The mystery girl - 7.rész

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek jól telt a hete. Végre péntek szóval, itt a TMG folytatása. Ha tetszik a rész pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel! Jó szórakozást a részhez! :)
(Aki bromance sztorikat is olvas nézzen bele a hét elején felkerült történetbe! (: ) 

Puszi: Emily 

~ May ~

Meleg ajkak csúsztak a számra és lassan, óvatosan próbáltak mozgásra bírni. Kéz csúszott a combomra majd lassan cirógatva próbált ösztönözni. Válaszoltam a csókra, de ezzel egy időben el is toltam őt magamtól. Ehhez még nem vagyok elég részeg. Felnéztem a szemeibe, de a kezem a biztonság kedvéért a mellkasán tartottam:

‒        Ne, Niall, ezt nem szabad – szinte könyörögtem neki.

‒        Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém – kezdett szabadkozni, mire megráztam a fejem:

‒        Nem haragszom, de ezt akkor sem kellett volna – léptem el mellőle, próbáltam határozottnak tűnni.

‒        De akkor mit csináljak az érzéseimmel? – azt hittem rosszul hallok. Bementem a kapun és bezártam magam mögött, majd felé fordultam:

‒        Fojtsd el őket, vagy dobd ki a francba! Bánom is én, mindegy, ebből úgysem lehet semmi!

Arca döbbenetet sugárzott, a kék szemei pedig fájdalmasan csillogtak. Miattam. Én csináltam ezt. Rohadéknak éreztem magam, amiért fájdalmat okoztam neki. Szépen kezdődik az új év.

Sarkon fordultam és ott hagytam őt a kapuban. Nem tudom, hogy meddig maradt ott, hogy aznap este mikor ment haza és mikor aludt el. De azt tudtam, nagyon igazságtalan voltam vele. Jól éreztem magam a bulin, jó volt vele meg a barátaival lenni. Hálás voltam, amiért ott volt, és megvédett attól a sráctól, aki ki tudja mit akart csinálni velem. Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal, mi lenne, ha ő meg én, de ahhoz meg kellett volna nyílnom előtte. Fel kellett volna tárnom előtte a múltamat és feltépni a régi sebeket, erre pedig nem voltam hajlandó. Ebben sosem voltam jó.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Niall nem törődött bele abba, amit mondtam neki. Gyakran hívogatott és küldött SMS-eket. Nem vettem fel neki a telefont, el se olvastam miket írt, a napok nagy részében pedig inkább kikapcsoltam a mobilom. A koleszból is csak annyira mozdultam ki, hogy élelmiszert vegyek, valamint sétáljak egy kicsit a parkban a friss levegőn.

Épp egy padon ültem és figyeltem a gyerekeket, akik hógolyóztak meg hóembert építettek. Őket nézve elkalandoztak kicsit a gondolataim. Őszintén meglepett, hogy Niall nem adta fel. Nem gondoltam volna róla, hogy ennyire kitartó. Viszont buta. Ragaszkodik egy olyan érzéshez, ami nem régóta létezik, és azt hiszi róla, hogy valódi. Szerintem ez csak fellángolás a részéről. Bármikor, bárhol kaphatna nálam ezerszer jobbat, olyat, aki talán meg is érdemli őt. De nem! Ő inkább velem foglalkozik és próbál kicsikarni belőlem egy igent, arra, hogy próbáljuk meg. Három napja csinálja már ezt, még a Twitterére is írogat velem kapcsolatban. Habár a mögöttes tartalmat csak kevesen értik, szerintem sejtik, mi van Niall-lel. Csodálkoztam is, hogy nem kezdődtek meg azonnal a találgatások meg a sértegetések. Csodák csodájára a szilveszteri buliról semmiféle kép nem került nyilvánosságra, csak annyit tudtak, hogy otthon töltötte az ünnepet.

Kezdett hűvös lenni ez pedig kizökkentett az elmélkedésből. A gyerekek elkezdtek hazafelé szállingózni így én is elindultam vissza. A kapuban kisebb fajta meglepetés fogadott: A gondnok várt rám előtte.

‒        Mr. Brown valami gond van? – kezdtem miután üdvözöltük egymást.

‒        Nem, nincs semmi, kisasszony – szünetet tartott – Volt itt egy fiú és kérte, hogy ezt adjam át – nyújtott felém egy szál vörös rózsát és egy borítékot. Enyhén szólva is meglepődtem.

‒        Köszönöm – vettem el tőle.

Együtt sétáltunk be a kapun majd én a nagy épület felé indultam. A szobámban vizet öntöttem a vázába azután beletettem a rózsát. Tekintetem a borítékra tévedt, amit az asztalomra dobtam nemrég. Nagyon izgatta a fantáziámat a tartalma. Nem bontottam fel, helyette inkább elmentem fürdeni. A fürdők felé igyekezve összefutottam pár lánnyal, akik már visszajöttek a szünetről. Kevesen voltak még csak itt, mert nagy részük – köztük a barátnőim és egyben szobatársaim is – csak holnap érkeznek majd. A zuhany alatt állva úgy döntöttem hajat is mosok azért, hogy húzzam az időt, ezzel is próbálva elterelni a gondolataimat. Rossz érzésem volt a levéllel kapcsolatban, őszintén féltem attól, ami benne állt.

Tizenegy körül végeztem a hajszárítással, majd összegyűjtöttem a szennyest, és még a mosógépet is elindítottam. Megvacsoráztam majd visszamentem a szobámba. A boríték még mindig ott hevert érintetlenül, ahogy hagytam. Bekapcsoltam a telefonom. Négy üzenet volt rajta Nialltől. Megnéztem a Twitterét. „Kérlek, olvasd el!” „Könyörgöm Neked, olvasd el!”. Ez a két új kiírása volt. A közösségi oldal egyszerűen megbolondult: Találgatások kezdődtek. Nem tudták, kinek és miért könyörög ennyire kedvencük. Az ő helyükben valószínűleg én sem tudtam volna. Rosszul éreztem magam, amiatt, hogy ez idáig fajult. Nem kellett volna hagynom, hogy ez megtörténjen.

Meggyőztem magamat arról, hogy tartozok neki annyival, mindent elolvasok, amit írt nekem. Az SMS-ekkel kezdtem és olvasás közben sírva fakadtam. Könyörgött bennük, hogy bocsássak meg neki, mert ő nem akart engem ilyen helyzetbe hozni. Írta, hogy sajnál mindent és megérti, ha azt mondom, nekem ez nem megy. Már nagyon sírtam, amikor az utolsót is elolvastam. Nem teheti ezt velem! Nekem kellene a bocsánatáért könyörögnöm elvégre én szemét voltam vele és megbántottam őt, de ő nem csinált semmit sem.

Hajnali egyig fent voltam, a levelét olvastam. Az írása arról árulkodott, hogy szép nyugodtan összeszedte a gondolatait és ésszerűen írta le azokat. Nem hadovált bennük össze-vissza, mint az SMS-eiben. Sok mindenről írt, de ezeket össze sem lehetett hasonlítani a többivel. Tulajdonképpen az egész levél lényege az volt, hogy szeretné, ha adnék neki és magamnak is egy esélyt. Mérlegelném a dolgokat ezzel kapcsolatban, nem pedig élből elutasítanám ezt az egészet. Sok igazság volt abban, amit írt, de én nagyon össze voltam zavarodva. Akkor már nem tudtam józanul gondolkodni. A levélben megfogalmazott kérdésre nem válaszoltam, jobbnak láttam aludni helyette. De mielőtt lefeküdtem volna a borítékot gyorsan a fiókomba süllyesztettem.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap tizenegy után ébredtem. Motoszkálást hallottam, valaki volt a szobában. Felültem és Lacy szőke kobakját pillantottam meg, amint a rózsámat piszkálta. Lacy egy magas, szőke hajú lány, világos barna szemekkel. Főnök típusú, határozott és rendkívül kíváncsi természetű, közepes testsúlyú, fehér bőrű csaj.

‒        Ne nyúlj a rózsámhoz! – szólaltam meg kicsit hangosabban. Lacy felsikoltott és ezzel egy időben majdnem leverte a vázámat.

‒        Normál vagy?! A szívbajt hoztad rám! – visította.

‒        Bocs, nem akartalak megijeszteni – mosolyogtam rá és kimásztam az ágyamból.

‒        Hogy vagy?

‒        Köszi, jól, és te?

‒        Remekül – végig nézett rajtam azzal az átható pillantásával – Mi az? – értetlenkedtem.

‒        Ne csináld már, kitől kaptad a virágot?

‒        Valakitől – néztem félre.

‒        Egy fiútól? – kíváncsiskodott.

‒        Aham – felvisított.

‒        Jézus May, egyedül hagyunk egy kicsit és már is elcsavarod valakinek a fejét. Mesélj róla! Hogy hívják, hogy néz ki? – kapcsolt vallató funkcióba izgatott hangon.

‒        Lacy, nyugodj le! – intettem le – Nem szeretnék beszélni róla.

‒        Miért, valami baj van? – vált aggódóvá a hangja.

‒        Nem, nincs. Csak nem akarok beszélni róla.

‒        Drága May, két éve ismerlek, gyakorlatilag együtt élünk. Komolyan azt hiszed, hogy én ezt beveszem?

‒        Őszintén? Reménykedtem benne – mosolyodtam el.

‒        Oké, tudod mit? Nem kíváncsiskodom tovább, majd elmondod, ha szükségesnek érzed.

‒        Köszi – néztem rá hálásan – Nem tudod, hogy a többiek mikor jönnek? – mire kimondtam az ajtó kinyílt és Beth meg Tina – a társaság hiányzó tagjai – léptek be rajta bőröndökkel a kezükben.

Beth közép magas barna bőrű lány, sötét barna vállig érő hullámos hajjal és mély barna szemekkel. Szereti a művészetet és a nyelveket, visszafogott, mély érzésű lány vékony testalkattal. Tina magas, a haja szőkésbarna színű és egyenes, világoskék szemei vannak és szeplők díszítik az arcát. Érdekli a történelem meg az irodalom, erős testalkatú és kissé szeleburdi, eléggé izgága természetű lány.

‒        Sziasztok! – kiáltották el magukat. A szokásos négyes nagy öleléssel köszöntöttük egymást.

‒        Kié a virág? – akadt meg Tina szeme a növényen.

‒        Mayé és nem akar róla beszélni – közölte éllel a hangjában Lacy, ezzel elvágva a további kérdezősködést.

‒        Nem fontos – mondtam Tina felé fordulva – Na, hogy telt a szünetetek csajok?