The mystery girl - 3.rész

Sziasztok!

Először is szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni! Remélem, tudjátok majd tartani az új évi fogadalmaitokat. Másodszor pedig, péntek van szóval megérkeztem a The mystery girl folytatásával. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily 

~ May ~

Egyedül ültem a koleszban a szobámban, amit három másik lánnyal osztok meg. Ők akkor nem voltak ott. Otthon voltak a családjukkal, mint mindenki más ilyenkor. Az épület gondnokán kívül senki más nem volt itt csak én. Hátborzongató és félelmetes volt így egyedül. Már megfürödtem és a hálóingemben feküdtem az ágyamon. Egy könyvet olvastam, aminek bármennyire is izgalmas volt a története, nem tudtam odafigyelni rá. Elszaladtam Niall elől és ez nagyon tiszteletlen volt tőlem. Ha anya ezt látta volna, biztos nem dicsér meg ezért. Ő nem ilyennek nevelt engem.

Örülök, amiért ott voltak azok a rajongók, különben nem tudom, mit mondtam volna neki. Eszembe se jutott, hogy esetleg megpróbál majd követni. Nem gondoltam, hogy érdekli, mi van velem. Olyan fura ez az egész. Még mindig nem tudom, mit kellett volna mondanom neki. Ha újra találkozunk, biztos megint felhozza majd. De én nem akarok mesélni neki magamról. Nem akarom elmondani, mi van velem, elvégre nem tartozom neki semmiféle magyarázattal, mondtam, amit mondtam, tettem, amit tettem, nem az ő dolga.

Tanácstalanul tettem le a könyvemet. A vacsorát kihagytam – már megint – helyette inkább szétnéztem Twitteren. Láttam fent képeket magamról meg Niallerről. Szerencsére az arcom egyiken sem látszott tisztán, ennek ellenére egy csomó, gyűlölködő megjegyzés volt alatt: „Milyen ronda” „Pálcika vékony törpe” „Ronda a ruhája és arról az ízléstelen sapkáról már ne is beszéljünk!” „Undorító a csizmája” „Látszik rajta, hogy egy ribanc” „Förtelmes az a boszorkány kinézetű haja” Itt hagytam abba az olvasást. A fiókomat levédtem mielőtt még bárki felismerhetett volna, aztán még ránéztem a trendekre is. Az első helyen a #SorryNiall hastag díszelgett. Ez meg mi a fene? Rákerestem és megtaláltam a fiú kiírását. Ez vajon miattam van?

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap vasárnap volt és én egésznap nem mozdultam ki a koleszból. Nehezemre esett, mert utálok egyedül lenni, de nem akartam megkockáztatni, hogy összefussak Vele. Ezért kitakarítottam a szobát, mostam meg vasaltam is, pedig azt különösen utálom. Még a ruháimat is átpakoltam a szekrényben. Más szavakkal: untam magam. Jobb híján olvastam egy kicsit, legalább azzal is haladtam. Érdekes a lány, akiről a könyv szól. Már csak azért is, mert egyáltalán nem hétköznapi a csaj és az élete sem az: Kém iskolában tanul. Ráadásul a sulijába csak lányok járnak. Eltekintve egy-két tanáruktól, mindenki nő. Kb. 14 évesek és soha életükben nem találkoztak fiúkkal, azt se tudják, hogyan viselkedjenek velük. Szegény főszereplő tizennégy nyelven beszél folyékonyan, de a pasikhoz nem ért. Nagyon fura, főleg, mert a lány összeismerkedik egy fiúval és utána kiszökik, hogy találkozzon vele. Kém iskolából megszökni nem egyszerű feladat. Ráadásul hazudnia kell a fiúnak önmagáról. Nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy a „kapcsolatukból” lesz valami. Ráuntam a könyvre és a kolesz egyik főzésre alkalmas helységében csináltam kaját ebéd gyanánt.

Aztán elkezdtem anyagot gyűjteni a beadandómhoz. „A különc típusa az irodalomban” milyen idióta téma ez? És még csak nem is érdekel annyira az irodalom, nem is akarok magyar szakra menni. Én ugyanis matek-fizika szakos középiskolai tanár szeretnék lenni. Imádom a matekot és a fizikát is szeretem, jól el vagyok a gyerekekkel, szóval ez a nekem való állás. Már csak az a kérdés felvesznek-e az egyetemre.

A fogalmazásban példákon keresztül kell bemutatni a különcök típusait és legalább annyit meg akartam csinálni, hogy kiválasztom azokat a műveket, amikről tudok írni. Elkészítettem a listát a kiválasztott művekkel: Albert Camus: Közöny, Szophoklész: Antigoné, Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger. Végül a bevezetést is megírtam, de elég nehezen ment, a fogalmazásírás soha sem tartozott az erősségeim közé.

Korán besötétedett, mint ilyenkor mindig. Négy óra is elmúlt már, mikor elkezdett csörögni a telefonom. A kijelzőre pillantva elmosolyodtam.

‒        Szia, Margaret néni!

‒        Szia, May drágám! Hogy vagy? – érdeklődött szokásos csilingelő hangján a nagynéném.

‒        Jól. Mi újság van veletek, hogy vannak a gyerekek?

‒        Itt minden rendben. Kate, David és Matt puszilnak és üzenik, hogy hiányzol nekik és szeretnek téged.

‒        Nekem is hiányoznak és mondd meg, hogy én is nagyon szeretem őket.

‒        Rendben átadom. Beszéltél a lányokkal?

‒        Igen. Tina összeveszett az anyukájával így karácsony örömére, de a többieknél minden rendben van, vagyis nem mondták, hogy valami gubanc lenne.

‒        Remek, beszélj velük sokat, oké? Tartsatok össze! Ha bármi van, nyugodtan hívj, és még valami, megígérem, hogy jövőre együtt karácsonyozunk majd – mondta.

‒        Az szuper lenne Margaret! – izgatott voltam, rég találkoztam velük utoljára és az évvége még messze volt.

‒        Most mennem kell, jó legyél és vigyázz magadra! Ó, majd el felejtettem, hogy tetszett az ajándék?

‒        Nagyon tetszik, gyönyörű szép. Emlékszem, hogy anyának is volt hasonló – csuklott el a hangom.

‒        Igen, amikor kicsi voltál nagyon akartál egyet – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

‒        Tudom, rémlik még – mosolyodtam el én is.

‒        Most már tényleg mennem kell, szeretlek May, szia!

‒        Szia, Margaret! – bontottam a vonalat.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap reggel csak tíz után másztam ki az ágyból, akkor se valami nagy kedvvel. Ha nincs suli és nem kell valahova mennem, akkor szeretek sokáig lustálkodni. A mai napra viszont már beterveztem egy ruhavásárlást két okból. Az egyik, mindenképp ki akartam szabadulni az épületen kívülre, a másik, kellett egy ruha a szilveszteri buliba. Nem igazán vannak itt barátaim, de a szilvesztert nem akartam tök egyedül tölteni egy kolesz szobában, annál bármi jobb. Ezért inkább a bulizást választottam, mint másik alternatívát. Ki tudja, még a végén megismerek valakit, aki több lesz, mint barát.

Az utcán sétáltam és a kirakatokat nézegettem, nem igazán volt konkrét elképzelésem a ruhával kapcsolatban. Már a negyedik boltot hagytam el, de valahogy egyik ruha sem keltette fel az érdeklődésemet. Tudjátok, egyiknél sem éreztem azt, hogy ez az a bizonyos darab. Az ötödik üzletben viszont találtam valami igazán szépet. Felpróbáltam és tulajdonképpen azonnal bele is szeretettem. A tükörben nézegetve magamat elhittem, hogy én is tudok szép lenni. Komolyan, elmentem volna magammal randizni ebben a ruhában és ez nagy szó. Kisétáltam a fülkéből majd kikértem az eladó hölgyek véleményét is. Végül megvettem a ruhát, de fizetésnél inkább becsuktam a szemem, nem akartam látni mennyi pénzt adtam érte. Kiléptem a boltból és balra, azaz hazafelé indultam meg a megszerzett „trófeával”. Felpillantottam a járdáról és Niall ismerős tekintetével találtam szemben magam, de ő nem volt egyedül…