyamatosan és normálisan lélegezzen, ahelyett, hogy azt lássa, ahogy a sötétség egymás ellen nyomja őket a fejében. 

„Nem vagyok benne biztos, hogy miért hívják ezt „Hét percnek a Mennyországban” mert szerintem a Mennyországnak szépnek kellene lennie, tele angyalokkal, Liam koszos mosókonyhája helyett. De azt hiszem, ezt szeretni fogod” – mondta az idősebb fiú.

Nem ismerte Zaynt túl hosszú ideje, nem ismert senkit ezen a partin vagy a Szent György Középiskolából három hónapnál régebben, mióta a családja elköltözött az új házukba Bradford-ba, három nappal a nyolcadik évfolyam kezdete előtt. De volt valami abban, ahogy a fiú újra megszorította a jobb kezét mielőtt magához húzta, csak a legkisebb lépés előre, amitől ismerős és megszokott érzés lesz rajta úrrá, mintha már órákat töltöttek volna együtt vándorolva a plázában kéz a kézben, ahogy Niall látott más 13 éveseket szombatonként. 

Zayn másik keze megtalálta a szőke fiú bal karját, a tenyere neki nyomódott Niall könyökének, mielőtt az ujjai megtalálták útjukat a kék szemű srác pólójának szövetén keresztül, hogy megpihenhessen a fiú vállán. Zayn egy pár centivel magasabb volt nála, és még a sötét ellenére is Niall meg tudta mondani, hogy szüksége lesz arra, hogy felhajoljon hozzá egy kicsit. 

Niall engedett Zayn kezének enyhe nyomásának a nyaka hátsó részén és előremozdult egy kicsit a lábujjaira állva és hirtelen a másik srác ott volt, az ajkait a szája sarkához nyomta. 

Az idősebb keze neki nyomódott a kék szemű fiú nyakának egy kicsit előre tolva őt, majd Zayn a száját egyenesen neki préselte az övének. Az ajkai puhák voltak és melegek és Niall biztos volt benne, hogy érzi a másik srác mosolyát a száján. Egy percig így maradtak, csak egymáshoz nyomódva. 

Niall meglepte saját magát, mikor előre mozdult, a lábujjaira állt és keményebben nyomta magát Zayn ajkaira. A fiú újra megszorította a kezét, és a szőke srác azon tűnődött talán ez azért van, mert sikerült egy kicsit meglepnie Zaynt is. A fekete hajú fiú nyelve neki nyomódott az alsó ajkának, és Niall talán néhány másodpercig elfelejtette hogyan kell lélegezni. 

Kinyitotta a száját, részben azért, mert úgy gondolta ezt kell csinálnia, de leginkább azért, mert ezt érezte helyesnek. Egy pillanat volt csak, mielőtt Zayn nyelve becsúszott és találkozott az övével, lassú volt és ismerkedő, egyáltalán nem tolakodó, mint ahogy Niall várta. Úgy tűnt a fiú kihasználta az idejét, csak szórakozott és élvezte a dolgot, a szőke srác pedig egy pillanatra azt gondolta elhúzódik és a legnagyobb ölelést adja Zaynnek, amit csak lehet. Nem beszélve arról, hogy a kék szemű fiú is nagyon élvezte ezt a csókolózás dolgot. 

Amikor az idősebb visszahúzódott ezt mondta – „Jó az illatod” – Niall biztos volt benne, hogy nem ez volt az, amit elképzelt, hogy hallani fog az első csókja után, képzeletében a tényleges csókot sem ilyennek gondolta. De ez volt az egyik legszebb dolog, amit bárki is valaha mondott neki, aminek tökéletesen értelme volt, mert ő biztos volt benne, hogy Zayn az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott. 

„Köszönöm” – mondta Niall és tudta, hogy egy fényes pír épp azon van, hogy beborítsa az egész arcát és a nyakát. Újra megszorította a másik fiú kezét, mert úgy érezte talán ez a legjobb módja annak, hogy elmagyarázza, a csókra is érti. 

„Szívesen” – mondta Zayn és maga után húzta Niallt, ahogy megfordult vissza a parti felé a mosókonyha ajtajának túl oldalán.

The mystery girl - 6.rész

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek jól sikerül/sikerült a félévije, a felvételizőknek pedig drukkolok, hogy bekerüljenek az áhított suliba. Végre péntek, itt a hétvége és a TMG új része. Jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

~ Niall ~

Hét óra után indultam el a haverjaimmal szórakozni. Itthon akartam szilveszterezni, most nem vágytam a londoni nyüzsgésre. Sokkal inkább egy lányra, nem is egy, hanem A lányra, csupa nagybetűvel. Titokban reméltem, hogy összefutok vele, mert nem akartam tök ismeretlenek között tudni szilveszter este.

A kollégium közelében több buli is volt. A barátaim előre kinézték az egyiket, én pedig reménykedtem, hogy May ide is benéz majd. A harmadik korsó sörnél tartottam és hülyeségekről beszélgettem a srácokkal. Kicsit aggódtam, hogy kicsúszik valami a számon Mayről, mert Greget leszámítva senkinek sem meséltem róla. Egyelőre nem akartam semmit se mondani, majd csak akkor, ha biztos leszek a dologban.

‒        Gyerünk Niall, ki vele! Mi bajod van mostanában? – faggatott Caleb. Felnéztem a söröm tanulmányozásából.

‒        Semmi – vontam vállat.

‒        Na persze, mindannyian észrevettük, hogy megváltoztál. Történt valami? – kontrázott rá Drew.

‒        Tényleg nincs semmi – erősködtem. Tény és való, kicsit magamba fordultam és ennek nyilvánvalóan May az oka, de erről nem kell tudniuk.  

‒        Mibe fogadunk, hogy lány van a dologban? – kiabált Kyle. Heves tiltakozásba kezdtem, ezzel próbálva védeni magam, nem túl nagy eredménnyel.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Tizenegy óra is elmúlt már és én nem voltam részeg, de azért éreztem, hogy van egy kicsit a fejemben. Körbenéztem a táncoló tömegen majd megakadt a szemem egy lilaruhás lányon, aki feltűnően közel állt egy fekete hajú sráchoz. Nagyon jól elbeszélgettek egymással és mindketten nevettek, láthatóan élvezték egymás társaságát. Furcsa érzés járt át és inkább elfordultam, hogy ne kelljen néznem őket. Hát megtalálta, amiért jött. Nem akart egyedül lenni és ott volt azzal a fiúval. Hülye voltam, amiért azt gondoltam, senki nem akar majd egy olyan lánnyal lenni, mint ő, hiszen ő csodálatos.

A pulthoz mentem, aztán kértem még egy sört, majd visszaindultam a srácokhoz. Épphogy letettem a korsót megláttam, ahogy a fekete hajú fiú Mayt a mosdók felé húzta. Egyből tudtam mit akar tenni vele, de a lányon látszott, hogy ő nincs benne a dologban. Félve pillantott körbe segítséget keresve majd összeakadt a tekintetünk. Megindultam feléjük, átvágva a tömegen, arrébb lökdösve az embereket. Elkaptam a lány szabad kezét aztán magam felé húztam. A fiú érzékelve az ellenállást megfordult:

‒        Engedd el! – kiabált rám.

‒        Engedd el te!

‒        Nem te fogod megmondani, mit csináljak! – förmedt rám.

‒        Hagyd békén, nem akar veled menni, fogtad? – húztam közelebb Mayt, aki belecsípett a srác kezébe és a hátam mögé szaladt. Ügyes!

‒        Talán a pasija vagy? – kiabált tovább.

‒        És ha igen? Nem számít, csak hagyd őt békén! – ordítottam, majd megfordultam és a lányt magam mellett tartva megindultam.

Szerencsére a srác nem jött utánunk. Éreztem, ahogy May megszorította a kezemet, ezért ránéztem. Megállt, emiatt én is. A fülemhez hajolt:

‒        Köszönöm, Niall – suttogta, a hangja remegett.

Hirtelen ötlettől vezérelve kimentem vele a szabadba. Gondoltam a friss levegő majd megnyugtatja. Kint álltunk már egy ideje a szórakozó hely előtt, amikor úgy vettem észre már nem remegett.

‒        Ismerted a fiút? – kérdeztem óvatosan.

‒        Nem, bent találkoztunk – válaszolt csendesen.

‒        Nem kellene szóba állnod idegenekkel!

‒        Tudom, megtennéd, hogy a kioktatós részt átugorjuk – nézett a szemeimbe.

‒        Persze – bólintottam – Haza szeretnél menni?

‒        Nem.

‒        Szeretnél itt maradni velem?

‒        A barátaiddal vagy, igaz?

‒        Aha – válaszoltam kurtán. Jól tudtam, mi következik most.

‒        Akkor inkább nem, nem akarok zavarni – mosolygott rám.

‒        Nem zavarsz. Szívesen bemutatlak a barátaimnak – hazudtam gyorsan, mert nem akartam, hogy itt hagyjon.

‒        Miért érzem azt, hogy nem mondasz igazat?

‒        Nem tudom – hajtottam le a fejem.

‒        Tudod, amikor hazudsz, megváltozik a hangod – hívta fel rá a figyelmemet.

‒        Komolyan mondtam, hogy nem zavarsz – néztem bele a szemeibe.

‒        Nem is arra értettem – válaszolta mosolyogva, én pedig elkaptam a tekintetem. Komolyan mondom, kikészít ez a lány!

‒        Gyere, menjünk vissza, mielőtt megfázol.

A fiúkhoz vezettem és bemutattam nekik. Kedvesen rázott kezet mindegyikükkel. Caleb arcára kiült egy mindent tudó vigyor, amit szúrós pillantásokkal igyekeztem eltüntetni.

‒        És May, van barátod? – tette fel neki a kérdést azonnal. Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna Calebet már rég felnyársaltam volna.

‒        Nincs – válaszolt halkan. Úgy láttam feszélyezve érzi magát köztünk. Amíg hozott magának inni, lecsesztem a többieket:

‒        Normálisak vagytok?! Nem is ismeritek, és ilyen kérdésekkel bombázzátok?!

‒        Nyugi már! Senki nem veszi el tőled, látjuk, amit látunk – válaszolt flegmán Drew. Megadtam magam:

‒        Ennyire látszik?

‒        Igen! – vágták rá kórusban. Ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor vajon ő is látja?

Éjfél előtt pár perccel már mindenki pezsgőspoharakkal szaladgált a kezében. A tömeg együtt számolt vissza. Megittuk az italokat majd felkértem Mayt táncolni.

‒        Bocs a barátaim miatt – súgtam a fülébe egy lassabb dalnál. A kezem a derekán volt és nem éreztem, hogy feszült lett volna. Ennek valószínűleg az ital volt az oka.

‒        Nincs semmi baj – motyogta a mellkasomba.

‒        De van, tudom, hogy nem szereted, ha faggatnak.

‒        Csak meg akartak ismerni, és mivel fiúk, ezért így csinálták – beszélt tovább – De azért köszönöm, hogy leállítottad őket – nézett fel rám.

‒        Hallottad? – fehéredtem le.

‒        Nem, de miután visszamentem, már nem kérdezősködtek. Szóval, nem volt nehéz kitalálni, mi történt – vont vállat.

Okos lány, állapítottam meg magamban. Hirtelen erős késztetést éreztem arra, hogy megtegyek valamit. A dal véget ért és mintha csak megérezte volna, mire készülök, elhúzódott tőlem.

Hajnali három múlt és a srácokat hátrahagyva, elindultam hazafelé Mayyel. Meg szerettem volna fogni a kezét, de nem volt elég részeg ezért nem mertem megtenni. Egész úton csacsogott – az ital megoldotta a nyelvét – jelentéktelen dolgokról, olyan aranyos volt. Odafelé kétszer is majdnem elcsúszott, de mindkétszer még időben elkaptam. A kaput kinyitotta és még mielőtt elköszönt volna, megcsókoltam.